A második, már picit hosszabb balatoni "nyaralásunkból" tanultam pár dolgot:

• lazák vagyunk, mégis mindenre felkészültek
• nem kell ezernyi dolgot vinni magunkkal és a gyereknek akkor is meglesz mindene
• anyámék rommá aggódják magukat mindenen, de az alapvető dolgokra így nem jut figyelem
• a Balaton láma a tengerhez képest
• viszont nagyon olcsó a tengerhez képest
• a gyerek imádott a Balatonban úszkálni a nyakára tett úszógumival.

Van egy hülye szokásom, ami még lipótvárosiként alakult ki. Külföldinek tettetem magam a legtöbb helyzetben, ha idegenek szólítanak meg. Ha útbaigazítást kérnek, akkor megpróbálom a lehető legkanadaibb akcentusban elmagyarázni a dolgok helyét (szerencsére jól megy). Ha öreg néni, fiatal anyuka vagy jósnő szólít meg, azt mutatom, hogy sajnos nem értem. Ezt néha megspékelem azzal, hogy magyarul mondom, csak halkan.:D Na, ezt most a Balatonon keményen elbasztam!

A vízben voltam a gyerekkel egyedül, bokáig ért a víz, gyerek fején az úszógumi és nagyokat nevet. Odajön egy 35 körüli nő. Ruhában van, hátán van a gyereke. Ez a beszélgetés zajlott le köztünk:

Nő: - De aranyos a gyerek. Jó ez az úszógumi.

Én: - Köszönöm. Nagyon szeretjük is.

Nő: - Nagyon bátor vagy, hogy beleteszed ilyenben a vízbe. Én nem merném, de te tudod.

Én (viccelni próbálva): - Úszó vagyok, ki tudom menteni ebből a 3 cm-es vízből bármikor. :D

Ő: - Komolyan, te tudod. Én láttam egy olyat, amiben hason tud lenni a gyerek. Abban nagyobb bizodalmam volt, de mondom, te tudod. Mindenki maga dönti el.

Ránéztem üveges tekintettel, aztán elköszönt és kiment a vízből. Azzal a fölényesség érzéssel, hogy az ő gyereke biztonságban van a hátán. Értitek, a hátán, a sekély vízben. Vajon, ha megcsúszik, hogy placcsan szét a gyerek feje leginkább? Igen! Ha a hátadon van!:D Végül az közelünkben telepedtek le a nagyival (a férje sajnos nem tudott eljönni, de nyilván ezt ő nem bánta). Aldrickal gondoltuk, szórakozunk szegény párán egy kicsit. Az ördög eledelét elővette Aldric a gyereknek (tápszer) és megetette. Férfiként!!! (Akkor más férfiak azért nem csinálnak semmit a baba körül, meg otthon se, mert nem akarnak, nem pedig azért, mert azokat a dolgokat puncival kell csinálni???:D) És aztán a kenguruban vittük el sétálni a gyereket. Tudjátok, az az, amiben el akarod magadtól távolítani a gyereket, mint a babakocsiban és a gerince porrá fog zúzódni a használatától és majd a kötődő nevelésesek gyerekei tartják el Bertiet-t felnőve, hiszen csak nekik lesz ép gerincük ahhoz, hogy dolgozhassanak. Végül, szegény anyukának ennyi ítélkezést már régen sikerült elsuttognia az anyja fülébe, miközben minket néztek. Pedig még azt se tudta, hogy nemsokára dolgozni fogok. Mi bajuk van ezeknek?

De ezek után azt a bácsit, már nyugodt mosollyal fogadtuk, aki odajött Aldrichoz, amikor etette Bertie-t és azt mondta neki a vállát veregetve: Isten ajándéka. De ekkor már külföldi üzemmódban voltunk.

Mostanában, ha ránézek Bertie-re és végignézek aztán saját magamon, sokszor látom mindkettőnkben Apámat és Anyámat. Jó és rossz tulajdonságaik nagy részéért is hálás vagyok és imádom. Imádni fogom, ahogyan Bertie-ben is meglátom a kis akaratos, mégis jószívű kis legényt, aki Ti (is) vagytok.

Köszönet, Apu a(z)

- kalandvágyadért

- tudomány és közélet iránt tanúsított olthatatlan kíváncsiságodért

- alkalmazkodóképességedért

- optimizmusodért

- materializmusodért, ami altruizmussal társul

- humorodért

- képességedért a feladásra

- nagy szívedért

- alkatomért

- hajam mennyiségéért

- apamodelledért

- szemforgatásodért, ami annyira szórakoztató bennem is

Köszönet, Anyu a(z)

- állhatatosságodért

- agilitásodért

- szemed színéért

- fogaidért

- azért, hogy mindig felálltál, ha letapostak

- feminizmusodért

- azért, hogy mindig hiszel benne, hogy lesz ez jobb is

- azért, hogy nem elégedtél meg sosem a sorsoddal

- a mosolyodért

- a véralvadási zavarért, ami miatt Aldrickal közelebb kerülhettünk egymáshoz a terhesség alatt, mint nélküle tudtunk volna

- a diplomáciai képességedért

- az utazások utáni vágyért

Köszönet mindkettőtöknek a(z):

- nyelvek iránti kíváncsiságotokért, ami Bertie-nek segít majd boldogulni

- állatok iránti rajongásotokért, ami Bertie-t és Humit barátokká teszi majd

- kitartásért minden helyzetben, amivel Bertie megszerezheti a cumit az ágyában

- képességetekért a dolgokon való felemelkedésre, amivel Bertie el tud aludni, ha mégsem szerzi meg a cumit

- zene iránti szeretetért, ami miatt Bertie dudorászik, ha BSB-t hallgatunk

- tánci iránti szeretetért, ami miatt Bertie már 2 hónaposan táncizott a Macarena-ra.  

- víz szeretetéért, amiért Bertie röhög a kádban úszkálva és a magyar tengerben is

- képességetekért az elesettek el-nem-ítélésére, amit, remélem, Bertie örökölt

- bőrötök színéért, amit Bertie-n látok viszont és imádok

- képességetekért a fejlődésre, ami miatt Bertie majd lesz az USA első európai, fekete és női elnöke is

- állandó késztetésetekért a játékra, ami mindig mosolygásra készteti Bertie-t, ha játszunk

- nyugodt természetetekért, ami Bertie-t azzá a csodalénnyé teszi, aki

köszönetet mondok mindazért, amik vagytok és ami én vagyok. /Weatherford/

Terhességem végéig dolgoztam. Na jó, a gyakornokoknak osztogattam feladatokat és olvasószerkesztettem a tanulmányokat két kötetben. Na jó, nem csak a gyakornokoknak osztogattam feladatokat és nemcsak olvasószerkesztettem. Csak az irónia mindig jó indítás. De az arcmentés miatt muszáj most mégis megölnöm.

Ahogyan olvashattátok már a blogban, a szülés jól ment, a gyerek klassz, Aldric sokat van velünk és a pregnancy brainem is elmúlt. De tényleg, a pregnancy brain nem fantazmagória, kutatások igazolják, hogy terhesség alatt csökken az IQ és a gyerek egy éves korára áll vissza teljesen. Szóval, nem sokkal a szülés után már képes voltam összefüggésekben gondolkodni a világról. Aztán úgy egy hónappal később már a közéleti dolgokról, a gazdaságról, politikáról és kultúráról is gondoltam dolgokat. Aztán, már írni is tudtam róluk. Akartam is, csak hát nem volt kinek. A volt munkahelyemen ugyan még pár hétig besegítettem az elmaradt ügyekben, de ezek nem tartogattak többé szellemi kihívást.

Amikor még a régi munkahelyemen dolgoztam, azt terveztem, 6 hét után visszamegyek dolgozni majd. Persze, csak itthonról és csak akkor, ha a gyerek jól viseli majd magát. Aztán, megváltoztak a tervek, amikor a kormány megváltoztatta a sajátját. Szültem unokát Kövér Lacinak és EZ A JUTALOM. Ha ezt tudom, a saját apámnak szültem volna unokát. Szóval, így maradtam itthon. A gyerek szinte egész nap alszik, vagy séta közben nézegeti a fákat, vagy - most már - délutánonként sikítozva, nevetgélve játszik a játékhídjával. Én meg itthon vagyok. Segítek Aldricnak a projektmunkáiban, de alvásidőben főként Chelsea Latelyt nézek angolul. És elkezdtem olvasni egy képregényt is, a gyereket megnyugtatja, ha alváshoz készülődve felolvasok belőle neki. Legalább a mindennapjaim része marad az angol.

Nemrég elhatároztam, hogy a CSED befejeztével (szeptemberben) elkezdek dolgozni, itthonról, vagy olyan munkát, ahová heti 1-2 nap kell bemennem, Aldric itthon tud maradni Bertievel, és akar is. Megkerestem egy ismerős karriertanácsadót, akivel augusztusra beszéltem meg egy találkozást, hogy találjuk ki az új Clamesát. Ezzel párhuzamosan a barátnők is visszatértek az életembe, most már mernek hívni helyekre, már elég nagynak ítélik a gyereket ahhoz, hogy cukrászdába menjen. :) Aztán, egy nap az történt, hogy az egyikük ajánlott nekem egy állást. CSED után már ott nyitok a GYED Extrával, itthonról dolgozom majd és a szakmámmal foglalkozhatok, amiről nem is reméltem, hogy még valaha az életben megtörténik velem.

És, Bertie, tudod-e, hogy ez mit jelent? Tudod, mire jött rá a mami? Jövőre már megyünk rendes nyaralásra és veszünk egy jobb lakást is pár év múlva! De nemcsak erre, hanem arra is, hogy érted teszem ezt. Hogy tudjak veled is itthon sokat törődni, hogy anyád ne legyen befásult, hogy boldog legyen a gyerekkorod, hogy legyen elég pénzünk. És, kérem, ez nem pont ugyanaz, mint amit azok a rendkívül bántón fogalmazó gonosz anyukák mondogatnak arról, hogy 3 évig otthon kell maradni a 4 fal között, mert a gyereknek az a jó? De. Visszatérek a munkába, mert nekünk meg, Bertie, az a jó. :)

És most random idézetek csodás nőktől a nőiségről:

Olvastam egy zavarbaejtő kommentet nemrég és mivel nem először találkozom ezzel a problémával, amit nem értek egyáltalán, gondoltam, írok itt róla egy kicsit:

A szuperanyuknak meg annyit: a 24 órás rendelkezésre állás és önmagunk háttérbe szorítása igenis baromi nehéz! Aki ezt tagadja, az vagy nem áll rendelkezésére annak a teljesen kiszolgáltatott lénynek, vagy nem volt saját élete, amit feladhatott volna (vagy kihúzta a lottóötöst egy nyugodt, jó alvó, jó evő, egyedül eljátszó babával)! Persze vannak módszerek, amikkel lehet lazítani a munkatempón (Suttogó,  időre etetés, TV mint bébiszitter), de ezek mind az anya igényeiről szólnak, nem a babáéról, neki jók, nem a babának!
Azt nem értem, azt senki nem kérdőjelezi meg, hogy egy idős, beteg, esetleg szellemileg leépült ember ápolni embertpróbáló feladat. Pedig nagyon sok a hasonlóság! Őt is meg kell etetni, nem lehet órákig hagyni a kakiban, folyamatos figyelmet igényel, és esélyünk sincs egy jó kis "felnőtt" beszélgetésre. Talán a legfontosabb különbség, hogy ilyenkor sajnos még hosszútávú megtérülés sincs.

Amit nem értek, az az, hogy miért kell a gyereknevelésről zérusösszegű játszmaként, önfeladásként, áldozatként gondolkodni. Mert a fenti komment nem egyszerűen azt mondja, hogy a gyerekneveléssel, mint minden emberi tevékenységgel, természetesen együtt járnak speciális kihívások. Még csak nem is azt, hogy a gyerekvállalás egy nagy változás az ember életében. Nem, hanem azt mondja, hogy a gyerekvállalás mindenekelőtt egy áldozatvállalás, amelyben az anya és a gyerek igényei szembenállnak egymással és  szülő számára a megtérülés csak hosszútávon képzelhető el.

Árulkodóak a megfogalmazások. Az például, hogy "24 órás rendelkezésre állás", még viszonylag ártalmatlan, bár például bizonyos munkákra, hobbikra és a párkapcsolatra is igaz, amiket amúgy nem szoktunk áldozatnak tekinteni, de legalább mégse patetikusan van leírva. "Önmagunk háttérbe szorítása" viszont (ami "baromi nehéz") már egyértelműen azt mondja ki, hogy a gyereknevelés olyan egyenlet, ahol amit hozzáadunk az egyik oldalhoz, azt a másikból ki kell vonnunk. Ezt erősítik a következő mondatban az olyan morálisan elítélő kifejezések, mint, hogy "nem áll rendelkezésére annak a teljesen kiszolgáltatott lénynek" (értsd. nem elég jó szülő) vagy "nem volt saját élete" (mert ugyebár csak az nem ad fel semmi lényegeset, akinek nincs mit feladnia, értjük, ugye?). A morális megbélyegzés aztán folytatódik azon, hogy aki nem akarja önmagát háttérbe szorítani, az "lazít a munkatempón" (értjük, ugye, az LUSTA) és erre elképesztő módon az időre etetés és a TV mint bébiszitter van egymás mellett említve, mintha a napirend és a gyerekkel való nem foglalkozás egyformán ördögtől valók volnának! S ha esetleg nem értettük volna az üzenetet, a kommentelő még külön ki is mondja a tanulságot, hogy ezek a szülő igényeiről szólnak, nem a babáéiról. Világos, ugye? Mivel ez egy zérus összegű játszma, ezért ami a szülőnek jó, az nem jó a babának, mondja is ki a mondat végén a tanulságot, felkiáltójellel nyomatékosítva.

A gondolatmenet ezután az idős, leépült szülők gondozásához hasonlítja a gyereknevelést, ami szerintem elképesztő, de nem is ezzel szeretnék foglalkozni, hanem azzal, hogy miért nem érti a kommentelő (és más se, aki így gondolkodik), hogy mennyire abszurd is így felfogni a gyereknevelést. Nem azt akarom tagadni, hogy a gyerekkel alaposan megváltozik az életünk. Hiszen alaposan megváltozik, valóban. Ez áldozat? Csak akkor, ha akként éljük meg. Nem akarom azt tagadni, hogy sok minden fárasztó is benne. De ebben sincs semmi egyedi, bár nyilván ez életünk egyik legintenzívebb élménye, ezt sem szeretném tagadni. Természetesen én sem gondolom, hogy ne kellene sok mindenről "lemondani", ami régen belefért. Pont, ahogy felnőttként nem élünk kamaszéletet, ahogy párkapcsolatban nem élünk szingliéletet, ahogy dolgozó emberként nem lehetünk megbízhatatlanok stb.. De ezek csak akkor igazi lemondások, ha képtelenek vagyunk felismerni, hogy mennyi mindent kapunk is ezektől a változásoktól, ha nem tudjuk ezeket a magunk javára is fordítani. Valójában nem kötelező zérus összegű játszmaként felfogni a gyerekvállalást, csak annyit kell tennünk, hogy alaposan átgondoljuk, hogy valójában mi is történik velünk. Vajon egy párkapcsolattól nem leszünk-e boldogabbak, nem tudunk-e olyasmiket tenni, amiket szingliként nem vajon nem nyit-e meg előttünk új lehetőségeket? Dehogynem! Ha nem, akkor sürgősen ki kell szállni! Ugyanez a helyzet a munkával is. Pénzt keresünk, emberekkel vagyunk együtt, létrehozunk dolgokat, fejlődni tudunk, előrelépési lehetőségeink vannak. Ha ez nincs így, sürgősen váltani kell. Ugyanez a helyzet a gyerekvállalással. Egy gyerekvállalás elképesztő intenzív önismereti és fejlesztő kurzus, elképesztően intenzív érzelmi élmény, elképesztően izgalmas kaland. Szaros pelenkástul, összehányt ágyastul, hónapokig esetleg szúrt injekcióstul, átvirrasztott éjszakástul. Ez mind VELÜNK történik meg, ez a mi életünk. Aki képes mindezt úgy megélni, hogy "önmagamat kell háttérbe szorítani" az egy hülye, aki teljesen feleslegesen mártírkodik és teljesen igazságtalanul néz le másokat, akik nem élik meg így ezt az egészet. Nem kötelező gyereket vállalni és nem kötelező áldozatként felfogni.  Ez mind az illető döntése és magával szúr ki, ha így tesz.

Igaz, könnyen lehet, hogy valaki attól érzi jól magát, ha lemond és szenved. Végülis nem akarom ezért elítélni, az aszkézisnek régi nagy hagyományai vannak az emberi kultúrákban. Csak szeretném leszögezni, hogy a gyereknevelés nem ÖNMAGÁBAN ilyen, hanem attól, hogy valaki így hajlandó csak megélni. Lelke rajta.       

Egy barátunk bölcs megfigyelése szerint az orvosok kétféleképpen vélekednek a mozgásfejlődésről: egyfelől minden gyereknek a maga tempójában kell fejlődnie, másfelől EZ a gyerek le van maradva, ejnye. :) A mi orvosunk is így van ezzel. A védőnőink (igen, így többes számban), inkább megengedőek, a nagyszülők inkább (nagy)anyatigrisként védelmezik Bertie-t minden kritikával szemben, gyógypedagógus barátunk szerint viszont minden oké vele, csak a nyakánál az izom le van tapadva, emiatt van kicsit lemaradva.

Mindezt azért mesélem el, mert Bertie ebben a hónapban szédítő ütemben fejlődött. A dolog úgy indult, hogy nemigen tudott fordulni sehonnan sehova, a hason fekvést gyűlölte, a kezeit használni nem tudta, a lábát nem emelte. Aztán egyik nap tömködni kezdte az öklét a szájába, aztán elkezdett oldalról hasra, hátról oldalra, időnként hátról hasra fordulni (gyakran a lábát a babaágy rácsaiba támasztva segített magán), a kezeivel kitámasztott, aztán már könyökölt is, s mind több időt tölt hason nézelődve.

Most itt tartunk. Négy hónapig volt egy  folyton alvó, barátságos, mosolygós, de nem sok vizet zavaró fiunk, most meg van egy sokat ébren lévő, barátságos, mosolygós, jókedvében nagyokat kurjongató, sokat forgolódó, a fütyülésre, nevetésre, beszédre nevetéssel és sikongatással reagáló, a bárányához folyton beszélő, az embereket a szemével folyton követő, velük kommunikáló, a bokrok és fák iránt szenvedélyesen érdeklődő kisfiunk. Aludni ettől még jól alszik, enni szabályosan eszik (csak most már mozgékonyabb evés közben és egyre több időt tölt alatta bohóckodással), úgyhogy minden maradt a régiben. Csak úgy tűnik, immár nem egy kiscicánk van, hanem egy kiskutyánk. Mostantól már nem lehet figyelmen kívül hagyni a jelenlétét egy pillanatra sem. Mikor ezt írom, most is hason van és önfeledten sikongat az ágyában.

Tegnap 'Hozd be a gyereked a munkahelyedre!' nap volt a munkahelyünkön. Persze, nem a menő ausztrál tematikus nap értelemben, hanem "nem tudunk 3 hónapnyi szabit kivenni" indíttatásból. Na, szóval a mi gyerekünk is ott nyomult egész nap.

Reggel volt egy alagút látogatás, megnéztük mindhárman (és még egy csapatnyi kolléga) az eldugott zeg-zugos pincét a leendő BM épületében. Használni fogják még azt a lerobbant Telefonszobát és Kiértékelő (lehallgató) szobát is, én azt mondom!:D Na, szóval azt Bertie nagyrészt végigaludta a kenguruban, mi meg nagyon élveztük. Jó, Aldric talán kicsit pánikolt a szűk, alacsony folyosókon, de nekem azok is hatalmas báltermek.

OLYAN JÓ VOLT EMBEREK KÖZT LENNI! El se tudom mondani, mennyire. Pedig gyakran találkozom külön Bertievel és együtt Aldrickal is barátnőimmel, barátainkkal. De mégis! Ez olyan jó volt! Valószínűleg úgy örültem mindenkinek és úgy csacsogtam egész nap, mint egy cinke.:)) 

Aztán, Aldric irodájában evett egyet Bertie, jót aludt, mi dolgoztunk valami munkán, aztán már ebédeltünk is. Ebéd után Aldricnak volt egy meetingje, én meg Bertie-vel szórakoztam a földön. Hason fekve sikítozott engem nézve, és nagyokat nevetett.:) Aztán én elindultam fogorvoshoz, cserélték a gyökértömésemet, visszaszaladtam értük a munkahelyre és együtt hazasétáltunk.

A gyerek kellékei: a szokás dolgok (kaja, pelus, stb.) és egy plüssbirka, egy-két rágóka, egy takaró, egy pléd a földre és indulhat a buli!:)

Tegnapi sétamennyiség btw: 4,6X2 km +hegyi csalinkázás, vagyis kb. 10 km. Juhú, let's get back in shape!

Bertie! Kisfiam!

Neked írom most ezeket a sorokat, 2016-ban, Európa pereméről, Magyarországról. A Titanic vízből kilógó részéből, Budapestről. Tudod, ez az egyetlen város az országban, ahol a GDP az EU-s átlagot veri.

Egy olyan családba születtél, ahol a szüleid a fővárosban élnek, belső kerületben. Mindkét szülőd szellemi tevékenységet űz, így te már második generációs értelmiségi lehetsz, tehát nincs lehetőséged annyi rinyálásra a networkökről és mások életéről, mint amennyi nekünk megadatott. Magánkórházban születtél, anyád (azaz én) és apád (azaz Aldric) csodás élményként élték meg a születésedet és az azt követő kórházi napokat is. Ez, 2016-ban, Közép-Európában ritka különleges dolog.

Ma, Magyarországon 4 millió ember, azaz az ország lakosságának 41%-a él a létminimum alatt. Egy két felnőttes és két gyerekes családnak nettó havi 255.000 Ft-ra van szüksége ahhoz, hogy a létminimumot elérjék. Vagyis, személyenként kb. 64.000 Ft kell. A mi családunkban jelenleg majdnem dupla ennyi jut egy személyre, és nézd meg, szívem, azért mi sem a Normafán lakunk.

Te csodás kisbaba vagy, Bertie! Nem vagy soha beteg, nyugodt vagy, jól alvó, mosolygós. Nagyon szeretünk. De mostanában, minden nap elbőgöm magam. Általában, ha kettesben sétálunk és csak nézlek téged, közben valami lágy zenét hallgatok a telón, és van időm gondolkodni.

Nagyon sajnálom, hogy ebbe az országba születtél.

Tudod, a Várból kiköltöztetik a tudományos intézményeket, hogy a miniszterelnök, üzletfelei és barátai saját hegyet kapjanak. Persze, igazságtalan vagyok, mert kapnak ezek az intézmények szép, új, saját épületeket, tudod mindig akad egy barát, akinek van egy üres telke valahol kinn. És néhány másik barát is, aki meg hogy hogy nem építési vállalkozó.

A Városligetben kivágják a fákat. Voltunk ott veled sétálni majáliskor. A majálisokról vajon szabad lesz neked majd mesélnem 10 év múlva? Vagy azt kell mondanom, hogy mindig is felvonulásokat tartottunk? Rettegek.

A héten az országban az első kórház jelentette be, hogy nem végeznek több abortuszt. Egy olyan kórházban, ami állami támogatásból él. Biztosnak látszik, hogy mire felnőtt leszel, már a nők jogait nyomokban sem fogja tartalmazni semmi. Az orvosok meg ezentúl eldönthetik, kinek segítenek, és kinek nem. Mármint azok az orvosok, akik ebben az országban ragadtak.

Volt egy ápolónő, aki még a születésed előtt egy nagyon szép harcba kezdett az egészségügyi dolgozók méltóságának visszanyerése érdekében. Sándor Máriának hívták. Tudod, néztük a D.Tóth Krisztás interjút vele, tudod, ezt. A sztori vége, hogy belebukott a harcba, elbocsátották a kórházból, ahol dolgozott.

Mert ez egy ilyen ország.

Volt egy különleges fuvarozó is az országban. Más országokban ekkor már nem volt olyan különleges, úgy hívták, Uber. 2016 júniusában kivonult az országról, mert a kormány és a taxisok kicsinálták a kezdeményezést. Talán örökre. Ők ezzel a videóval búcsúztak Budapesttől.

Volt egy fiatal tanár is, akit Puklinak hívtak. Ő volt a Teleki igazgatója, és kockás inges forradalmat szervezett. Bizony. A tanárok munkakörülményeiért és béremeléséért tüntetett számos követőjével. Aztán vele ez történt. A nagymamád is pedagógus, szívem, érte (is) tüntettünk. Az volt az első tüntetésed!:)

Aztán, emlékszel, amikor elbőgtem magam az utcán, mert meghallottam a migránsellenes hirdetését a kormánynak? Azt hiszem, nem, mert aludtál. Tudod, a nagypapa bevándorló volt annak idején, a nagypapa barátai pedig már a zöldhatáron kényszerültek egy évvel később követni őt anyáddal (azaz velem) egyidős gyerekeikkel, télen, sárban, illegalitásban. A mamit (azaz engem) rengetegszer románoztak le az iskolában azok a gyerekek, akik most azok a felnőttek, akik ellen küzdünk. És tudod, én is egy megyei jogú városból migráltam a fővárosba, hogy találkozzam apával (azaz Aldrickal) és most ilyen boldogan élhessünk mi hárman. Sőt, még a Humi is migráns, ő Csömörön született. 

Volt még az is, amikor a mami (vagyis én) meghallotta(m) a rádióban az egykés (Testvérben az erő!) reklámot. Tudod, amiről a D. Tóth is írt itt.

Bertie, esküszöm neked mindenre, nem érsz kevesebbet, mint akinek testvére van. Csak a magyar kormány számára. De azokra meg teszünk magasról, szívem! Nem ők mondják meg!

Viszont volt egy tüntetés, ahol Apa (vagyis Aldric) a piros kabátjában a Reuters címlapján volt! Bizony! Abban a kabátban később téged is hurcolt babakorodban! Azt a csatát akkor és ott megnyertük. Most olybá tűnik, a Városliget mellett is ki tudtunk állni.

Mindent megteszünk érte, kisfiunk, hogy egy jobb Magyarországon nőhess fel! Vagy ha nem megy, akkor hát nem itt! Soha ne feledd, a jövőd nincs megírva:

maradunk itt vagy egyszer majd továbbmegyünk?

A fogdokim ezeket mondta el:

• már újszülött kortól ujjra húzható fogkefével vagy vizes gézlappal át kell törölni az ínyét minden evés után, mert bejuthatnak az anyatejből, tápszerből származó cukrok.
• az első fogak megjelenésekor fogkrém+ujjra húzható fogkefére kell váltani. Fogkrémből az Elmex babáknak valót ajánlotta, amit gyógyszertárban lehet kapni. Nem baj, ha "csak" fél éves kortól ajánlják, meg kell mosni vele hamarabb is.
• a fogak megjelenésekor géllel kell kenni az ínyt, mert az kellemesen bizsergeti azt.
• a fogak minőségének öröklődése nem egyenes ági és főleg nem anyai vagy apai ági.

Volt a gyerek négy hónapos státuszon. Kapott két oltást két combba, elsírta magát, Aldric felvette, és nagyokat nevetett azontúl Bertie. Megitta az utolsó Rotát is, a védőnő kezét odahúzta a végén, hogy "összeszedhetnéd magadat, tuti van abban még pár csepp, ide vele!".

A gyerek 7040 gramm, 65 cm és megnyugtatóan fejlődik.

Tud fogni és fordulni. Bertie megtalálta a mélyen benne élő igényt arra, hogy mindenhol hasra forduljon (babakocsiban, Aldric mellkasán, kiságyban, játszóhíd alatt). Egy barátnőm, aki korai fejlesztéssel foglalkozik, megnézte Bertie-t és úgy vélte, a nyaki izmai kicsit feszesek, ezért elküldene egy gyógytornász barátnőjéhez, aki együtt dolgozik egy neurológus orvossal.

It's a world where Joey is a neurosurgeon.

Voltunk a Balatonon egy kicsit. Élvezte. Mi is. Bevittem a vízbe nyakig, ösztönösen fenntartotta magát a fogásom ellenére, és nagyot nevetett, amikor két turistafiú lefröcskölte őt véletlenül. Van egy tanácsom: mindig legyen nálad több pelenka vagy úszópelenka, mert vízből kijőve cserélni kell.

Cooper, is this a fucking lake? How the fuck do I get to Italy?

Random múzeumkaki. És most nem az érdektelenségbe fulladt Picasso-kiállításról beszélek kizárólag. Az ember ne legyen túl laza. Múzeumba mentünk, baba-mama szobában etettük a gyereket, átpelenkáztuk. A pelenkázás után bekakált. Mivel csak egy plusz pelus volt nálunk, így a régi pisiset kellett az új szaros helyett ráadni. Mivel nem vittünk kellő mennyiségű popsitörlőt sem, így az ottani csapban kellett lemosdatni a fenekét. Aztán összekakilta a régi-új-pisis pelenkát is, és így mentünk haza. Szóval, mindig legyen nálad minden, akkor is, ha nem babakocsival közlekedsz.:))

Bertie nemrég részt vett egy kétnapos belföldi konferencián. Egyelőre még nem előadóként, hanem csak csendes és néha nem olyan csendes megfigyelőként. Aztán elutazott belföldre egy esküvőre, egyelőre oda is csak megfigyelőként. És most megy a Balatonra 3 napra egy kis "nyaralásra". Én rágom Aldric fülét egy horvát tengerparti egy hétért (ez nagyon szép kifejezés arra a megkeseredett, elkeseredett és önmagamat megalázó, idegörlő könyörgésre, amit művelek), őrülten szar szar szar szar volt ez az egy év. Szeptemberben elutazunk Manchesterbe egy 4 napos konferenciára hárman, és tervben van egy holland és egy lengyel egy-egy hét barátlátogatás télig.

Egyelőre csak a konferencia vs baba tapasztalataimat tudom megosztani. Vagyis, lássuk, hogyan konferenciázzunk 3 hónapossal!

Mit vigyünk magunkkal a gyereknek?

- korrekt ruházat a gyereknek: ing, naci

- 2 napra legalább 10 pelenka

- pelenkázóalátét (eldobható) nagyon hasznos

- babakocsi: konferencia előadás alatt tud benne aludni a baba, a folyosón lehet benne tologatni, ha nyüszögne +esővédő, napernyő, szúnyogháló (egyszerre mindre szükség volt, kb. 5 perces különbségekkel)

- takaró, mert sok helyen volt légkondi és ágyneműből csak nagyobbaknak valót adtak a szállodában

- a szállodában volt utazóágy, de nagyon praktikus vinni, ha nem tudnak biztosítani. Jobb, mintha köztünk alszik a gyerek.

- naptej!!!! 2 óránként kenjük újra!

- szúnyogriasztó, kullancsriasztó: ez mindig hasznos, ha az ember Duna közelébe vagy erdőbe megy

- konferenciára csörgő, ami nem csörög hangosan

- konferenciára cumi, ha nyűglődne a baba

A gyerek összességében jól viselte a workshopot. Első nap végigaludta vagy ette a szekciókat. A második nap már kicsit nyűgösebbnek bizonyult (kurva meleg volt a termekben), akkor végig a sötételt nagy előadóban voltam vele, vigasztaltam, etettem, tologattam. Egy katolikus egyetemen volt ez a rendezvény, olyan volt végig, mintha be lettem volna drogozva. Mindenhol keresztre feszített képzeletbeli lények körülöttem, én nem a megfelelő, ősi módon táplálom a fiunkat, és persze, a percenként mardosó bűntudat, hogy dugtam a házasság előtt is. Ja, és a gyerek után is, pedig nem akarunk többet:D

Fontos még a sok türelem a gyerekhez, mikor hazaérünk. Két napig emberek mosolyogtak rá, csicseregtek neki, ő ugyanezt viszonozta. Itthon meg zsongott a feje egy órán keresztül. Mi hulla fáradtan mentünk vele sétálni, mert anélkül nem nyugodott meg. Nehéz az élet.

Ja, és a gyerek a héten hátról oldalra, majd oldalról hasra fordult, és egyszer az egyik kezével ki is nyomta magát!!!