Roses revolution

Nekünk megadatott, hogy Clamesa méltósággal, a teste fölötti önrendelkezését meg nem sértve, tiszteletteljes és barátságos környezetben hozhassa világra Bertie-t. Tudjuk ugyanakkor, hogy ez nem mindenkinek adatik meg és azt is, hogy mindennek forintban is kifejezhető ára volt a mi esetünkben. Leadózott, korrekten elköltött forintokba került, nem zsebekbe dugdosott borítékokban lapuló forintokba, de mégiscsak az a helyzet, hogy privilegizált helyzetünknek köszönhetően, a magánegészségügybe menekülve találtuk meg, amit vártunk. Tudjuk azt is, hogy ezt nem mindenki engedheti meg magának. Azt is tudjuk továbbá, hogy a mi helyzetünk speciális, mivel császármetszést akartunk, s bár apás szülést, de nem természetközeli élményt, hanem szigorú orvosi felügyeletet. Bár volt még a szülőszobában megteremtett testkontaktus Bertie-vel, bár vele tölthettük a kórházi idő majd minden pillanatát, de tápszerezni akartunk és nem tekintettük erőszaknak, hogy 6 órát feküdnie kellett Clamesának, nem tekintettük erőszaknak az érzéstelenítést sem és nem gondoltuk azt sem, hogy mindez egy életre szóló trauma lenne Bertie-nek. Ilyen igényekkel és ilyen szerencsés körülmények között könnyű lenne azt hinni, hogy minden a legnagyobb rendben. De ne legyenek illúzióink, nem ez a helyzet és ezért szeretnénk kifejezni a szolidaritásunkat azokkal, akik akár a miénktől eltérő igényei, akár a miénknél szerencsétlenebb körülményei, akár a miénktől eltérően embertelen egészségügyi személyzet miatt borzalmas élményként, erőszakként, emberi méltósága meggyalázásaként kellett, hogy megélje ezt a kivételes pillanatot az életében.

Nem mindenkivel egyformán könnyű szolidaritást vállalnunk. Mi Clamesával kissé szkeptikusak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy orvosi segítség nélkül, pusztán a természetre bízva a szülés az simán lemehetne és hogy minden beavatkozás a természetes folyamatokba durva erőszak lenne. Mivel nem vagyunk vallási fanatikusak, a természetesség kultuszának dogmatikus változataitól mindketten idegenkedünk. De még azokkal is szolidárisak próbálunk lenni, akik azok, mert a szülés tényleg az élet egyik nagy misztériuma és nem fair, ha elítélek valakit pusztán azért, mert nem a számomra megfelelő módon viszonyul ehhez a dologhoz, ami előtt mégiscsak kicsorbul az értelem. Mindaddig, amíg valaki nem tudatosan veszélyezteti a környezetét, addig az értékválasztások nagy széles skálája belefér - szerintünk legalábbis. A terrmészetesség iránti fanatikus rajongás is. És nem fér bele, hogy gorombáskodjanak vele, hogy semmibe vegyék a kívánságait és hogy az orvosi józan ész nevében tegyenek az akaratán és a testén erőszakot.

Bár ez egy globális probléma, el kell ismerni, hogy a magyar egészségügyben eleve nincs minden rendben. Ha valaki megnézi az anyai halandóságot, feltűnő, hogy nálunk van egy nagy törés a statisztikában. Míg tőlünk nyugatra, északra és még délre is fele vagy negyedakkora a mortalitás, mi alig valamivel mutatunk jobb adatokat, mint Románia, Moldávia vagy Ukrajna. Vagy Törökország. Lehet persze azt mondani, hogy egy mutató nem mutató, mégis feltűnő, hogy amint három irányba átlépjük a határt, a mortalitás a töredékére esik vissza. Az sem kérdéses, hogy a magyar egészségügy alulfinanszírozott, rosszul szervezett, ósdi szemléletű, haldokló. Számunkra a Maternityben vált világossá, hogy mennyire abszurd helyzet is az, hogy a színvonalasabb egészségügy költséghatékonyabban is működik. Több pénz, olcsóbb működés. És a tetejébe még mindenki boldogabb is. (Számomra ez egy kicsit arról is szólt, hogy azért mégsem akkora baromság az az eszme, amire az egész rendszerváltás épült, hogy ti. ahol világos felelősségi és érdekeltségi viszonyok vannak, ott ésszerűbb gazdálkodás folyik. Csak ezt ma már ciki így gondolni. Úgyhogy csak így zárójelben merem leírni.) De ez azt is jelenti, hogy még magyar viszonyok között sem felesleges emberarcúbb, az emberi méltóságot inkább tiszteletben tartó egészségügyért küzdeni. Hajrá, rózsák!

rosa.jpg