Te is fiam, magán egészségügy

A tobbenemvetelekel.blog.hu-n csomószor istenítettük a magánegészségügyet, és csomószor szidtuk. Istenítettük a Maternityt, és szidtuk a Trombózisközpontot. Aztán, az állami egészségügyben sem volt másfajta a tapasztalatunk, ujjongtunk a Lipótvárosi háziorvosom, F.A. segítőkészsége láttán, imádtuk a BLESZ-ben C.P.-t és az összes urológust, aki valaha kezelt ott felfázással engem. Utáltuk viszont a Honvédban a hematológus vén kurvát és az egész osztályát.

Most egy sztori a magánegészségügyről. Az előző posztban finoman és nőiesen utaltam rá, hogy iszonyatosan fáj a fogam, meg az ínyem és senki se segít. Elmesélem Nektek röviden a sztorit. Már egy hete fájdogált esténként a felső ínyem, amikor elmentem a Budapest Dental Fogászatra. Csináltak panorámaröntgent, amiből kiderült (úgy 10 rugóért), hogy nincs begyulladt fogam, nincs szuvasodás sehol. Aztán leszedték a fogkövemet. Azzal küldtek haza, hogy egy hét múlva kontroll, ha még fáj az ínyem, és megnézzük, van-e az íny alatt is fogkő. Használjak addig Corsodyl öblögetőt. Nem adták ide a panorámaröntgent és leletet sem kaptam. Csak számlát.

Pünkösd napján annyira fájt már, hogy üvöltöttem, felhívtam 3 éjjel-nappali fogászatot, aznapra csak egy helyen volt időpont. A J+J-nél, akiknél már tavaly jártam és a recepciós bunkó volt. Most nem az a nő volt, foglaltam is aznapra időpontot. Odamentem, valóban nincs lyukas fogam, cseréljek fogkrémet és kenjem hűsítő zselével, dobjam ki az Elmexet, használjak Paradontaxot és dobjam el a Corsodylt. Ha nem múlik szerdáig, akkor kezelnek szájpenészre, mert egy kisgyerekesnek "biztosan az van". Hazajöttem hát, ismét lelet nélkül.

tegy.jpg

Mivel iszonyatosan fájt már másnapra, felhívtam ismét a Budapest Dentalt, ahol tájékoztatott a recepciós hölgy, hogy náluk az a "szokás", hogy csak az az orvos fogadhat ilyen esetben, akinél előtte voltam, így sajnos nem tud időpontot pénteknél korábban. Ezért hát, gondolván, hogy mégiscsak én vagyok az ügyfél, felhívtam az előző napi J+J-t, ahol még aznap tudtak fogadni. Egy másik doki volt, aki egyből látta, hogy ja igen, az első fogam (ami egyébként ki van pótolva, mert letört) teljesen elhalt, annyira szuvasodott. Megpróbálta kopogtatni, abba majdnem belehaltam, hideget tett oda, azt nem éreztem, pedig kellett volna. Oké, gyorsan pánikszerűen hívtam fel Aldricot, hogy bmeg gyökérkezelni fogják a fogamat. Az egész 5 perc volt és fájdalommentes, és azóta nem fáj egyáltalán. Az egyetlen parás rész volt, mikor eperízű zselével kente be az ínyem és én bepánikoltam, hogy allergiás vagyok az eperre. Szerencsére kiderült, hogy csak eper ízű a cucc, nem epres. Mivel csupa genny volt a fogam (a császármetszésen kevésbé volt büdös bakker), ezért szombaton betömték a helyét, addig hagyták tisztulni. Valamiért nem adtak antibiotikumot, de ehhez már hozzászoktam. 2 hétre rá kivették a gyógyszeres tömést és kaptam véglegeset.

Szóval, nem az ínyem fájt, hanem a fogam. Három fogorvosból kettő nem vette észre, hogy elhalt a metszőfogam, pedig az egyik csinált röntgent is. Összesen ennyit fizettem a három alkalommal: 40.000 Ft.

Emlékeztek arra a Gálvölgyi-paródiára, amikor a nagypapának mindenét megműtötték a góc miatt, pedig "csak egy fog rakoncátlankodott". Így jártam én is!:D