Egy éves lettél

Kedves Bertie!

 

Nem akarom túlcifrázni: boldog első születésnapot! Tudom, tudom, vasárnap már kaptál tortát Mamáéktól, sőt hintalovat is és hát nyilván egy évesen nem olyan könnyű még megérteni, mit ünnepelnek az emberek ennyit egy születésnapon. Ez is csak olyan nap, mint a többi, hát nem?

Mi mindenesetre ma is meg fogjuk ünnepelni hármasban (négyesben) a születésnapodat, hiszen éppen egy évvel ezelőtt volt, hogy hajnalban bementünk a Maternitybe, hogy alig néhány órai előkészület után Mamit betolják a műtőbe, én pedig kínomban már Angry Birdsözni akartam, míg kint vártam, hogy én is bejuthassak a helyre, ahol téged napvilágra hoznak. Tiszta szerencse, hogy mindezt még frissiben megírtam Neked, mert annyi minden történt aznap és annyi minden történt azóta, hogy anélkül aligha tudnám felidézni életem egyik legfontosabb napjának ezeket a mulatságosan banális részleteit és akkor mivel untatnálak majd Téged a születésnapjaidon? Ne aggódj, ma is hallani fogod az összes sztorit. Sosem lehet elég korán kezdeni.

Hogy milyen volt ez az egy év, ami azóta a nap óta eltelt? Életem legsűrűbb, legizgalmasabb, legszebb és időnként legfélelmetesebb egy éve. Sosem kellett még ennyi döntést hoznom, sosem voltam még ilyen módon felelős senkiért, sohasem voltak még ilyen súlyú döntéseim. Sosem volt még ennyi érzelmi hullámzás az életemben, ennyi feladat, ennyi kihívás, ennyi kaland. És ha azt hittem, a terhesség után, hogy a Mamiról nem tanulhatok újat, nem ismerhetek meg benne addig nem ismert mélységeket, akkor tévedtem. Mert ez az egész kaland egészen elképesztően tömény volt Veled, Vele és Humival. Ne is tagadjuk, a Mamival egy év alatt mindketten felnőttek lettünk. (Korkülönbségünk miatt én egy kicsit talán későn, ő épp időben...) És ne gondold, hogy Te okoztad volna a nehézségeket, amikből jutott jópár a rengeteg fantasztikus élmény mellé! Volt itt lakáseladás, lakásvétel, veszekedés ügyvéddel, meghalt rokon, súlyosan megbetegedett közeli rokon, álláskeresés itthon és külföldön, számlák, illetékek, adók, különmunkák, lakáskiadás, albérletből elköltözés, másikba költözés, átköltözött munkahely, külföldi és belföldi utazások, hazai és világpolitikai földcsuszamlások, elvesztett és megtalált barátságok, fogfájások, betegségek - és így tovább. Ezek egy része remek móka volt, egy részétől máig diónyira szorul össze a gyomrom és ami a legfurcsább, soha ilyen világos nem volt még számomra, hogy pontosan milyen hosszúságú is az emberi élet. És miközben forgott velünk a világ, Te itt voltál nekünk, mindvégig nyugodtan, kedvesen, barátságosan, jó étvággyal, békésen átaludt éjszakákkal (még az idegen helyeken is), jól viselt hosszú utazásokkal, nagy sétákkal (kiszámoltuk például, hogy több mint 3000 km-t tettük meg sétálva veled ebben az egy évben). El sem tudom mondani, mennyire megkönnyítetted és megszépítetted nekünk ezt az évet! Ez olyasmi, amit egyetlen szülő sem várhat a gyerekétől, hiszen a gyerek az gyerek, akkor is, ha hasfájós és akkor is, ha egy született Mozart.

És nem szeretném, ha félreértenél! Nem a megszépítő messzeségből visszanézve tűnik minden Veled kapcsolatos emlékünk ilyen gyönyörűnek! Az, hogy nagyon sok mindenben megkönnyítetted a dolgunkat, csak hab volt a tortán, csak a fényes csomagolópapír az igazi ajándékon, aki Te magad vagy. És ne hazudjunk magunknak, néha azért fel kellett kelni hozzád, nem igaz (bár a nagyszülők máig azt hiszik), hogy sose sírtál volna. A mozgásfejlődésed miatt aggódtunk az elején, nincs több fogad most se, mint az átlagnak, nem mondasz egykét cuki gügyögésen kívül semmit, nem jársz, nem vagy jó részecskefizikában és nem bánsz kesztyűs kézzel Humival sem. Na, és?

Mi több, az utóbbi időben még egy kicsit nehezebb is lett Veled. A fogzásod miatt (tényleg amiatt), kicsit nyűgösebb vagy, néha felébredtél éjszaka, hogy sírj, a laptopok és a wifi kábelei a kedvenceid, az állólámpát minden nap felborítod, nyilvános helyeken egyre gyakrabban vagy hangos, az asztalról mindent leveszel, ha bögre, akkor is lerántod, ha tele van fél liter tejeskávéval, ha pedig étel az, akkor belekened a szőnyegbe. Itthon vannak már bejáratott köreid, amit hangos puffanások és reccsenések nyomán becsukott szemmel is nyomon lehetne követni, ha nem tudnánk magunktól is, mikor épp mit fogsz lepakolni honnan. Tudod mit? Ezeken néha nagyokat röhögtünk(pedig tudjuk, hogy hülyék vagyunk, de nem tudjuk megállni), máskor meg a gutaütés kerülget néha. Estére fáradtabbak vagyunk néha, mint az elején, ezt nagyon fontosnak tartom leírni, mert a nehézségek az élet természetes részei és sosem szeretném, ha olyan felnőttekké válnánk, akik hiába szeretik a gyereküket, akaratlanul is megnehezítik a dolgukat azzal, hogy rózsaszínnek és habos-babosnak hazudják azt, ami nem az. Hogy lehetne megszerettetni egy gyerekkel mondjuk a sportot, ha azt hazudnánk neki, hogy sosem fog megizzadni tőle? (Hülye elv ez? Nem tudom, mindenesetre őszintén gondoljuk Mamival.) 

De esténként, Mamival beszélgetve az ágyban néha arról szoktunk beszélgetni, hogy milyen izgalmas is, hogy már egy önálló akarattal rendelkező kis emberke lettél, s már nem vagy, mint néha régebben nagy szeretettel mondogattuk, egy emberi formájú kölyökmacska. (Csak viccelek persze, ez csak metafora. Ezt mégcsak nem is miattad írom le, hanem azok miatt, akik felnőtt korukra sem tanulnak meg értően olvasni és mindenen felháborodnak, ami szokatlan vagy érthetetlen nekik. Szóval: metafora!!!) 

Igyekszünk persze utánaolvasni, mire számítsunk a következő hónapokban, s erre nagy szükség is van, mert amióta ilyen nagy lettél, bevallom, a világ számunkra sokkal kiszámíthatatlanabb, sokkal érthetetlenebb lett és ezáltal sokkal kalandosabb is, úgyhogy nem árt egy kis segítség. Eddig se szégyelltük, hogy nem vagyunk mindentudók, sem mintaszülők, miért tagadnánk le éppen most? Ezzel együtt, nem kétlem, hogy a veled töltött második évünk is izgalmas és változatos lesz!

Boldog születésnapot, fiam!

Aldric  

 

hbd.jpg