Mit vigyorog, Bertie honvéd?

Kalandos hét. Az elmúlt hét elég kalandos volt és ebben Bertie-nek is megvolt a maga, igencsak pozitív, szerepe.

Ez egyszer mind a tiéd lesz. Egyrészt, másfél heti szenvedés után végre találtunk bérlőt a lakásunkba. Ez nagy szó, mert bár rengeteg érdeklődő volt és elég sokan mondták, hogy ők kivennék, nekik pont megfelelne, de végül majd mindenki eltűnt a májusi működben. Bertie-t mindez a legkevésbé sem érdekelte. Ahányszor csak elzarándokoltunk ősei földjére, jött velünk a kenguruban, a hordozóban, buszon, villamoson, taxiban, a nagyszülő autójában, s közben édesen aludt, néha felébredt, vigyorgott, gügyögött, rázta a fenekét a Macarena hallatán és nagyokat sikkantott. Mindenki imádta, ő pedig nagy ívben szart (időnként szó szerint) a felé irányuló figyelemre. Hónapok óta tartó hazárdjátékunk lassan a végéhez érkezni látszik, s mi partra szállhatunk, s levonhatjuk a vitorlánkat, s elmondhatjuk, a szelek mérgét nemesen kiálltuk. Clamesa is, Bertie is, én is. Meg a mindenben segítő nagyszülők.

Háborús hegek. Clamesa közben elég rosszul volt. A foga nagyjából kezd rendbejönni, de közben a méhe fájdogál és bár tartja magát, de azért legyünk őszinték, elég kemény lehet neki, hogy hat év után ott kell hagynia a felnőttkora nagyobb részének emlékeit idéző mostani albérletünk és menni az új albérlet felé, amelynek birtokbavétele, s egyúttal átvedlésünk lipótvárosiból újlipótvárosivá, a már említett gigantikus gambling utolsó lépése lesz. A múlt héten lepakoltunk 2 szekrénynyi könyvet (nem fognak beleférni az új lakásba, mennek a szüleimhez - nem bánom, mert a múltkori költözéseim során nagyon rosszul szelektáltam a könyvtáramban, most kifejezetten minőségi emelkedést hoz a szelekció), elvittünk 2 szekrényt a kiadandó lakásba (ahova amúgy vettünk egy rakás cuccot, köztünk egy remek franciaágyat, amit a bérlő nem kért, úgyhogy azt most megöröklik a szüleim, akiknek a vendégszobáját fogja bevonni aranyfénnyel ez a kiváló IKEA termék; na mindegy) és igyekeztünk lakhatóvá tenni a régi albérletet a hátralévő időre. Clamesa közben végig rosszul volt, s nagyon unta, hogy rosszul van, amit meg tudok érteni. Sajnos én is elég ingerült vagyok, mióta mozog alattunk a föld (azaz nagyjából február óta). Valahol vicces, hogy mindeközben Bertie egyszerűen kivirult. Ha ő nem lenne, tizedannyit se nevetnénk mostanában.

Napirend. Miközben az életünk, mint ahogy említettem is, egy ruhászsákokkal és félig kiürített szekrényekkel teli lakáshoz hasonlít, Bertie élete meglepően szigorú napi rutinba rendeződött. 

1. Reggel, ha elkezd nyöszörögni, bevisszük magunkhoz, amit széles vigyorral fogad, majd rövid nézelődés után elalszik.

2. Felkelés után jön a reggeli tisztába tétel és etetés, ami után nem alszik vissza, hanem nevetgél, gügyög, nézelődik, játszik.

3. Már épp visszaalszik, mire jön a déli tisztába tétel és etetés, ami után elég gyorsan visszaalszik, de azért néha felébred és nézelődik.

4. A délutáni tisztába tétel és etetés többnyire valahol a lakásunkban, az albérletünkben vagy valahol az utcán talál minket. Bertie ezután is viszonylag gyorsan alszik.

5. A koraesti tisztába tétel és etetés után jön a nyűgösebb szakasz. Ezen vagy nem tudunk segíteni, vagy kimegyünk sétálni vele babakocsival, esetleg épp úton vagyunk a lakásunkba vagy vissza onnan.

6. Este 10 körülre már épp megint visszaalszik, de mi gonoszul felkeltjük, megfürdetjük, megetetjük és már a böfiztetés is félálomban zajlik (én néha olvasok neki), utána letesszük és mi is félhullán bedőlünk az ágyba és jön egy nyugodt éjszaka.

Mit vigyorog? Bertie fejlődésének legizgalmasabb része az, hogy mostanában egyre aktívabb. Ez megnyilvánul abban, hogy tartja a szemkontaktust, rámosolyog az emberre, nevetgél, rikoltozik, ha zenét hall, táncol és többnyire túláradó jókedve van. Egyszer (pontosabban: egy alkalommal, de többször is egymás után) még úgy tűnt, mintha utánozta volna, amilyen hangot adtam ki.  Talán így volt, talán nem. De a többi mind igaz.

smile.jpg