Bertie 7-én volt 8 hónapos és most a következők vannak vele.
Voltunk dokinál és a gyerek 8740 g, most centimérés nem volt.
A kúszás és a mászás közti dolgot csinálja már.
Naponta háromszor eszik szilárdat: 6:00 körül egy üveg gyümölcsöt müzlivel, 12:00 körül egy üveg valami főételt és 15:00 körül egy üveg gyümölcsöt.
Napi kétszer eszik tápszert. 9:00 körül 240 ml-t, és lefekvés előtt 18:00-kor szintén ennyit. Már Babydream 2-es tápszert eszik, a következő hónaptól 3-asra váltunk. (Azért váltottuk le a BEBA-t, mert a doki szerint ha már nem kell HA-s, akkor bármelyik márka tökéletes.)
Az alvási rendje így alakul mostanában: 6:00 körül kel fel magától, elalszik 9 körül egy órára, délután 3 körül is van egy egyórás alvása. Majd este 7-9 között elalszik és alszik reggelig.
Két foga van, alul középen.
Mostanában nem szeret kádban fürödni a Babyringgel, inkább a gyors lefürdetést szereti a kádban.
Váltottunk etetőszékre a pihenőszékről. A pihiszéket eladományoztuk egy gyermekotthonnak, és az örömből megvettük az etetőszéket.:) Ezt a típust már sok étteremben kipróbálta a gyerek, és így tudtuk, hogy megfelelő lesz számára itthonra is.
Felfedeztünk egy új kávézó és játszóházat. A Kopaszi-gáton fekvő Kölyök Öbölt. Már a kúszó babák is megtalálják ott a nekik való terepet, a nagyobbakkal pedig pedagógus foglalkozik. Jó a kilátás, szép a környezet, nyugodt a hely. És nem is drága a kávé és finom is.:)
Voltunk a Normafán, ahol életében először hintázott bébihintában. Teljesen oda volt érte, szóval a Kopaszin is megismételtük a mutatványt.
A gyerek továbbra is imádja az embereket, de most már tud kezdeményezni is. Nézi őket a kocsijából, mosolyog, aztán teátrálisan elfordul, ha nem figyelnek rá. Ha viszont figyelnek, akkor gyöngyöző nevetésben tör ki és flörtöl.:)
Írtam egy korábbi bejegyzésben, hogy az Allee hogy képzeli a babaszobát pelenkázó nélkül. Most pedig néhány másik példa, hogyan képzelik el más helyek az egész kisbaba témakört.:)
A Magyar Nemzeti Galériában van egy babaszoba az egyik épületben (bár ez nem volt nyitva, amikor legutóbb mentünk...), aminek a kulcsát a Ruhatárból kell elkérni. Az tök jól felszerelt: van pelenkázó, játékok, pelenkakuka, mondjuk vécé az nincs, viszont babakocsistól nem férsz be a sima mosdóba. De oké, mi általában kenguruval megyünk oda egyébként is. Van viszont a főépületben egy női vécé, amiben van egy pelenkázóhelyiség (csak a nőiben!). Akkora, hogy beállni nem tudsz már a baba elé, csak ha nyitva hagyod az ajtót magad mögött. Amibe aztán beleütköznek azok, akik bejönnek a mosdóba. És amúgy így néz ki. Hívogató, igaz?
Voltunk az utóbbi időben többször a Budagyöngye Bevásárlóközpontban (ez igazából egy igazi mall), ott ilyen volt a pelenkázós rész (csak a női vécében!). A gyerek beköthető a pelenkázóba.
Aztán a Rózsakert Bevásárlóközpontba is betévedtünk, és a Hűvösvölgyi Szolgáltatóházba is (mindkettő mall), egyikben sem volt a női vécében pelenkázó. Lehet, hogy volt máshol babaszoba, de mi nem találtuk meg. Az óbudai Új Udvar is egy mall, ahol pedig ez a pelenkázóasztal fogadott (szintén csak a női vécében). Legalább megpróbálták, elég fapadosan, de legalább:
Voltunk még egy helyen a napokban, a Central European University (aka CEU)új épületében. Ott egy nagyon modern, koedukált és jól használható babaszoba fogadott (itt nem baba-mama szobának hívják, mint másutt). A szoba egész nagy, van benne egy kanapé, egy pelenkázóasztal (amilyet mi is használunk otthon), egy kis konyharész vízzel, pohárral, mikróval, egy kis asztal és fogas. Képek:
Nem járok a pörgős belvárosban szinte soha (6., 7. kerület), vagyis nem szenvedek a keskeny, meredek és kutyaszaros járdáktól, viszont a 2., 5. és 13. kerületben is meg tudják szívatni a kismamákat/kispapákat az autósok és a közlekedés. Ez egy válogatás abból a rengeteg képből, amiket 2 hét alatt lőttem a városi sétáink alatt:
A Margit krt.-on felmart járda és út, zebrán álló traktor és autó, a középső szigeten állva nem látható közlekedési lámpa:
A Mammut mögötti egyik járda egy darabig el volt kerítve (a bicikliútra kellett rámenni), aztán a kerítést felszedték, és felmarva ott maradt az út:
Autók az Ipoly utcában, amik miatt ki kell mennem az útra, ha át akarok kelni, folytatva a járdát. (Itt a Suzuki mögött nem férek el a babakocsival a zöld oszlopoktól):
Gogol utca: mész egy darabig, majd le van zárva (indokolás nélkül) a járda:
A Falk Miksa utcában egy autóból pakolnak (az út felől nehéz megkerülni, mert parkoló van ott, az autók közel állnak egymáshoz, el kell menni vissza a Falk elejére és átmenni a másik oldalra):
A Hegedűs Gyula utcában le van zárva a járda, mellette kővázák (előttük rés), az úttesten kell átkelni (nem látod előre az akadályt, hogy a másik oldalra menj eleve):
Visegrádi utca: le van zárva a járda egy jó része:
Azt hinnéd, hogy na, majd a másik oldalon megyek, de ott meg ez van:
Kárpát utca ismét, a gyalogosok zöldjén áll a kocsisor:
Valahol Újlipótvárosban (az autó úgy áll, hogy ki kelljen menni az útra, ha át akarsz kelni, és ugye nem látod, jön-e ott autó...)
Persze meg is kerülhetnéd! de ott meg ennyire közel állt meg a másik kocsihoz.
Az államra persze mindig lehet számítani, ugyanaz az eset a Raoulon:
Egy autó fullban elfoglalja a járdát a Kárpát utcában:
Ez a kocsi áll az egyik kereszteződésnél a Gergely utcánál:
Ez egy másik szögből (nem férsz el a két jármű között babakocsival):
Ez ugyanaz szemből:
A Szt. István parknál így áll egy autó, hogy ki kelljen menned az útra (rádkanyarodnak a kocsik):
Szintén ott egy másik napon:
És ez a kedvencem, Kárpát utca, a dugó a gyalogos zebrán áll zöld alatt, az autók nem mozdulnak. Te úgy tudsz átmenni, ha a zebrán álló autó mögötti autó hátratolat, ha van helye. És akkor egy járdaszigetre feltéve, majd letéve a babakocsit, továbbjutsz. Itt egyébként 7 mp-ig van zöld: egy négysávos úton, megszakítva egy szigettel, és négy nem akadálymentes járdaszegéllyel, amit most csináltak.
Hát ennyi. Figyelhetnénk is egymásra, de nem tesszük.
A "használunkat" úgy értem, hogy Aldric és én, nem úgy, hogy "bekakiltunk" meg hogy "esténként már nem szopunk, na de mit szól ehhez az apuka".
Pelenka. Próbáltunk az elején mindenféle márkát. Próbáltuk a Liberót, mert a kórházban is azt adtak rá. Bevált. Próbáltuk a Pamperst, bevált. Próbáltuk a Babylove-ot (DM sajátmárkás pelenkája). Bevált. Próbáltuk a Tesco sajátmárkását, nem vált be, nem ragad, vagy nagyon ragad, nem tartja jól a vizeletet éjjel. Próbáltuk a Babydreamet (a Rossmann saját márkája), bevált. Végül utóbbi mellett maradtunk, és ebből vettük az egyre nagyobb méreteket. Jelenleg a 4-es méretet használjuk, ami 7 kg feletti babáknak való. Azért döntöttünk emellett, mert tökéletesen szívja a vizeletet (ahogy a többi is, a Tescosat kivéve), tökéletesen tartja a szagot (ahogy mind), viszont darabra iszonyatosan olcsó a többivel szemben. Ha a Rossmannban (legalábbis a Jászaisban) 2 csomag 48 db-os Babylove pelenkacsomagot vesz az ember, akkor 2000/db áron kapja. UPDATE: Most kaptunk egy 4-es Pampers csomagot és undorító az illata, alig várjuk, hogy elfogyjon.:) UPDATE2.0: A Babydreamet dobtuk a gyerek 11 hónapos korában, Babylovera váltottunk, mert folyton kipisilt. Sokkal kompaktabb az anyag és nincs kipisilés.
+Itt volt egy plusz nehézségünk, a gyerek egy hetes kora óta óriási felelősséget ró a pelusára, ugyanis 8-9 órát alszik éjjel, amikor mi is, így nem cserélgetjük alatta a pelenkát.:) Vagyis ki kell bírnia reggelig. Mostanában már annyi pisi van és széklet is szokott lenni reggelre, hogy elgondolkodtunk valamilyen éjszakai pelenka beszerzésén, ugyanebből a márkából. UPDATE: Vettünk, Babydream épp erre való nadrágpelenkát, nem használt.
Popsitörlő. Próbáltuk a zöld Neogranormonosat, mert azt adtak a kórházban: tetszett az állaga, viszont több jön ki egyszerre. A kék Neogranormonost tartottuk egy darabig magunknál a babakocsiban, az jó volt, elfogyott és nem vettük újra. A Pampersöset is próbáltuk, ajándék volt valamelyik várandós csomagban: ömlik belőle a víz, és több jön ki egyszerre, így azt nem vettük újra. Próbáltuk még a Johnson's törlőkendőjét, azt én nagyon szerettem, Aldric utálta (neki túl vizes volt), így azt is dobtuk a listánkról. Volt még egyszer a zöld Libero törlőkendő is, de az meg túl száraznak bizonyult. Vettünk Babydreamet (a rózsaszínt és a kéket), mindkettő száraz, rossz a fogása és nem is igazán töröl. Maradtunk a Babylovenál, abból is a fehérnél, olcsó, jó, nem túl vizes, nem túl száraz, egy jön ki egyszerre.
Popsikrém. Kaptunk sokfélét ajándékba boltokban, csomagokban, gyógyszertárakban. A Gabi nem tetszik, túlzottan vizes, alig kenhető, siklik a kézen. A Sudocrem túl sok, túl sűrű, nem tetszett nekünk. A tubusos Neogranormon szintén ilyen volt, nem vált be. A dobozos Neogranormon nekem tetszett, Aldricnak nem, túl vizesnek találta, így azt is dobtuk. Ezeket mind utazásokhoz használtuk vagy a kültéri pelenkázásokhoz. Itthon mindvégig a gyógyszertárit használtuk és bevált. Tökéletesen kenhető (tubusban és dobozban is adják, gyógyszertártól függően), nem túl vizes, nem túl dús. Egyetlen titok van, meg kell találni azt a gyógyszertárat, ahol nem undorítóan halszagúra csinálják a masszát és máris nyertél!:) UPDATE: Vettünk egy Rossmannosat és nem jó, nagyon folyós és nem igazán hidratál jól.
Fürdetőkrém. Csak a gyógyszertárit próbáltuk és bevált. Felmarkolsz belőle egy kicsit, belerakod a vízbe, szétmorzsolod és kész. Arra is jó, hogy később eless miatta a kádban (de erre persze mind alkalmas) és nyakadat törd. De nem csak erre, hanem arra is, hogy a koszmót leszedd a gyerek fejéről vele.:)
Cumisüveg. Csak a MAM-osat vettük eddig. Kezdetben az 1-eset (abból is az önsterilizálót, mert az szétszedhető és a kólika ellenit), aztán 4 hónaposan váltottunk a 3-asra, amiből úgy ömlik a tej, hogy azóta se tud belőle a gyerek inni, szóval most az 1-eset és a 2-eset használjuk (végre találtunk ketteset). Az üvegeket 3 havonta ki kell dobni. Vettünk még egyébként Babylove-os cumisüvegeket is, de azokból egyáltalán nem tud inni. Volt még Avent szoptatást segítő cumink (ajándék volt a kórháztól), a gyerek csak vizet kapott belőle, tudott belőle inni, de pici volt az üveg tápszerhez.
Cumi. Abból a MAM-osak voltak a kedvenceim, mert éjjel világítottak, így könnyen megtaláltuk a gyerek ágyában. Aldric viszont viszolygott tőlük, éppen emiatt, így a 3 hónapos csere után már váltottunk Babydreamre. Azóta azokat cserélgetjük, 2 van egy dobozban, megéri, 450 Ft. UPDATE: 11 hónapos a gyerek, hetente elhagyunk egy cumit, így már nagyüzemben vásároljuk azokat.:)
Tápszer. Kezdetben a Beba Pro Start HA-t ette a gyerek, aztán váltottunk 6 hónapos korban Beba Pro 2 HA verzióra (az egyes kimaradt, mert a doki szerint nincs akkora különbség), aztán most 8 hónapos kortól fogunk váltani a Beba Pro 2-re, ami már nem hipoallergén verzió lesz. (Mivel nincs tejérzékeny a családban.) A tápszerrel kapcsolatban az a nehézség, hogy mivel két dobozzal (azaz négy zacskóval) írnak fel egy recepten, így 1. nehéz olyan gyógyszertárt találni, ahol van egyszerre ennyi, így vissza kell menni másnap, 2. hazacipelni is szar a babakocsiban 3. az a rengeteg műanyag kanál...úgy sajnálom, hogy ki kell dobni, 4. mindig elidőzünk a gyógyszertárban vagy az utcán, míg a dobozokat kidobjuk és csak a zacskókat visszük haza. UPDATE: A Babydreamestől nagyon büdös volt a gyerek szája, most a Müllereset szoktuk venni újabban. UPDATE2.0: 1 éves korára váltottunk tejpépre, Babydreamesre (nem büdös a szája tőle).
D-Vitamin. A doki a Vigantolt írta fel, de mivel én idegbajt kapok a cseppentéstől (nem jön, több jön, mindenhova megy), így legközelebb már (nemsokára elfogy a születéskori üvegcse) másfajtát fogok venni. Magyarországon nem láttam olyat, ami nem ugyanilyen kiszerelésű, de nem adom fel!:) UPDATE: Vettem egy pipettát a gyógyszertárban 100 Ft-ért és azóta megváltozott az életünk.:)
Bébiétel. Szeretjük a Rossmannt bébiétel szempontból is. Egyrészt mindig vannak nagyon jó Rossmanó akcióik (pl. 179 Ft egy gyümölcsös kaja, vagy 239 Ft egy húsos főzelék), másrészt pedig amúgy is olcsóbb a saját márkája (minőségre meg ugyanolyan), mint a DM-é. Így ezeket a márkákat vesszük ott: Babydream, Kecskeméti, Univer, Hamanek, néha Hipp (a Margit krt. elején a Rossmannban mindig van HIPP akció). A DM-ben többször megszívtuk azzal is már, hogy 4 hónapos kortól adható bébikaja nagy darabos és kemény volt, Bertie-nek meg persze nem kellett. UPDATE: A Müllerben tökjó saját márkás bébiételek vannak, olcsók és változatosak. Itt írtam arról, mi alapján érdemes bébiételt választani.
És tessék, itt egy dal a Lonely Islandtől a pelenkapénzről:
Voltunk ma az Alleeban. A 2. emeleti kajáldás résznél meg is örültünk egy babaszobának, rögtön be is ment Bertie-vel Aldric, hogy pelenkát cserél és elmegy ő maga is vécére. Mire én a lányvécéből odaértem hozzájuk, kiderült, hogy a babaszoba így néz ki az ajtón kívülről:
És így néz ki belülről:
Valami nem hiányzik? Mondjuk egy PELENKÁZÓLAP? Vagy egy SZOPTATÓS FOTEL vagy egy SIMA SZÉK? Mi a fene ez a szoba? Van egy rendes babaszoba is, ez meg csak - a piktogram alapján - egy női fürdőszoba, ahová be lehet tolni egy babakocsit fizikailag és/vagy egy talicskányi törmeléket? Mire való ez a helyiség? Miért nem írják ki, hol van a rendes babaszoba, ha egyáltalán van? Azt már nem is említem, hogy miért egy nő van a piktogramon, és nem egy férfi és egy nő. Pedig arrafelé rengeteg férfit látni babakocsit tolva, ők nem vasárnapi apukák.
Na mindegy, szóval rejtély, mi ez a helyiség. Rejtély. Lementünk az első emeletre is, ahol megnéztük ugyanezt a szobát, ugyanígy nézett ki belülről.
Ennek a bejegyzésnek nincs különösebb eszmei mondanivalója. Egyszerűen csak le akarok írni két tényt.
Az egyik, hogy Bertie-nek tegnap, azaz október 29-e óta félreérthetetlenül látszik az alsó metszőfoga, pontosabban, annak a teteje. Ez azért érdekes, mert nemrég a fogorvos azt mondta Clamesának, hogy a felső fogai vannak kijövőben. Ezeknek persze még nyomuk sincs, szemben az alsókkal. Clamesa gyorsan rákeresett dr. Spocknál és megtudtuk, hogy az alsó metszőfogak szoktak először kijönni. Bertie ebben is teljesen tipikus Spock-bébi - nevettünk jót magunkon. Nem nagyon voltak amúgy tünetek. Bertie mostanában talán néha kicsit nyűgösebb volt vagy talán csak egyre elevenebb, ahogy növekszik és nyílik ki számára a világ, az isten se tudná megmondani, hogy mit hogy kell érteni. Tegnap viszont feltűnt, hogy a nyelvével valamit csinál a szájában, ami szokatlan és mintha beszívta volna az alsó ajkát időnként. Nyilvánvalóan furcsának találta az az éles peremű izét, ami kiáll az ínyéből.
A másik pedig, hogy ma a babakocsiban többször is felült. Ez egyrészt jól láthatóan őt is meglepte, mégpedig nagy örömmel töltötte el és annyira fellelkesítette, hogy - mivel ma egy elég nagyon kirándultunk, bejárva Budapest elég nagy részét - amikor épp olyan kedve volt, újra meg újra kipróbálta. Többnyire a Stokke kapaszkodóját ragadta meg és azzal húzta fel magát, de - miként azt nem kis irigységgel néztük mindketten - máskor meg hasizomból emelkedett fel. Bravó Bertie! A dolog szépséghibája, hogy a jelek szerint ezentúl szükség lesz etetőszékre, mert a pihenőszékben, ahol félig fekve szokott enni, most többször is felült és időnként megpróbált kimászni belőle, annyira élvezte a még jobban kinyílt lehetőségeit.
Három napja egy új világban élünk. Egy olyan világban, ahol Bertie kúszik.
A dolog nem előzmények nélküli, persze, s már bőven itt volt az ideje, de azért nagy hír ez és érdemes a rögzítésre. Főleg, mert kezdetben sokat hallottunk gyermekünk mozgásfejlődésének lassúságáról az orvostól és mivel viszonylag nagy gyerekről van szó, kisgyerekes, bár Bertie-nél idősebb gyereket nevelő ismerőseink rendre hüledeznek, hogy még nem ül, nem kúszik és így tovább.
Mi ugyan eddig is azt láttuk, hogy ha lassan és ráérősen is, de Bertie napról napra fejlődött, s egy ideje már se a védőnő, se az orvos nem idegesít ezekkel a dolgokkal, de azért, bevallom, érzek is némi megkönnyebbülést. És persze nem elsősorban megkönnyebbülést, hanem mindenekelőtt büszkeséget, mert fantasztikus látni, ahogy egy kisgyerek néhány nap alatt az első estleg próbálkozásoktól eljut a szinte tökéletesen kivitelezett mozgássorig. Persze, persze, mindez genetikailag kódolva van bennü(n)k. Na ja, ettől még az élet egy csodálatos dolog.
Néhány hete már forogva és gurulva kezdi teljesen bejárni a lakást, lepakolja a polcokat, felkönyökölve nézelődik (kitartóan les minket és ha ránézünk, elneveti magát), s persze játszik minden tárggyal, amivel nem kellene és sokkal jobban érdeklődik irántuk, mint bármelyik játéka iránt.
A következő figyelmeztető jel az volt bő egy hete, hogy amikor először elkezdtük felültetve babakocsiztatni Bertie-t, már nem csuklott össze, mint régen, hanem előrehajolt, forgatta a fejét, iszonyúan élvezte a nagyobb kilátást. Azt hiszem, akkor döbbentünk rá igazán, mennyit is fejlődött az utóbbi időben.
Aztán egyszercsak maga alá húzta a térdeit, felemelte a fenekét és... és az kicsúszott alóla. Nevettünk.
Aztán megint megcsinálta, meg megint, meg megint. Iszonyúan élvezte. Mi is vele. Néhányszor rugózni is kezdett, előrehátra mozgatva a csípőjét. Cuki volt. Nevetett, nevettünk.
Aztán mintha kúszott volna. Egyet. Na jó, egy felet. Kicsit később még egy felet.
Aztán másnap Clamesa szerint hármat egymás után, mielőtt felborult volna és gurulni kezdett.
Ma is kúszik. Itt tartunk. Rettegj világ, Bertie nekiindult!
Amíg Bertie 6 hónapos nem lett, kicsit más dolgokat hordtunk magunknál Aldrickal a babakocsiban, mint manapság. Egyrészt, mert nyár volt, másrészt, mert a gyerek még nem evett szilárdat. A mi babakocsinknak van egy elülső táskája és egy alsó/első táskája, vagyis nem nyitott kosárral rendelkezik. Ez csak annyit jelent, hogy a kemény fedélnek köszönhetően egyik sem ázik be, így nem kell gondolkodni, melyikbe mit tegyünk.
Nyáron ezek a dolgok voltak nálunk, amikor sétálni mentünk a gyerekkel:
naptej (újrakenéshez, ha 2 óránál tovább voltunk kinn)
kullancsirtó (ha a Margitszigetre mentünk, magunknak és neki is jó volt)
szúnyogirtó (ha a Margitszigetre mentünk, magunknak és neki is jó volt)
Fenistil (ha megcsípne valami minket vagy a gyereket)
a gyerek kiskönyve (ha baleseteznénk)
előke
2 adag tápszer dobozban
1 cumisüveg
tápszeradagoló kanál
1 cumi
1 játék, amit rázni lehet
2 cs papírzsepi
1 kis törölköző
textilpelenka
4 eldobható pelenka
popsitörlő
popsikenőcs
egy-egy recept, amit időnként ki kell váltani (tápszer, popsikenőcs, fürdetőkrém)
esővédő (ami szélvédőnek is jó)
szúnyogháló
napernyő.
Amióta a 6 hónapos kort elérte és már nincs nyár, azóta ez a lista így módosult:
Kivettük Aldrickal a babakocsiból:
naptejet
kullancsirtót
szúnyogirtót
Fenistilt
szúnyoghálót.
Betettük pluszban hármunk új szükségleteit:
bébiétel
kanál
orrszívó (ha kaja később kijönne a gyerek orrából)
vízhatlan előke
fültisztító
plusz plüssjáték
esernyő Aldricnak és nekem
a napernyőt továbbra is hordjuk, mert szerencsére még sokszor süt a nap.:)
Mikor Bertie még 3 hónapos körüli volt, akkor volt velem először fodrásznál. Az egy nagy, ám mindig üres fodrászszalon volt, és nyár. Vagyis sok ablak, jó idő. Azt még végigaludta, ezért nem is volt olyan érdekes sztori, mint a legutóbbi.
A múlt héten voltam ismét Bertie-vel hajat festetni. Egy ilyen etap kb. 2-2,5 órát tart, először megbeszéljük a festéket, aztán felkeni a fodrász. Aztán várunk úgy fél órát, aztán összemossa az aljával, még kb. 15 perc, majd vágás, szárítás. És mivel rengeteg hajam van (sajnos még mindig alig hullik a terhesség óta.:/), így az eltart elég sokáig. Bertie-ről beérve a szalonba levettem az esővédőt, a pulcsiját, a takaróját, hogy ne legyen melege. Nem értem azt a szalont egyébként. Aki lakott már 5 m-es belmagasságú lakásban, ami nem épp kicsi, az tudja, hogy szinte lehetetlen felfűteni, na ezeknek aztán megy!:)))
Bertie most egyáltalán nem aludt a fodrásznál töltött idő alatt. Szerelmesen nézte a fodrászlányt, amikor a hajamat kente a festékkel, evett, amíg ültünk, várva, hogy az oxi tegye, amit kell neki. A gyerek tud egyedül tápszert enni már, meg tudja fogni az üveget egy fogókarral. Flörtölt két fodrász sráccal, az egyikük, amíg a frufrumat vágták, elvitte Bertie-t, hogy kicsit körbenézhessen a szalonban.:)) Akkora nevetgélés volt meg mosolygás, hogy csak na! Egy ideig a babakocsiban volt (evés és játék közben), aztán a hajszárításkor kikérte magát a kocsiból az ölembe, ahol elképesztően alaposan megfigyelte, hogyan is kell ezt csinálni. Egyébként, 3 hónapos kora óta olyannyira szerelmes a fákba, hogy azt hittük, erdész lesz belőle. Mióta jobban mocorog a lakásban, mindig befekszik valami alá, és szerelést tettet, vagyis biztosak voltunk az autószerelésben. Aztán, most már a fodrászt sem zárjuk ki, hogy az lesz az egyik dreamjobja. Hajrá, Bertie!
És most jöhet az ítélkezés. 3....2....1...Tudom, tudom, miért nem tudott rá vigyázni az apja? Mert 1. tanítani volt, és 2. szeretek a gyerekkel lenni és 3. nem szabad szerintem megóvni mindentől, neki ez egy hatalmas élmény volt.:) Tudom, tudom, ez nem a gyerek érdeke volt. Nem, de én is ember vagyok, aki nem szeret ősz és/vagy lenőtt hajú lenni. Ahogy Aldric szokta mondani, Isten bocsássa meg ezt nekem, mert a magyar anyák nem fogják:D
Az egyik leginkább zavarbaejtő vonása növekedő gyermekünknek, hogy mire már épp kezdenénk kiismerni a szokásait, addigra hirtelen megváltozik.Eddig sokat aludt például és alig sírt, viszont sokat mosolygott, sosem követelőzött ételért. Ugyanakkor nemigen szeretett mozogni. Most viszont alig alszik nap közben; ha akar valamit vagy elégedetlen, azt éles hangjelzéssel hozza tudomásunkra, s igen keserves sírásba tud kezdeni, viszont, ha kézbe vesszük, rögtön nevetni kezd. De kézben sem feltétlenül marad meg, hanem ficánkol és már menne le a földre vagy vissza az ágyába vagy csak pördülne egyet a levegőben. Még nem kúszik (bár a napokban egyre többször tesz "gyanús" mozdulatokat), viszont gyakorlatilag az egész nappalit bejárja forogva és bizonyos helyeken már nincs többé biztonságban a papírkosár, a kéztörlő, a zsebkendő, a telefontöltő. Be is szereztünk biztonsági dugókat a konnektorokhoz és eltettünk minden felesleges elektromos eszközt (mint mondjuk a ventillátor), mert ami mozgatható, azt Bertie meg is mozgatja.
Mindezek miatt csak igen óvatosan mernék általános tapasztalatokról beszámolni Bertie hozzátáplálásával kapcsolatban. Talán nem túlzás azt mondani, hogy naponta kétszer eszik meg 1-1 üveg bébiételt: egyszer "sósat", egyszer gyümölcsöset, s hogy ezeket napról napra egyre ügyesebben, egyre kevesebbszer köpve és véletlenül a kezemből kiütve fogyasztja. Az is biztosnak tűnik, hogy egy üveg bébiételt nem érzékel teljes értékű evésnek. Bár néha meghagy belőlük (megunja az evést vagy eleve nem ízlik neki) egy kicsit, de azért napról napra gyorsabban látszik megenni, amit kap. Viszont vagy rögtön enne még vagy legfeljebb félórán belül ismét éhes lesz. Mivel tápszerből is váltottunk 2-esre, ez nyilván elég nagy változás Bertie beleinek. Néha azt hiszem, emiatt nyugtalanabb kicsit, de abban sem vagyok benne egészen biztos, hogy sokkal nyugtalanabb és nem én vagyok feszültebb a körülöttünk lévő világ egyre nyomasztóbb vonásai miatt.
Úgy tűnik, Bertie "mindenevő". Előfordult már, hogy valamit semmiképp sem evett meg (egy angol bébiételben tésztadarabok voltak, na attól rettenetesen kiborult és a spenótot se szerette), s van, amit úgy habzsol, hogy alig bírjuk felvenni vele a tempót, más ételt meg lassan eszik meg, el-elábrándozva. De a találati aránya elég jónak látszik és még azt se merném mondani, hogy a gyümölcsökkel sokkal barátibb a viszonya, mint a hússal. Sőt, arra is volt már példa, hogy valaminél az első 4-5 kanálnál fintorgott, a homlokát ráncolta, de utána hamarosan már ő kérte az ételt. De nem vagyok benne biztos, hogy mindez ennyire simán megy, mint ahogy írom, mert néha azért nehéznek tűnik.
Úgy tűnik továbbá, hogy a kezdeti nehézségek ellenére lassanként mintha megtanultunk volna együtt enni. Én például rájöttem, hogy ha oldalt fordítom a kanalat, akkor sokkal könnyebben, nagyobb adagot tudok a szájába tenni, kevesebb kosszal. Ő pedig mintha megszokta volna, hogy ha tényleg enni akar, akkor ne csapkodjon, ne forgolódjon, ne nézelődjön. Ha Clamesa keresztülmegy a szobán, az persze más, az ellen nincs mit tenni, Bertie fordul utána. Kisebb lelkesedéssel ugyan, de a macska is hasonló hatást vált ki nála. S ha véletlenül észreveszi a majommintát az etetőszéke hátoldalán, akkor persze megint kényszerszünet jön.
Egy ideig meztelenre (+pelenka) vetkőztettük őt, mert meleg is volt a lakásban és így kevesebbet koszoltunk, de mostanra elővettük az előkét és bodyra tesszük rá. Mégse lesz minden fülig bébiételes. Igaz, ehhez az is kell, hogy betűrjük az előkét az etetőszék biztonsági öve és csatja alá, mert így nem tudja Bertie megtörölni vele magát előbb, aztán megfordítani és végigkenni a bodyján (ez is új felfedezés).
Hát, most itt tartunk. Napi öt étkezés, két bébiételes, három tápszeres. Kissé hektikusabb napok.