Bertie és a mozgásfejlődés

Egy barátunk bölcs megfigyelése szerint az orvosok kétféleképpen vélekednek a mozgásfejlődésről: egyfelől minden gyereknek a maga tempójában kell fejlődnie, másfelől EZ a gyerek le van maradva, ejnye. :) A mi orvosunk is így van ezzel. A védőnőink (igen, így többes számban), inkább megengedőek, a nagyszülők inkább (nagy)anyatigrisként védelmezik Bertie-t minden kritikával szemben, gyógypedagógus barátunk szerint viszont minden oké vele, csak a nyakánál az izom le van tapadva, emiatt van kicsit lemaradva.

Mindezt azért mesélem el, mert Bertie ebben a hónapban szédítő ütemben fejlődött. A dolog úgy indult, hogy nemigen tudott fordulni sehonnan sehova, a hason fekvést gyűlölte, a kezeit használni nem tudta, a lábát nem emelte. Aztán egyik nap tömködni kezdte az öklét a szájába, aztán elkezdett oldalról hasra, hátról oldalra, időnként hátról hasra fordulni (gyakran a lábát a babaágy rácsaiba támasztva segített magán), a kezeivel kitámasztott, aztán már könyökölt is, s mind több időt tölt hason nézelődve.

Most itt tartunk. Négy hónapig volt egy  folyton alvó, barátságos, mosolygós, de nem sok vizet zavaró fiunk, most meg van egy sokat ébren lévő, barátságos, mosolygós, jókedvében nagyokat kurjongató, sokat forgolódó, a fütyülésre, nevetésre, beszédre nevetéssel és sikongatással reagáló, a bárányához folyton beszélő, az embereket a szemével folyton követő, velük kommunikáló, a bokrok és fák iránt szenvedélyesen érdeklődő kisfiunk. Aludni ettől még jól alszik, enni szabályosan eszik (csak most már mozgékonyabb evés közben és egyre több időt tölt alatta bohóckodással), úgyhogy minden maradt a régiben. Csak úgy tűnik, immár nem egy kiscicánk van, hanem egy kiskutyánk. Mostantól már nem lehet figyelmen kívül hagyni a jelenlétét egy pillanatra sem. Mikor ezt írom, most is hason van és önfeledten sikongat az ágyában.

 sziv.jpg