A gyerek csípőultrahangon volt ma a Maternityben.

A doki V.V. volt, akit megszerettünk. A nővér is szuper kedves volt. Bertie mindkettőt imádta. És elmondanám, hogy sokkal kúlabb volt a vizsgálat alatt, mint az utána következő kisbaba. Meg is tanítom Bertie-nek ilyen esetekre, hogy az a másik baba síró, picsogó, ultrahangra nem való!:D

A csípőértékei ezek lettek:

• jobb oldalon alpha szög: 57, béta szög: 50
• bal oldalon alpha szög: 62, béta szög 46

Terpesz pelenkázás és 1 hónap múlva kontroll javasolt. Így hát a gyerek most egy hónapig szakasztott úgy néz ki, mint Simicska. Nagy, puffadt feje van, a hordóhasa kitüremkedik a pólóiból és mindig kantáros valami van rajta.

A hasi uh eredményei:

• jobb vese 43X21 mm, megtartott szerkezetű
• bal vese 43X16 mm, a vesemedence 10X7 mm
• normál szerkezetű mellékvesék
• máj és májkapu képletei rendben
• a hólyagban kp mennyiségű folyadék, kontúrja ép
• vél: pyelectasia l.s. min. grad.
• jav: fél éves korban kontroll

(vagyis: a veséjén kis tágulat található, ami nem baj. De a szonográfus annak idején az uh-n nem vette észre, pedig már akkor is volt!)

A koponya uh eredményei:

• szimmetrikus hemisphaeriumok
• normál tágasságú kamrarendszer
• az agy paarenchymája durva eltérés nélkül

A feje egyik fele el van nyomódva, ki kell támasztani a másik felére.

A vizsgálat 20.000 Ft-ba került. A Materityben ezúttal a 3.000-es terpeszpelenkáról többszöri kérésem ellenére sem adott a recepciós sem sima, sem egészségpénztári számlát. Azt mondta, erről nem szoktak adni semmiféle nyugtát, csak a pénzt kell odaadni. Jófej. Csak készpénzben tudtam kifizetni, úgy tűnik, a magánegészségügy sem mentes a simliskedéstől. Ha ez az első uh-mon történik meg, soha többé nem mentünk volna oda vissza.

Az egyik dolog, amire előre fel voltam készülve az elmúlt hónapokban, az az volt, hogy minden lépésünket figyelni fogják és meg is fogják ítélni mások. Barátok, üzletfelek és vadidegenek egyaránt. Bár mindezzel tisztában voltam jóelőre, természetesen képtelenség felkészülni arra, amikor mindez valóban megtörténik. Az alábbiakban néhány tipikus példát mutatok be és azt is, melyik helyzetben mi idegesít fel - és miért.

1. A szándékuk szerint kedves megjegyzések

Mióta kenguruval ki-kimozdulunk, meglepődve kell tapasztalnunk, hogy az emberek elképesztően buta dolgokkal képesek zaklatni. A legjobb az "Ez IGAZI baba?" kérdés, amit legalább négy különböző helyen négy különböző embertől megkaptunk, ideértve a Magyar Nemzeti Galériát és az Újpest-Központ metróaluljárót is. Nyilván nem bánja senki bántásnak, de másfelől elég nehéz helyzetbe hozza az embert, hiszen egy ekkora hülyeségre ugyan mégis mit lehetne válaszolni? "Hát ja" és "Ön szerint?" - ezek voltak eddig a spontán válaszaim. De értékelem a kedvességüket és igyekszem közben mosolyogni. (Az "ez nagyon kicsi" mondatok még kevésbé bosszantóak, de azokra sem annyira könnyű reagálni.)

2. Rosszalló, félhangos megjegyzések

Azzal is találkoztunk már, hogy valakik a buszon vagy a vonaton a kenguru egészségtani hatásait tárgyalták, illetve a fejükben hozzá kapcsolt nyugatos életmódot kritizálták a jelenlétünkben. Ez Clamesát és engem is nagyon idegesít. Bár azzal szoktam őt nyugtatni, hogy "opinions are like assholes":

de azért néha nem hagyom szó nélkül a dolgot, ahogy ő sem. Nem szép dolog, tudom, de azért jól esik az embernek azt mondani félhangosan, hogy "jaj, de jó, hogy pont ortopéd szakorvosokkal utazunk együtt."

3. Fórumozók

Ezek szerencsére nem érintenek minket közvetlenül, de ezek bosszantanak talán a legjobban, nem csak mert elképesztően agresszívek, hanem mert dühítően ostobák is. Három kedvenc érvelési hibám ezekben az okfejtésekben rendre visszaköszön. Az első az, hogy "velem így volt, tehát ez így van mindig" (alesete: a "velem ez nem így volt, tehát ez sosincs így"). Mondjuk, hogy hülyeség a 3-4 óránkénti gyomorkiürüléssel indokolni a 3-4 óránkénti etetést, mivel az ő gyerek folyton éhes volt. Csodálatos! A második, hogy "a környezetemben egy csomó példa van rá, tehát ez mindig így van". Mint például, hogy minden albérletkeresőnek van gyereke. És végül a harmadik, a "régen is így volt, aztán mégis mindenki felnőtt". Mondjuk, hogy nem volt ultrahang vagy terhesvitamin vagy védőoltás. Mondanom sem kell, hogy ez a mitikus régen ez mennyire mókás gumifogalom. De persze nem ez benne a legmókásabb, hanem, hogy mekkora hülyeség, hiszen 200 éve még minden második ember nem érte meg a felnőttkort és 90 éve még tomboltak az olyan gyerekbetegségek, mint a diftéria, a polio vagy a TBC. Nem, nem nőtt fel mindenki. És főleg nem egészségesen!

4. Családi tanácsok

A családtagok által adott tanácsok közül most a nagyanyaiakat fogom kiemelni, mert azok a legnehezebben kezelhetőek. Nem vonva kétségbe a tényt, hogy mindkettőnk szülei felneveltek gyereket (enyém hármat, Clamesáé egyet), valamint az enyém számos unokát is látott, mégsem úgy van, hogy a nagyanyai tanácsokat simán meg lehetne fogadni, viszont a speciális, anya-gyerek viszony különösen nehézzé teszi a nemet mondást.

Egyrészt, a világ szédítő ütemben változik és már az én édesanyám 10 évvel ezelőtti, unokákkal kapcsolatos emlékei sem minden tekintetben érvényesek (amellett, hogy ráadásul minden unoka más és más), ráadásul a megszépítő messzeség tovább rontja a konstruktív párbeszéd esélyeit.

Másrészt, nyilván nekünk is határozott elképzeléseink vannak és az a helyzet, hogy ez akarva, nem akarva hatalmi kérdés. Egy nagyszülő sok tekintetben olyan mint egy gyerek: ha a kisujjadat adod neki, az egész karod fog kelleni neki. Nyilván nehéz nekik a rengeteg élettapasztalat, bölcsesség, erős nagyszülői érzelmek közepette visszafogni magukat, de végülis ez a mi életünk és nekünk is kijár, hogy majd visszatekintve azt mondhassuk, "I did it my way."

 Biztos vannak praktikák arra, hogy miként lehet a konfliktusokat enyhíteni. Clamesa például az első gyanús jelekre egy őszinte és barátságos levélben próbálta elejét venni a további fölösleges küzdelemnek, a másik fél belátására apellálva. Nem mondom, hogy nem működött, mert azóta passzív agresszív megjegyzésből többet kap, mint frontális támadásból. És ezek között többször visszatért már a "majd megint küldesz egy levelet, mi?" Én az alamuszi megoldások híve szoktam lenni. azaz bólogatok és elengedem a fülem mellett a hallottakat. De a lényegben szerencsére egyetértünk Clamesával: ez egy olyan háború, ahol nincs értelme tapodtat sem hátrálni, amíg a tanácsok formája a kioktatás és nem a kérdés vagy a konstruktív felvetés.

Mert, harmadrészt, a nagyanyai beavatkozást a formája teszi többnyire elfogadhatatlanná. A passzív agresszióról már tettem említést (szerencsére ez a leggyakoribb, nem a nyílt veszekedés), de nem kevésbé bosszantóak az olyan megjegyzések, amelyek általában teljesen triviális dolgokra hívják fel a figyelmünket, mintha magunktól nem tudnánk (annyira triviálisak, hogy nehéz nem a szülői kompetenciánk ellen irányuló direkt támadásnak érteni), vagy az olyan dolgok erőltetése, amelyekről pontosan tudják, hogy mit gondolunk róluk vagy az ekkori reakcióinkra menetrendszerűen érkező megsértődés.

Ugyanakkor, negyedrészt, nem is szeretném tagadni, hogy mi is csak tanuljuk a szülői szerepet, nem tudunk mindenről mindent és nem is mindig reagálunk okosan az ilyen kihívásokra.

Csakhogy: bár sok mindent kell még tanulnunk, szülőkként elsősorban magunkat vagyunk kénytelenek adni. Napi 24 órában az ember nem tud szerepet játszani, semmilyen tanács vagy okosság nem segít, amivel nem tudunk őszintén azonosulni, mert előbb vagy utóbb úgyis kiesünk a szerepünkből. Ezért, bár minden segítség jól jön, a kibickedésnek erős természetes korlátai vannak: nem segít az, amikor azt üzenik nekünk, hogy rosszul csináljuk, hogy felelőtlenek vagyunk, hogy nem vagyunk elég jó szülők.      

A terhesség alatt csináltak Bertie-nél magzati szívultrahangot. Egyrészt, mert ma már van arra lehetőség, hogy ne haljon meg minden szívbeteg futás közben a pályán, másrészt meg azért, mert sok volt a magzatvizem.

Aztán, így 6 hetes korban is van egy ismétlő vizsgálat, hogy megnézzék, minden oké-e. Ezt gyermek kardiológiai vizsgálatnak hívják.

Ismét K.K. volt a doki, mint a magzatinál. Őt bírjuk. Kedves, okos, korrekt orvos. Sajnos a kombinált tesztes vérvételes nő volt most a segítsége, akit utálunk. Most is beszólogatott ilyeneket, mint: "na, túletették" - amikor Bertie bukott az EKG-s rángatás végén. Meg a poharainkra mutatva kérdezte, hogy a miénk-e. Aldric mondta, hogy a kávé igen. Ő erre azt mondta szemforgatva: "hát azt gondoltam". Ez a nő miért is nem egy állami kórházban dolgozik? Ott kiélhetné magát...Viszont N.B. volt a doki asszisztense most, aki egyébként P.Z.-é szokott lenni, és akit nagyon megszerettünk!:)

A sztetoszkópos vizsgálatból ezeket tudtuk meg:

• normális perifériás pulsatio
• dyspnoe, cyanosis nincs
• surranás, hepar nem tapintható
• b.pst. II-ban 1/6 fok ejectios zörej (ez szívzörejt jelent)

A szívultrahangból ezeket:

• hasi situs solitus
• ép kamrai sövény
• mitrális agy tricuspidalis insufficientia nincs
• zárt ductus arteriosus
• aourta isthmus stenosis nincs
• foramen ovale apertum: 4 mm-b-j sönt.
• ao.asc.flow: 1 m/s
• ao desc.flow:1,2 m/s
• art. pulm.flow: 1 m/s
• BKD: 18/7 mm
• lin EF: 0,4 mm
• IVS: 3 mm
• Bkf: 4 mm
• Ao/Bp: 13/12 mm

Az EKG-ből pedig ezeket:

• sinus ritmus
• kp. állású QRS
• fr: 143/min
• pitvarterhelés vagy kamra hypertrophia nincs
• normál repolarisatio
• PR: 120 ms
• QT: 220 ms

Kiderült, hogy van egy pici PFO, aminek spontán záródására még lehet számítani. 6 hét múlva ismét mennünk kell kontrollra, hátha bezáródott. Ha nem záródik be addig sem a lyuk a szívén, akkor sincs baj, csak későbbiekben nem fogjuk engedni versenyszerűen sportolni. (Ezt egyébként sem akartuk.)

A gyerek ismét rendkívül cool maradt a teljes vizsgálat alatt. Az uh alatt a dokinak segédkezett tartani az uh huzalát, és végig nagyokat mosolygott rá és nézelődött.

A vizsgálat 30.000 Ft-ba került.

Tipp: ha ilyenre mentek, előlkapcsos bodyt és előlkapcsos rugit adjatok a gyerekre. Nagyon hasznos!

UPDATE: A gyerek 3 hónapos korában kontrollra a Medocba mentünk el vele. Ott is a balpst III-ban zenei systolés zörej volt hallható és a pitvari septumon továbbra is 22 mm-es foramen ovale apertum van.

UPDATE 2: A gyerek 1 éves korában ismét kardiológiai vizsgálaton vesz részt. Eredményeket megírom, ha lesznek.

A babánk 6 hetes lett. Juhú! Olyannyira 6 hetes, hogy ma egy 50-es nő az Aldric mellkasába beépült gyerekünkről pontosan megmondta, hogy 6 hetes. Persze, senki se kérdezte, de azért legalább pontosan tudta.

Gyerekorvosi státuszvizsgálat. A gyereket megnézte a dokija. Az a nő olyan végtelenül kúl és kedves, hogy tényleg nagyon jó gyermekorvos. Szerintünk kicsit olyan, mint a Humi állatorvosa. Gondoljatok bele, milyen klassz lehet pici, puha, kisállatszerű lényekkel foglalkozni a munkánk során!

Bertie egyébként is kúl gyerek, nyugodt, sírni nem igazán szokott. Amikor kiesik a cumi a szájából vagy valami gondja akad, elkámpicsorodik és halkan azt mondja, hogy "ááá", aztán, ha meg pelenkázzuk, azt mondja hangosan, hogy "ne, ne, ne, ne".:)) Szóval, elvittük kúl gyerekünket az orvosi rendelőbe, ahol amúgy teljes káosz volt, annak ellenére, hogy senki se jár oda, mert nem is laknak a kerületben. Bertie szokásától eltérően inaktív volt. Meztelenre kellett vetkőztetni a külső részben (amit jó lett volna előre tudni, mert nem vittünk új pelenkát:D), a meztelensége ellenére a gyerek nagyokat mosolygott a dokira, tartotta vele a szemkontaktust és baromi cukin viselkedett. Viszont, mivel ilyen kúlra vette a figurát, nem volt hajlandó sem kúszni, sem torokhangokat kiadni. Csak nézte elvarázsoltan a dokit, hallgatta a hangját, nézegette őt, és a neonfényt a plafonon. Mire nem jó az 5 m-es belmagasság, nem igaz?:)

Tehát, a gyerek leszerepelt a vizsgálaton, de azért beikszelték, hogy jól fejlődik. 4,2 kg-nak mérték őt, vagyis több, mint egy kilót hízott az elmúlt 5 hétben.

Tápszer. A tápszer számunkra tökéletes választásnak bizonyult. A gyerek szívesen fogyasztja, közben összebújik velünk, és én is boldog anya vagyok, ahogyan a férjem is boldog apa. A gyerek rendesen fejlődik, van értelmes napirendje, és átalusszuk az éjszakákat. Mindezeket csak azért mondom el, mert 1. ezen a héten megvolt az első nyilvános etetése, 2. egy barátunk szerint a sikeres első hetek záloga a tápszerezés. Átestünk tehát a tűzkeresztségen a héten, Adricot vártuk az egyik előadása után az egyetemi aulában, amikor is vacsihoz harangoztak. Oké, csak a 7 órát harangozták, de az Bertie-nél a kajaidő, így előkaptam a ... tápszert:D és a 150 ml vizet, összekevertem és a gyerek telefingta az aulát, miközben boldogan kajált. A böfögése szintén hangos volt, biztos megirigyelték a tanítványok. 2. Az egyik barátunk szerint a tápszer adta lehetőségek miatt tudunk jókat aludni éjjel. A tápszerrel ugyanis követni tudod, mennyit eszik a baba, tudod 4 óránként etetni és a gyerek mindig kiegyensúlyozott mennyiségű és minőségű táplálékhoz jut. Fene tudja.

Szemek nyitva tartása. Egyre többet van nyitva a szeme, követ minket a tekintetével, és már néha be is fókuszál. Mondhatni, a gyerek szemei ezentúl vasárnap is nyitva tartanak. Hátha beléjük néz majd egy zebra.

Esti ébrenléti szakasz. Bertie mostantól hivatalos is kialakított egy szokást. Az este 7 órás etetés után már nem alszik vissza, hanem nyafog, gügyög és forgót lökdös felváltva. Ez tökjó! Lett egy ébrenléti szakasza!:)

People (not) like us. Én sosem szólok emberekhez hozzá, csak amennyit muszáj. Pl. a boltban az eladóhoz a vásárláshoz, vagy a kormányhivatalban az ügyintézeshez szükséges minimumot. Nem azért, mert gonosz ember lennék, hanem mert az ismerőseimmel szeretek kedves és beszédes lenni, idegenekkel hivatalos szitukban nem. A tömegközlekedésen és utcán is mindig zenét hallgatok, hogy 1. ne kelljen belehallgatnom véletlenül sem idegenek beszélgetésébe 2. mert így hozzám se szólnak. Ez beválik a gyerekkel is. Fülhallgató, napszemüveg és tolom a kocsit. Egyrészt nem unatkozom, másrészt tudok koncentrálni befelé és a gyerekre is egyaránt. Aldric nem ilyen szerencsés, ő nem hallgat zenét, és magas férfi icipici kölyökkel a mellkasán. Márpedig tudjátok, hogy van ez a dolog a segglyukkal.

Az elmúlt napokban a következőket kapta meg emberektől, amikor a gyereket hordozta városszerte:

• csúnya nézés
• hú, de nyugatias itt valaki
• ez a gyerek még nincs egy hónapos
• az unokámnál szóba nem kerül, hogy kivigyék a gyereket 6 hetesen
• ez igazi baba a mellkasán?

Kisgyerekes bérletigazolványt csináltattam. Kértem igazolást a CSED-ről a munkahelyemtől. Vittem budapesti lakcímkártyát és személyit is. Fényképet nem, mert 1. a honlapon nem írták, hogy kell, 2. sose használtam még fényképes bkk-s igazolvánnyal bérletet (diák, majd személyi), ezért álmomban nem gondoltam, hogy ez a módi 2016-ban még. Na, szóval emiatt kétszer álltam sorba, és az igazolvány kiállítása 1490 Ft+ 250 Ft-ba került (előbbi a fotós díja, utóbbi az igazolvány kiállításának díja). Viszont 3450 Ft a bérlet 9500 Ft helyett, ami tökjó! Fél évente kell a bérletigazolványt újítani, amihez mindig új igazolás kell majd a munkahelyemtől. Azért jó, hogy van ez a lehetőség.

Kisgyermekesek a postán. A postán van egy gomb (5), amit ha benyomsz és kisbabával, gyerekkel vagy, előre hívnak. Be is nyomtuk hát, gondoltuk, Bertie még elég picike. Húztunk azért két ügyünk elintézésre két tematikus számot is. Persze mindkettőt előbb "húzták ki", mint az elsőbbségi kisgyerekes számot, de azért jó, hogy van ilyen lehetőség a postákon!

A hasam. A hasam undorítóan mutat a normális, vékony testemen. Elrejteni se tudom, mert 1. vagy bő cuccban járok és még nagyobbnak tűnik, 2. vagy szorosabbakban és akkor meg undorító. Oké, nyilván vannak ennél sokkal rosszabb sorsok is. Vannak pl. olyanok, mint Tóth Vera, vagy Anna Nicole Smith. Az afrikaiak meg éheznek, ezért ne panaszkodjon senki, ha zöldbablevest kell ennie pacallal. Anyway, már csak pár nap választ el a 6 hetes kontrollon kimondott szavaktól: ma estétől már sportolhat! De addig is, úgy nézek ki, mint a cicánk, mióta kivették a méhét. Lóg a bőr a hasamon, meg a háj is, és úgy nézek ki, mint aki egy nagyon sok bejglivel szegélyezett télen van túl (ez egyébként helytálló). Menjen a terhesség a faszomba!

Határozatok. Megérkezett a CSED, az anyasági támogatás és a csp összegéről szóló határozat. Nem értem, hogy lehet, hogy az itthon rohadásért ebben az országban csak ennyi pénz jár. Az embert már azért se fizetik meg eléggé, hogy az etetések között, míg a gyerek alszik, nyugodtan sorozatot nézhessen. :D

Ezen a héten vár Bertie-re egy koponya ultrahang, egy csípőultrahang, egy szívultrahang és egy védőnői látogatás is. Rám egy 6 hetes kontroll, ahol valamit néznek a sebemen és a fiatal asszisztensnőt a hasam állapota végleg lebeszéli arról, hogy szüljön valaha is. És igaza lesz.

Az egyik legfurcsább élményünk eddig, hogy a segítségünkre kirendelt emberek mennyire homályos fogalmakkal rendelkeznek csak arról, amiben nekik kellene eligazítaniuk minket. Csak két példát említek. Mindkettő nagyon bosszantó, bár egyik sem életbevágó.

Az egyik, hogy mikor látták Bertie-t, mind a védőnő, mind a gyerekorvos megjegyezték, hogy milyen dagi, kövér, bélpoklos stb.. Ez, valljuk be, 2016-ban nem számít dicséretnek, ha például felnőttre mondják. Mindkét alkalommal me is ijedtünk és visszakérdeztünk, hogy túlsúlyosnak, túletetettnek tartják-e. Mi ugyanis egyszerűen híven követjük a tápszeres dobozon szereplő ajánlást, Bertie-nek pedig nincs kifogása. Nem sír, hogy éhes, de nem is esik nehezére megenni, amit adunk neki. Ami a védőnőt illeti, ő hamar lebukott, hogy egyszerűen félreértette, amiket mondtunk neki és azt hitte, hogy napi hat étkezéskor 150-150 ml tápszert adunk a gyereknek, holott a helyzet az, hogy csak 5X etetjük őt, előírás szerint. (Nem vagyunk amúgy a szabályokra rágörcsölve, igyekszünk tekintettel lenni a gyerek igényeire is, de ő eddig, ahogy írtam-e, kifejezetten elégedettnek tűnik a jelenlegi helyzettel.) Mikor erre Clamesa rávilágított, a védőnő elbizonytalanodott és kitért az érdemi válasz elől. Maradt a nesze semmi, fogd meg jól, a szemforgatás és a célozgatás. Sajnos, a gyerekorvossal sem jártunk jobban. Ő is szép kövér gyereknek mondta őt, de amikor rákérdeztünk, hogy ez jelent-e valami bajt, csak legyintett és azt mondta, hogy nem, nincs túlsúlya, hanem jól fejlett, egészséges gyerek... Értem, persze, hogy ezt is lehet kövérségnek hívni, csak nem tudom, miért jó.

A másik példa még bosszantóbb. Bertie-nek, ahogy már írtuk is, jó az étvágya, szépen fejlődik és jó a kedve is. Viszont kakálni nem nagyon szeret. Bár a minap összeszámoltuk és úgy fest, átlagosan azért kétnaponta teletölt egy pelenkát irtó büdös zöld trutyival, de azért ha két egymás követő nap nem történik semmi, a harmadikon szoktunk neki kúpot adni. Azért tesszük, mert azt olvastuk korábban, hogy a tápszeres babáknak illene naponta ürítenie, s ha nem, akkor előbb vagy utóbb akár a tápszer lecserélése is szóba jöhet. Namármost próbáltunk hasmasszást és lábhajtogatást is, de az egyik hétvégén az ügyelet orvos azt mondta, adjunk bátran kúpot neki, nem tud hozzászokni. Inkább neki hittünk, mint a védőnőnek, aki óva intett korábban a kúptól, nehogy hozzászokjon a gyerek. Na, adtunk kúpot, mire a védőnő azt mondta, hogy nem kéne, mert elég a 2-3 naponta megjövő kaka. Mikor visszakérdeztünk, hogy de hát a tápszeres gyerekek..., ő megint elbizonytalanodott és mellébeszélni kezdett. Hát ez eddig ugye  kakálási gyakoriságra és a kúpra is két vélemény. Ehhez jött most a gyerekorvos, aki szintén ellenzi a kúpot, mert "hozzászokhat a gyerek" (oké, akkor itt 2:1 a szavazatarány) és szerinte adjunk neki Espumisan cseppeket, hátha az segít, mert... (és itt jött egy hosszú szöveg, amit sokéves oktatói tapasztalatom alapján bullshitelésnek minősítettem magamban már a hanghordozás alapján is) , továbbá szerinte 4-5-6 naponkénti kaka sem gond, ami ugye az eddig hallott legradikálisabb álláspont. Nekem, mondhatnám, végülis mindegy, de valójában nem az, mert a gyerek bőrére megy ez a sok összevissza beszéd.

Nem kell mindent tudni. Dehogy. Bevallom, nekem éppen az hiányzik, hogy néha azt mondják: "nem tudom" vagy hogy "van pár ötletem, de főleg türelem kell, mert minden baba más, majd meglátjuk, mi válik be." De talán túl sokat várok.

A gyerek igazából egy hónapos volt csütörtökön, ma meg már 5 hetes. Hogy telik az idő!:D Ez a bejegyzés az eddigi rövid Bertie-s életünk legnagyobb tanulságával kezdődik és a fenekem állapotával ér véget.

Megpróbáltunk igény szerint szoptatni, de kiderült, a gyerek igényeit nem tudjuk kitalálni. Na jó, csak egy kicsit, de legalább megpróbáltuk. A gyerek egyik éjjel 3:30 körül - tőle szokatlan módon - felkelt, gügyögött valamit, mocorgott. Kimentünk, megkapta a cumiját, nyöszörgött tovább. Én hülye módon azt hittem, valami baja van és elkezdtem őt csesztetni. Tudjátok, felvettem, sétáltam vele, betettem a pihiszékbe, betettem magunk közé. Ekkor már a halálra csesztetett gyerekünk üvöltött az álmosságtól és azért, mert ő nyugodt baba, mi meg köcsögök vagyunk vele hála helyett. Aztán kitaláltuk, hogy biztosan hasfájós. Aldric mondta, hogy "de a Spock szerint a hasfájósság csak egy ismeretlen eredetű sírásra aggatott káros címke". Az agyammal tudtam, hogy a dokinak van igaza (Aldricnak is meg a Spocknak is.:D), de azért kapott a gyerek egy kúpot. Reggelre szart egy nagyot, de addigra már régen aludt. Szóval, így történt, hogy aludtunk 9-ig, akkor is az ébresztőóra keltett minket, mert jöttek a szüleim látogatóba. Tehát a tanulság az, hogy mi nem vagyunk jók a gyerekcsesztetésben, és a mi gyerekünknek az emberi testhez hasonlóan 3-4 óránként lesz üres a gyomra. Szóval, mi nem próbáljuk többé.

Fényképek vs. hülye szülők. Van egy titkos és zárt csoportunk fb-on, ahova a család és közeli barátok számára pakoljuk fel a kalandjairól a képeket. Ez azért van, mert szerintünk gusztustalan, ha egy gyerek személyiségi jogait figyelembe nem véve pakolnak fel fotókat az emberek az internetre. Az Apám gátlástalanul lopkodja a képeket onnan a saját üzifalára, de rá nem haragszom, mert adott esetben ki tudja majd fizetni a perköltséget és a gyerek pszichológusát is.

Tegnap kicsit eldurrant az agyam az Anyósomékra viszont. Ahogy ideértek (az most mindegy, hogy késtek 2 órát és össze-vissza szívattak minket, így sem dolgozni, sem programra menni délelőtt nem tudtunk), egyből elővették a telefonjaikat, ahogy a gyereket testápolóztuk meztelenül. Úgy értem, a gyerek volt meztelen, a másik esetén a térdem megfájdult volna a melleim súlyától:D:D Na, szóval telefon előkap, Clamesa odafordul, kiabál, hogy ne készüljenek meztelen fotók a gyerekről (itt ismét a gyerek meztelenségéről van szó, mert az ő melleik még inkább nehezek lennének a térdeiknek fordított esetben). Ők úgy tesznek, mintha nem azt akarták volna, pedig saját szememmel láttam a Kamera ikon megnyomását mindkettőnél...Na, szóval, egy darabig nem vigyáz a gyerekre senki, az tuti.:)

Döntsd a tőkét, ne siránkozz! A héten megkaptam az egyszeri anyaságit és az első családi pótlékot. Utóbbit ezentúl csak úgy hívom majd, hogy "családi", mert így hallottam másoktól és bár így hülyén hangzik nekem, de az ember néha lépjen ki a saját kis világából.:) Ez összesen 76.325 Ft volt, és mivel Matolcsy szerint 47.000-ből meg lehet élni, nem is utalom vissza a tévesen küldött fizumat majd, ha megkapom a CSED-et.:) Mondjuk azt nem értem, hogy egy szemészt hogyhogy nem lehetne még belőle fizetni neki, dehát nem érthetünk mindent.

Az anyaságit és a csp-t is (bocsánat, "családit") is a Kormányhivatalban igényeltük, 03.30-án. Akkor még nem volt TAJ-kártyája, de az OEP-től kaptunk egy TAJ-kártyáról szóló igazolást és azzal tudtunk mindent intézni. Egyébként rá 7 napra már a számlámon volt a két összeg.

Iratok. A TAJ-kártya tehát váratott magára. A postázóba került 03.17-én, ami még mindig 10 nappal a születése után volt csak, és a postázóból az ottani Misi (bocs, a mi cégünknél Misi), 03.24-én vitte el a postára. Az adókártyája is megérkezett a múlt hét végén. A személyije pedig az igényléstől (03.30) számított 6 napra érkezett meg a Kormányablakba, ahol át tudtuk venni. Utóbbihoz egyébként csukott szemes fényképet sikerült csinálniuk, biztos vagyok benne, hogy ez csak a magyar hatóságoknak felel meg, az USA határon meg majd ott állunk megfürödve...

A KEKH-s kártyával együtt érkezett egyébként, ami egy chipes kártya, ami mögé majd később egy teljes rendszer építenek ki és tartalmazza majd minden adatunkat. Pontosabban, csak egy ideig, mert aztán a kormányváltás eltörli majd az egészet. Ja, és a legfontosabb, szintén a múlt héten megérkezett a gyerek Maternitys diplomája, amiből kiderül, hogy mikor született és kik voltak jelen a szülésnél. Kivéve azok, akik az én oldalamon voltak: 2 anesztes, én, a férjem, a műtős, és az ápoló.:D

És, amik megváltoztak, mióta nem hetekben számolunk, hanem hónapokban:

1. Nem vasalunk. Őszintén szólva, mi sosem vasaltunk, de mostantól már a szakirodalom szerint sem kellene.:) Magunknak kétféle ruhát szoktunk venni: a) nem gyűrődik b) passzos c) ha mégis gyűrődik, vállfázás után kisimul. A gyerek cuccait eskü ki akartam vasalni legelőször, mikor hozzánk kerültek. De aztán a 90 fokos mosás és szárítás után úgy gondoltam, szépek. Biztos terjeng bennük a filoxéra, mert nem főzi ki őket a vasalás, de azért a mi derekunk és idegeink sem bírnak el mindent.

2. Vízsterilizálás. Az ÁNTSZ szerint a kerületi ivóvíz kitűnő állapotú és nem szorul sterilizálásra. Azért mi egy hónapig csináltuk, mert miért ne. Elvan a gyerek, ha játszik. Most felhagytunk vele, négy okból: a) eleve baromság volt b) ha a vízmelegítőben hagyjuk a vizet egész napra, vízköves lesz c) ha a tűzhelyre tesszük egy edényben, a macska beleiszik d) nincs szívünk lefedni a vizet, mert a macska ott kering, bele akar inni és sír. Apropó, láttatok már vizes állú cicánál cukibbat? Kötve hiszem! 

3. Cumisüveg sterilizálás. A MAM-os önsterilizáló cumisüvegeket viszont sterilizáljuk. Kiderült, hogy nem azt jelenti az önsterilizáló, hogy a gyerek szájából kikerülve az üveg sziszegésbe és robot hangok hallatásába kezd és forogva elkezdi magát sterilizálni. Komolyan nem. Az embert átverik a boltokban!:D Annyi a dolog, hogy evés után kiöblítjük sima vízzel az üveget, és az aljába víz kerül, az üvegtestet levesszük, cumirész az aljába bekerül, rá az üvegtest és a cumifedő. És már indul is a 2 perc a mikróban. Amúgy ezt se jól csináljuk, mert vagy a) nem vesszük ki időben és a 10 perc állni hagyási idő 3 órától 1 napig terjedő időszakában az üveg ismét unsterillé válik, b) azonnal kivesszük, és a 10 perc forróvizes sterilizálás hiánya miatt nem lesz elég steril.:D

4. A gyerek normálisan öltözik. Eddig body+rugi kombóban volt itthon és akkor is, ha kimozdultunk vele. Mostantól itthon lehet ilyen pizsis szerelésben, de ha elmegyünk, akkor rendes ruhát vesz fel.:) Akkor body-ra harisnyát vagy hosszú zoknit vesz fel, hozzá pólót és nacit, meg persze pulcsit, ha hideg az idő kinn.

EGYÉB VÁLTOZÁSOK

Kitámasztva fektetjük. A védőnő a látogatása folyamán megállapította, hogy a gyerek egyik feje laposabb (sic!), és ezért fektessük a másikra. Mivel a gyerek a szép szóból nem ért, verni meg még nem akarjuk:D, ezért ki kell támasztani párnával oldalról. A védőnő még nem hallott a bölcsőhalál okaként felhozott oldalt fekvésről, így úgy teszünk, mintha mi se hallottunk volna róla. 

A gyerek megismer minket. De komolyan! Mikor etettem őt, odajött Aldric és a gyerek kinyitva a szemét meglepődött és rámosolygott arra az alakra, akit homályosan lát. A proktológusnál meg, amikor kicsit nyarvogott Bertie, Aldric odahozta hozzám és megnyugodott.:) Tényleg, látás! Az új kutatások szerint, az újszülöttek nem 25-30 cm-re látnak el, ahogy korábban gondolták. Ugyanolyan messze látnak, mint a szüleik, csak nagyon homályosan, mert nem képesek fókuszálni, a szemizmaikat akaratlagosan mozgatni. Fél éves korukra látnak majdnem olyan élesen, mint a felnőttek.

Játékok. Bertie felfedezett pár játékot. A pihiszékre rákerült az állványzat, és az egyik majom füléről lelógattuk az egyik ikea-s plüss forgót. Bertie épp eléri a kezével, csapkodja és forgatja. Valószínűbb, hogy csak idegesíti, de 1. a memóriája akár egy halé 2. minket meg szórakoztat, hogy cuki. A barátnőmtől kapott minivízilónak meg a kezét vette a szájába a héten, és ha odaért hozzá a keze, nézte, hogy mi az.:) Aldric simogatta az egyik plüssel Bertie arcát, azon nagyokat mosolygott Bertie.:)

A fenekem. Kiszedték pénteken a varratokat, a doki azt mondta, nagyon szépen begyógyult a seb. Azóta még szebb a világ, bár már előtte se volt kutya. Úgy tudok mozogni, mint egy ember. Tegnap pl. már tudtuk a terhesség feléhez méltó kilométerünket is teljesíteni (7km) a sétával, nagyon elégedett vagyok.:)

Az egyik legérdekesebb tapasztalat az elmúlt hónapban, hogy a kialvatlanság nem olyan, mint ahogy előre elképzeltem. Mivel mindenki ezzel riogatott, fel voltam rá készülve lélekben, hogy éjszaka Bertie folyton ébren lesz, hisztizni fog, nehéz lesz elaltatni. Azt képzeltem, nap közben folyton szundikálni fogunk, éjjel pedig együtt csitítgatjuk gyerekünket. Valahol a "jó móka lesz ez" és egy szürreális álom keverékeként készültem az apaság elejére. Szabadságot is úgy vettem ki, hogy ne okozzon gondot a rengeteg álmatlan éjszaka.

Ehhez képest minden más lett. Bertie például nagyon nyugis kissrác. 11 körül szokott utoljára enni és az esetek túlnyomó többségében reggel kelteni kell az evéshez. Néha, főleg időjárási frontok közeledtével, nyugtalanabb, de komoly éjszakai balhét még csak a saját hibánkból következően kellett átélnünk. Mi ébresztettük fel a csendben nyöszörgő gyereket, aki ezután már persze nem tudott visszaaludni vagy naivan éjszakai etetésre keltettük őt még az elején. Bertie inkább csak koraeste nyűgös, éjszaka boldogan alszik. Sőt, ma reggel úgy ébredt, mint még soha: mosolyogva nézett ránk a pelenkázóasztalon, mindig odafordult ahhoz, aki beszélt hozzá és cukin rávigyorgott az illetőre. Soha még szebb reggelt! 

Effektív alváshiányunk tehát nincs. De azért mégis felületesebben alszunk, későn fekszünk (főleg a terhesség időszakához képest) és fix időpontban ébredünk és 1-1,5 óra azért el-eltűnik a régi életünkhöz képest az alvási időnkből. Ennek az az egyik következménye, hogy estefelé elálmosodunk, éjjel pedig mindketten annyira szenvedünk, ha Bertie mégiscsak felébreszt minket (főleg az altatásnál: néhányszor kiesik a cumi a szájából és visszaköveteli), hogy azt hiszem, nem csak a magam nevében beszélek, mikor azt mondom, hogy ilyenkor úgy érzem, üssenek már agyon engem, csak ne kelljen megint felkelni. A másik következmény meg az, hogy néha kicsit ingerültebbek vagyunk a szokásosnál (bár ez is inkább csak frontidőszakban érződik) vagy szétszórtabbak (ez viszont folyton: amit nem írunk fel a naptárba, az 15 perccel később már nincs). S ami fix: este bármennyire is szeretnék, nem tudok dolgozni semmit, mert akkorra már egészen olyan vagyok, mint egy félig leeresztett lufi.

Nem, ez nem az a fajta kialvatlanság, amire számítottam. Jobb is (sokkal), rosszabb is (kicsit). Örülök, hogy nincs autónk: elvi okokból nincs ugyan, de most azt hiszem, nagyon utálnék vezetni.

Írtam egy posztot még terhesség alatt a védőnőről, hogy milyen hasztalan. Akkoriban azt gondoltam, majd gyereknevelésben hasznos lesz. Isten bocsássa meg, de ugyanolyan értelmetlen az, hogy kijár hozzánk. Szerencsére az első hónap letelte után már "csak" 2 hetente. Amúgy egy kedves nő meg minden, de vannak barátaim.

3.000 Ft-ért vettük a Dr. Spockot, pontosabban Anyu könyvutalványaiból, amiket a kiadótól kapott, vagyis ingyen, de na. Szóval, a Dr. Spock jó! Vannak benne tanácsok, ha koszmós a gyerek feje. Vannak benne kezelési módok, ha a gyerek túl sok levegőt nyel. Aztán szól arról is, hogy az apáknak milyen szerepe van a gyermek nevelésében (oké, nem Magyarországon, de mivel Aldric normális, így nekünk ez igenis hasznos:D). Na meg arról is, hogy mit tegyél, ha sír a gyerek, és hogyan magyarázd el neki a nemi szerepeket 21. századi módon, hogyan pelenkázd be, ha veri magát, és milyen babakocsit válassz.

Na, szóval a védőnő munkája a gyerek első 5 évében, a terhességgel együtt 6 évében HÁROMEZER FORINTOT ÉR nekünk. Illetve, bár érne annyit! Sajnos annyit nem.

Tudni kell, hogy ebben részben mi is hibásak vagyunk. Főként abban, hogy zavar minket univerzálisan, hogy haszontalan a védőnői szakma. Na meg, én alapvetően szeretek figyelni arra, hogy az emberek fontosnak érezzék magukat az életemben. Aldricnak gyakran mondom, hogy szeretem és néha meglepetés pudingot készítek neki. Vagy pl. ünnepekkor figurákkal díszítem a két ablak közét. Aztán, Anyámnak és Apámnak gyakran mondom, hogy hiányoznak, felhívom őket meg ilyesmi. A barátnőim fb oldalára olyan dolgokat posztolok, amiken régen sokat témáztunk.

Igyekszem figyelni az emberekkel történő dolgokra, apróságokra, hogy legközelebb jól essen nekik, hogy emlékszem rájuk. Na, szóval, a védőnővel is így próbálok viselkedni. Mikor idejön, mosolygok, vízzel kínálom. Sőt, mivel utálja, hogyha Aldric is itthon van, tudatosan ügyelünk arra, hogy akkor jöjjön, mikor a férjem tanít vagy dolgozik. A macskánkat is utálja, ezért mindig elzárom, ha jön. És, mivel halálosan bűntudatom van, amiért a szakmájában nem tud kiteljesedni és értelmetlen a létezése, folyton kérdezek. Volt pl. a gyerek hajában valami korpa szerű. Megnéztük a Spockban, kiderült, hogy kell kezelni, és megcsináltuk. A védőnőt mégis másnap megkérdeztem, mi az és hogy kell kezelni.:/ Minden alkalomra kb. 5 kérdést írunk össze Aldrickal, vergődve. Aztán, rá kell minden alkalommal jönnöm, hogy 1. nem tud ezekre sem felelni értelmesen, egymásnak ellentmondó dolgokat beszél, össze-vissza 2. ha mégis konkrétan valamire rákérdezünk, akkor a) nem válaszol rá konkrétan b) elkeni a dolgokat c) félmondatokban válaszol, félreértést okozva d) ha rákérdezünk a félreértésre, nem válaszol 3. a tényleges problémákkal az orvost hívnánk inkább vagy az ügyeletet 4. nincsenek problémáink 5. őt egyáltalán nem hatja meg, hogy kérdezünk, mert nem hiszi, hogy értelmetlen a szakmája. De azért továbbra is vergődünk...

Aztán, még az is van, hogy a társadalmi és demográfiai mutatókkal nagyjából tisztában vagyunk, országon belül. Ami aztán azt indikálja, hogy azt gondoljuk, nagyon nagy szükség lenne egy kelet-mo-i zsákfaluban több védőnőre. Mert ott nem az a kérdés, hogy a dr. Spockban javasolt babakocsi elég magasan tartja-e a gyereket a szmogtól védve őt, vagy az, hogy lehet-e féléves gyermek mellett néha cikket írni a munkahelyednek. Ott az a kérdés, hogy hazaengedjék-e a gyereket, ha nincs pénz pelusra, nincs fűtés és omlik a fal. Meg az, hogy jobb-e neki az intézetben, mint otthon, ahol néha picikét megverik. Szomorú vagyok, hogy - az egyik legnagyobb GDP-vel rendelkező kerületben - több védőnő is tevékenykedik, míg egy-egy faluba halászni kell őket.

Azt hiszem, meg kellene emelni a fizetésüket és leküldeni őket falura, ahol valóban szükség van a segítségükre, szaktudásukra, praktikáikra. Mi meg nyugodtan lapozgatjuk a könyveinket és ráguglizunk, ha bármi kérdés pluszban felmerül. Sőt, nekünk van lehetőségünk eljárni itthonról helyekre, és emberekkel találkozni, így társalkodónőre sincs szükség, de elismerhetjük, hogy zártabb helyeken igenis hasznos, ha az este 9-ig egyedül gyereket ellátó nőkre időnként ránéz valaki és csak beszélgetnek egyet. Ez igenis fontos társadalmi szerep. Csak nem itt.

A gyerek négy hetes lett! Sőt, csütörtökön már egy hónapos lesz!:)

Köldökcsonk. A gyerek köldökéről már a var is leesett, még napi egyszer alkoholozzuk, de már nem használjuk a Betadine-t.:)

Bukás. A héten már napi ötször eszik csak, és alkalmanként 150 ml vízhez 5 kanállal fogyaszt el. Elég nagy kedvvel általában. Ja, és rázva, nem keverve.

Kakilás. A gyerek 2 naponta tud magától kakálni, mióta megemeltük az adagját a tápszerből, illetve változtattunk az étkezések közötti időkön is. Ha ez mégsem sikerülne, akkor rendelkezésre áll a glicerines kúp, ami azonnali hatást ígér és ad is.:)

Alvás. Bertie továbbra is jól alszik. Mostanában megint 11-kor kap utoljára enni aznap (sajnos a 10 órás nem vált be), éjfélkor, néha fél 12-kor már ágyban vagyunk Aldrickal (not in a good way), és 8-kor Bertie ébreszt minket, hogy enni kellene. Nagyon tetszik, hogy csak jelzi, hogy gyertek enni meg pelenkázódni. Felkiált, aztán nyekken, aztán felkiált, 10-10 percenként. Szóval elég korrekt a gyerek, bírjuk őt nagyon.:)

Séták. Már 5 km-eket tudok gond és zokni nélkül sétálni. Itt a meleg idő és mi útnak indultunk. A gyerek az utóbbi 3 hétben bejárta a teljes belvárost, a 13. kerülettől egészen a 9. határáig. Nem a gyerek és Aldric az akadálya egyébként a nagyobb sétáknak, hanem én. Eddig a sebem fájt, aztán az aranyerem, aztán most meg az újabb műtét miatt nem merek sokat bevállalni. De nagyon jó, hogy megint tudunk sokat jönni-menni a városban, a terhességem végéből ez nagyon hiányzott!

Látogatások.  Alapvetően eljárós emberek vagyunk, ha barátokkal találkozunk, akkor is. Mostanában azonban lakásokban töltünk időt, és hozzánk is emberek jönnek a lakásunkba. Új élmény ez, és nem is nagyon tetszik, de egyre több programlehetőség van, ahogy egyre jobb az idő.

Fürdés. A gyerek imád fürdeni. Nem viccelek. Levetkőztetjük, türcsibe csavarjuk, a gyerek ordít. Elindulunk vele a fürdőszoba felé, gyerek tovább ordít. Az elvörösödött, kifáradt gyereket berakjuk a kiskádba és a világ máris gyönyörű és rendkívül halk hely lesz. Legalábbis a lakásunk egész biztosan. Imádja a fürdést, ahogy Aldric előre-hátra hintáztatja benne, a gyerek nézelődik, sőt, már a lábával el is tudja finoman lökni magát a kád szélétől. Amúgy mi a gyereket hot waterben fürdetjük a termométer szerint. Hát, egyszer próbáltuk simán csak a warm jelzésig vinni a hőmérsékletet, végigordította. Családban marad.:)

Szempilla. Elkezdett kinőni a gyerek szempillája. Miért nincs szempillánk, van viszont szemöldökünk születésünkkor. A szemöldök a szemet védi a portól és egyebektől, ez oké, de a szempilla is. Minek van mindkettő, ha mindkettőnek ugyanaz a feladata? És különben is, milyen lenne a szék, ha a térdünk hátul lenne? Naugye.

Én. Az aranyérműtétem óta már kétszer voltam vécézni. Mellékszálként muszáj idevetnem, hogy miért nincs a szarásra egy polkorrekt szó? Létezik a szarás, ami csúnya. Léteznek még a kisbabás kifejezések, kakiltam, kakáltam. Aztán ott vannak a feleslegesen eufémisztikus kifejezések a tevékenységre, mint a székelés. Na mindegy. Szóval a műtét óta kétszer szartam. Az első simán ment, hashajtóval, a következő hashajtó nélkül simán ment, volt kis vérzés. Ami elvileg természetes, a következőt el akarom húzni csütörtökig, ha lehet és ha baj van, a doki a pénteki varratszedésen meg tudja csinálni.:)

A hasam méretcsökkenése sajnos megállt. Szóval, most már így maradok a következő hetekben, amíg el nem tudok kezdeni sportolni. Fasz kivan már ezzel a terhességgel. Ja, bocs, ezzel a gyermekágyas időszakkal.:D

A legjobb barátnőmnek nemrég született meg a lánya. Bertie nevében megígérem Neked, J., hogy mire felnőtt nő lesz belőled Magyarországon, ez az ország más lesz, mint a mostani. Vagy, legalábbis, Bertie mindent megtesz majd ezért!

1. Az én fiam nem fogja hagyni, hogy olyan világban legyen majd J. felnőtt, ahol Vida Ágnes "babapszichológus" Kismamablogját ennyien követik.

2. Ahol azon, hogy a férfiak playstationöznek gyereketetés közben, míg a mami máskor tökéletesen látja el a gyerekét, 215 043 nő nevet.

3. És azon, hogy a férfiak életképtelenek, és nem tudnak, de nem is akarnak a nőknek "segíteni" a házimunkában vagy gyereknevelésben.

4. Egy olyan világban, ahol ez a kettő a nő munkája, nem pedig közös feladat.

5. Egy olyan világban, ahol a nők egymás legfőbb ellenségei (lsd. fórumok vagy ez a Kismamablog).

6. És, ahol létezik olyan "szakma", hogy babapszichológus, aki ráadásul rendkívül kártékony tanácsokat ad nők százezreinek. Olyan nőknek, akikkel az apjuk nem törődött, akik nem elég tájékozottak biológiában vagy fejlődéslélektanban. Olyan nőknek, akik elfogadják a sorsukat és nem küzdenek ellene.

7. Egy olyan világban, ahol amiatt nem ítélnek el, ha egyetemre nem tudod járatni a gyereket, csak amiatt, ha nem szoptatod.

8. Egy olyan országban, ahol ha a férjed közlekedik kenguruval, százak bámulják meg.

De éljen majd J. egy olyan helyen, ahol:

9. A férj benn akar és lehet is a szülésnél/császáron, és az orvosok a teljes terhesgondozás alatt az ő gondolatait is figyelembe veszik! És a többi nő nem hősködik azzal, hogy ő egyedül csinálta végig a terhességet.

10. Nem ciki férfiként a gyerekkel kórházba, orvoshoz, GYED-re menni, és nem kérdezik az emberek, hogy nincs-e anyja.

11. Ahol, ha egy kisgyerekes nő sminkel és jól néz ki, nem hiszik azt róla, hogy a gyerektől veszi el az időt.

12. Ahol a gyerekvállalás nem álszent. Jelenleg egyszerre létezik az, hogy nem szabad beszélni a terhesség nehézségeiről, azzal együtt, hogy a gyerekvállalásban tud csak egy nő kiteljesedni. Le a női mártír szereppel!

De Magyarország nem lesz magától ilyen hely. Mindent megteszünk majd érte, hogy Bertie és más kisfiúk tegyék majd nagyfiúként azzá! És, J. apukája is éppen azzá teszi, hiszen pont olyan jól teljesít otthon, mint Aldric. Tehát J. jó példát fog hozni otthonról, kívánom neki, hogy találjon majd olyan jó srácot magának egy életre, amilyet én vagy az anyukája találtunk.

Szerencsém van a lakhelyünkkel. Itt a szomszéd a saját Stokkéjukról vicces összerakós sztorikat mesél és nem űrlényként néz ránk, hogy "de fura má' ez a kocsi". Sőt, itt a másik szomszéd srác GYED-en volt itthon a babájukkal. És, a kormányhivatalban a terhesgondozási igazolásomat látva az ügyintéző elmosolyodik és érdeklődik, hátha ugyanabban a szobában voltunk, mint ő a férjével. Sőt, olyan családba születtem, ahol apám főz, míg anyám pakolgat a konyhában, és ahol apám szerelmes a gyerekébe és az unokájába és mindkettőről gondoskodni is tud(ott). Szerencsém van továbbá a munkahelyemmel, ahol lehet végig dolgozni a terhesség alatt, ahol számítanak az ember agyára még szülés után is, és ahol minden lehetőséget megragadnak arra, hogy rugalmas munkaidőd legyen.

A Kismamablog nem segíti azokat, akik nem ilyen szerencsések, mint én/mi. Önigazolást ad számukra, ami a fejlődés gátja. Meg egyáltalán, undorító... (A végére még pár ínyencség a Kismamablogról, az ember nem győz válogatni. Á, olvassatok inkább Apaparát, abból tanul is az ember valamit!)