Az életünkről most nem akarok írni, mert egyrészt már én magam is kibaszottul unom a panaszkodásainkat, másrészt meg, mert nem hinném el én sem, ha nem velem történne.

De a gyerek ezen a héten már játszott a forgójára tett szalagokkal és nagyokat nevetett neki!

Egyre jobban élvezzük mindannyian (Humi is!) a reggeli rituálét, amikor Bertie felkelt minket és visszafekszik még közénk egy pár órára aludni.:) Mivel nem vagyunk kötődő nevelésre alkalmas emberek, de azért imádjuk a gyereket, így Aldric a homlokát szokta odatenni Bertie homlokához és úgy alszanak. Ez nagyon cuki.:)

Nagyon sokat mosolyog és sikoltozik is már néha!

Az életünk amúgy fosszar, de ez a kis lény mégis mindig ragyogó fénnyel teríti be!!! Ezért hát mostantól:

Van valami vicces abban, amikor a fogászati regisztrációs lapon a korábbi műtéteknél ezt írja be az ember: császármetszés 2 hónapja, aranyérműtét 1 hónapja. És igen, most 1 hónappal az aranyérműtét után itt ülök a fogorvosi váróban, egy hét alatt már a másodikban. Várom, hogy valaki végre adjon VALAMIT az egy hete tartó nagyon durva fájdalomra. Mindkét dokinő tippelget csupán. Mivel sosem volt még lyukas fogam, és semmiféle fogászati panaszom, arra gyanakszanak, hogy ezt a gyulladást a terhesség okozta, ahogyan az aranyeret. Egyszóval, az egyik ad egy öblögetőt, ami szétmarja a nyálkahártyám, a másik ad egy gélt, kidobatja az öblögetőt és a fogkrémemet. Mostanában úgy érzem, hogy bármilyen elkeserítő is ezt kimondani, lehet, hogy sosem szabadulok meg a terhesség következményeitől. Bár, tegnap megjött ismét a menzeszem, ami azért inkább öröm, mint nem. (update: később kiderült, hogy nem az ínyem fáj, hanem a fogam és egy tízperces kezelés megoldotta a gondomat.)

A császár után 2 hétig alig tudtam ellátni a gyereket, az aranyér bedurvulásakor se volt ez másként, és az aranyérműtét utáni egy hétben sem. Aztán most ez. Nevetséges, mert Bertievel nincs semmilyen probléma, soha. Csak az életünk ment szépen tönkre: financiális összeomlás, munkaerőpiaci helyzetem megingása, a társadalmi státuszunk megváltozása és a biztonságérzetünk teljes hiánya. Bertie csodás. Továbbra is jól alszik és eszik, boldog, mosolygós gyerek. A Rota oltás óta rendesen kakál is, és csak egyik este lázasodott be az oltástól, azt is nagyon jól viselte. Beteg még sosem volt. És imádom, ahogyan telibeszarja, hogyha sírok. Nem veszi át a hangulatom, csak néz, mosolyog és jól elvan. És igaza van.

Mi erre a leszarós stratégiára nem vagyunk alkalmasak. Aldricnak be van a szeme gyulladva 2 hete, azzal sem tudnak semmit tenni. Huminak hólyaghurutja van, szurit kapott, fecskendőből kell itatni és antibiotikumot szed. Bertie meg tökjól van.

A terhesség előtt sem voltam beteg. A vetéléssel kezdődött ez az egész szarság. Folytonos vizsgálatok, az újabb terhesség alatt két felfázás, minden nap egy szuri, a szülés óta meg a fenn említett bajok. Az, hogy unom már ezt a szopóágat, mint a szart, az nem kifejezés. Mindenki elmehet a faszomba a hülye bacijaival, amik mindig bennünk találnak megfelelő gazdatestre!

Biztos gyerekes dolog, de nagyon megharagudtunk a Maternityre, akiknek annyi mindent köszönhetünk (és akik nekünk a munkájuk korrekten kifizetett ellenértékét köszönhetik). Mikor megkapta Bertie a "diplomáját", a kísérőlevélben megkérdezték, hogy megengedjük-e, hogy feltegyék a róla készült képet a Facebook oldalukra és a honlapjukra. Mi nagyon meghatódtunk és rögtön megírtuk emailben, hogy persze és írtunk egy köszönőlevelet is. Azóta sem történt semmi. Kerülnek ki naponta gyerekek, egyik a másik után, de Bertie képe nem. Holott a gyerekek, akiket mostanában kiraknak, rendre őutána születtek. Nem tudom, hogy szimplán csak elnéztek-e valamit vagy valami bajuk volt-e a képpel, akárhogy is, igazi PR-öngól egy ilyen akció. Hatalmas ki nem kényszerített hiba. Nem kellett volna képet kérniük vagy jelezhették volna, hogy nem tesznek ki minden képet. Nem hiszem, hogy jobban vérig lehet sérteni két friss szülőt, mint ezzel az átgondolatlan viselkedéssel. Mit is lehetne erre mondani apaként? Elmentek ti a kurva anyátokba! :(((( Úgyhogy a saját tapasztalataink alapján nekik felajánlani akart kisméretű, alig használt újszülött ruhákat inkább elvittük a Vöröskereszthez. (Nyilván, ha erősebb lenne a szociális érzékünk, eleve ezzel kellett volna kezdeni, nem a felső-középosztályi "nők kórházával", de hát tényleg nagyon hálásak voltunk nekik és ez erkölcsileg nem éppen problémátlan részrehajlásra csábított.) 

UPDATE: Végül kikerült a gyerek a weboldalukra, meg a levelünk is. Utólag valaki biztos megtalálta az emailjei között.

Ma elvittük Bertie-t oltani. Kapott Di-per-te oltást az egyik comjába, pneumococcus oltást a másikba és a szájába csepegtettek Rota-vírus elleni oltóanyagot.

A rendelőbe érkezve volt némi zavar az erőben, mint mindig, de azért túl sokat nem kellett várni. Kint volt valaki, aki korábban érkezett, mint mi, de később mehetett csak be például. Bent, a vetkőzőben (most már rutinosan hoztunk mindent: pelenkát, anyagpelenkát) egy régi ismerősömbe futottunk bele az egyetemről. Kisebbik gyerekét hozta oltani és a kissrácnak még mindig vörös foltok voltak a fején a sírástól. Clamesa kedvesen elbeszélgetett az illetővel, akiről csak utólag mondtam el neki, hogy vele ellentétben nekem nem orvosi várótermi ismerősöm BT, ezen aztán jót nevettünk.

Végül bejutottunk a szentélybe, a doki átnézte a korábbi vizsgálatokon kapott papírokat (csípő-, koponya-, hasi- és szívultrahang), szokása szerint mindenre csak legyintett. Aztán megnézte Bertie-t, kedvesen elgügyögött vele, Bertie nagyokat vigyorgott és elbűvölten nézte a fényes plafont. Mindez abban a pillanatban változott meg, amint megkapta a két szurit a védőnőtől, aki elég katonásan intézi az ilyesmit. B. nem tört össze (korántsem sírt például annyira, mint Clamesa, akinek még a váróban kezdtek potyogni a könnyei, meghallva az előző kisfiú ordítását), inkább csak sértett büszkeség volt az arcán (igen, tudom, csak odaképzeltem) és csak visszafogottan sírt, aztán az öltöztetésnél abba is hagyta egy időre és csak kint az utcán kezdett még rá újra egy kicsit.

Amúgy, ha már az állatgyerekorvosnál jártunk, megmérettük ma súlyát is: két hónaposan 4960 grammot nyom a kis drága, ami nagyon rendben van. (Hosszt nem mértek, nem is tudom, hogy fogjuk bevallani a nagymamáknak, akiknek ez a kedvenc témájuk.) És kaptunk mellé egyrészt hasznos tanácsot a koszmó kezelésére (fürdetőkrémet tegyünk a fejére a fürdetés előtt fél órával), másrészt két vitriolos megjegyzést a mi védőnőnkre (hogy az olajozás a koszmóra "egy baromság"), akit a jelek szerint se a doki, se ez a most neki segédkező védőnő nem nagyon kedvelhet. Mondjuk nem vagyunk meglepve, mert a kölcsönös ellenszenv jeleit már mindkét oldalról korábban is volt alkalmunk megtapasztalni. Azért valahol vicces, hogy minden látogatásra jut egy adag odaszúrás.

Megbeszéltem Aldrickal, hogy abbahagyom a hetenkénti számolást, mert már az agyamra megy. Igaz, hogy CSED-en levő anyuka vagyok, de azért ennyire nem unom szét magam itthon.

Mostanában nagyon megváltozott az életünk, pont, amikor a gyerek lett. Ez akár természetes is lehetne, de nem az. Mert nem a gyerek miatt változott meg. Tudom, ez az internet és Magyarország, és emiatt érthetetlen, hogyan történhet két dolog egy időben úgy, hogy egyik sem oka a másiknak. Nos, a gyerek rendkívül jól besimult a napirendünkbe, 4 óránként eszik, elvihető mindenhová, és imádja a friss levegőt, mi jókat alszunk továbbra is. Viszont az utóbbi egy évben ezek történtek, a terhesség szörnyűségein (pl. amniocentézis) felül:

• meghalt a nagyapám
• kirúgtak a munkahelyemről
• kirúgtak az albérletből, ahol 6 évet laktam
• vettünk egy lakást a külvárosban, és rájöttünk, nem akarunk odaköltözni
• találtunk egy új albérletet
• kiadjuk a saját lakásunkat

Fujj, de utálom már ezt az egészet! Annyi szervezkedés, annyi költöztetés/költözködés, és még legalább egy ugyanilyen hónap áll előttünk. Persze, Lipótvárosból Újlipótvárosba való költözés azért nem rossz. Sőt egy Bertie számára is sokkal élhetőbb (fák, parkok, más kisgyerekek, értelmiségi gyerekkönyvesboltok) környékre fogunk költözni a politikusokkal, száguldozó seggfejekkel és betonnal teli skanzenből, ahol jelenleg élünk. Betérünk a réteseshez a frissen vásárolt zöldségekkel megrakodva! Nagyon várom már!:)

És Bertie-nek új gyerekorvosa lesz, ha akarjuk és új védőnője, akkor is, ha nem akarjuk. Számunkra ez a védőnő dolog, lévén, hogy hasztalan intézmény, a teljesen mindegy kategória. Jöjjön, mondja el, hogy miért nem olvas új tanulmányokat és kész.

Lesznek új ismerősök. A ház, ahova költözünk tele van kisgyerekesekkel, és a belső kert biztos jó terep lesz az angol nyelvtudásom és a kommunikációs készségem szinten tartására a GYED alatt is. Sőt, Bertie olyan emberekkel ismerkedhet meg, akik fontosak lehetnek neki akár egész fiatalkorában.:)

Félárva lettem és Aldric is. Anyukámmal és anyósommal a kapcsolatunk a héten végleg, úgy tűnik, hogy visszafordíthatatlanul tönkrement. Nem szabad persze két vénasszonyt összeengedni egy jól visszhangzó panellakásban, főleg, ha azok legalább 30 éve nem voltak férfival. De nem gondoltam, hogy amit leművelnek, azután úgy kell döntenünk, hogy ezentúl csak Bertie-vel találkozhatnak huzamosabb ideig, de velünk nem. Nehéz a folyamatos Clamesa és Aldric csesztetést elviselni, és a legszebb az egészben az, hogy NEM IS KELL! Nagyon nehéz megélni azt, hogy szülők lettünk és egyben félárvák is. Az anyám már egy követ fúj egy számára gyakorlatilag idegen másik nővel (Aldric anyjával) és többé nem vagyok az imádott lánya. Sosem kérdezi meg azt sem, hogy hogy vagyok, és sosem ad nekem igazat semmiben. De most már nekünk is van egy imádott fiunk, aki mindezért kárpótol minket!:)

A gyerekünk problémátlan. De tényleg. A 3. itthoni éjjeltől síri csendben alszik kb. f11-től reggel f7-ig. És így neki köszönhetően mi is. Jól eszik, normális időközönként, sose szól, hogy éhes. Az első felírt fajta tápszert simán kajálja. Jó szívvel issza meg a vizet is. Nem hasfájós. Nyugodt, csendes, mégis érdeklődő baba.

3-4 naponta a kaka is megjön magától, a pelenkából ritkán pisil ki. Eddigi 2 hónapos pályafutása alatt csak egyszer pisilt le minket. Imád fürdeni, lebegni a kádban és nagyokat somolyogni közben ránk nézve. Imád sétálni a babakocsival, nézelődik és alszik. Imádja a kengurut, hozzásimul a cipelőjéhez és édesdeden alszik. Kezdettől ösztönösen alkalmazkodtunk egymáshoz napirend szempontból, amit azóta is betartunk mind. Szereti a beszélő, gügyögő játékbabákat maga körül, mint amilyenek a szüleink vagy az ismerősök. Érdeklik a plüssök és a fali Manhattanes óriási vászonkép színei.

3 este volt, amikor azt hittük, a gyerek mégis problémás lesz. Bevallom, kicsit örültünk, mert nem tudunk panaszkodni senkinek a gyerekről (pedig kurvára elvárná mindenki, hogy azt szajkózzam, hogy az életem egy szar lett, és bárcsak sose dugtam volna védekezés nélkül). Bertie kólikás lett. Végre egy probléma, amiről mesélhettünk volna az ismerőseinknek.

A kólika nem klasszikus hasfájást jelent, hanem egy kicsit más módon idegesítő dolgot. A gyerek ugyanis 2 órát minden este, kb. ugyanabban az idősávban artikulálatlanul üvöltött, majd a 3. órában az addigi üvöltés közben a hasába szorult levegő miatt sírt tovább. :D A Spock szerint erre nincs megoldás, de mindent végig kell próbálgatni, mert az egyszeri szülőnek akár szerencsére is lehet. Ezek azok, amik nem váltak be, sőt: fürdetés (pedig nálam bevált áltiban a hóban:D), vigasztalgatás, sírni hagyás (ezt nem bírja az ember), cumi, itatás, etetés. A vigasztalgatást egyébként is csak akkor ajánlja a doki, ha megnyugtatja a gyereket, ha viszont nem hoz enyhülést, csak egy felesleges és számunkra egyre nehezebb szokást alakítunk ki benne, mindenhová cipelhetjük majd azontúl.

Ajánlott Spock egy utolsó mentsvárat. Tegyük babakocsiba és irány a tér vagy az utca vagy a nappali parkettája. Bevált. Istenem, még hogy bevált? Nincs egy olyan szó, ami azt jelenti, hogy bevált és az életünket ismét életnek lehet nevezni?!:) Egyik nap babakocsiban aludt el egy hang nélkül, egy másikon pedig kenguruban cipeltetve kis testét. Ma megint a babakocsit választjuk majd.

Hát így történt, hogy Bertie ismét problémátlan kölök lett.:)

A gyerek 8 hetes lett, ami lehetne akár 2 hónap is, de a Gergely naptár érthetetlensége miatt 2 hónapos csak hétvégén lesz. Fene se érti ezeket, mi?

Na, szóval a gyerek már tud dolgokat.

• Tud például könnyekkel sírni. Na jó, nem nagy krokodilkönnyekkel, hanem csak sima kicsikkel, de ez akkor is menő.
• Tud sikítani és próbálgatni a hangját. Mostanában esténként nagy műsort szokott rendezni a pihiszékében, ahogy vásári majomként produkáltatjuk őt.:D
• Figyelemmel tudja kísérni a két gondozójának mozgását pl. fürdetés közben, és néha a Humit is észreveszi.
• Tudja továbbra is csapkodni a lógó plüssöket a székében.
• Tud úgy sírni, hogy a következő szavakat üvölti: gay, yay, hülye és gágágá. Ezek nem tudom, hogy szavak-e, de hát, ahogy Rachel, én sem ismerem az ÖSSZES SZÓT!

Jók rá a 62-es és 68-as pulcsik és nadrágok is. Oké, nagyjából jók. Az ember nem járhat mindig slim viseletben, mert még metroszexuálisnak találják őt nézni.:D

Észreveszi a plüssöket, és megérinti őket a kezével. De tényleg. Tök menő! Régen kis plüssökkel próbálkoztunk (ujjbáb, kisebb állatok), de az egy baromság volt. Gondoltuk, jó lesz őket majd megfognia, de leszarta őket. Az óriási plüssökkel viszont nagyon jól boldogul, persze csak nappal, éjjelre kivesszük őket.

Mint akkor minden reggel. Őszintén rettegünk, hogy most egy nagyon káros szokást vesz fel miattunk Bertie. Ő magától f7-kor kel. Mi általában még lustiznánk, ezért az 5. cumivisszarakás után megunjuk a kijárkálást és betesszük magunk közé, ahol még fél-egy órát eldünnyög reggelente. Utána vetkőzés, fürcsi, masszázs, pelenka és etetés következik, majd nyugodtan visszaalszik. De ez a reggeli együttalvás lehet, hogy majd megzavarja a mindennapjainkat később. De hát, aki hülye, szenvedjen. És mi azok vagyunk! :D

Anyák napja. Tegnap anyák napja volt. Mivel viszonylag rossz lett a kapcsolatunk (gyakorlatilag elviselhetetlenné vált a kapcsolattartás) anyámmal és anyósommal is, így ez az anyák napja nem volt olyan, mint régen. Nagymamáink nem élnek, Bertie sms-ben felköszöntötte a nagyszüleit, és ennyi. Kimentünk viszont a Városligetbe Majálisozni és Anyák napjázni. Kitaláltuk már összeköltözésünkkor, hogy saját ünnepi hagyományaink lesznek. Az Anyák napi pl. a hármasban eltöltött Városligetezés lesz majd, talán az Apák napi is, azt hiszem. Kár, hogy még nem betonozták le az egészet, a betonon jobban gurulna a Stokke.:D

És, végül, itt álljon az, amit az Anyák napja jelent számomra, anyaként:

 Anyának lenni nem mesterség. Még csak nem is kötelesség. Egyszerűen egy jog a sok közül. /Fallaci/

A minap arról beszélgettünk Clamesával, miért olyan más most blogolni, mint a vetélés után, Bertie-re várva volt. Az ő elképzelése szerint azért, mert akkor kíméletlenül őszintén lehetett fogalmazni és magunkról lehetett írni és az egész terhességnek csak az utolsó pillanatában kezdett személyessé válni a viszonyunk Bertie-hez. Azt hiszem, igaza van. Néha, ha van egy üres negyedórám, rá-rápillantok a Többé nem vetélek el-re, s különösen Clamesa szövegeit olvasgatva újra elfog az a különös, már-már heroikus érzés, amit már jó ideje nem érzek. Nosztalgiám van ilyenkor, bár nem akarok hazudni: valójában nem hiányzik az az egy évnyi kíméletlen küzdelem a természettel, az állandó bizonytalanság és szorongás. A nosztalgia inkább csak egy illúzió, amit az akkor őszinte szavaink váltanak ki, azok a szavak, amelyeket ma már úgy olvasok, mint egy érdekes és magávalragadó történetet. Valaki másét.

És mivel ezzel szemben most? "Unalmas" boldogság és megnyugtatóan hétköznapi frusztrációk. A munkahelyemen ma áramszünet miatt mindenkit hazaküldtek, úgyhogy én itthon dolgozhattam, etethettem Bertie-t, élvezhettem, ahogy böfizés után előbb nyöszörög kicsit, majd elalszik, az izmai ellazulnak, arcvonásai kisimulnak, időnként még egy-egy vigyorféle is megjelenik a szája körül. Giccses, ugye? Pedig ez az életünk. :) 

A gyerek 7 hetes. Ezen a héten volt szívuh-ja, csípő+koponya +hasi ultrahangja és a védőnő is jött hozzánk. Előbbi kettőről a beágyazott bejegyzésekben írtunk, utóbbiról viszont nem. A védőnk most sem nézett rá a gyerekre egyáltalán, csak velünk csevegett. Nyilván nem látott még olyan családot, ahol az értelmiségi szülők fénnyel etetik a gyereket, vagy éppen homeopátiával etetik. Na jó, utóbbi nem bűncselekmény. Még. Na, pedig pont az ilyen szülők szoktak gyereket bántalmazni. Mi persze nem, de az esélyt azért megadná nekünk a nő, hogy büntetlenül maradjanak a tetteink.:D

Szerencsére a védőnőnk innentől csak havonta fog jönni hozzánk. Vagyis, már csak egyszer, mert nemsoká Lipótvárosi védőnőről Újlipótvárosi védőnőre váltunk! Looking forward a következő kihívásra!:)

Bertie nemsokára megkapja a második csomag oltását. A kerületben ingyenes rota1-et, és a 2. kötelező oltást. A BCG oltásának táján még mindig síri csönd és sima bőr. Az anyjára ütött, nálam még a vonalzóval csapkodás se hatott a karomra tiniként, egy picit se pirosodott be a hülye oltásom, így megajándékoztak még eggyel.

Két hónapos korban sok minden megváltozik majd. Váltanunk kell cumit, a 0+osról a 2+osra. Legközelebb 6 hónaposan lesz majd nagy váltás. 4 hónaposan meg majd újfajta cumifejet kell használni az üvegeinkre, elkezdjük a hozzátáplálást, a tápszeres kajaadagja is emelkedni fog, és ivópohárra szoktatjuk át a cumisüveges ivászatát. He will have a drinking problem.:D

De addig is haladtunk valamicskét a doktorátus felé a gyerekkel ezen a héten is:

Játszószőnyeg. A héten már letettük Bertie-t a játszószőnyegre, amire ráhalmoztunk egy csomó ujjbábot. Egyáltalán nem érdekelték, de azért elvolt a játszószőnyegen fekvéssel.:) Megy a fejemelgetés is ezerrel már!:)

Napirend. A gyerek megjegyzett valamicskét a napirendünkből. Például reggel már mindig magától kel a szokott időpontban és nagy mosolygások közepette pelenkázódik. Aztán, a vetkőzéskor picit balhézik, de ahogy elindulunk a fürdő felé, nagy mosolygás és nézelődés kezdődik. Ahogy meg beér a lába a kis kád vizébe, egyből vízimádat van.

Fürdés. Szeret nagyon fürdeni, kb. 2 napos kora óta. Ez nagyon jó, mert igazi vízipatkány családból származik, Aldric imád tengerben fürdeni, én meg imádok úszni. Nagyon várjuk már, hogy 3 hónaposan lehessen babausziba vinni majd őt.

Lipótvárosból Újlipótvárosba. Elköltözünk az ötből a tizenháromba a következő hónapban. Újlipótváros sok szempontból jobb, mint Lipótváros. Pl. azért, mert az úúúj, értitek.:) Az egy gyerekes hely, sok kismama van ott, sok kisgyerek, sok-sok park, sok kis pékség, sajtbolt, cukrázda, zöldséges és egy remek réteses is:) És végre akadálymentes házba költözünk, és nem kell a Stokkéval málhás szamárként lemásznom 8 lépcsőt a lifttől.

Rólam röviden:

• megjött a menzeszem, hajrá Nuvaring
• megint van aranyerem, de most már ülőfürdőzök és kenem, hátha most ezt nem kell majd műteni
• nyilallgat menzesz alatt a méhem, és a belső varratom is
• a hasam még mindig nagy, jövő héttől már TÉNYLEG sportolni fogok:)

Humi (aki egy hét éves ivartalanított lánycica és akit a kedvenc szomszédunk, egy nagyothalló, nyolcvan körüli néni kitartóan, évek óta Gumi cicának hív) már hetedik hete ismerkedik Bertie-vel. Nem mondanám, hogy hatalmas köztük a szerelem, de azért vannak előremutató lépések.

Ami még negatívum...

1. Humi még mindig gyanakodva méregeti Bertie-t, minden mozdulatát úgy lesi, mint egy kungfus filmben a támadni készülő ellenfelét.

2. A gyereksírás még mindig kiborítja.

Ami határeset...

3. Már viszonylag közel merészkedik hozzá: ha bejövünk a babakocsival, a cipősszekrényről a babakocsi fölé hajolva nézelődik és szaglászik; gyerekágynak és a pihenőszéknek már olyan 30 centinyi közelségébe merészkedve figyel és szaglászik; mikor etetjük, pelenkázzuk, nyektetjük Bertie-t, kitartóan figyeli minden mozdulatunkat (hajlamosak vagyunk egy kis féltékenységet is belelátni, de ki tudja).

4. Éjjel bejön hozzánk, ha Bertie elaludt. Kezdetben mindig velem aludt Humi, aztán a hálószobánkban a dobozában, most pedig a lakás stratégiailag legfontosabb pontján, a nappali közepén elhelyezett puffon, ami amúgyis Humié. Magyarán: ketten maradnak éjjelre! (Giccses és naiv elképzelésünk szerint: "vigyáz rá" :) )

5. Egy-két alkalommal egészen közel vittem hozzá Bertie-t, hogy szemtől szemben legyenek. Bertie meg volt lepve, de nem volt megijedve: beleásított Humi arcába. Humi meg szaglászott egy ideig, aztán ennyi. 

Most itt tartunk. Folyt. köv.