Bertie! 2016 karácsonyán itt tartott az ország. Jelentkezem jövőre is hasonló számadatokkal, hogy követni tudd, mi a helyzet itthon.

A 7 évesnél fiatalabb magyar gyerekek 42,2 százaléka él mélyszegénységben.

A magyarok 44%-a súlyosan deprivált.

4,1 millió magyar ember él a létminimum alatt.

30 ezer magyar gyerek állandóan nélkülözik, 50 ezer rendszeresen éhezik.

150 ezer magyar gyermek él olyan háztartásban, ahol nincs vécé.

200 ezer magyar gyerek él olyan háztartásban, ahol nincs áram.

4000 magyar gyereknek nincs lakcíme.

Még dolgozunk azon, hogy kialakítsuk leendő közös szokásainkat, úgyhogy nem állítanám, hogy Bertie első december 24-éje teljesen olyan volt, amilyennek hosszabb távon tervezzük. Mindenesetre pár dolgot azért már igyekeztünk élesben csinálni.

1. Finoman szólva nem vagyunk vallásosak. Bár Clamesának a református öröksége jelent valamit, ahogy nekem is a nagyon halvány katolikus családi hátterem, de ezt erősen tromfolja mindkettőnknél, hogy ateisták vagyunk. Így aztán semmiképp sem terveztünk klasszikus, jézuskás-angyalos karácsonyt.

2. A másik ok, amiért nem is próbálkozunk ilyesmivel, hogy nem szeretjük az ajándékozási kultúra szívtelen, materialista oldalát. Nincs kifogásunk az ellen, hogy már novemberben kezdődjön a városban a karácsonyi hangulat, sem hogy már korán karácsonyi dalok szóljanak, de mindkettőnk hátán feláll a szőr attól, hogy fölösleges tárgyakat cserélgessünk emberekkel. Ennél csak azt érezzük rosszabbnak, ha hasznos tárgyakat adnak egymásnak az emberek. A családunk miatt itt-ott még részt veszünk ilyesmiben, de a jövőben tervezzük leépíteni.

3. A harmadik ok pedig, hogy mindketten irtózunk a hazudozástól. Nem, nem akarjuk eljátszani a jézuskás-angyalos játékokat a jövőben sem. 

4. Ehelyett mit szerettünk volna? Hogy a karácsony a közös tevés-vevésről szóljon.

a) Jó ideje már karácsonyi dalokat is hallgatunk, mert az jó. Bertie a jelek szerint néha már felismeri őket máshol.

b) Pár napja feldíszítettük a műfenyőnket (mert szintén dogmatikusan ellenezzük az élőfenyők kivágását és lakáson belül rohasztását), néha felkapcsoljuk a fényeket. Bertie  nagyon szereti a fát is, a fényeket is. Énekeltünk is dalokat, mert az szintén jó.

c) Tegnapelőtt bevásároltunk, este megfőztük a karácsonyi menü első tételét, a párolt káposztát.

d) 24-én reggel pedig elmentünk itthonról és délutánig kirándultunk hármasban. Felmentünk Hüvösvölgybe, ami oda-vissza 21 km séta. Közben reggeliztünk a kedvenc pékségünkben, amit Bertie is szeret és őt is imádják. Aztán egy másik helyen tízóraizott, aztán fent ebédelt és utána uzsonnáig nagyjából haza is értünk gyalog. Közben esett a hó, a város gyönyörű volt, odafent a levegő isteni és megérkezéskor nagyon jól esett a süti és a kávé.

e) Itthon megnéztünk egy filmet, amíg Bertie aludt.

f) Utána megfőztük és megettük a vacsorát: puliszkát túróval (Clamesa atyai öröksége), sült kolbásszal és a már említett párolt káposztával.

g) Este pedig megint ültünk a világító karácsonyfa mellett, Bertie nagyokat nevetgélt, verseket mondtunk, meséltünk neki régi pogány, meg zsidó, meg keresztény ünnepekről, amik ehhez az időszakhoz kapcsolódnak, meg "énekeltünk" (ezt azért teszem idézőjelbe, mert egyikünk sem egy Pavarotti).

Hát, eddig ennyire jutottunk. Majd jövőre tovább csiszolunk a programon.

Folyton azt hallom (a netes oldalakról, a fórumokról és az ismerőseink egy részétől is), hogy mikről kell lemondani, ha gyereked van. Mindig volt bennünk ezzel kapcsolatban egyfajta szkeptikus gőg. Hiszen mi járunk vele kiállításra, kávézóba, étterembe, olyan kávézóba, ahol van babajátszóház is, hatalmas sétákra, vásárolni. Míg picike volt és mindenhol aludt, még konferencián is voltunk vele néhányszor. Nyaralni is voltunk együtt néhány napot, összesen 3x belföldön, egyszer külföldön, ahol reptettük is őt. Sőt, a szüleim/anyósom heti egyszer unokáznak, míg mi moziba vagy matinészínházba megyünk kettesben. Ironikus, de nem mi kértük, ők nem tudnak minket elviselni a gyerek körül, mert akkor nem a saját ritmusukban etethetik és játszhatnak vele.

Sosem értettem, mégis miről kellene lemondani? Már vagy 6 éve nem járok Morri2-négyswimmingpoolt-kérek helyekre. Nem szeretjük az esti programokat sem. Nem iszunk alkoholt. Szeretünk este korán lefeküdni és korán felkelni.

Aztán ma rájöttem, valami egy időre megváltozott. Volt nekünk egy tradíciónk Aldrickal. Mivel 24-e a kis családé, így kettesben elzarándokoltunk egy mozira, sétáltunk egy jót a friss levegőn, és mikor aztán délután hazaértünk, főztünk vacsit. Az ünnepi menünk hurka/kolbász volt túrós puliszkával, hozzá párolt lila káposztával. Volt olyan év is, hogy sütöttünk linzert is.

Idén ez nincs. Hármasban töltjük a 24-ét (vagyis négyesben, Humival), program nélkül. A szüleim és Aldric anyja is elérhető lenne gyerekvigyázásra, de nem szeretnénk Bertie nélkül lenni karácsonykor. Mégiscsak egy fiktív, melegeket, nőket, szobrokat és az önrendelkezést utáló férfi születését ünnepeljük. És ez az ünnep igenis legyen a családé! Kicsit hiányozni fog ez a tradíció, ami még 3 évig így marad, de aztán irány a gyerekfilmek!:)

Kitaláltunk viszont egy új hagyományt! Reggel irány a pékség, reggeli után pedig felsétálunk a Hűvösvölgybe, ott megebédelünk és hazasétálunk! Épp most főzzük a lila káposztát holnapra, a puliszka meg egy perc alatt készül el gyakorlatilag holnap délután, ahogy hazaértünk.

Na, szóval, van, amiről le kell mondani!

Ez a bejegyzés amolyan állapotjelentés akar lenni. Voltunk a minap a gyerekorvosnál, ahol elégedetten állapították meg, hogy a mozgásfejlődésében egy új robbanásszerű fejlődési periódus zajlik éppen és arra gondoltam, hogy ennek kapcsán érdemes rögzíteni néhány dolgot, amit talán 1-2 hónap múlva sem fogunk tudni felidézni rendesen, pedig most milyen fontosnak is tűnnek.

1. Ülés. Bertie imád etetőszékben ülni. A babakocsiban is sokszor felül és tartja magát két kézzel. A hintában (utcán és a nagyszülőknél, mert a nagyapja csinált ám neki saját hintát) is szokott üldögélni, nagy lelkesen, sőt, néha el is engedi a kezével a hintát. Magában ülni még nem szokott, talán nem is tudna. Idáig 1-2 alkalommal próbált csak felülni és egyszer egy ideig elüldögélt. Ha valamilyen öltöztetési vagy egyéb rituálé közepette felültetem, akkor néhány másodpercig, mulatságosan dülöngélve úgy marad, aztán vagy megkapaszkodik vagy lefekszik.

2. Kúszás-mászás. Ez a leglátványosabb változás. Bertie folyamatosan bemozogja az egész lakást. Vadászik Humi cicára (egy alkalommal Humi a kád peremén ült, lelógatta a farkát és a farka hegyét mozgatva "hergelte" a gyereket, de ez nem jellemző). Bemegy a fürdőszobába, ahol a lefolyónál matat. Kimegy az előszobába, ahol a papucsokat és a cipőket rámolja le. Bemegy a hálószobába, ahol vagy a felhalmozott WC-papírcsomagokat teríti szét vagy az ágyat megkerülve bekúszik a ruhaszárító alá és próbálja leszedni a dolgokat vagy a szekrény és a fotel közötti résbe megy be és lerángatva a könyvespolcról, amit lehet, kétségbeesve jön rá, hogy nem tud innen kimenni. A nappaliban a konyhában a konyharuhát húzza le a földre vagy a száraz macskakaját borítja ki és játszik az apró szemekkel, esetleg a tejet borítja ki vagy a kukát borítja fel. Aztán ott vannak az alul nyitott kanapék, amik alá ügyesen becsusszan, csak persze kijönni nem tud, meg a dohányzóasztal, amiről leszedi két kézzel azt a műanyagdobozt, amiben a 10-es csomag zsebkendőket tartjuk és ezeket persze kiborítja. A dohányzóasztalon hagyott füzetek és újságok is apró cafatokra tépve végzik. A hosszabbítókat, a laptopkábeleket, telefontöltőket azonnal megtalálja, húzza-vonja, enné is, ha hagynánk. Ezeket már gondosan elrejtjük, ahogy az állólámpát is biztonságba helyeztük rég, miután egyszer Clamesának már röptében kellett elkapna a felborított lámpát. És persze ott van a könyvespolc, a lerángatható, összegyűrhető és gondosan benyálazható vaskos könyvekkel, a komód nyitott polcán a kisebb-nagyobb tárolók és kosarak és a gyerekágy alól elérhető, a költözéskor rosszul elrejtett holmi: egy azóta szétcincált tekercs csomagolópapír és egy tollaslabda ütő.

3. Játékok. Bertie-nek mindig van babakocsiban játéka, amit Clamesa bölcs ötlete alapján mindig cserélünk, hogy ne legyen kedvence. Ha itthon vagyunk a földön hagyunk mindig pár játékot, bár ezek többnyire hidegen hagyják. Az igazi kedvencei a fent említett "felnőtt" dolgok. Egy ideig Clamesa egyik papucsa volt a szíve csücske, aztán egy üres félliteres üdítős üveg, most, meg, úgy fest, a tollaslabda ütő. Ez utóbbit imádja. Könnyű, jól megfogható, jobbra-balra forgatható, lehet vele csapkodni, lehet rajta babrálni, lehet simogatni. Univerzális gyerekjáték. Nem is értem, miért nincs minden háztartásban. Nyilván szegény alsó szomszéd nem osztja ezt a véleményem.   

Rémisztő belegondolni, hogy október 26-án írtam utoljára ide a blogra bejegyzést. Ketten vagyunk szülők, mindent ketten csinálunk - határoztuk el már az elején és ennek nyilván a blogra is igaznak kell lennie, bár az elődblogon  a kommentelők rendre egyedül Clamesát szólítják meg, ettől még azt is együtt csináltuk. Valószínűleg szokatlan műfaj a közös, haddnemondjam: családi, blogolás.

Na, de ez csak egy kis kitérő akart lenni, amiről ez a poszt valójában szól, az az elmúlt hónapok egyik legérdekesebb élménye Bertie-vel kapcsolatban. Én semmiképp sem vagyok egy párját ritkítóan barátkozós ember. Mindmáig jobb szeretek idegeneket csak akkor megszólítani, ha minden más megoldási lehetőség elfogyott, kifejezetten rajongja vagyok a bankautomatáknak és a gépi fizetési lehetőségnek a Tescoban és az IKEA-ban és a netbanki szolgáltatásokat is szeretem. (Meg a tejet.) Clamesa sokkal barátságosabb ugyan, de azért mindkettőnket meglepte, hogy Bertie eddigi két legkarekteresebb vonásának (jellemvonásának azért nem merném nevezni) egyike az, hogy barátságos az idegenekkel. Mit barátságos? Kifejezetten rajong értük!

A dolognak van egy kissé zavarba ejtő oldala is: Clamesa nemrég valami olyasmit olvasott, hogy nem oké, ha egy gyerek nem borul ki azon, ha a szülei másokra hagyják (nagyszülőkre, unokatesókra, barátokra). Ennek próbáltam utánanézni és megtaláltam Mary Ainsworth korai kötődés elméletét és bár értelemszerűen magát az "idegen helyzet" eljárást eszemben sem lenne reprodukálni próbálni, a következőkben összegezném a megfigyeléseimet: Bertie erős, pozitív érzelmeket fejez ki, ha meglátja az anyját vagy engem, viszont viszonylag ritkán sír vagy kiabál, ha letesszük, ha magára hagyjuk egy kicsit (mondjuk átmegy a másik szobába). A nagyszülei, az unokatestvére, nagynénjei, nagybátyjai láttán többnyire szintén erős pozitív érzelmi reakciói vannak. Szeret egyedül időt tölteni a földön és bátran bejárja a lakás legrejtettebb zugait is. Nem tudom, ebből mi következik, csak leírtam, mert a témához tartozik.

Még zavarbaejtőbb aztán az a jelenség, hogy bárhova is menjünk, Bertie meglehetősen szereti az idegeneket. A boltban, a pékségben, a buszon/villamoson/metrón/vonaton, a fodrásznál, sorban állva, az egyetemi folyosón, a kollégáimmal, a parkban a babakocsiból kinézve vagy az utcán járva a babakocsiból kipillantva mindig keresi az idegenekkel a szemkontaktust. Idősekkel, fiatalokkal, gyerekekkel, férfiakkal és nőkkel, barátságos és faarcú emberekkel. Képes kitartóan, akár hosszú percekig is várni, s ha az illető észreveszi őt, Bertie előbb elmosolyodik, majd, ha az illető visszamosolyog, ő nevetni kezd, felül a babakocsiban, ugrál, csapkod. Tegnap például, a fodrásznál az én fodrászommal flörtölt, majd a Clamesa mellett üldögélő középkorú  külföldi férfivel barátkozott össze pillanatokon belül és amikor a fickó elment, Bertie kiabált utána, meg csapkodott a kezével. Végül pedig, amikor fizettünk, a pultoslánnyal kezdett ki. Mi ezt flörtölésnek hívjuk, jobb híján, bár ha valaki tud értelmesebb szót rá, szívesen veszünk minden tanácsot. 

Sokáig nem tudtuk eldönteni, hogy ez mennyire általános, de mivel mindig mindenki megjegyzi nekünk, hogy Bertie milyen barátságos, kezdjük azt hinni, hogy ez valamennyire az ő egyéni tulajdonsága, nem minden babára egyformán jellemző viselkedésforma. 

Néha egyébként nem jár sikerrel Bertie. Ezen nem borul ki többnyire, bár volt már, hogy köhintett párat vagy kiabált egy ideig, de nem ez a jellemző. Igazán negatív tapasztalatunk eddig csak egyszer volt, a Mammut liftjében egy fiatal nő méla undorral pillantott Bertie-re, majd el is fordult. Volt viszont jópár meglepő sikere: egyszer egy mogorva férfi elnevette magát rajta, többször is előfordult, hogy valakik könyvet tettek félre vagy a mobiljukat tették el, hogy vele foglalkozhassanak. A többség persze csak odamosolyog és továbbmegy, de például a múltkor a 14-es villamoson utaztam a Béke tértől az Óceánárok utcáig és a kocsiban ülő három hatvan körüli nő végig Bertie-vel beszélgetett vagy rá mosolygott időről időre.

Érdekelne minket, hogy ez vajon mennyire jelez előre bármit Bertie későbbi jelleméből. De fogalmunk sincs. Anyám szerint én nem voltam barátságos baba (bár minden fotómon vigyorgok), Clamesa viszont elképesztően cuki baba volt, viszont ilyen barátkozósságra a szülei nem emlékeznek.  

Az okokra is kíváncsiak lennénk. Szeretjük például azt gondolni, hogy a Stokkénak van abban szerepe és persze a sok sétának, hogy Bertie jobban hozzáfér az emberekhez és inkább kíváncsi rájuk, mint más csecsemők, de persze nem akarunk ennek túlzott jelentőséget tulajdonítani.

Bertie nemrég lett 9 hónapos, le akartam írni a napirendemet egy ekkora babával. Azért írok egyesszámban, mert azokról a napokról beszélek a héten, amikor Aldric dolgozni megy.

• 6:00 Bertie felkel, beszélget az ágyában, Aldric kimegy hozzá. Bepelenkázza, átöltözteti (mert még nem találtuk meg a 11 órás alvást kibíró pelenkát, és így kifolyik a pisi). Én addig beágyazok, felkelek. Aldric feltesz egy kv-t, Bertie-t megeteti egy üveg gyümölcs+keksszel. Én közben elkészülődöm, felöltözöm. Váltom Aldricot, felöltöztetem Bertie-t, amíg Aldric magára kapja a napi ruháit.
• 7:00 Elindulunk. Beindítunk egy mosást.
• 8:00 Egy pékségbeli reggeli beiktatása után odaértünk a helyre, ameddig Aldricot reggel el szoktuk kísérni. Ez 3 km séta. Ő felszáll a buszra, mi hazasétálunk, újabb 3 km.
• 9:00 Hazaérünk Bertievel. Kiteregetek. Pelenkázás, megeszik 240 ml tápszert.
• 9:20-10:45 Szabad foglalkozás. Bertie cirkál a lakásban, játszik, labdázik, nézegeti a macskát. Néha alszik. Én külföldi állásokat böngészek Aldric számára és magyarokat saját részre, közben a gyerekhez rohangálok és játszom vele, énekelek. Zenét hallgatunk.
• 10:45 Öltöztetem a gyereket és elkészülődöm én is. 
• 11:00 Elindulunk ebédelni Aldrickal. Néha 2 km sétányira találkozunk, néha 3-ra. De az indulás kb. azonos időben van. Ebéd után elkísérjük őt egy darabon, ha csak az 2 km-re levő helyen találkoztunk. Ahol ebédelünk, ott megeszik Bertie egy adag főzeléket (néha hússal) és bepelenkázzuk.
• 13:30 Hazaérkezés ismét. Bertie eszik egy üveg gyümölcsöt és kicsit később 120 ml tápszert.
• 13:50- 17:00 Szabad foglalkozás ismét. Ő néha elalszik, néha csak játszunk. Én ilyenkor szoktam Aldric projektjeiben segíteni neki, amihez szerencsére ész nem kell, és meg lehet gyakran szakítani is, hogy Bertie-vel lehessek sokat.
• 17:00 Aldric hazaér, játszik Bertie-vel, fürdetjük is a gyereket.
• 18:30 Bertie eszik 240 ml tápszert és alszik jellemzően reggelig. Mi bevonulunk a szobánkba sorozatozni.
• Ha 21:00 körül még felébred, akkor még kap 90 ml-t és visszaalszik.

Van ennek egy másik változata, ahol meg így néz ki az utolsó pár óra.

• 13:50-16:00 Szabad foglalkozás. Jellemzően játszunk.
• 16:00 Indulás, Aldrickal találkozás 2 km-re. Gyalog elmegyünk a helyre, ahol tanít, ami a lakásunktól 4 km-nyi sétával elérhető.
• 18:00 Aldric tanít, mi az irodájában játszunk, Bertie járkál a földön, énekelek neki, eszik 240 ml-t, aztán elalszik.
• 19:30 Hazasétálunk.
• 20:30 Hazaérünk, Bertie fürdik, pelenkázzuk és kap 90 ml tápszert. Aztán alszik.

A lakásunk november közepe óta a Karácsonytól csöpög. Az ajtónk is. Zenékből is főleg télieket hallgatunk. Aztán itt van a Mikulás-jelenség. Tegnap a következő gondolatok pörögtek az agyamban a babakocsit tolva. Ugyanis Bertie-nek ez volt az első Miklós napja és én nem tudom, hogyan viszonyuljak az egészhez. Utálok hazudni. Szeretek mesélni viszont.:)

Mit mondjak hát a gyereknek? Mondjam azt, hogy létezik egy Mikulás nevű ember? Ő halandó? Állampolgár? Szavazhat? Ő milyen módon köthető Szent Miklóshoz? Amit Szent Miklósról lejegyeztek, azt fogadjam el igazságnak? Meséljem el hozzá a legendákat is? Mit mondjak azokról a pasikról, akik piros (és lila, és sárga és zöld) Mikulásként járják az utcákat és szaloncukrot osztanak. Azok kicsodák? Ki él Finnországban? Az igazi Mikulás? A többiek kamuk? Ő Szent Miklós, csak nem halt meg? Örökké él? Vagy, ami még rosszabb, meghalt? Most éppen Télapót kell-e mondani Magyarországon vagy Mikulást? Tényleg a szocializmusban kellett Télapózni? Mennyi igaz Szent Miklós élettörténetéből? Tényleg a Coca-Cola találta ki a Mikulás-figura megjelenését?

Aldrickal később beszélgettünk a témáról és arra jutottunk, a mikrocsaládunknak ez a nap Szent Miklós történetéről legendáiról fog szólni. Elmeséljük majd Bertie-nek minden évben, hogy volt Miklós, aki szétosztotta a szegények között az örökségét (valószínűleg az első 12 évben kihagyjuk, hogy végül halálra kínozták őt). Azt mondjuk majd, ilyenkor, Magyarországon december 6-án emlékezünk meg róla, akit később a róla szóló mesék miatt szentté avattak. Kitaláltunk egy szokást is! Elviszünk néhány jó állapotú, kapott vagy vett játékot, plüsst, használati tárgyat, tartós élelmiszert a Mikulásgyárba. Azt tesszük, amit Szent Miklós is tett, csak a lehetőségeinkhez mérten.

Megtanítjuk neki, hogy ilyenkor van az a szokás, hogy a gyerekek kiteszik a csizmáikat az ablakba este és reggelre a Mikulás megtölti minden földi jóval. Azt nem tudjuk még, nálunk lesz-e ez a szokás. Az majd jövőre eldől. Nem szeretnénk elvenni tőle a mese és a várakozás örömét, viszont hogy magyarázzuk meg magunknak, hogy a magyar gyerekek 20%-a nem volt elég jó egész évben és ezért nem visz nekik semmit a Mikulás. És ugyanezért nem kapnak minden nap meleg ételt sem? Mert rossz gyerekek? A szegények tehát rosszak? Akkor ezek a gyerekek nem érdemlik meg a mi adományainkat sem? De megérdemlik. Akkor a Mikulás egy ítélkező seggfej, hogy nekik nem visz semmit? Akar ettől a faszitól ajándékot a mi gyerekünk? Ugye! Nehéz ez.

1. Jó lesz a tegnap esti pizza még ma nekem ebédre.
2. Minden reggel keményen koránkelés van, amit soha nem akarok.
3. Órák (etetések) tördelik részekre a napomat.
4. Ez a mandarin a gyereknek már túl löttyedt, de vajon én még megegyem?
5. Mikor is takarítottam utoljára?
6. Mire kikerültem a gimiből, én voltam a szenior, aztán megint kezdő lettem. A munkámban már jól tájékozódom, jön a gyerekvállalás és minden dolog teljesen új lesz.
7. Minden feladatra, amit elvégzek, az emberek legyintenek, hogy erre képes lenne bárki.
8. És a fizetés is szar érte.
9. Az első hetekben az éjjel és a nappal teljes egészében felcserélődhet egymással.
10. Rugalmasan oszthatom be az időmet.
11. Rugalmasan oszthatom be az időmet a 11.000 dolog között, amit egy nap el kell végeznem.
12. Rugalmasan oszthatom be az időmet, hogy akkor menjek boltba, amikor nincs tömeg. Mondjuk csak a window shopping miatt, lásd 8. pont.
13. Minden újabb fejlődési lépcsőnél azt érzem, bármikor elbukhatok (a vizsgán).
14. Már az első félév végén azon jár az agyam, milyen állást találok majd utána.
15. Emberek nem szólítanak a nevemen, és rengeteg kérdést tesznek fel (anyuka vs hallgató).
16. A kismamaság és az egyetemistáskodás is csoportképző erő. De mindkettő olyan közös tulajdonság. ami a jellemet egyáltalán nem határozza meg.
17. Itt mindenki sokkal lazábban tudja csinálni a dolgokat, mint én. 
18. Van egy instruktorom, aki folyamatosan a nyomomban van és figyeli minden léptemet.
19. Tényleg mindenkinek vettek a szülei egy budapesti lakást?!
20. Bár tudnék egész nap úgy járkálni, hogy be van húzva a hasam.

18 éves korom előtt soha nem ittam házon kívül. Házon belül sem nagyon, mivel a szüleim gyakorlatilag soha nem isznak. Apám nyári délutánonként néha megiszik egy sört, ünnepi alkalmakkor meg a saját likőrjét ajánlgatja, ami egyébként finom, csak senki nem issza. Anyám meg - az évente kétszeri étterem látogatás alkalmával - elszopogat 3 óra alatt egy Bailey'st. Néha még azt sem, mert keveri a Ballantine'sszal, így néha azt rendel, viszont más issza meg helyette, mert ugye utálja a whiskeyt.:)

Na, szóval így történt, hogy a 18. születésnapomon ittam először nyilvános helyen. Sz-val voltunk a helyi új kávézóban (ma már nincs meg az a hely sem, ami egyébként egy korábbi mozi helyén nyitott meg), Martinit ittam. Aztán még kettőt, aztán hazamentem. Egyetemi gólyatáborban nem ittam semmit (szerencsére belső kényszer se volt, és a csoptársaktól érkező különösebb nyomás sem). Aztán - amikor a Morrison's 3 még volt - hetente egyszer megittam akár 4 Swimmingpool koktélt is egy este (úgy kb. össz-vissz 6 óra) alatt. Aztán ez az időszak gyorsan lecsengett és én áttértem arra, hogy tél időszakban egy-egy Bazilikás forralt bor és kész. Amikor Aldrickal megismerkedtünk, ő még nem tudta elképzelni alkohol nélkül az életét. Az ő korosztálya borozgat, iszogat, ha összejönnek. Az Y-generáció eleje igen, a vége szerencsére már nem. Egy ideig rámozdultunk az otthoni pezsgőzésekre, de gyorsan meguntuk.

Terhesség előtt sem ittam már jó ideje, terhesség alatt meg abszolút nem kívántam alkoholt. Ittam kétszer egy dl bort mégis. Az elsőt, amikor kiderült, hogy amniocentézis kell, mert 1:220-hoz az esélye, hogy Downos a magzatunk, és volt egy olyan durva eltérése, ami szinte kizárttá tette, hogy nem kell halva szülnöm a 24. héten. Aztán a második deci bort meg akkor ittam meg, amikor kiderült, hogy a kromoszómatérképe teljesen rendben van a magzatnak. Most, hogy megnéztem ezeket a bejegyzéseket ismét elkapott az a düh, hányinger, világgyűlölet és mindazok az érzések, amiket akkoriban, egy vetéléssel a hátunk mögött át kellett élnünk. Na, hagyjuk is ezt a témát. #sohatöbbé #oncetheirshame

Terhesség óta nem ittam egyáltalán (nem szoptattam, a gyerek nem éjszakáztat, el is járok helyekre, szóval megtehettem volna). Járunk már karácsonyi vásárokba, de még sosem kívántam meg se a forralt bort, se más forró alkoholos italt.

Ez volt hát az én száraz novemberem. Amiből remélem, még sok lesz. Ma Magyarországon minden 10. ember alkoholista a szó klinikai értelmében (vagyis nem csak úgy, hogy minden nap iszik egy kicsit). A barátaim között több is akad, aki a munkából hazaérve minden nap megiszik egy pohárkával. Minden. Egyes. Nap.

Volt nemrég a wmn.hu-n egy cikk arról, hogy mit NE adományozzunk. A cikkíró stílusa a kommentelők egy részének tetszett, a másik fele szerint pedig vérlázító volt. Nekem kevés dologtól nyílik ki a bicska a zsebemben, de ez a cikk az volt. Én inkább arról írnék most itt nektek, hogy Bertie miben és hogyan tud segíteni másoknak.

Bertie-nek van egy anyja és egy apja, a szülei budapesti átlagbért keresnek. Bertie egy EU-s átlag GDP-jű fővárosban él. Bertie-nek van egy budapesti lakása (mivel egykeként ő örököl majd utánunk). Bertie-nek van kb. 50 db plüsse a lakásban, a szüleimnél további ugyanennyi. Bertie egy demokratikus berendezkedésű államban él. Bertie babakocsival közlekedik. Bertie-nek mindig van pelenkája, tápszere, tiszta ruhái. Van áram a lakásunkban, van net és van vezetékes víz is. A távhő segítségével a házunkban télen meleg van. A közös költség befizetése miatt pedig van lift és világítás is a házban. És a szemetet is elviszik. A családunkban két laptop, két mobiltelefon és egy Kindle van műszaki cikként.

Azt hinnétek, ez a felsorolás nem nagy dolog. DE AZ!

• Ma Magyarországon 4 millióan éheznek nap mint nap. A lakosság kb. 40%-a.
• Magyarországon az EU-n belül a 3. legmagasabb a különbség a legfelső hányadba tartozó dolgozók jövedelme és a legalacsonyabb hányadba tartozóké között.
• Ma Magyarországon az emberek 44%-a anyagilag deprivált, az Uniós átlag egyébként a 20%-ot sem éri el.

Bertie még nem tehet sokat. 8 hónapos. Vannak viszont sosem használt, ajándékba kapott játékai, kinőtt, de jó állapotú ruhái. Az 50-56-os ruhákat szívesen fogadta tőlünk annak idején a Maternity, ahol Bertie született. A ruháit pedig a barátaink, akik még terveznek gyereket, és a Migration Aid is. Na meg a Vöröskereszt is. A játékait, könyveit többnyire a gyermekorvosi rendelő játszó részlegére visszük, ott örülnek neki. De szoktunk belőle letenni a közeli mosoda gyereksarkába is, ahol szintén szívesen fogadják. A babakádját és pihenőszékét nemrég egy budai gyermekotthon kapta meg, akik nagyon örültek az adománynak az ott élő kisbabák számára. A DM Bababónuszban most van egy akció, amelynek keretében most 50 pontért vehetsz egy szundikendőt, és a DM 260 baba számára fél évre biztosít pelenkát. Nemrég a Mikulásgyárba vittünk a segítségével (tényleg, mert a babakocsiban hozta a cuccokat) néhány májkrémet, amit a szüleim hordtak össze hozzánk, de mi nem eszünk ilyesmit, elvittünk pár kihajtható gyerekkönyvet a rengetegből, és egy csomag Babydream pelenkát, amit kinőtt. Aztán adtunk egy kisebb összeget az Adjukösszének is arra, hogy a sérült gyermekek anyukái kicsit kiszabadulhassanak a hajtásból az alapítvány segítségével.

Egyelőre ennyit tehetett egy 8 hónapos baba. Remélem, ez nem csekélység.