Néhány érdekes cikk apaság témában

1. Üvegplafon

Ez a cikk arról szól, mi olyan nehéz abban, hogy valaki gyesre menjen apaként. A problémák egy része nekünk is ismerős, más részét szerencsére sosem tapasztaltuk, mert azokat sikerült azzal kikerülni, hogy kezdettől elosztottuk a feladatokat és így nincs olyan, hogy egyik vagy másik fél túlzottan sok szerepet kapna a másikhoz képest.

Szóval a cikk: Hagyományos apák, modern fiúk

 

2. Apapara

Ez a poszt arról szólt, hogy mennyi mindent megtanul az ember apaként, amikről nem is tudja, hogy képes rá, meg persze egy csomó mindent megtud magáról, amit nem is akart. Mikor ezt először olvastam, nem voltam még apa és nem tudtam, én hogy leszek ezekkel a dolgokkal, s 11 hónap (plusz az 1,21 terhességi időszak) nem is elegendő ennyi tapasztalat összegyűjtésére, de egyszer majd talán megírom a saját listámat. Bizonyos dolgok már most is különböznek. Nem lett annyi problémám az alvással, nálam a napirendnek nagyobb szerepe van pl.

És íme a cikk: Önértékelés

 

3. Apu-kalipszis

Ez a poszt különösen a nyitó sztori miatt tetszett, mert rögtön az jutott eszembe, hogy Bertie a legkönnyebben a mellkasomon fekve tud elaludni és amúgyis gutaütést kapok az olyan szövegektől, hogy a férfiak erre vagy arra nem képesek. Nyilván nem tudok szülni vagy szoptatni, de a pelenkacsere vagy a tápszerezés azért nem igényel női nemiszerveket. Ezzel nem a nőket akarom lebecsülni, hanem a férfiak számára kényelmes sztereotípiákat utasítom el, persze. A cikk amúgyis érdekes és fontos, szóval érdemes mindenképp elolvasni.

Íme az írás: A férfiak is megérdemlik, hogy apák legyenek

 

4. Apávávált

 Ezt a posztot azért szeretem, mert nagyon kedvesen írja le a szülőség elején megjelenő pánikérzést. Nem annyira szeretem ugyanakkor, hogy a gyereke anyját Anyának hívja (Clamesával már rég elhatároztuk, hogy ő a gyereknek lesz Mami és én Apa, egymásnak maradunk azok, akik voltunk), de másfelől semmi közöm hozzá, ki mit csinál a négy fal között. :) El is gondolkodtatott, hogy én nem annyira pánikot éreztem, mint inkább azt, hogy egyik napról a másikra megöregedtem. Egyszer egy ismerős kisgyerek azt mondta, hogy még gyerek vagyok, mert élnek a szüleim, de azt hiszem, 5 éves létére tévedett: a választóvonal nem csak a szülők halála, de a gyerek születése is lehet.

Íme az írás: A kezdet kezdetén

 

5.WMN

Van egy cikksorozat, amit átolvastam, némi idegenkedéssel és mégis érdeklődve és aligha lenne fair kihagyni. Ez Herczeg Zsolt apaélményeit írja le és azért érdekes, mert roppant információgazdagon írja le a korai élményeket, az idegenkedésem pedig két dologból adódik, egyrészt nekem túl sok benne a "dráma" ahhoz képest, amit én átéltem, pedig viszonylag elég intenzíven élem meg az apaságom, másrészt már Szily Lászlóban is idegesített az a fajta jófejkedés, ami akkor működik, ha van kivel összekacsintani, a mondott okból nekem viszont ezek a poénok amolyan verbális fosgránátként robbantak az arcomba (a képet Herczegtől kölcsönzöm, illusztrációs céllal), s ebben nem érzek semmi vicceset se. 

Íme az egyik: Minden héten háború

 

6. Fater.hu

Ezt a cikk akarva-nem akarva nagyon megrendített, amikor arról beszélt, hogy milyen nehéz érdemi apakép nélkül  modern apaképet kialakítani. Rögtön eszembe jutott, milyen régóta töprengek a szüleim történetén, házasságán, apám helyén az életemben. Mert nem mondanám, hogy nem volt apám vagy ne lett volna rendes ember vagy ne játszott volna szerepet az életemben. De már régóta érzem, hogy valahogy sosem volt a helyén, s már jópár éve kifejlesztettem a magam pszeudo-elméletét arról, hogy a háború környékén-után született magyar férfiak zöme apa nélkül nőtt fel és felnőtt korában sem volt képes egy rohamosan modernizálódó világban megtalálni a helyét. A 70-es és 80-as években a sokadik műszakok miatt fizikailag sem voltak jelen a családjuk életében, a rendszerváltás pedig egész generációk minden tudását, kapcsolati tőkéjét, önbizalmát tette egy szempillantás alatt semmivé. Így aztán, ez az apátlan nemzedék maga is apátlan nemzedéke(ke)t nevelt fel, benne az enyémet. Na, ez csak amolyan kávéházi szociológia, persze, sok veleje nincs, de az talán látszik belőle, hogy a kérdés tényleg mélyen megérintett.  Szerencsére a fater.hu cikke ennél sokkal érdekesebb, érdemes elolvasni.

És akkor a cikk: Apaképek

 

7. anemeznem.blog.hu

Egy országban, ahol a lakosság 70%-a szerint a nevelő célzatú verés nem elfogadhatatlan, talán túlzásnak tűnhet a verbális abúzussal foglalkozni, s ez persze nem is specifikusan apai téma, de apának lenni azt jelenti, hogy szülő az ember és máris nincs mentségük rá, hogy ezzel a kérdéssel ne foglalkozzunk komolyan. Én a verést abszolút elutasítom. Engem is felneveltek nélküle és még semmilyen értelmes érvet nem hallottam mellette és azzal is tisztában vagyok, mennyire tudnak a szavak is fájni. Must read.

Íme a cikk: A verbális bántalmazás hosszútávú hatásai

 

 fatherhood2.jpg

+ Akit esetleg érdekelnek saját szenvelgéseim, a terhességtől mostanáig:

Elképzelted, hogy apa leszel

Fiú, lány - mindegy?

Me and you

Apapara

Apa-füzet

Apacuka

Apának lenni mit jelent - nekem?

Hogyan neveljünk fiúgyereket?

Kiegészítő megjegyzés