Folyton azt hallom (a netes oldalakról, a fórumokról és az ismerőseink egy részétől is), hogy mikről kell lemondani, ha gyereked van. Mindig volt bennünk ezzel kapcsolatban egyfajta szkeptikus gőg. Hiszen mi járunk vele kiállításra, kávézóba, étterembe, olyan kávézóba, ahol van babajátszóház is, hatalmas sétákra, vásárolni. Míg picike volt és mindenhol aludt, még konferencián is voltunk vele néhányszor. Nyaralni is voltunk együtt néhány napot, összesen 3x belföldön, egyszer külföldön, ahol reptettük is őt. Sőt, a szüleim/anyósom heti egyszer unokáznak, míg mi moziba vagy matinészínházba megyünk kettesben. Ironikus, de nem mi kértük, ők nem tudnak minket elviselni a gyerek körül, mert akkor nem a saját ritmusukban etethetik és játszhatnak vele.

Sosem értettem, mégis miről kellene lemondani? Már vagy 6 éve nem járok Morri2-négyswimmingpoolt-kérek helyekre. Nem szeretjük az esti programokat sem. Nem iszunk alkoholt. Szeretünk este korán lefeküdni és korán felkelni.

Aztán ma rájöttem, valami egy időre megváltozott. Volt nekünk egy tradíciónk Aldrickal. Mivel 24-e a kis családé, így kettesben elzarándokoltunk egy mozira, sétáltunk egy jót a friss levegőn, és mikor aztán délután hazaértünk, főztünk vacsit. Az ünnepi menünk hurka/kolbász volt túrós puliszkával, hozzá párolt lila káposztával. Volt olyan év is, hogy sütöttünk linzert is.

Idén ez nincs. Hármasban töltjük a 24-ét (vagyis négyesben, Humival), program nélkül. A szüleim és Aldric anyja is elérhető lenne gyerekvigyázásra, de nem szeretnénk Bertie nélkül lenni karácsonykor. Mégiscsak egy fiktív, melegeket, nőket, szobrokat és az önrendelkezést utáló férfi születését ünnepeljük. És ez az ünnep igenis legyen a családé! Kicsit hiányozni fog ez a tradíció, ami még 3 évig így marad, de aztán irány a gyerekfilmek!:)

Kitaláltunk viszont egy új hagyományt! Reggel irány a pékség, reggeli után pedig felsétálunk a Hűvösvölgybe, ott megebédelünk és hazasétálunk! Épp most főzzük a lila káposztát holnapra, a puliszka meg egy perc alatt készül el gyakorlatilag holnap délután, ahogy hazaértünk.

Na, szóval, van, amiről le kell mondani!