Már régóta kikívánkozik belőlem a magyar anyás stresszelő, idegbeteg, control freak attitűdről való írás. Azért anyukákról fogok írni, és nem szülőkről, mert bár nekem van támogató férjem, azért nem ez az általános. Magyarországon anyák vannak, és nem szülők.

Kezdeném a finomabb témákkal. Anyám mindig azt mondja arra, ha valaki feleslegesen csinál valamit, hogy jaj, mekkora gonddal élnek az emberek. És igaza van. Néhány példa.

Fürdetőkrém. A neten sok helyen olvastam, hogy a gyógyszertári fürdetőkrémet nem veszik az emberek, mert rosszak az összetevői. Ezt több oldalról is meg kell vizsgálni. Rossz a só, mert az E? Rossz az az összetevő, aminek idegen hangzású neve van? Akkor is, ha az dihidrogén-monoxid, vagyis víz? Másrészt a többi is ugyanolyan, amit a boltban vesznek drágán. Igenis számít az ár egyébként. Sok kicsi sokra megy. Másrészt az emberek a fürdetőkrémet nem akarják elmorzsolni, mert az milyen már!!! Gondolom, a szappant előre lereszelik és beteszik egy flakonba...oh wait, lehet, hogy még fizetnek is ezért 800-at és tusfürdőként blokkolja be a Rossmann. Aztán azt is olvastam, hogy csúszik tőle a gyerek. Nos, a vízbe kell beletenni és úgy kell férjhez menni, hogy a férjed veled együtt fürdesse a gyereket. A mi előző védőnőnk se semmi, no offense, de mégis el tudta magyarázni a fürdetőkrém használatát. Nem, nem kell hígítva betenni egy tubusba. WTF.

Popsikenőcs. Mi gyógyszertári popsikenőcsöt használunk, de kaptunk sokféle termékmintát márkásakból. A tégelyes Neogranormonon kívül mind bevált, de nem annyira jók, mint a gyógyszertári. Persze minden gyerek bőre más, de azért ne indítsunk már születésétől a boltival, próbáljuk ki a gyógyszertárit! Egyébként, lehet, hogy túltoljuk, de mi minden pelenkázásnál törlőkendőzzük és vékonyan popsikrémezzük a gyereket, szép is a bőre meg bírja is. Azt olvastam, ezt se csinálja mindenki.

Tápszerkészítés. Amikor eldöntöttem, hogy nem akarok szoptatni elkezdtem felkészülni a tápszeres táplálásra. Mi kell hozzá, mit hogy kell. Elrettentő dolgokat írtak róla. Például emberek felforralnak vizet 70 fokra, lehűtik 40-re, kicsit állni hagyják és aztán melegen adják a gyereknek. Dr. Spock és a gyerekorvosunk is azt vallja, hogy nem kell melegen adni csak azért, mert az anyatej meleg. Csak az a lényeg, hogy ne legyen jéghideg és hogy mindig nagyjából ugyanaz legyen a hőmérséklete. Ja, és a vizet csak az első hónapban kell forralni, akkor is csak anyuka megnyugtatására, mert ha emberi fogyasztásra alkalmas a víz az ÁNTSZ szerint, akkor el kell ismernünk, hogy a gyerek is ember. Szóval mi, a fenn említett módszerrel szemben mi így csináljuk: 180 ml víz a csapból, bele 6 kanál por, a gyerek eszik. Akinek éjjel kel a gyereke enni, az éjjel hűtögeti meg forralgatja a vizet? De nem baj, lehet legalább mártírkodni, mi?

A babavizet vásároló emberek meg szarjanak sünt, ha már nem érdekli őket a környezet és a vizek védelme EGYÁLTALÁN! Szép példa a gyereknek!

Aztán a másik, hogy a szoptatást "ki lehet vinni az utcára". Az egy dolog, hogy nem mennek ki egy óránál több időre a nők a gyerekkel, az meg egy másik, hogy a nyilvános szoptatáshoz hogy viszonyulnak az emberek. Bár biztos mindenki az IKEA-ba jár minden nap, na ott van babaszoba. Na, szóval a tápszert valóban nem visszük ki kikeverve az utcára, mert megrohad. De. És itt a hatalmas de, vagyis a segíts magadon, a Zisten is megsegít. Vidd külön a port egy dobozban és vegyél vizet a kútból! Öntsd össze és eszik.

Kicsit keményebb vizekre evezek most. Aldric mindig azt mondja, a mártírkodásnak önértéke van. Attól érzik az anyák, hogy igazán fontosak. Hiszen senkitől se hallják, hogy amit otthon csinálnak, az munka (szerintem sem az egyébként), és senki se dicséri meg őket azért, mert ki van takarítva. Van három dolog, amiről már régen akartam írni. Valamiért fontos nekik a szabályok felállítása, és saját maguk és mások bekorlátozása. Ami a dobozon kívül van, az elítélendő.

Eljárás itthonról. Mi a gyerekkel szoktunk menni ebédelni. Aldric egy tőlünk 3 km sétára levő helyre tud lejönni a munkahelyéről, így mi naponta 6 km-t legalább sétálunk Bertievel. Én élvezem, a gyerek vagy nézelődik, vagy játszik vagy alszik. És el szoktunk menni kulthelyekre, kávézni és étterembe is. Shame on us.

Mozgásfejlődés. Bertie-t sokszor tesszük hasra, egyre érdeklődőbb is. Kikészít, hogy ez a téma mennyire frusztrál másokat. Képzelem, ahogy anyósomat a háború után gyakran hasra tették, könyököltették. Varázslatos módon valahogy mindenki megtanul járni. Nem fura ez egy kicsit? És akkor most döntse el az ember, hogy a Dévény elavult szar, ahogy a gyerekorvos mondja vagy jó, ahogy néhány ember. Olyasmiket beszélnek, hogy bizonyos képességek hiányosságait okozza a mozgásfejlődés lemaradása vagy az, ha a gyerek kihagy egy-egy mozgásformát. Mik ezek? Konkrétumokat sose mondanak, és nem is tudják egyértelmű összefüggésekkel igazolni a mondandójukat. Altassuk hason, hátha meghal bölcsőhalálban? Majd csinálunk másikat? Vajon a fejlett országokban, ahol 6 hétig lehet otthon maradni, hasra teszik a gyerekeket a bölcsiben és fejlesztik őket mozgásilag, míg anyu oda nem ér? Vagy a nyugatiak nem tudnak járni? Ezek a dolgok tényleg csak arra valók, hogy amíg anyuka 2-3 évig elvan otthon a háztartással, elszórakoztassa magát. Persze arra kétségkívül alkalmasak.

Szoptatás vagy tápszer. Kezdettől tudtam, hogy nem akarok szoptatni. Én sosem szégyelltem ezt kimondani, de nem is reklámoztam, mert tudtam, hogy ez az ország még nem tart ott, hogy el tudja fogadni ezt. Nem vagyunk sem nyugat, sem Európa. A védőnőnek nem reklámoztam, de a gyerekorvosunknak és az orvosomnak, kórházi dolgozóknak őszintén megmondtam a dolgot. Mindenki elfogadta, sőt, a gyerekorvos támogatta is a döntésemet. Az embereknek erről mégis véleménye van. A gyerekünk egészségesen fejlődik, eddig még nem volt beteg és boldog, kiegyensúlyozott baba. És nemcsak ez számít, én is jól vagyok, boldog anya vagyok, boldog nő, boldog vagyok a testemben.

Hüvelyi úton való szülés vagy császármetszés. Azt is tudtam már az elején, hogy nem akarok hüvelyi úton szülni. Nemcsak azért, mert féltem tőle, hanem mert pici vagyok és védtelen, és a magzat hatalmas. Az orvosom tudta ezt, sőt, a 38. heti császármetszést ő javasolta, mert a magzatot nem bírtam már tovább hordani. Mégis, a kívánt császár indokát úton-útfélen megkérdezik. Én meg szoktam mondani az igazat. Anyámtól is kérdezték a barátaik, ő hazudik róla. Egészségére. Én nem szégyellem, mert a gyerek jól van, én jól vagyok, és ez az én döntésem volt. Hiszen benne, hogy dönthetek a testemről, és egyedül csak én dönthetek róla.

Sajnos eddig nem volt időm Apák-napi posztot összehozni, mert a természetben ünnepeltük a fiatal apákat a barátainkkal aznap. De majd most!

Emlékszel, Aldric, amikor az amniocentézis eredménye után zokogtunk a kanapén fekve? Mindenkit felhívtunk, hogy egészséges és hogy életben marad.

Emlékszel, Aldric, amikor a szülés utáni este vitatkoztunk arról, hogy adjunk-e cumit vagy sem? Milyen vicces volt, mikor fehér zászlót lobogtatva kimerészkedtél vele a folyosóra, hogy leadd a csecsemősöknek az üvöltő gyereket.

Emlékszel, Aldric, amikor Bertie az első napokban rajtam matatott és én elbőgtem magam, hogy biztos a cicimet keresi? Te megnyugtattál, hogy túl sokat olvastam a kötődő nevelésről.

Emlékszel, Aldric, amikor először vetted Bertie-t a mellkasodra a kenguruban, és ő imádta? Én meg téged.

Emlékszel, Aldric, amikor reggel először hoztad be Bertie-t az ágyunkba és odabújtál hozzá, és ő visszaaludt? Imádtalak.

Emlékszel, Aldric, amikor minden második (na jó, néha minden első) éjjeli cumi visszatevésre te ugrottál? Köszönöm.

Emlékszel, Aldric, amikor nagyon rohantál a csilingelő légzésfigyelőhöz, amiből kifogyott az elem? Köszönöm.

És ez csak pár dolog. Ezeken felül főként velem kapcsolatos csodás tetteid jutottak eszembe, ilyen önző az ember. Anyway, én emlékszem ezekre és ígérem, fogok is. Nálad jobb apát sosem kívánhatnék a gyerekemnek, és jobb férjet magamnak. Nyugi, nem is fogok!

A gyerekünk baromi lusta. Messziről indítok, de én ma ezeket csináltam: felkeltünk kb. 7-kor, 8-tól 10-ig dolgozgattam és netezgettem, míg a gyerek aludt. Aztán elsétáltunk ebédelni Aldrickal, hazafelé macskaeledeleket vettünk és bementünk a gyümishez. A gyümisnél a gyerek bőrszínéről diskuráltam, majd hazajöttünk. Tegnap egész nap a The 100-ot néztük Aldrickal, Bertie meg - szerintem a hülye meleg miatt - egész nap aludt, estére élénkültünk fel mind és mentünk ki sétálni és vacsorázni. Szóval, a gyerekünk lusta, mint mi.:D

Az van Bertie mozgásfejlődésével, hogy a dokink szerint "ott tart, ahol egy újszülött", és ezzel párhuzamosan "de ezzel semmi baj". Szóval, hasra tesszük. Amennyit engedi. Hasra tesszük a földön, a kanapén, a kiságyban. Naponta többször, míg nem kezd el üvölteni. Ez van, hogy 5 perc, van hogy 1. A kezét a mellkasa alá tesszük, ő pedig azt hiszi, az a játék, hogy vegye azt ki onnan. Nagyokat nevet, miután ez sikerült. Megértem őt, egyszer pilatesen az edző azt mondta, írjunk le a két lábunkkal együtt egy 6-ost, én a ballal a 6-os szárát, a másikkal a hasát kezdtem el leírni és szóltam, hogy nekem ez nem megy. Szóval a gyerekünk lusta és értetlen, mint én.:D

Viszont felfedezte a kezét, amit percekig tud elképedve nézegetni. Néha már a dolgok mélységét is érzi és el tud kapni a kezével bizonyos tárgyakat. Ma először volt olyan, hogy mellkasból a vízszintes babakocsiból megpróbált felülni. Nyilván nem sikerült (nekem se menne:D), és ettől mérges lett. Aztán ma még az is volt, hogy a hátáról oldalára fordult, mellkasból megnyomta magát, lendített és ment. Aztán hasra. Aztán ordított. Szóval erről egyelőre ennyit.

Bertie agya is fejlődik. Először is beszélget és magyaráz nagyon sokat. Hangos nevetésekkel és halk, de széles mosolyokkal kísérve mondanivalóját. Meg tud ijedni már, ha alvása közben a babakocsi mellett elmegy egy kispöcsű motoros. Gondolom, ez lehet az oka, amiért állat módjára közlekedik valaki. És fel tud riadni is álmából, sír egyet, aztán odamegyünk, ő fel se kel, nevet, mosolyog és alszik tovább.

Humi viszonya láthatóan megváltozott Bertie-vel. Legalábbis átalakulóban van. Bertie szobájában alszik Humi, a kiságy melletti szőnyegen. Sokszor van a kiságy melletti ablakban és kémlel kifelé. Ha Bertie az ágyunkban van, néha már ott is marad a cica. Szerintem kicsit már úgy érzi, ők egy team, a két legfiatalabb.

Én boldog vagyok. Hosszú ideje először vagyok maradéktalanul boldog. Helyrejöttem testileg, lelkileg, pénzügyileg, anyaságilag is. A gyereket nem félek ellátni egyedül, szeretem őt gondozni és elkezdtem élvezni az itthonlétet. Most jön a következő lépés, meg kell találni magam ebben, és igazi újlipótvárosi anyukává avandzsálni.:) 

Tegnap voltunk az ortopédusnál (akihez 3 hét bejutni, esküszöm, mint egy jó plasztikai sebész). Szóval, a faszi 80 meg a halál közt van, de úgy tűnik, ez nem fontos.

Megnézte a gyereket, mosolygott neki, a gyerek is mosolygott a lámpákra, mert ott szokott lenni a kedves dokinővel a státuszokon. A pelusát levéve a lábát tekergette és azt mondta, hogy tökéletes, dobjuk el a terpeszpelenkát. A terpeszpelenka szót 10-szer kellett elmondanom, mert végig azt hitte, a sima pelenkáról van szó. Kérdésemre, hogy akadályozta-e a mozgásfejlődést a terpeszpelenka, elnevette magát, hogy jaj, azt a pelust (mutatva a sima pelenkára) nem tudja olyan szorosan rátenni, hogy akadályozza. Epic fail.

Aztán, azt sem értette, miért voltunk csípőultrahangon, ha nincs baja a gyereknek. Azért, mert a protokoll része. És miért vagyunk most itt, azért, ahogyan már mondtam 154-szer, mert a védőnőnk azt mondta, jó ez is, ne menjünk vissza kontrollra a Maternitybe.

Szorongtunk végig a vizsgálat alatt, mint törpe a magas piszoárban, de eldobhattuk végre a terpeszpelust!

Bertie a héten végre megtalálta úgy igazán a kezét. Tudja vele fogni a térdét, amikor a babakocsiban van. Tud vele arcot simogatni, vagyis inkább tapogatni, mikor az ágyunkban fekszik reggelente. Tud vele gyűrni textilpelust maga alatt a kiságyában, és tud magához húzni babakocsijátékokat a kocsiban.

A régi védőnőnk, az orvosunkhoz tartozó védőnő, az orvosunk és az új védőnő is megállapította, hogy Bertie le van maradva a mozgásfejlődésben. Nem tartja a fejét rendesen, rühell hason lenni, nem teszi maga alá a kezét és nem nézelődik felfelé hason fekve. Sajnos nem vagyok férfi, hogy azt mondjam, ez csak nők véleménye. Tudjátok, moo-point, like what the cow says, just moo. Szóval hajlamosak vagyunk hinni ennyi "szakvéleménynek", de szerdán megyünk majd ortopédushoz is, hogy megnézze egy tényleges szakorvos is. Azon kiderül az is, hogy kell-e majd a továbbiakban is terpeszpelust viselnie, és az, hogy mi a helyzet a csípőcsonttal.

A gyerek megtanult nevetni. Úgy értem, hangosan kacagni, nemcsak mosolyogni. Csodálom őt, amiért maga a megtestesült nyugalom és jófejség egész nap. Vagy mosolyog, vagy vicces arcokat vág alvás közben vagy valami mást jófejkedik. Remélem, ilyen csodás ember marad.

Nekem meg elmúlt végre a méhszurkálásom, ami megkeserítette a mindennapokat. Ha már a fogorvosnál felírtak volna antibiotikumot, az egész nem is lett volna. Elmentem 3 fogorvoshoz, és 2 nőgyógyászhoz, mire felírt valaki végre gyulladásra valamit. Azt hiszem, Magyarország 1945-ben tart, és nemcsak arra gondolok, amit O.V. csinál az országgal, de arra is, hogy nálunk még nem találták fel az antibiotikumot.

Menzesz és Nuvaring szülés után. Ez a második Nuvaringes hónapom volt, néha van barnázás, egy hétig véreztem a múltkor, kíváncsi leszek a mostanira.

Intimtölcsér a szülés után. Nemcsak a hasamon, a bankszámlámon és a munkaerőpiaci helyzetemen látom, hogy szültem, hanem a hüvelyemen is. Persze, nem jött ki rajta egy gyerek, de mégis nagyobb lett. Szex közben ezt nem érzem, de az intimtölcsérből vennem kell egy nagyobbat, a tenyészkancáknak való változatot, mert kifolyik mellette a vér.

Ma hajnalban volt eddigi életem legdrámaibb 180 másodperce.

3 óra 57-kor megszólalt a légzésfigyelő riasztója. Te is hallottad? - kérdezte Clamesa, de én már akkor rohantam kifelé a gyerekszobába. Felkaptam Bertie-t. Persze láttam, hogy ébren van és nézelődik, de ez az információ csak már akkor jutott el az agyamig, mikor már kézben volt. Közben újra megszólalt a riasztó. Lemerülőben az elem, mondtam a közben szintén kiérő Clamesának tárgyilagos hangon. És ő jól van? - kérdezte, de igazából tudta, hogy igen. Én visszatettem Bertie-t az ágyába, Clamesa kicserélte az elemeket, visszakapcsolta a gépet. Visszamentünk a szobánkba.

Ránéztem a telefonomra.

3 óra 59 volt.

A héten Bertie háromszor is találkozott a magyar egészségüggyel. Nem, nem kell aggódni, nincsen semmi baja. Csak éppen esedékes volt a szívultrahang kontrollja, meg a harmadik havi státus és a költözés miatt az új védőnő beköszönő látogatása is. Ezek a találkozások megint alkalmat adtak arra, hogy elmélkedjünk kicsit az élet értelmén. (Mármint valójában az egészségügy helyzetén, ofkorsz.)

Szívultrahangra azért kellett menni (hétfőn), mert a Maternityben úgy találták egyhónapos korában, hogy van még egy kis, 4 mm-es nyílás Bertie szívén és bár ez nem nagy probléma, de azért érdemes kontrollálni. Mivel pedig a Maternity kiesett a pixisből és mivel szerettünk volna egy kis perspektívát is magunknak, kerestünk egy másik magánegészségügyi centrumot, ezúttal a Medocot, ami történetesen új lakásunkkal egy épületben van. Micsoda szerencse! :)

Kicsit amatőr persze egy Maternityhez képest, de kedvesek voltak, s bár a légkondi nem működött és valami volt a számítógépeikkel is, azért a vizsgálatot el tudták végezni. Nem kell aggódnunk, mondta az orvos, aki kicsit morcosnak tűnt, de a szíve a jelek szerint aranyból van. 2mm-es lyukat lát, jelentette ki, aminek a gyerek 2 éves koráig van ideje bőven beforrni, de ha nem is történne meg, amiatt sem kell aggódni szerinte. A kérdésemre, hogy a méretkülönbség a gépekből adódik-e vagy van-e pozitív változás, őszintén bevallotta, hogy lehet, hogy a mérőeszközből adódik, de 4 mm vagy 2 mm az mindegy is. Mindkettő kicsi. Emellett van egy kis szívzörej is, ami miatt, tette hozzá, szintén nem kell aggódni. S hogy mikor jöjjünk vissza? - kérdezte Clamesa. Elég egy év múlva, felelte a doki. Hát így.

Kedden, ebédszünetben mentünk vissza a régi gyerekorvoshoz a harmadik havi státusra. Itt volt méricskélés: 6,22 kg Bertie súlya, ami tetemes különbség a korábbihoz képest. Akárcsak a hossznövekedése, mert 51 cm-rel született, most pedig 63 cm. (Ez volt az első mérés a kórház óta.) Kapott Di-per-te oltást is és Rota2-t. Bevallottuk, hogy költözünk és azt is mondtuk, hogy szeretnénk maradni a dokinknál (mert már úgy megszoktuk)(és tényleg).

Kaptunk némi lecseszést is, mert Bertie 3 hónaposhoz képest kissé le van maradva a mozgásfejlődésben: nem szeret hason lenni, nem emelgeti a fejét és így tovább. Tesszük őt hasra? Igen. Nem eleget! És az se zavarjon minket, ha sír!!! Irgumburgum! (Dr. Spock szerint, márpedig ő szeret minket, nem kell az ilyen eltéréseknek jelentőséget tulajdonítani, de hát mindegy, a rendszer ilyen. Együtt kell vele élni.) Különben szerették Bertie-t, sőt, dicséretként megint lekövérezték őt, aki cserébe megint szerette a védőnőt (aki nem a mienk, hanem a doki állandó segítsége keddenként) és a dokit is. Az oltásnál enyhén felsírt, de ez minden.

Pénteken megismertük az új védőnőt. Tegeznünk kell őt, ami persze nem baj, csak kicsit feszélyez. Nem nagyon mondott dolgokat, nem is sokat kérdezett. Az érdekelte, akarunk-e oltatni minden oltást. Továbbá megkérdezte, hogy alvásidő van-e épp, amit nem értettünk, mert Bertie-nél mindig alvásidő van. De kiderült, hogy a földre akarja letetetni, hogy lássa, milyen. Letettük, látta. A mozgásfejlődésbeli lemaradást nem tartotta aggasztónak, s talán a terpeszpelenka is az oka lehet, mondta. Szeretnénk hinni neki. Kicsit zavarta, hogy megtartjuk a régi dokit. A Maternityt utálta, mint a szart. (Nem túlzok.) Az ügyeletről szerezett pozitív tapasztalatainkat kissé szkeptikusan fogadta. Elmondta még, hogy a naptejnek sok értelme nincs, mert a gyereket SOHA nem szabad kivinni. (Nem túlzok, tényleg ezt mondta.) A napra soha, a faárnyék sem védi a gyereket, strandra se szabad stb. Ha a babakocsival napnak szembe fordulunk, az is baj. Hát így.

42? Továbbra sem (sőt, egyre kevésbé) értjük, mire való a védőnő. Ez az új nem akart rólunk semmit megtudni, sem Bertie-ről. Azt sem értjük, hogy vajon kell-e aggódni a szíven lévő luk vagy a mozgásfejlődésbeli lemaradás vagy Bertie súlya miatt.  De talán mindegy is. :( 

Mostanában sok D. Tóth Kriszta-féle Elviszlek magammal!-t néztem meg. Itt. Aztán meg, még több kiváló, elgondolkodtató, és világlátásomhoz közeli cikket olvastam a WMN-en, azaz itt és az Apaparán, vagyis itt. Elkezdtem felfedezni egy vadiúj világot. Azokat az apukákat és anyukákat, nőket és férfiakat, akik alkotják az életüket, nem csak élik. Oroszlán Szonjáról pl. eddig kb. annyit tudtam, hogy imahungryhungarian és azt, hogy az egyik szakmabelimnél néha meglepően lényeglátó dolgokat kommentel, most már azt is tudom, miért nem tervez a közeljövőben gyereket, és hogyan érez a szakmája iránt. Kicsit a bloggervilág is kitárult elém,  hiszen már nemcsak a Feminfo létezik számomra, mint viszonyítási alap. Intelligens, okos, világlátott nőkről és férfiakról szólnak ezeken a platformokon a történések, akik gyereket nevelnek, dolgoznak, élnek, alkotnak. Hasonlót akartunk mi is csinálni a tobbenemvetelekel.blog.hu-n. Többek között ezzel az írással, vagy ezzel. Persze, jóval kevesebb efforttal és outputtal, de nagy lelkesedéssel!

Aztán, ennek kapcsán elkezdtem gondolkodni azon, mit akarok kezdeni az életemmel, lévén, hogy a gyerek már 3 hónapos, és 3 hónap múlva alkalmam nyílik kicsit magammal is törődni szakmailag (GYED extra). Nagyon megtetszett az a világ, amiben ezek a nők és férfiak mozognak. Persze, azért is tetszett meg, mert hasonlít az én világomra. Az emberek fura kevert nyelven beszélnek, fura anglicizmusokat használnak, a magyar társadalom szerint túl toleránsan beszélnek jelenségekről (htb-k, dolgozó nők, egykék, kötődő nevelés, munkaerőpiac, közmédia, politika).

De legfőképp azt kezdtem el érezni, hogy van világ az Akadémián túl is. Sőt! Nem csak a két véglet van, létezik egy pontosan nekem való közeg ebben az országban. Ismerős, és mégis új. Legalábbis, egyelőre olybá tűnik. És azt is, hogy milyen fiatal vagyok még ahhoz, hogy ezt teljes egészében megértsem. Azt, hogy milyen negyvenes szinglinek/elváltnak/házasnak/liberálisnak/konzervatívnak lenni, azt én nem értem még. Azt a nehézséget azonban igen, hogy milyen első generációs értelmiségiként ebben a világban: sehová sem tartozol. Nem vagy munkásember, és semmit sem tudsz az egész világról, rám valóban igaz, hogy "soha életemben egy kertet nem ástam fel". De nem vagyok az a srác sem az egyetemről, akinek az anyja fogorvos főorvos, az apja államtitkár volt. Én az iskolaigazgató és az esztergályos gyermekeként lettem társadalomtudós, és maradtam tudományos érdeklődéssel továbbra is a világ, a társadalom felé.

De, hogy ki vagyok én, felnőttként, a PhD-m végén, gyerekestül, házasságostul, újlipótvárosiként, azt még nem tudom. Nagyon nehéz levetkőzni a kelet-magyarországi gondolkodást, a kisebbrendűségi érzéseimet, a világom határait pedig tágítani. Másként élek persze, mint a szüleim: a fővárosban élek, járok múzeumba, szeretem a nagy sétákat a belvárosban, beülök egy kávéra este az utcai helyekre. De ez még nem én vagyok, ez csak az a Clamesa, aki nem olyan már, mint a szülei. Akikkel amúgy nincs baj, csak az nem az én életem. Azt hiszem, ez most az enyém, amit élünk.

És, hogy milyen anyja leszek Bertienek? Megengedő? Kérdéseire szívesen felelő? Dolgai iránt érdeklődő? Türelmes? Kitartó? Parázós? Ezekre azt hiszem, igen a válasz. Mindig jól döntő? Tiszta fejjel gondolkodó? Átgondoltan cselekvő? Verekedős? Azt hiszem, ezekre pedig nem a válasz. Egyelőre ennyit tudok, és ez máris több, mint amit a gyerek előtt tudni véltem magamról.

A tobbenemvetelekel.blog.hu-n csomószor istenítettük a magánegészségügyet, és csomószor szidtuk. Istenítettük a Maternityt, és szidtuk a Trombózisközpontot. Aztán, az állami egészségügyben sem volt másfajta a tapasztalatunk, ujjongtunk a Lipótvárosi háziorvosom, F.A. segítőkészsége láttán, imádtuk a BLESZ-ben C.P.-t és az összes urológust, aki valaha kezelt ott felfázással engem. Utáltuk viszont a Honvédban a hematológus vén kurvát és az egész osztályát.

Most egy sztori a magánegészségügyről. Az előző posztban finoman és nőiesen utaltam rá, hogy iszonyatosan fáj a fogam, meg az ínyem és senki se segít. Elmesélem Nektek röviden a sztorit. Már egy hete fájdogált esténként a felső ínyem, amikor elmentem a Budapest Dental Fogászatra. Csináltak panorámaröntgent, amiből kiderült (úgy 10 rugóért), hogy nincs begyulladt fogam, nincs szuvasodás sehol. Aztán leszedték a fogkövemet. Azzal küldtek haza, hogy egy hét múlva kontroll, ha még fáj az ínyem, és megnézzük, van-e az íny alatt is fogkő. Használjak addig Corsodyl öblögetőt. Nem adták ide a panorámaröntgent és leletet sem kaptam. Csak számlát.

Pünkösd napján annyira fájt már, hogy üvöltöttem, felhívtam 3 éjjel-nappali fogászatot, aznapra csak egy helyen volt időpont. A J+J-nél, akiknél már tavaly jártam és a recepciós bunkó volt. Most nem az a nő volt, foglaltam is aznapra időpontot. Odamentem, valóban nincs lyukas fogam, cseréljek fogkrémet és kenjem hűsítő zselével, dobjam ki az Elmexet, használjak Paradontaxot és dobjam el a Corsodylt. Ha nem múlik szerdáig, akkor kezelnek szájpenészre, mert egy kisgyerekesnek "biztosan az van". Hazajöttem hát, ismét lelet nélkül.

Mivel iszonyatosan fájt már másnapra, felhívtam ismét a Budapest Dentalt, ahol tájékoztatott a recepciós hölgy, hogy náluk az a "szokás", hogy csak az az orvos fogadhat ilyen esetben, akinél előtte voltam, így sajnos nem tud időpontot pénteknél korábban. Ezért hát, gondolván, hogy mégiscsak én vagyok az ügyfél, felhívtam az előző napi J+J-t, ahol még aznap tudtak fogadni. Egy másik doki volt, aki egyből látta, hogy ja igen, az első fogam (ami egyébként ki van pótolva, mert letört) teljesen elhalt, annyira szuvasodott. Megpróbálta kopogtatni, abba majdnem belehaltam, hideget tett oda, azt nem éreztem, pedig kellett volna. Oké, gyorsan pánikszerűen hívtam fel Aldricot, hogy bmeg gyökérkezelni fogják a fogamat. Az egész 5 perc volt és fájdalommentes, és azóta nem fáj egyáltalán. Az egyetlen parás rész volt, mikor eperízű zselével kente be az ínyem és én bepánikoltam, hogy allergiás vagyok az eperre. Szerencsére kiderült, hogy csak eper ízű a cucc, nem epres. Mivel csupa genny volt a fogam (a császármetszésen kevésbé volt büdös bakker), ezért szombaton betömték a helyét, addig hagyták tisztulni. Valamiért nem adtak antibiotikumot, de ehhez már hozzászoktam. 2 hétre rá kivették a gyógyszeres tömést és kaptam véglegeset.

Szóval, nem az ínyem fájt, hanem a fogam. Három fogorvosból kettő nem vette észre, hogy elhalt a metszőfogam, pedig az egyik csinált röntgent is. Összesen ennyit fizettem a három alkalommal: 40.000 Ft.

Emlékeztek arra a Gálvölgyi-paródiára, amikor a nagypapának mindenét megműtötték a góc miatt, pedig "csak egy fog rakoncátlankodott". Így jártam én is!:D

Kalandos hét. Az elmúlt hét elég kalandos volt és ebben Bertie-nek is megvolt a maga, igencsak pozitív, szerepe.

Ez egyszer mind a tiéd lesz. Egyrészt, másfél heti szenvedés után végre találtunk bérlőt a lakásunkba. Ez nagy szó, mert bár rengeteg érdeklődő volt és elég sokan mondták, hogy ők kivennék, nekik pont megfelelne, de végül majd mindenki eltűnt a májusi működben. Bertie-t mindez a legkevésbé sem érdekelte. Ahányszor csak elzarándokoltunk ősei földjére, jött velünk a kenguruban, a hordozóban, buszon, villamoson, taxiban, a nagyszülő autójában, s közben édesen aludt, néha felébredt, vigyorgott, gügyögött, rázta a fenekét a Macarena hallatán és nagyokat sikkantott. Mindenki imádta, ő pedig nagy ívben szart (időnként szó szerint) a felé irányuló figyelemre. Hónapok óta tartó hazárdjátékunk lassan a végéhez érkezni látszik, s mi partra szállhatunk, s levonhatjuk a vitorlánkat, s elmondhatjuk, a szelek mérgét nemesen kiálltuk. Clamesa is, Bertie is, én is. Meg a mindenben segítő nagyszülők.

Háborús hegek. Clamesa közben elég rosszul volt. A foga nagyjából kezd rendbejönni, de közben a méhe fájdogál és bár tartja magát, de azért legyünk őszinték, elég kemény lehet neki, hogy hat év után ott kell hagynia a felnőttkora nagyobb részének emlékeit idéző mostani albérletünk és menni az új albérlet felé, amelynek birtokbavétele, s egyúttal átvedlésünk lipótvárosiból újlipótvárosivá, a már említett gigantikus gambling utolsó lépése lesz. A múlt héten lepakoltunk 2 szekrénynyi könyvet (nem fognak beleférni az új lakásba, mennek a szüleimhez - nem bánom, mert a múltkori költözéseim során nagyon rosszul szelektáltam a könyvtáramban, most kifejezetten minőségi emelkedést hoz a szelekció), elvittünk 2 szekrényt a kiadandó lakásba (ahova amúgy vettünk egy rakás cuccot, köztünk egy remek franciaágyat, amit a bérlő nem kért, úgyhogy azt most megöröklik a szüleim, akiknek a vendégszobáját fogja bevonni aranyfénnyel ez a kiváló IKEA termék; na mindegy) és igyekeztünk lakhatóvá tenni a régi albérletet a hátralévő időre. Clamesa közben végig rosszul volt, s nagyon unta, hogy rosszul van, amit meg tudok érteni. Sajnos én is elég ingerült vagyok, mióta mozog alattunk a föld (azaz nagyjából február óta). Valahol vicces, hogy mindeközben Bertie egyszerűen kivirult. Ha ő nem lenne, tizedannyit se nevetnénk mostanában.

Napirend. Miközben az életünk, mint ahogy említettem is, egy ruhászsákokkal és félig kiürített szekrényekkel teli lakáshoz hasonlít, Bertie élete meglepően szigorú napi rutinba rendeződött. 

1. Reggel, ha elkezd nyöszörögni, bevisszük magunkhoz, amit széles vigyorral fogad, majd rövid nézelődés után elalszik.

2. Felkelés után jön a reggeli tisztába tétel és etetés, ami után nem alszik vissza, hanem nevetgél, gügyög, nézelődik, játszik.

3. Már épp visszaalszik, mire jön a déli tisztába tétel és etetés, ami után elég gyorsan visszaalszik, de azért néha felébred és nézelődik.

4. A délutáni tisztába tétel és etetés többnyire valahol a lakásunkban, az albérletünkben vagy valahol az utcán talál minket. Bertie ezután is viszonylag gyorsan alszik.

5. A koraesti tisztába tétel és etetés után jön a nyűgösebb szakasz. Ezen vagy nem tudunk segíteni, vagy kimegyünk sétálni vele babakocsival, esetleg épp úton vagyunk a lakásunkba vagy vissza onnan.

6. Este 10 körülre már épp megint visszaalszik, de mi gonoszul felkeltjük, megfürdetjük, megetetjük és már a böfiztetés is félálomban zajlik (én néha olvasok neki), utána letesszük és mi is félhullán bedőlünk az ágyba és jön egy nyugodt éjszaka.

Mit vigyorog? Bertie fejlődésének legizgalmasabb része az, hogy mostanában egyre aktívabb. Ez megnyilvánul abban, hogy tartja a szemkontaktust, rámosolyog az emberre, nevetgél, rikoltozik, ha zenét hall, táncol és többnyire túláradó jókedve van. Egyszer (pontosabban: egy alkalommal, de többször is egymás után) még úgy tűnt, mintha utánozta volna, amilyen hangot adtam ki.  Talán így volt, talán nem. De a többi mind igaz.