Általában elég jó szülőként tekintek magamra (Aldricra meg majdnem tökéletesként), viszont néha gyűlnek a fejem felett a sötét felhők, és jönnek a bűntudatkeltő gondolatok. Hogy miért?

1. Mert dolgozom.

Szörnyen mardos a bűntudat azért, mert dolgozom. Otthon lenni sem tudnék 0-24 a pelenkák, főzés, takarítás bűvöletében, de 8 órában dolgozni sem normális szerintem. Nekem legalábbis nem megy lelkileg. Viszont nem tehetek mást, a fizetésem nem eshet ki. Persze szerencse, mert a gyereket Aldric kötetlen munkaideje miatt nem kell sem bölcsődébe, sem óvodába adni heti 5 napra. Viszont ha bármi esti program becsúszik (egy interjú, egy ügyintézés), máris valamelyikünk nélkül fekszik le a gyerek. Arról nem beszélve, hogy mennyire hiányoznak nekem egész nap. És ez szar. Viszont olyan életet sem szeretnék élni, hogy a férjem este érjen haza vagy külföldön kelljen melóznia, csak azért, hogy mi ketten otthon legyünk Bertie-vel. Nem tudom, mi a megoldás. Talán királylánynak kellett volna születni, ugye. 

2. Mert nem vagyunk gazdagok és ezzel együtt jár minden, ami nem vagyunk. 

Nem tudok neki olyan életet biztosítani, hogy örökre megélhessen az örökölt lakások kiadásából, vagy a mi fizetésünkből. Hogy ne kelljen 8 órát benn rohadnia majd egy munkahelyet. Vagy, mondjuk, hogy egyetem után 2 évig a világot járhassa, megismerhessen mindent, amit mi nem tudtunk. Sőt, azt sem biztos, hogy lesz még egy olyan történelmi pillanat, hogy egyetemre járhasson, mint ahogy mi. Persze jó lakóhelyen tudjuk őt nevelni, jó kulturális közegben, magánkórházban született és magánbölcsibe jár, ahol imádják, de nem tudok neki befolyásos embereket bemutatni, akik munkához segítik, vagy akikkel eljárhat majd vitorlázni, akik az ő kulturális közegének megfelelő emberek gyermekei. Vannak ilyen ismerőseink, sőt, szinte csak ilyen ismerősünk van, de velük alig tudunk találkozni, mert nem dolgoznak, vagy nyaralni/síelni lehetne velük, ami nekünk nem fér bele. 

3. Mert nem költöztünk (még) külföldre. 

Bűntudatom van a gyermekem jövője miatt. Hiszen ebben az országban nincs. Bűntudatom van, mert nem merem feladni az eddigi tanulmányaim által kapott kényelmes életet, hogy aztán ő bevándorló gyerekként már jól élhessen egy nyugati országban, míg mi fizikai munkából élnénk ott. Ugyanúgy Aldric sikereit sem tudnánk kidobni az ablakon. Persze, ha majd menekülni kell, nem leszünk restek. Remélem. Már ebben sem vagyok biztos. De addig nem merünk, nem kockáztatunk, és ezt Bertie szívja meg. Egy olyan országban él, ami dobogós öngyilkosságok, depresszió, kövérség és korrupció tekintetében. Nem zárjuk ki, hogy a szakmánkban tudunk kijutni nyugatra, de erre azért kevés az esély. 

4. Mert nem vagyok már elég fiatal.

30 vagyok, Aldric 38. Már nem kelek fel simán egy gyomorvírusból, nem szaladgálok úgy vele, mint egy huszonéves, és nem bírok már éjszakázni sem, hogy pl. otthonról dolgozhassak plusz pénzért. Az energiám is sokkal kevesebb most, mint valaha volt. Nyilván nem ilyen anyát szeretne egy 1,5-2 éves energiabomba. 

5. Mert nem tudok neki testvért adni. 

Sok dolog miatt nem, de a fő okunk a pénz. Csak ennyi pénzünk volt lakásra, amiből ekkora jött ki. Csak ennyi pénzünk van magánbölcsire/magánovira/jó iskolára, amiből csak egy gyereké jön ki. Csak ennyi energiánk van, amiből csak ez jön ki. Viszont már ennyi idősek vagyunk, amiből meg szintén egy gyerek jön ki. Igazából nem tehetnénk meg, hogy GYED-re menjek, sőt, már az elsőnél se tehettük meg, viszont most már tőle venném el a lehetőségeket az életben, ha vállalnék még egy gyereket. 

6. Mert gének. 

Mert nem én vagyok a legokosabb, legszebb, leg-leg-leg ember a világon, de még csak a felső pár decilisbe sem tartozom.:)

7. Mert nem tudjuk menedzselni az életünket segítség nélkül. 

A hétköznapokat nem tudnánk menedzselni egyáltalán, ha nem lenne rugalmas munkaideje Aldricnak. Illetve, ez nem igaz, benn lenne a gyerek 10 órát az óvodában, mint más gyerekek. Amit mi nem akarunk. Viszont ha bármi anomália felmerül (el kell menni egy igazolásért vagy bármit intézni), segítség nélkül nem tudjuk megoldani egyáltalán. Hiszen pl. nem tudod vinni a gyerekedet a rádióba vagy a könyvtárba, vagy a könyvbemutatóra. Mi lesz, ha anyósom már nem tud vagy akar segíteni? Mi lesz, ha Aldricnak is benn rohadós munkája lesz?

Na mindegy: