Mostanában sokszor teszünk olyasmit, amit a gyerek nem akar. Pl. be kell tenni a babakocsiba, mert álmos már vagy mert sietünk, vagy ki kell szívni az orrát, akkor is, ha nem akarja, vagy fel kell öltözni, mert indulni kell, vagy be kell venni a D-vitamint, akkor is, ha nem akarja. Bertie most 2,5 éves, az életünk egy állandó küzdelem és az akarata elnyomása miatti aggódás lett.
Meddig terjed az, hogy a gyerek a saját testével kapcsolatos dolgokra nemet mondhasson? Hogyan kell neki megtanítani ezt egyáltalán, ha tőlünk nem ezt látja?
Néhány véleményt gyűjtöttem össze a témában más szülőktől, hátha közelebb jutunk a megoldáshoz.
Itt az első vélemény:
Nincs vita, beveszed a D-vitamint, beülsz a babakocsiba, felveszed a pulóvert és kész. Ha hisztizik, akkor sem engedünk, mert a felnőtt tudja mi a jó, nem a gyerek. 3-5 alkalom után nincs hiszti.
Így lehet neki megtanítani. Már eltudod neki magyarázni, ugyan, hogy megbetegszik, ha nem öltözik fel rendesen, vagy nem veszi be a vitamint de igazán felfogni nem fogja. Ekkora gyerek számára még nem magától értetődő a két dolog közti kapcsolat. A pillanatban él, most nem akar vitamint bevenni, most kényelmetlen neki a pulóver, hiába megy ki 2 perc múlva a hidegbe. A most kényelme érdekli még csak. Ez a válaszom, parancsolni kell neki, akármilyen kényelmetlen is számunkra. 6-7 évesen már meg fogja érteni. Mi így csináljuk és már maguktól tudják, hogy kell öltözni, maguktól kérik a C-.meg D-vitamint, és ők szólnak ha valamit elfelejtünk. És nem utálnak minket. Ilyen kis korban legnagyobbrészt még a szülei rendelkeznek a teste felett, fürdetik, törlik a fenekét, öltöztetik stb. Elkerülhetetlen. Csak pár év múlva lehet neki megmondani, hogy pl. a popódat csak papa és mama foghatja meg, a tanítónéni/bácsi nem.
Egy másik vélemény szerint:
Ez az időszak a határszabásról szól, mert nem lehet mindig mindent úgy, ahogy ők akarják. Amellett, hogy van szavuk és kifejezhetik az akaratukat, meg kell tanulni hogy nincs mindig minden úgy, ahogy ők azt elképzelik. Mondja el, fejezze ki az akaratát, de ha valamit meg kell csinálni, azt meg kell csinálni, másban majd dönthet.
Ismeri a bugyiszabályt: hogy ő sem nyúl oda másnak és neki sem nyúlhat oda senki, még anya és apa sem, csak ők mossák maguknak 2 éves koruk óta. Tudja, hogy mondhat nemet, de vannak olyan dolgok, amikben kikérjük a véleményét, gy megtanulja, hogy vannak muszáj dolgok és vannak mások.
Ha nagyon ellenérzése van és tud beszélni, elmondhatja, miért nem akar zoknit húzni, vagy bevenni a gyógyszert, meg van hallgatva. Ha elfogadható az érv, akkor van alternatíva: nem kell a babakocsiba ülnöd, de akkor gyalogolsz, vagy nem kell bevenned most a D-vitamint, majd délután-este újra megpróbáljuk, vagy akkor nem a királylányos zoknit veszed, hanem a macskásat.
Ha tényleg nincs olyan lehetőség, hogy kihagyjuk azt a lépést, akkor pedig elmagyarázzuk neki, miért kell azt megtenni.
Nem lesz attól baja, ha néha látja, hogy márpedig meg kell csinálni dolgokat, de érdemes elmondani, akár utólag, ez most miért kellett, akár látva a következményét, hogy "de jó, hogy megcsináltuk".
A bizakodó válasz:
Egy gyereknek teljesen meg kell bíznia a szüleiben. a szüleit nem fogja összekeverni idegenekkel.
Mit mond ez az egész a határokról?
A hatarszabastol fazom, szerintem nagyon felreertheto. Nem a szulo szabja a hatarokat, hanem a hatarok adottak (?) es a szulo kozvetiti oket.
Az orrszivast, bevallom, eroszakkal lenyomtam. Talan lehetne maskepp, most gondolkodoba estem.
Ruhafelvetel: en mentem mar ki vele ugy az utcara (nyaron!), h csak egy karkoto volt rajta. A masodik sarkon kerte, h adjam fel a ruhajat. Amikor valamit nem akar, az a taktikam vagy nem-taktikam, hanem termeszetesen is sokszor ez jon, hogy gondolkodoba esek, hogy hat vegulis van-e abban valami, amit o ker.
2,5 éves gyerekkel mar siman megosztanam a dilemmamat is: gyerekem, azt szeretnem, ha a sajat tested folott te rendelkeznel, es te mondanad meg, ki hogy viszonyuljon hozzad. Hogy ne kelljen eroszakoskodnon, ha valamit nem akarsz. De az is fontos nekem, h az egeszseges legyel, es ehhez muszaj, h ne legyen taknyos az orrod.
Ki a felnőtt?
Veszelyezteti az egeszseget? Elkesunk miatta? Ki a felnott?
Jó, ha levesszük a gyerek válláról a döntési kényszert:
Szerintem tökre jó a gyereknek, ha bizonyos döntéseket bizonyos korban még nem kell meghoznia, sem gondolkodni rajtuk. Főleg, ha nincs is tudása vele kapcsolatban. És nekem egyáltalán nem opció egy gyereket félóráig szavaztatni, amikor reggel orrot kell szívni, mert különben beteg lesz (egy ovis orrát akkor is kell rendszeresen tisztítani, ha épp nem beteg), és közben menni kell oviba/munkába. A testével kapcsolatos határszabást gyakorolhatja egyéb területeken.
Minden a gyerek életkorától függ:
Szerintem a kor sokat számít. Ezeket a dolgokat most el kell fogadnia, és később el lehet kezdeni lazítani, és átadni a döntést bizonyos kérdésekben.
Nem úgy fogalmazzuk meg, hogy a testük fölött ők rendelkeznek, mert nem akarok később ilyen érvet visszahallani, hogy miért bagózik például. Nálunk annyi van, hogy tudják, hogy nem kötelező puszit adni másoknak, és idegeneknek nem is szabad, illetve hogy senki nem nyúlhat hozzájuk bizonyos helyeken, emiatt maguknak is kell megmosakodni. Ha kicsípi valami a gyerekeket lenn, és be kell kennem, akkor is elmondom, hogy ez most kivételes alkalom, és ugye tudja, hogy csak ő nyúlkálhat oda, más nem. Nincs olyan illúzióm, hogy éles helyzetben egy ilyen pici gyerek ezt tudja egy felnőttel szemben alkalmazni.
Szerintem eléggé család illetve gyerekfüggő ez. Van olyan gyerek, akinél van értelme közös döntést hozni, meg kompromisszumokat kötni, és olyan is, akire rá kell parancsolni, mert olyan típus, hogy határozottabb kereteket igényel. Én a legtöbb dologba bevontam a gyerekeket, tiszteletben tartottam a kéréseiket, igényeiket, de a posztbeli példák pont olyanok, amikben a sarkamra álltam, a gyógyszerbevétel és a biztonsági öv nem vita tárgya. De nem is cirkuszoltak ezek miatt, az orvosságról megmondtam, hogy tudom, hogy pocsék, de be kell venni, utána ihatnak teát, az elveszi a rossz ízt. Szóval a sarkamra állás nem jelentett veszekedést, leuralást, és egy gyerek-szülő kapcsolatban nem lehet kikerülni azt, hogy bizonyos helyzetekben a szülő dönt.
Egészséggel kapcsolatos kérdésekben:
Az egészséggel kapcsolatos döntések tipikusan olyanok, amiket viszonylag hajlott korban tud csak az ember felelősséggel meghozni. Az én gyerekem 5 éves korára jutott el oda, hogy egyáltalán valamiféle észérvekkel lehetett operálni, addig kellett a nagyon határozott fellépés meg a mindenféle manipulatív módszerek. A testtel kapcsolatos határszabást pedig onnan fogja megtanulni, hogy a szülők milyen példát mutatnak neki, akár urambocsá vele szemben is.
A 2,5 éves még túl kicsi:
Egyszerűen nem tartanak ott mentálisan hogy ezeket a dolgokat felfogják. A túlmagyarázásnak sem látom értelmét, mert felfokozott érzelmi állapotban úgysem tud figyelni, és amúgy sem érti. Én úgy hidaltam át ezt a problémát, hogy röviden és tömören közöltem hogy mi fog történni és miért. Tőmondatokban, kijelentő módban. A többi, testtel kapcsolatos önrendelkezési dolgot apránként a szituációhoz igazodva adagoltam be.
Lelki és mentális felkészülés a döntésekre:
Az, hogy a gyerek dönthet a saját testéről, életéről és ezt megtanítom neki, nem védi meg a pedofiloktól. Sem semmilyen erőszaktól. Annak fontos része, hogy az erőviszonyok nem egyenlőek és ezen semmilyen nevelés nem segít. Csak azon, hogy ezt fel tudja ismerni és jelezni tud. Ez teljesen más téma.
Döntéseket pedig csak megfelelő információk és tapasztalatok birtokában lehet hozni. Nekünk is. Szerintem káros is lehet a gyerekre bízni olyan döntést, amire mentálisan és lelkileg nem lehet felkészülve. Utána meg neki kell viselni a következményt. Nem lehet az életkori, élettani fejlődés sajátosságait mellőzni. Vagyis nem tud bizonyos dolgokban dönteni és kész!
Szerintem a kommunikáció a kulcs. Annyira, hogy a pedofilok, bántalmazók is azzal hallgattatják el az áldozatokat, vagy veszik rá dolgokra (hogy sarkos példával éljek). Manipulálják. Úgy és azt mondják, hogy nem is opció a másfajta döntés. A gyerek nem tud egyenrangú lenni. Szerintem nem kell mindig dönteni hagyni, (akkor meg ő ural le mibdenkit), hanem együttműködően állni a feladatokhoz, bevonni őt, elemezni a véleményét, de megfelelő írányítás mellett, mondhatjuk, hogy a saját ismeteteinket felhasználva manipuláljuk szerintem és akkor sérül legkevésbé.
Érdekes ez a téma, nem? Én magam nem tudok dönteni, meddig és hol vannak a gyerek határai és az, amit még megtehet és amit már nem.
