Bertie beszokik

Mivel Clamesa,  ahogy írtuk is korábban (itt és itt), április elején visszament dolgozni, megkezdődhetett Bertie bölcsödébe szoktatása.

Ez nem volt egészen drámai előzmény, mert a lehetséges bölcsödét, egy fantasztikusan szép helyet, ahol csupa kedves és rendes ember dolgozik, már korábban kinéztük magunknak, mi több, Clamesa elég rendszeresen eljárt oda, s mi tagadás, Bertie maga is hamar megkedvelte az ottlétet. Gyűjtött barátokat és hamar megszokta a közeget is. Így aztán okkal számíthattunk rá, hogy a beszoktatás nem bizonyul lehetetlenül nehéz feladatnak.

A feladatot én vállaltam magamra: a munkahelyemen egy hónap otthoni munkavégzést kértem és a terv az volt, hogy heti kétszer, kedden és csütörtökön reggel én viszem Bertie-t a bölcsibe, ott leszek vele egészen délutánig és négykor együtt jövünk haza.

Miután beszéltünk az ott dolgozókkal, abban maradtunk, hogy én olyan keveset fogok foglalkozni Bertie-vel, amilyen keveset csak lehet. Ülök majd a kávézós részben és a magammal hozott laptopomon dolgozom (ez többé-kevésbé jól is sikerült). Ha esetleg probléma lesz, akkor persze ott leszek és ha nem bírja, hazamegyünk előbb. De, mint mondták, nem számítottak különösebb problémára. Bár Bertie messze a legkisebb gyerek a bölcsiben, egyáltalán nem tűnt úgy, mint aki extra gondokat fog okozni. Arra a kérdésre, hogy miket vigyünk, azt mondták, legyen pelenka, váltóruha, ha valami baleset történne, valamint nedves törlőkendő, krém és ha van kedvenc plüsse, akkor az.

Az első reggel előtt nagyon izgultam, amit csak valamelyest enyhített, hogy a hétvégén meglátogattuk a helyet Clamesával, aki bemutatott az ott dolgozók közül azoknak, akik ott voltak. Így találkoztunk két emberrel is, akiket eddig nem láttunk és akik a fiunk iránti rajongásukkal már előrevetítették, hogy Bertie-re mi fog várni. Annyiban mégiscsak jogos volt ugyanakkor a félelmem, hogy az autós bejáratnál való gyülekező után következő hosszú séta a bölcsiig, ahol minden gyerek kismotorral, biciklivel vagy gyalog vagy az egyik gondozó által húzott kiskocsin utazott, s az egész olyan volt mint az irányérzék nélküliek futóversenye és a vizeletüket visszatartani nem tudók maratonja, az egyik kedvenc Monty Python jelenetem.

Legalább fél óra volt, amíg sikerült beterelni a gyerekeket, akik közben egy játszótéren is megálltak játszani, továbbá a szélrózsa minden irányába mentek és mindig hamar megunták azt a közlekedési formát, amit épp gyakoroltak. Nagyon elfáradtam, mire beértünk.

Az rögtön kiderült, hogy Bertie tökéletesen jól érzi magát a bölcsiben és teljesen jól elvan nélkülem is egész nap. Mikor bementünk, levetkőztettem, letettem a földre és hamarosan eltűnt a többi gyerek között. nap közben maximum 1-2 alkalommal láttam, s bár néha a gondozók kijöttek ezt vagy azt kérni vagy kérdezni Bertie-ről, illetve egy idő után rászoktak, hogy a babakocsiban altassák Bertie-t, más dolgom nem akadt, mint várni és dolgozni.

Hamar kialakultak a saját rutinjaim: reggel egy latte és óriási túrórudi, délben egy másik latte és egy melegszendvics volt a rendelésem, az aznapi fogyasztást délután fizettem ki, mikor már a többi gyerek kifelé indult, s akkor fizettem ki Bertie aznapi bölcsődei gondozási díját is. Délelőtt főleg munkahelyi emailekkel kezdtem, aztán írtam valamit, délután inkább olvastam.

Tudom, tudom, ez nem az én beszoktatásom története, de az a helyzet, hogy Bertie-ről nincs túl sok mindent mondani abban az értelemben, hogy egyszerűen csak beszokott és kész. A kis barátaival továbbra is jóban volt, balhét nem csinált, a gondozók imádták. Keddenként szokott lenni egy zenés foglalkozás is, amire szintén járatjuk őt, a Csipergő, s amit Bertie nagy kedvvel csinált. Mindig is sok zenét hallgattunk, ő pedig imád ritmusra mozogni, rázza a fenekét ilyenkor, s ezzel- mint hallottam - nem egyszer megnevettette keddenként a foglalkozást vezetőt.

Összesen három probléma adódott:

1. A gondozók Bertie-t elég kicsinek találták (nem a korához képest persze) és mindig attól féltek, hogy nem eheti azt, amit a többiek. Egy ideig adtunk neki bébiételt, de aztán Clamesa írt 2 A4-es oldalnyi felsorolást arról, hogy Bertie mi mindent evett már, amivel, azt hiszem, lesokkoltuk a gondozókat és azóta nem kerül szóba a bébiétel. Cserébe ők rászoktatták a gyerekteára, pohárból itatják és megszerettették vele a szőlőt és a narancsot is. (Az almát továbbra se szereti darabosan.)

2. Bertie imád hajat húzni, s egyrészt a gondozókat tépi, másrészt néhány fiú hajába belekapott már. Szerencsére nagy baj nincs és a sok élénk gyerek között nem kirívó ez a szokása (van 1-2 verekedősebb gyerek, vannak sírósak is stb.).

3. Mindig kihozták nekem f4-kor Bertie-t, hogy ők a többieket készítsék elő az útra. Ez eddig nagyon oké volt, de mostantól kezdve én is a főbejáratnál fogom leadni és ott is veszem majd fel.

Hát, itt tartunk. Én megyek vissza dolgozni, Bertie végleg nagyfiú lesz.

Ps. Ja igen, azt elfelejtettem még mondani, hogy 2 hét után Bertie megkapta a jelét: macska (természetesen). Az egyik gondozó rajzolta meg és tette rá a bölcsődei dobozára.

Ps2. Clamesát először nagyon megviselte, hogy ő kimarad a beszoktatásból. Ezt végül úgy hidaltuk át, hogy ebben a négy hétben legalább kétszer voltunk hétvégén a bölcsiben, s akkor tudott ő is kicsit beszélgetni a gondozókkal.