Outside of Time

Az elmúlt napok egyik legmulatságosabb élménye, hogy mintegy kiestünk az időből. Mármint abból a linerális,  részben a biológia, részben a modern kapitalista világ által diktált időből, amelyben mindig valahonnan valahova tartunk, az egyszer voltból a mindig új kihívásokkal teli lesz felé. Hogy hol vagyunk most? Az ismétlődő, ciklikusan szerveződő, jóformán mitikus időben. Ott (akarom mondani: akkor), ahol (pontosabban: amikor) az életet ismétlődő cselekvések, szokások strukturálják, s töltik meg értelemmel. 

A legfontosabb tényező ebben Bertie alvási ciklusa: néhány óránként felébred, tisztába tesszük, megetetjük, esetleg megitatjuk, megbüfiztetjük, naponta egyszer kivisszük az utcára, naponta egyszer megfürdetjük, aggódunk, hogy lesz-e ma kaka, várjuk az esti nagy küzdelmet az alvásért és reméljük, hogy lesz valamikor 6-7 óta egyben, amikor mi is aludhatunk.

Ebben az időből kiesett időben az órák és napok elvesztik jelentőségüket. Mert minden nap egyforma és mert a 0 óra nem jelent érdemben semmit. A nap akkor kezdődik, amikor véget ért a Nagy Alvás és addig tart, amikor a Nagy Altatás sikerre vezet, s a kettő között ott vannak az Éjszaka órái. De azért is, mert az órák túlságosan mesterkélt időegységek és túlságosan rövid intervallumot fednek le a két etetés közötti 3-4 órás egységekhez képest.

A dolog attól igazán mulatságos, hogy milyen könnyű hozzászokni egy ilyen időn kívüli életrendhez, s mennyire relatív és rugalmas is az időtapasztalatunk. Úgy tűnik, mintha mindig is így éltünk volna és minden dolog, ami korábban fontos volt, egy másik élethez tartozna. Holott, ne feledjük, ez csak tíz (számmal kiírva: 10) nap története. Nincsenek illúzióim, ez a furcsa időn kívüliség nem fog örökké tartani, de abban is biztos vagyok, hogy még nagyon sokszor fogom 10 napokra azt mondani, hogy "így szoktuk".

Nincs amúgy ebben semmi rendkívüli: egy nyaraláson, egy külföldi utazáson, egy hosszabb betegségnél pontosan ugyanez történik. Mikor 3 éve egy hétig voltam továbbképzésben Bécsben, ugyanilyen rutinjaim alakultak ki. Mikor tavaly Máltán nyaraltunk, ugyanez történt velünk. Aztán persze mindig, újra visszazökken az ember az evilági időbe, hiszen megélni, dolgozni csak ott lehet tartósan a mi világunkban. De azért mérhetetlenül hálás vagyok, hogy megadatott, hogy pár hetet együtt tölthessek Clamesával és Bertie-vel, kívül az időn, egy olajcseppnyi örökkévalóságban.

the-persistence-of-memory-1931.jpg