Legutóbb a 37. hét környékén írtam az aranyérről, a szürrealitásáról itt, a doki kamuzásáról a szülés utáni elmúlásról meg itt. Spoiler: nem múlt el, sőt!

Na, szóval ugyan nem hüvelyi úton szültem, de azért az aranyerem rosszabb lett. Különösen rossz kb. a gyerek 2 hetes korára lett. Addigra már nem tudtam visszanyomni többé, ülni és menni is nehezemre esett. Egy gyulladt, száraz, cseresznye nagyságú förmedvény nőtt a fenekembe. És csak nőtt és nőtt...De mindig jobb lett reggelre, meg aztán a védőnő és a doki is megmondta, hogy el fog múlni, csak teljen el a 6 hét...Így én türelmesen - néha nem olyan türelmesen - vártam/várni akartam.

Egyik éjjeli pelenkázásnál, amit megint csak végignéztem Aldric előadásában, rájöttem, hogy ezzel a fájdalommal valamit kezdeni kell. Rákerestem arra, hogy ha a Reparon, a Sperti, a Detralex se hat, mit lehet tenni. Létezik egy olyan orvos, hogy proktológus. Ő tulajdonképpen seggsebész. Vág, nem gyógyszerez. Rájöttem, hogy ő kell nekem. De hol lehet proktológust találni, aki asap fogadja az embert?

Szerda éjjel rátaláltam a Budai Egészségközpontra. Lehet náluk kártyával fizetni, biztosítási kártyával is, és lehet neten is regelni időpontért. Szóval, nem úgy, mint a köcsögöknél a Trombózisközpontban. Na, szóval bejelentkeztem online hozzájuk. Az egyik dokinál még volt péntek délutánra szabad időpont B.I.-hez, lecsaptam rá. Azonnal jött a visszaigazoló email, ami annyira korrekt volt, hogy nemcsak a dokival kapcsolatos infókat, de a parkolóóra telefonszámát is tartalmazta. Kicsit megijedtem, mert nem elég, hogy 17 rugó a doki díja, ha műt, az 20-30 közötti összeg a honlap árai szerint. Aztán, kiderült, hogy ha műt, akkor összesen csak 20.000 Ft-ot kell fizetni, szóval ez így király, ennyit az ember kénytelen lenne egy random sebésznek is adni, zsebbe. :/

Odaérve baromi kedves recepciósok, korrekt ellátás várt. A doki szimpi, az asszisztens szimpi. Az orvos a szemembe néz, és azt mondja, ezt én megműtöm, ha beleegyezik. 2 hét alatt kikezelhetjük gyógyszerrel, de az visszajöhet, és akkor még 2 hétig rosszabbodik az állapota. Rábólintottam a műtétre, 20 perc telt el attól a perctől, hogy beléptem az ajtón, addig, hogy kimentem onnan. Gond nélkül felírt fájdalomcsillapítót, megadta a mobilját, ha baj lenne, ellátott tanácsokkal. Jövő pénteken varratszedés, addig fürdés után Betadine-os gézlap kezelés. Kösz, Bertie, hogy a csonkod miatt van itthon mindkettő.:)

A fizetés valóban gond nélkül ment az EP kártyával, tiszta 21. század. Ahogy beírt időpontra a recis lányka, már jött is az értesítés emailben, amely tartalmazta a szokásos infókat az érkezés, fizetés, parkolás, stb.-ről. Tényleg 21. század. :)

Az egyetlen negatívum a dologban eddig, hogy félek az első kakilástól, mert ma reggel ki kellett szednem a gézlapokat és egyebeket a seggemből és annak környékéről. Na, jó, ha már fanyalgok, a hely maga egy budai villa. Ami szimpi volt Aldricnak, engem viszont egy kommunista drogbáró lakhelyére emlékeztetett, de lehet, hogy csak rettegtem attól, hogy a fenekembe nyúlnak...

Ha jövő pénteken kiszedik a varrataimat a fenekemből, talán vége a terhességnek végre...

UPDATE: túl vagyok az első kakiláson, nem fájt. Csípett, de nem fájt. Jó volt, hogy vettem be Stadalaxot, mert lazítani kell ilyenkor a székletet. A székelést mosdás és Betadine-os gézlap követte. :)

...szeretek hordozni. Két kedves barátunktól is kaptunk Baby Björn márkájú kengurut (nem mennék most bele abba a terminológiai kérdésbe, hogy mi a kenguru és mi a hordozó - nem tudom- van-e különbség, de nem is érdekel; tudom, van hordozókendő is, ezerféle, az se érdekel). Az egyik mintha kisebb lenne, a másik mintha nagyobb. Most a mintha kisebbet használjuk, s csak remélem, hogy a másik tényleg nagyobb és így tovább fogjuk tudni használni a kettőt. Pontosabban én használom, mert Clamesa hasi sebe még nem kifejezetten bátorítja őt arra, hogy hordozzon. 

A legmegdöbbentőbb dolog a kenguruban, hogy mennyire kifinomult, praktikus és esztétikus jószág. Olyan érzés felvenni az öv részét, mintha melltartó vagy pisztolytáska lenne (vagy valami menő túracucc - ki mibe szeretné inkább beleképzelni magát). Van rajta néhány gomb és kapocs, és lehet szorosabbra és lazábbra fűzni több helyen is. Óráig el lehet vele játszani. Felvenni úgy szoktam, hogy a gyereket tartó részt lefektetem a pelenkázóra, ráteszem Bertie-t, előre hajolok és előbb lent a lába alatti kapcsokat rögzítem az övemhez, mindkét oldalon, majd a derekánál lévőket, aztán a feje fölöttieket. Utóbbiakat kissé már szuszogva és enyhén idegesen. Majd felemelkedem és viszonylag szorosan magamhoz húzom a pántokkal Bertiet, akinek épp csak a feje búbja látszik ki.

A hordozót nem csak azért szeretem, mert ennyire egyszerű felvenni, hanem mert baromi kényelmes és remekül lehet vele sétálni és ülni (ma egyben leséltáltunk 4,6 km-t, meg üldögéltem egy bő félórát vele egy parkban, meg utaztam metrón és villamoson is Bertie-vel), fel- és leszállni. Mindenki ránk mosolyog, azt mondják, milyen kicsi, van aki meglepődik, hogy van rajtam valaki és egy rakás ember jön oda beszélgetni. Többnyire azt akarják elmondani, hogy Bertie milyen kicsi, de van, aki azt, hogy azt hitte, a ruhámon egy dísz van, nem egy gyerek. De volt olyan is, aki a koráról érdeklődött, meg a kengurut dicsérte, hogy milyen szépen tartja a gyerek hátát. Meg volt olyan is, aki csak azt mondta, hogy jé, de cuki. Meg nagyon sokan nem mondanak semmit, csak megörülnek. Na, ez igazán remek móka. Ennyi kedvességet, vidámságot, szeretet még sose tapasztaltam és azt kell mondanom, hogy bár a Stokke is vonzza a tekinteteket és a barátságos emberi gesztusokat és mindenki behajol, megnézni, ki van odabent, de Baby Björn bizony kenterbe veri a Stokkét ezen a téren. Azért persze továbbra is szeretek babakocsival járni. De őszintén be kell vallanom, ez a hordozás dolog meghökkentően kellemes csalódás. És még a derekam sem fáj tőle, pedig erre fel voltam készülve. (Nem voltam tornából felmentve, de khmmm lett volna okom. )

Anyám és anyósom beleszólnak a dolgainkba, mert idősebb nők. Utálom ezt. De nekik is nehéz. Nehéz, mert felneveltek egy és három gyereket, és azt hiszik, mindentudók. Nehéz is lenne nem azt hinniük, hiszen a gyereknevelés egyedi, megismételhetetlen és nagyon sok időt és energiát felemésztő tevékenység egy nő számára. (Ma már pár pasinak is.)

Nehéz, mert kurvára elfelejtették a 28 és 36 év alatt, hogy hogyan is gondozták az újszülöttet, de valamit ugye mégis bele kell szólni. Nehéz, mert a nagyszülői szerep jár felelősséggel és bizonyos kötelességekkel is, de jogokkal egyáltalán nem, ami frusztráló lehet. Tudod, hogy az a kis mütyür a te rokonod, a te véred, de az anyja (én) nem úgy böfizteti, táplálja és ölelgetni, ahogy szerinted az helyes volna. Meg aztán, idősebb is vagy, jobban tudsz mindent. :D Meg, hogy lehet hogy csak 4 hónaposan táplálódik majd hozzá Bertie, mikor mi már 1 hónaposan 10 km-t sétáltunk mezítláb a hóban, tejet és epret fogyasztva, és élünk. :D

Ezt lehetne mind ironikusan érteni, de teljesen komolyan mondom. Nagyon nehéz lehet. Ugyanolyan nehéz, mint nekem megérteni, hogy az emberek miért nem hisznek a tudományban, amikor az a tudomány. Tautológia, tudom, de mégis, hát na. :) Tud-o-mány. You know...

Anyósom már terhességem alatt kihúzta nálam a gyufát az olyan dolgokkal, hogy "azért van gyomorsavad, mert a gyereknek nagy a haja" vagy "ne szedj antibiotikumot a felfázásra, igyál kamillateát", és őszintén azt hittem, ő lesz az idegesítő nagyszülő. De egyelőre anyámnak áll a zászló. Pedig ő a terhesség alatt a magzattal mit sem törődve támogatott engem. Anyósom szülésem óta csak a kengurura van nagyon kiakadva, és a Stokkére, de mindkettő korából adódóan érthető (70+). Pedig: "ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk", nem igaz?:)

Viszont Anyám! Tudni kell róla, hogy 32 évesen szült (az akkoriban vénlánynak számított), házasság nélkül, véletlen gyereket. Nincs is ezzel baj, az unokanővérem is nagy hassal ment férjhez és a második gyereke véletlen. Ilyen az élet. Anyám egyébként tanult, okos nő, a helyi kulturális elit oszlopos tagja. Undorodik a kötődő neveléstől, szerintem Magyarországon elsőként volt meg neki a Dr. Spock, és tájékozott a gyereknevelési trendekben. Aztán nagymama lett az anyámból. Egy nagymama, aki ilyesmiket beszél naphosszat nekem: "túl korán kezdted a sétát, azért fáj a csípőd", "meg fog fázni a gyerek" "durván bánsz vele" "nem így kell böfiztetni" "nem szabad kemény matracon altatni" "nem tudom, mennyire jó a kenguru" "ez a babakocsi tolhatatlan, jó lett volna egy 10 ezres is", "meg sem próbálod szoptatni?". 

A felvilágosult, okos és főként toleráns anyám tehát nagymama lett. Jó nagymama, mert annak ellenére, hogy piszkálja folyton alvás és evés közben a gyereket, bármikor van nálunk, tényleg igazán törődik vele. Amúgy a gyerekcsesztetést anyósom is csinálja. Most már értem, miért lett a generációm alkoholista, ilyen durva alvásmegvonás mellett, amit a szüleink leműveltek, nem is csoda. :D

A múlt héten meguntam a Clamesa-csesztetést, mikor összeveszett Anyám velem azon, hogy a babát nem szabad (!) hordozóban szállítani a kocsiban, amit ugye arra találtak ki, hanem csak gyerekülésben...Írtam neki egy hosszú emailt, hogy ez mennyire káros, gáz, szörnyű, amit csinál. No offense, mert jó nagymamája a gyereknek, de nekem szar anyám ezáltal. És nem szeretném, ha a kapcsolatunk szar lenne, mert sose volt az, de ő most teljesen kiheréli az egészet. Egyedül, módszeresen, lassan, de azért keményen. Láthatóan megértette, mit szeretnék. Most, hétvégén náluk voltunk egy fél napot. Böfiztettem, etettem, pelenkáztam és öltöztettem előtte a gyereket. Anyám elfordult, forgatta a szemét, pofákat vágott, DE NEM SZÓLT!:) Azt hiszem, ennél több nem várható el egy őszinte, de jó szülőtől!:) 

Elmagyaráztam neki, hogy Bertie nem élhetne, ha én nem vagyok olyan, amilyen. Ha nem megyek végig azon az ezernyi vizsgálaton, amiről a többénemvetélekel.blog.hu szólt, ha nem szúratom magam naponta egy kurva szurival, ha nem találok rá a Maternityre, stb. Bertie nem született volna meg sosem. És ez nemcsak azt jelenti, hogy nem lenne kit csesztetnie, de azt is, hogy nyilván kibaszott tájékozottak, felkészültek és gondoskodók vagyunk, hiszen volt mire készülni. És ez igaz Aldricra is természetesen, ha ő nem lenne, nem lettem volna ilyen erős és határozott. És őszintén, szívből imádjuk ezt a kis görcsöt. Mikor sír, mikor örül, mikor néz, mikor böfög, mikor összepisili a kezünket, mindig.

Nem kell tőlünk a gyereket féltenie. A káros beszólásoktól minket viszont kell.

A gyerek 3 hetes. Ezen a héten: váltottunk pelenkaméretet, felfedeztük a DM és Rossmann sajátmárkás termékeit, lett anyakönyve, de TAJ-kártyája még nem, elszegényedtünk több szempontból is és megtanultuk, hogy hogyan lehet akaratunk ellenére sírni hagyni a gyereket. Let's see.

Pelenkaméret. Bertie eddig 1-es newbornt használt. Tőlem örökölte a nagyon pici és csontos fenekét, de azt is, hogy nehezen céloz pisilés közben.:D Így váltottunk newborn 2-esre, amúgy a kórházban már kapott ilyet, szóval nem volt számunkra újdonság. A newborn 1 az 2-6, a newborn 2 meg 3-7 kilós gyerekre való, szóval mindegy. Fun fact, hogy amióta nagyobb a fenekén a pelus, a ruhái jobban állnak rajta.

DM és Rossmann. A gyerek mostantól márkátlan pelust hord a régi Libero és Pampers helyett, és imádjuk!! Nem mondom, hogy jobbak, mint a márkásak, de - legalábbis egyelőre - ugyanolyan jónak tűnnek. Viszont olcsóbbak. Váltottunk seggtörlő kendőmárkát viszont. A Pamperst én szerettem, Aldric nem. És igaza volt (megint), a Pampers seggtörlő kendő szar. Egyszerűen ömlik belőle a cucc, nem lehet kivenni egyet egyszerre, kettőt se, csak hármat. A Libero zöld fajtából is van itthon, de az meg tök vékony és mintha nedves se lenne...Na, szóval vettünk a Rossmannban Babydreamet, rózsaszínt, kipróbáljuk.

A gyerek anyakönyve. Mindenhol faszok dolgoznak. Oké, oké, van egy munkám a projektben, amit már 1 hete halogatok, és addig ott rohad az emailjeim között, szóval én csak ne pofázzak bele más munkájába, de akkor is. Az önkormányzat 2 hétig baszott megcsinálni a gyerek anyakönyvét, pedig a Maternitys ügyintéző minden nap a nyakukra járt. Állítólag az egész bagázs elment szabira, és beleesett a négynapos ünnep is, bla bla. Na mindegy, lett végül anyakönyve. Viszont TAJ-kártyája még nincs, szóval semmilyen támogatást és fizetést se tudunk intézni, juhé.

Elszegényedtünk. Ez az egyik oka, hogy elszegényedtünk. A másik, hogy az új lakás egyik részletét ezen a héten kell elutalnunk, brühühű. Pedig olyan szépen nézett ki a számlán, most meg más fog a forintjainkra vigyázni. Remélem, hasonlóan gondosan bánik majd velük, mint mi.:)

Sírni hagyás. Gondolom, nem sok kötődő neveléses szoptatásnáci laktációs tanácsadó követi a blogot, így kicsit nehezebb poénkodni azon, hogy dr. Spock meg elbaszott generáció meg sírni hagyás. A gyerekről tudni kell, hogy 11-kor kajál utoljára, és aztán reggel 7-kor mi ébresztjük, hogy enni kellene és pelenkázódni. Na, ez tegnap este másként volt, ugyanis hajnal 5-kor fel-felsírogatott. Meguntuk, beraktuk a pihiszékbe (amin felfedeztük, hogy van egy láb, és így vízszintben tud benne feküdni) és abban altattuk az ágyunk mellett. Aztán végül én arra eszméltem fel 7-kor, hogy a gyerek kinn üvölt a szobájában. Kimentem, kiderült, hogy addigra Aldric már bepelenkázta, megetette és dajkálta is.:D Egyáltalán nem ébredtem fel rá...:) Nem akarom elspoilerezni, de ma este megpróbáljuk a 22 órás utolsó etetést, hátha! Fingers crossed, emberek!

Honnan tudod, hogy éhes? Anyám tegnap vizionálta, hogy a gyerek azért sír pelenkázáskor, mert éhes. Nem teljesen értettem, hogy miért mondja, de kifejtette. Azért, mert utána mindig enni kap. Persze, amúgy ez a "kurva istenért nem adjátok már rám a bodyt???" sírás, de az tény, hogy utána enni szokott kapni. Vagy, lehet, hogy ez a "holnap sétálni megyünk" sírás, hiszen minden pelenkázás után másnap sétálni is szokott menni.:))

Na, szóval mi nem tudjuk, hogy mikor éhes. Nemrég voltunk egy barátnőmnél, akkor volt 2 hónapos a gyereke. Mondta nekem, hogy megy etetni, mert J. éhes. Kérdeztem, honnan tudja. Erre Á. így felelt: ránézek az órámra és látom, hogy eltelt a 3,5 óra.:)) Mi is valahogy így vagyunk ezzel. Furcsa egyébként, hogy a mi gyerekünknek a biológia szerint működik a teste (vagyis 3 óránként dolgozódik fel a kaja és ürül ki a gyomor), míg az igény szerinti szoptatók gyerekei nem így működnek. Ez legalábbis kételkedésre adhat okot.

Kenguru. A gyerek imád sétálni. Illetve, mivel ő még egy kis növény, ezért inkább csak nem zavarja, ha sétálunk. It's something!! Imádjuk tologatni a városban, végigalussza.:) Aldric már hordozza is őt kenguruban és azt is végigalussza. És annyira cukik úgy együtt, hogy meghalok.:)

Me, I and Myself. A sebem már nem fáj, csak néha. Például ha valaki felidegesít. A vágás tök szépen gyógyul, már borotválkozni is tudtam/mertem. Egész jól hajolgatok és guggolok is már. Mivel a vérzésem több napja elmúlt, így megpróbálkozhattunk végre az olyan szexszel is, amit a 14 évesek nem röhögnének ki.:D Jó volt, eleinte feszített, hiszen pont tegnap volt 3 hete, hogy semmi se volt odabenn, de igaza volt a dokinak, no para. Szeretném hinni, hogy a gyors méhregenerálódásomban is volt szerepe az eddigi pettingelés miatt kapott rengeteg oxitocinnak.:) 

Elkezdett a hasamon halványodni a sok lila izé (striák, nyomok, linea negra), és talán kisebb is lett. Valamelyest elégedett vagyok vele, főleg, hogy ez elvileg még plusz 7 kiló rajtam, és mert szerettem volna olyanra lefogyni, hogy csak undorítóan kövérnek látszódjam és ne terhesnek, és úgy érzem, ez sikerült. A többit majd megteszi helyettem a sport! Addig meg megyek és zabálom a somlóit, ti meg élvezzétek a "csodás" látványomat.:D

Közeli fotó:

Távoli fotó ruhában, haskötő nélkül:

Távoli fotó ruha nélkül:

Bertie 2 hetes, a terhességemnek ennyi ideje van vége! Jaj, mindkettő annyira örömteli.:)

• leesett a köldökcsonkja, jéééj! azért a husit még fertőtlenítjük ott alkohollal és Betadine-nal is, minden pelenkacserénél
• van egy hólyag a felső ajkán, ami a cumisüvegtől van (lehetne a szoptatástól is), nem kell vele semmit se csinálni
• újabban kipisil a pelusból, most reggel kipróbáltunk egy nagyobb méretet, hátha az a baj, nem pedig szarul pelenkázzuk a gyereket
• tegnap éjjel nyugtalan volt, ma sem nagyon tud aludni, nyűglődik, de nem sír. Hátha csak a front.
• végigalussza az éjjeleket és a sétákat is
• kiszáradt a bőre, kenjük a doki által felírt testápolóval és egy olajjal is, minden fürdetés után
• a két csuklóján is ki van száradva a bőre, azt Neogranormonnal kenjük
• a tápszerből már 90 ml-t iszik/alkalom
• ezen a héten fogjuk először levágni a körmeit és végre nem kell kesztyűket dobálnia le a vállaink mögött. Gondolván, hogy hátha nem vesszük észre. De észrevesszük.

he sees you when you're sleepin', he sees when you're awake.

Ahogy az én szülés utáni tüneteim állnak most:

• a méhem szurkál néha elég erőseket
• sokat, nagyon-nagyon sokat nevetünk Bertie grimaszain és kiadott hangjain, ami nem tesz jót a sebemnek, nagyon sokszor belefájdul
• éjjelente mindig hasra akarok fordulni, ami szintén nem tesz jót a sebnek
• az aranyerem borzalmasan fáj, a Bromocriptin miatt nem szabad sokat innom, ezért száraz nagyon a székletem. A vas szedését abbahagytam, hátha az segít.
• folyton pukiznom kell, amin csak egy picit segít az Espumisan, de azért segít
• kb. 16 hetes terhesnek megfelelő a hasam mérete
• már kezdek átállni arra, hogy nem alszom el két etetés között (a 20 órás és a 23 órás között), ami sokat segít abban, hogy ne legyen éjjelente rosszul. Korábban hányingerem volt és szédültem ilyenkor.
• visszajöttek a pattanásaim, amik a szülés után elmúltak
• ha pisilnem kell, feszül az alhasam és a hólyagom (igaz, hogy többnyire elfelejtem a pisilést, nem úgy van már, mint terhesen volt:))
• a hasamon elkezdtek a striáim halványodni
• a nyakamon még mindig ott vannak a barna foltok
• a mellbimbóim ismét normális színűek, nem sötétbarnák
• odalenn ismét normális vagyok, nem pedig folyton vérbő
• a nedvesedés viszont szerencsére ugyanúgy megy, ahogyan terhesség alatt és előtt is ment
• még vérzek kicsit, van, hogy egész nap semmi, aztán éjjeli pisinél jön egy löket

Jövő héten ismét hetenkénti poszt!:)

Ma születne meg a kiírt nap szerint Bertie. Fura belegondolni, mert nemrég esett le a gyerek köldökcsonkja, amelyen keresztül ette a sok fűszeres kaját, meg a töménytelen mennyiségű szőlőt és mogyorót.

De, végül úgy alakult, hogy a kiírt napra már eltelt a szülésem óta 13 nap. A terhesség alatt 14 kilót szedtem fel, ez a kalkulátor szerint tökéletesen normális a 158/56-os kezdő magasság/súlyhoz. A térdeim és a hasamon lógó bőr szerint meg kurvára nem oké.:D Vagyis, 70kg volt a súlyom a műtéten. Innen szép nyerni! Szeretném, ha futna ezen a blogon egy ilyen képsorozat a továbbiakban is, hogy hogyan sikerült visszanyerni emberi formámat!:)

Ma 63 kg vagyok, vagyis 7 kg-nyira vagyok a kezdősúlyomtól. És ez, bassza meg, MIND A HASAMON VAN!

Na, szóval, így néztem ki a szülés reggelén:

A hazaérés napján, azaz a műtétet követő 2. napon ilyen volt a hasam. Talán a csíkok alatt látszik, hogy ez egy kb. 28 hetes pocak:

A szülés után 1,5 héttel így nézek ki ruhában, haskötővel (ami nem szorítja le a hasat, csak tartja). Ez kb. 18 hetes pocak.

És így ruha és hasfogó nélkül, oldalról:

Közelebbről meg így. Igen, az bizony kötényhas. Jíhá!:D (UPDATE: nem, nem lett kötényhas belőle)

És, most 18-as karika, de így néz ki közelről a bőr a hasamon. A vöröslő striák a 38. hét végén jöttek. A köldököm és környéke már elég régen így bepirosodott, bebarnult. Viszont a köldököm már nincs kifordulva! A köldök feletti piros rész pedig a piercingem begyógyult helye, ahol széthasadt a bőr megint. Ja, és a függőleges vonal a linea negra, ami még nem halványult el.

Szülés után 3 hónappal így néz ki a hasam. Megvan még a linea negra, de furcsán foszlik szét. A csíkok megvannak, még nem fehéredtek ki, de a hasam olyan, mint volt. Mit mondjak, sose voltam egy nyolckockás típus. Kilóban 3-mal tartok a terhesség előtti súlyom előtt. Azért csak most jelentkezem be, mert egyrészt eddig alakulgatott a hasam, másrészt meg mert volt egy visszahízós 2 hét a lakáskiadás idején evett töménytelen péksüti miatt.:)

Most így néz ki a hasam, 8 hónappal a szülés után. 158 cm és 56 kg vagyok. A csíkjaim először kifehéredtek, majd bőrszínűvé váltak. Kezd has formája lenni a hasamnak. A hasamon végigfutó linea negra már tök halvány, csak a köldökömnél látszik erősen, meg alatta, de sokkal jobb már a helyzet. 

Nekünk megadatott, hogy Clamesa méltósággal, a teste fölötti önrendelkezését meg nem sértve, tiszteletteljes és barátságos környezetben hozhassa világra Bertie-t. Tudjuk ugyanakkor, hogy ez nem mindenkinek adatik meg és azt is, hogy mindennek forintban is kifejezhető ára volt a mi esetünkben. Leadózott, korrekten elköltött forintokba került, nem zsebekbe dugdosott borítékokban lapuló forintokba, de mégiscsak az a helyzet, hogy privilegizált helyzetünknek köszönhetően, a magánegészségügybe menekülve találtuk meg, amit vártunk. Tudjuk azt is, hogy ezt nem mindenki engedheti meg magának. Azt is tudjuk továbbá, hogy a mi helyzetünk speciális, mivel császármetszést akartunk, s bár apás szülést, de nem természetközeli élményt, hanem szigorú orvosi felügyeletet. Bár volt még a szülőszobában megteremtett testkontaktus Bertie-vel, bár vele tölthettük a kórházi idő majd minden pillanatát, de tápszerezni akartunk és nem tekintettük erőszaknak, hogy 6 órát feküdnie kellett Clamesának, nem tekintettük erőszaknak az érzéstelenítést sem és nem gondoltuk azt sem, hogy mindez egy életre szóló trauma lenne Bertie-nek. Ilyen igényekkel és ilyen szerencsés körülmények között könnyű lenne azt hinni, hogy minden a legnagyobb rendben. De ne legyenek illúzióink, nem ez a helyzet és ezért szeretnénk kifejezni a szolidaritásunkat azokkal, akik akár a miénktől eltérő igényei, akár a miénknél szerencsétlenebb körülményei, akár a miénktől eltérően embertelen egészségügyi személyzet miatt borzalmas élményként, erőszakként, emberi méltósága meggyalázásaként kellett, hogy megélje ezt a kivételes pillanatot az életében.

Nem mindenkivel egyformán könnyű szolidaritást vállalnunk. Mi Clamesával kissé szkeptikusak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy orvosi segítség nélkül, pusztán a természetre bízva a szülés az simán lemehetne és hogy minden beavatkozás a természetes folyamatokba durva erőszak lenne. Mivel nem vagyunk vallási fanatikusak, a természetesség kultuszának dogmatikus változataitól mindketten idegenkedünk. De még azokkal is szolidárisak próbálunk lenni, akik azok, mert a szülés tényleg az élet egyik nagy misztériuma és nem fair, ha elítélek valakit pusztán azért, mert nem a számomra megfelelő módon viszonyul ehhez a dologhoz, ami előtt mégiscsak kicsorbul az értelem. Mindaddig, amíg valaki nem tudatosan veszélyezteti a környezetét, addig az értékválasztások nagy széles skálája belefér - szerintünk legalábbis. A terrmészetesség iránti fanatikus rajongás is. És nem fér bele, hogy gorombáskodjanak vele, hogy semmibe vegyék a kívánságait és hogy az orvosi józan ész nevében tegyenek az akaratán és a testén erőszakot.

Bár ez egy globális probléma, el kell ismerni, hogy a magyar egészségügyben eleve nincs minden rendben. Ha valaki megnézi az anyai halandóságot, feltűnő, hogy nálunk van egy nagy törés a statisztikában. Míg tőlünk nyugatra, északra és még délre is fele vagy negyedakkora a mortalitás, mi alig valamivel mutatunk jobb adatokat, mint Románia, Moldávia vagy Ukrajna. Vagy Törökország. Lehet persze azt mondani, hogy egy mutató nem mutató, mégis feltűnő, hogy amint három irányba átlépjük a határt, a mortalitás a töredékére esik vissza. Az sem kérdéses, hogy a magyar egészségügy alulfinanszírozott, rosszul szervezett, ósdi szemléletű, haldokló. Számunkra a Maternityben vált világossá, hogy mennyire abszurd helyzet is az, hogy a színvonalasabb egészségügy költséghatékonyabban is működik. Több pénz, olcsóbb működés. És a tetejébe még mindenki boldogabb is. (Számomra ez egy kicsit arról is szólt, hogy azért mégsem akkora baromság az az eszme, amire az egész rendszerváltás épült, hogy ti. ahol világos felelősségi és érdekeltségi viszonyok vannak, ott ésszerűbb gazdálkodás folyik. Csak ezt ma már ciki így gondolni. Úgyhogy csak így zárójelben merem leírni.) De ez azt is jelenti, hogy még magyar viszonyok között sem felesleges emberarcúbb, az emberi méltóságot inkább tiszteletben tartó egészségügyért küzdeni. Hajrá, rózsák!

Némi lelkifurdalással (de azért nem naggyal), már hat napos kora óta kijárunk Bertie-vel az utcára.

Az első útja persze még korábbi volt: hétfőn született, de mi már szerdán hazamehettünk a kórházból, s míg a taxira vártunk, ő is eltöltött pár percet a szabad levegőn. Igaz, alaposan be volt bugyolálva és még egy pelenkával le is takartuk a hordozót, de azért a taxis hülyesége miatt így is elég kínosan sokat vártunk a kifejezetten hűvös időben.

A védőnő korábban 3-4 hetes bezártsággal riogatott, s a neten is azt olvastuk, hogy 2 hetet szoktak várni az emberek, míg szellőztetésekkel neki nem látnak hozzászoktatni gyereküket a friss levegőhöz. Mindezt kicsit furcsálltuk, annak fényében különösen, hogy mindenhol azt írják, hogy a friss levegő milyen fontos a gyerek egészségéhez. De két dolog különösen elbizonytalanított. Barátunk, Dr. Spock azt írta, hogy 15 fok fölött ki lehet vinni a gyereket, kortól függetlenül (bár ő 4 kg fölött tulajdonít kifejlett hőháztartást nekik). Egy régi barátom pedig azt mondta, hogy külföldön, ahol ő szült, szóba sem került a sokhetes bezártság. Mi, bevallom, nem vagyunk elég félősök, szóval hajlottunk rá, hogy ne üljünk bent a lakásban feleslegesen.

Bertie hétfőn született, s első hivatalos útja még csak a körfolyosóra vezetett, szombaton. Pár perc volt csak, Bertie átaludta az egészet. Vasárnap aztán levittük a Stokkét és elsétáltunk a 2 percnyire lévő Szabadság térig, ahol egyet fordultunk, s mivel Clamesának fájt a hasa, sietve hazamentünk. Utána még eltaxiztunk a Maternitybe is, varratszedésre, Bertie ezt is végigaludta. Kedden, a tanártüntetés idején,  Kossuth tér széléig mentünk katasztrófaturistáskodni. Kellett az esővédő, mert csöpögött. Sőt, betértünk az Eatalianóba is, ahol mi tortát ettünk Bertie tiszteletére, ő pedig aludt a miénkre (itt pár idősebb ember megbámult minket, mire én is barátságosan mosolyogva visszabámultam őket, mert kíváncsi voltam, hogy mit fognak erre reagálni). Szerdán aztán elmentünk a DM-be, Clamesa betért a gyógyszertárba és aztán a közeli OTP-be is begurultunk (az akadálymentes bejáratot csak belülről lehet nyitni. haha). Csütörtökön a Kossuth tér távolabbi végéig sétáltunk, a Tisza István-szoborig és még a Dunapartra is kinéztünk. Bertie ezeket is mind átaludta. Tegnap ismét a Szabadság térre mentünk (előbb betértünk reggelizni a Miegymásba). Verőfényes napsütés volt. A biztonság kedvéért kedd óta mindig használjuk az esővédőt, mert megfogja a szelet, de kiláthatna belőle Bertie, ha egyszer nem aludna. De alszik.

Szeretem azt hinni, hogy ezeknek a kis utaknak is van szerepük abban, hogy Bertie egy ideje minden nap egyszer kakál, de tisztában vagyok vele, hogy egyrészt erre semmi bizonyítékom, másrészt vannak jobb jelöltek is a "fő ok" címére.  

Hát így.

Vettünk terhességem alatt egy Stokkét. Egy Xploryt. Korábban már írtam róla a másik blogunkon egy dizájnbejegyzést, itt.

Imádjuk. Akkoriban még baba nélkül merészkedtünk vele utcára, és a folyosóra. Az kicsit gáz, hogy be van kamerázva az egész kerület és a ház is.:D

Most már babával használjuk vasárnap óta. És tudjátok, az van a Stokkéval, hogy azt mindig apukák vagy apukákkal levő anyukák tolják. Mint mi. Az is van még, hogy a környéken a miénknél újabb verziójú babakocsikkal, nálunk jobban öltözött emberek szaladgálnak. Ami kicsit zavaró.

Az is van még a Stokkéval, hogy gyönyörű a kialakítása. És az is, hogy a bevásárlótáskája nagyon praktikus, mert kicsire összenyomható, és mégis ezernyi dolog elfér benne. Császárosként kicsit nehéz hozzá lehajolni, de nemsoká már lehetséges lesz. Sőt, az sem utolsó szempont, hogy van hozzá egy olyan táska is, ami a vázra rögzíthető, vagyis használható már most is.:)

Az is van még, hogy a hordozóját imádjuk, újszülött szűkítővel használjuk! Jó, jó, tudom, lódarázs...de ez nem szűkíti magát az újszülöttet!:D Az esővédője is szuper. Szeretjük, hogy a pohártartójában nemcsak egy sör, de egy cumisüveg is elfér, így apukák és anyukák is tolhatják! Sőt, a tolókarja 180 fokban fordítható, és a magassága is változtatható, attól függően, anya vagy apa tolja-e a bébit.

Még az is király benne, hogy összecsukható esernyőre, ha leveszi az ember a felsőrészt (mózes, hordozó, sportrész). Az is jó, hogy az ernyője nemcsak esőhöz, de naphoz is ideális. Az is, hogy a szúnyoghálója ránézésre tényleg fogja a szúnyogokat, ami ideálisnak ígérkezik tervezett Kopaszi gáti és Római parti sétáinkhoz.

Az első kerekei bolygósak, ami megkönnyíti a kocsi tolását, fél kézzel balra-jobbra, előre és hátra is mozdítható. A bébi nézhet az ember felé, vagy lehet háttal. A baba lehet szemmagasságban és lentebb is. A szmogos belvárosban tökjó, hogy magasan lehet a baba!

A házunkban van lift. De a lift csak úgy van, szórakozásként. Az elevátor eléréséhez ugyanis 8 (NYOLC) kibaszott lépcsőn kell felmászni, immáron a babakocsival. Aldric próbálta már úgy, hogy le (vagy fel)lépcsőzteti, hogy le (vagy fel)viszi egészben, és úgy is, hogy hordozó le, váz külön le. Ez utóbbi vált be leginkább, felfelé is. Ez azt jelenti, hogy én, amíg be nem gyógyul teljesen a sebem, nem tudok a babakocsival egyedül elmenni sehová. Persze, erről nem a babakocsi tehet, hanem a lipótvárosi önkormányzat, akik pár forintért az anyjukat is eladnák, nemhogy akadálymentesnek nem nevezhető liftre adjanak engedélyt! Faszok.

Végül, tessék, itt egy random, nagyon boldogan magát tömő olasz család, Stokkéval. Te is lehetnél ők. Vegyél Stokkét, és ők leszel.:D

Az elmúlt napok egyik legmulatságosabb élménye, hogy mintegy kiestünk az időből. Mármint abból a linerális,  részben a biológia, részben a modern kapitalista világ által diktált időből, amelyben mindig valahonnan valahova tartunk, az egyszer voltból a mindig új kihívásokkal teli lesz felé. Hogy hol vagyunk most? Az ismétlődő, ciklikusan szerveződő, jóformán mitikus időben. Ott (akarom mondani: akkor), ahol (pontosabban: amikor) az életet ismétlődő cselekvések, szokások strukturálják, s töltik meg értelemmel. 

A legfontosabb tényező ebben Bertie alvási ciklusa: néhány óránként felébred, tisztába tesszük, megetetjük, esetleg megitatjuk, megbüfiztetjük, naponta egyszer kivisszük az utcára, naponta egyszer megfürdetjük, aggódunk, hogy lesz-e ma kaka, várjuk az esti nagy küzdelmet az alvásért és reméljük, hogy lesz valamikor 6-7 óta egyben, amikor mi is aludhatunk.

Ebben az időből kiesett időben az órák és napok elvesztik jelentőségüket. Mert minden nap egyforma és mert a 0 óra nem jelent érdemben semmit. A nap akkor kezdődik, amikor véget ért a Nagy Alvás és addig tart, amikor a Nagy Altatás sikerre vezet, s a kettő között ott vannak az Éjszaka órái. De azért is, mert az órák túlságosan mesterkélt időegységek és túlságosan rövid intervallumot fednek le a két etetés közötti 3-4 órás egységekhez képest.

A dolog attól igazán mulatságos, hogy milyen könnyű hozzászokni egy ilyen időn kívüli életrendhez, s mennyire relatív és rugalmas is az időtapasztalatunk. Úgy tűnik, mintha mindig is így éltünk volna és minden dolog, ami korábban fontos volt, egy másik élethez tartozna. Holott, ne feledjük, ez csak tíz (számmal kiírva: 10) nap története. Nincsenek illúzióim, ez a furcsa időn kívüliség nem fog örökké tartani, de abban is biztos vagyok, hogy még nagyon sokszor fogom 10 napokra azt mondani, hogy "így szoktuk".

Nincs amúgy ebben semmi rendkívüli: egy nyaraláson, egy külföldi utazáson, egy hosszabb betegségnél pontosan ugyanez történik. Mikor 3 éve egy hétig voltam továbbképzésben Bécsben, ugyanilyen rutinjaim alakultak ki. Mikor tavaly Máltán nyaraltunk, ugyanez történt velünk. Aztán persze mindig, újra visszazökken az ember az evilági időbe, hiszen megélni, dolgozni csak ott lehet tartósan a mi világunkban. De azért mérhetetlenül hálás vagyok, hogy megadatott, hogy pár hetet együtt tölthessek Clamesával és Bertie-vel, kívül az időn, egy olajcseppnyi örökkévalóságban.