Voltam Bertie-vel egy játszóházban megint, ahová járunk kb. hetente. Most volt ott egy másik gyerek is, akivel még sosem találkoztunk, pedig rendszeresen oda jár a szüleivel. Ő maga 5 éves forma srác, Benőnek hívják. Bertie-t akkurátusan Gellértnek szólította, végig produkálta neki magát. Hol felszaladt az ugrálós részbe, hol dobta neki a labdát, hol csak simogatta a fejét. Megdicsérte a haját, hogy milyen nagy már. Néha pedig a gyűrűn és a kötélen mutatta be az óvodában elsajátított mozdulatokat Bertienek, aki ezt hangos ujjongással jutalmazta. Bertie tehát imádta őt, végig mosolygott rá, bámulta, követte a szemével. Néha sikongatott is neki és ütötte a kezével a földet, ha nem figyelt rá Benő.

Így lett a játszóházból nézőház aznap számunkra, és így esett, hogy Bertie szerzett egy új barátot.

A terhességem lelkileg, fizikailag, családilag és financiálisan is megterhelő volt, ahogy olvashattátok az előző blogon is. Persze, nem mondtuk volna ezt akkoriban, ha tudjuk, mi jön utána (pozitív és negatív dolgokban egyaránt).

Mégis mi maradt meg ebből az őrült rohanásból, amit terhességnek hívunk így 11 hónap elteltével. (Segítségül belinkeltem korábbi bejegyzéseinket.)

1. Határozottan emlékszem, ahogy Bertie minden reggelre a hasam oldalára volt lecsúszva, úgy aludt éjjelente. Így a hasam féloldalas maradt addig, míg fel nem ébredt ő is.

2. Emlékszem egy nagyon szürreális esetre. Mentem haza egyedül a munkából, megéreztem a Nádor utcai (egyébként szörnyű) kínaiból kijövő illatokat. A következő, amire emlékszem, az, hogy fizetek a kajáért.:D

3. Az egyik legjobb élményem a máltai nyaralás 13 hetes terhesen. Ahogy máltai bodyt keresek az ajándékboltban (találtam!), ahogy megyek be a tengerbe és arra gondolok, biztos nagyon szép a pocakom (nem látszott semmi:D).

4. Arra is szívesen emlékszem vissza, mikor Bertie felfedezte Humit, és minden Humi nyávogásra egy erős rúgással reagált. Volt egy éjszaka, amikor Humi és a magzat felváltva ébresztgettek minket. Telihold volt, azt hiszem. Humi fél óránként jött üvölteni, dagasztani, nyávogni. A magzat meg, amint visszaaludtam volna, elkezdett tombolni, hogy mi az Isten ez a zaj.:) Másnap reggel eléggé fájt a munkába indulás 7-kor. 

5. Amikor a meetingeken odakúszott afelé az ember felé, akinek szimpatikus volt a hangja. A tudományban már csak úgy van, hogy az ember kizárólag férfiakkal dolgozik együtt, így a magzatnak lett egy fixációja a terhesség végére a mély hangú férfiak iránt. Persze tehetett erről a Buffy-maraton is és Spike.

6. Amikor azt hittem, kés van nála benn. Más magyarázat nem volt arra, amilyen fájdalmakat éltem át az utolsó 2 hónapban, egészen a csodás 38+3. napi császáromig!

7. A zsigeri rettegés a minden napi injekciótól. Én nem tudtam megszokni 300 darab után sem, minden nap nagyon fájt, heti egyszer tuti bevérzett és/vagy eltaláltunk egy eret. Az anyukák telemártírkodják az internetet azzal, hogy ki lehet bírni, hát...szó szerint értik, az már biztos. 

8. Az egyik kolléganőm bejött az irodámba úgy 35 hetes terhes koromban. Elkezdett arról mesélni, hogy milyen jó a terhesség és visszasírja. Tőlem is azt várta, kezdjek el áradozni. Én nem panaszkodom idegeneknek, így nem mondtam se jót, se rosszat. Közben meg alig tudtam ülni az akkor már tomboló aranyeremtől. Brr...jó, hogy megműtötték.

9. Annyira jól esett akkoriban enni, mint még soha, és mint azóta sem. Bűntudat nélkül ehettem (ez hiba volt mondjuk, lásd ez a bejegyzés), és valahogy a mandarin és a szőlő olyan energiákkal töltött fel, amit még sosem láttam magamon. Érdekes, hogy Bertie kinn ugyanúgy addikt a mandarintól, mint odabenn volt.

10. A reménytelenség. Emlékszem határozottan a hányingerrel és gyomorgörccsel keveredő végtelen reménytelenségre a vetélés, a várakozás, a második terhességbeli 2 vérzés, az amniocentézis és az ezzel együtt járó "úristen, halva kell szülnöm" és a financiális összeomlásunk miatt. Megfogadtam magamnak, hogy ezt mindig észben fogom tartani, ha esetleg 2. gyereket akarnék. Még egy ilyet nem bírnánk ki.

+1. A blogoddal lehet segíteni embereken nem keveset. A top 10 leglátogatottabb bejegyzés nem mindegyike került ki az Indexre. Pl. az sem, ami miatt angolul és németül (jaj) kellett doktori disszertációkat olvasnom, hogy össze tudjam rakni a kombinált teszt és a Down-kockázat témákat benne.

De ami a legfontosabb:

So, I will walk through the fire

Cause where else can I turn?

I will walk through the fire

And let it.

Gondolkodtam mostanában azon, hogy mi mit tanítunk Bertie-nek a tágan értelmezett Föld/állatvilág/növényvilág/környezet védelméről. Őszintén, nem vagyunk fanatikusak, de megtesszük, amit tudunk.

1. Nem használunk soha autót. Számunkra az a legfontosabb, hogy amíg jól elérhető helyen lakhatunk, és nem kényszerülünk autóra, ne is legyen. A mozgás és a tömegközlekedés jó tapasztalat és értékes időtöltés a gyereknek, és felszabadulás a Földnek.

2. Szelektíven gyűjtjük a műanyagot, és összetömörítjuk a szemetünket. A papírt sajnos szinte mindig beszennyezzük, és úgy már nem dobható ki, de pl. egy pizzás dobozt már összehajtva a papírosba dobunk általában. A papírzsepiket egy megfázásnál a vécén húzzuk le és nem a szemetet növeljük velük. 

3. Nem veszünk minden évben halott fenyőt. Évek óta műfenyőnk van, amit feldíszítünk és így nem kell miattunk kivágni fákat, facsemetéket. Kiállunk a Városliget, a Római-part, a Dráva utca stb. fáinak védelméért. Ugyanezért nem vásárolunk vágott virágot. 

4. Nem járunk cirkuszba. Nem támogatjuk az állatkínzást. Nem járunk állatkertbe sem, ugyanezért.

5. Soha nem vásárolunk húst. Mivel mi csak étteremben eszünk azt, a gyerek meg csak ellenőrzött bébiételben kap, így nem járulunk pluszban hozzá az állatok leöléséhez.

6. Újrahasznosított papírt használunk, ha rajzolásról, ha vécépapírról, ha papírtörlőről van szó.

7. A bébiételes üvegeket összegyűjtjük és vagy odaadjuk valakinek, aki tud vele kreatívkodni vagy mi magunk töltjük azokat újra.

8. Óvjuk az ivóvizet. Ha lenne egy saját házam, biztosan esővízzel mosnék, de mivel ez a társasházban némileg lehetetlen, ezért ezt nem valósítjuk meg.:) Viszont gyors programmal, fél vízzel mosunk.

9. Értékes dolgokat nem dobunk ki. Ha egy ruhát kinőtt a gyerek, vagy mi már nem szeretünk/kifogytunk/kihíztunk, akkor azt tovább ajándékozzuk. Ugyanez a játékokkal és személyes tárgyakkal is.

10. Soha nem veszünk palackozott vizet. Sem Bertie-nek babavizet, sem magunknak ásványvizet. Mind csapvizet fogyasztunk.

Még nagyon sok dolgot lehetne tenni. A teljesség igénye nélkül: Lehetnénk teljesen szelektívek. Lehetne, hogy évente fát ültetünk. Lehetne, hogy nem eldobható pelenkát használunk. Vásárolhatnánk csak ellenőrzött módon gyártott ruhadarabokat. Lehetne, hogy mosódiót használnánk mosógél helyett. Választhatnánk jobb vezetőket a világnak. Sajnos ezeket még nem csináljuk, de hiszen benne, hogy Bertie-vel közösen már fogjuk!:)

A gyerek 10 hónapos múlt, jelenleg ezeket tudja csinálni:

• Mászva tesz meg néhány lépést.
• Fel tud állni kapaszkodva bútor/babakocsi/gyerekágy mellett, de visszaülni még tanul.
• Az ágyában térdelve vagy állva fogad minket reggelente.
• Azt mondja, hogy gágágá.
• Fel tud ülni oldalfekvésből.
• Tud üldögélni a sámli, a kis asztal vagy a szekrény mellett és játszani ott valamivel, az egyik kezével.
• Olyan izmokat tud mozgatni a szemöldöke környékén, hogy alig hiszem el.
• Ha olyan ételt lát, amit szeret, rám szól, hogy kér belőle (citrom vagy mandarin). A mandarin az abszolút kedvence.
• A dohányzóasztal alsó polcán sok időt tölt üldögélve, fekve. Korábban nehézséget okozott neki leszállni onnan, de már ügyesen lemászik.
• Új hobbija, hogy ledobál dolgokat a földre és nézi, mi történik.

A múltkori az Indexet is megjárt posztomhoz (aminek kapcsán egyébként négyen kérdezték, hogy buzi-e vagyok, ketten csak idézőjelbe tették a férfit, számos izgalmas kioktatást és a nőkről szóló teljesen vállalhatatlan okfejtést is írtak - persze, hogy mind bannoltam őket, mert gyűlölködő, személyeskedő, az emberi méltóságot semmibe vevő kommenteknek itt nincs helye) egy kis kiegészítés. Csak, nehogy azt higgyük, hogy a pékséges eset kivételes. 

Ezt a két ruhát két női rokonunktól kaptuk ma:

Na, mi a közös a két ruhában?

1. Mindkettő domináns színe a kék, a "fiús szín". Mert, ugyebár honnan a fészkes fenéből lehetne tudni, hogy egy gyerek fiú, ha nem a ruhaszínéből? És, hát, nyilván összedőlne a világ, ha egyszer egy gyerekről azt gondolnák, hogy gyerek, nem azt, hogy fiú vagy lány.

2. Mindkettőre rá van írva, hogy a viselője férfi: DUDE és MAN. Igen, egy 10 hónapos gyerekről van szó. Mert persze az nem elég, hogy boy, kid vagy, urambocsá, child. Dehogy! Legyen rögtön pasi. Nem lehet elég korán kezdeni a sulykolást.

3. És persze tisztázzuk rögtön, hogy nem elég hímneműnek lenni, sőt, nem elég pasinak lenni. Ugyan! Rögtön COOLnak is kell lenni. Mert a menőség a minimum elvárás egy FÉRFItől már 10 hónaposan is. A kislány meg, gondolom, legyen rózsaszín, szép és cuki. Hát nem? 

Persze, ezek bolti ruhák. A családtagjaink meg kedves, jóravaló emberek, akik nem feltétlenül akarnának semmit sem sulykolni belénk. De az eredmény és a szándék nem mindig esnek egybe.

A minap írtam valamit itt a blogon arról, hogy mit jelent számomra, liberális feminista férfiként apának lenni. A bejegyzés megjárta az Index2-t is és egy kommentelő is megtisztelt azzal, hogy közölje, hogy pont leszarja, hogy mit gondolok a nemi szerepekről, de sajnos nem tudom pontosan felidézni a szavait, mert bannoltam az illetőt.

Viszont egy konkrét eset végre alkalmat ad arra, hogy elmeséljem, mi idegesít rettenetesen abban, ahogy a társadalom a nemi szerepekhez viszonyul. És amitől én Bertie-t amennyire lehet, szeretném megvédeni valamennyire a jövőben.

Történt ugyanis, hogy a pékségben, ahova rendszeresen járunk reggelizni, szóba elegyedtünk (szokás szerint) egy vendéggel is, meg egy eladóval is. Ennek oka, hogy Bertie nagyon barátságos és ennek senki sem tud ellenállni. Na, de a történet lényege nem is ez, hanem, hogy egymástól tök függetlenül is, az eladó is (30 körüli nő) és a vendég is (60 körüli nő), azt reagálták arra, hogy Bertie szeret belekóstolni a kiflibe, sőt, kérni is szokott, sőt, néha elég hangosan rányekkent (jobb szó erre nem jut egyelőre az eszembe) már másokra is, hogy "még szép, hogy követelőzik, hiszen férfi", meg, hogy "hadd egyen, hiszen férfi", meg volt még egy olyan is, hogy "nem csoda, ha éhes, hiszen férfi", meg "azért ilyen hangos, mert férfi". Két külön, 1-2 percesnél nem hosszabb beszélgetésben összesen 6X mondták azt, hogy azért csinál valamit, mert férfi. Ami, lássuk be, egy 10 hónapos gyereknél viccnek persze elfogadható, de azért annyira nem jó poén, hogy ennyiszer kelljen elmondani. De ami ennél is durvább, hogy egyrészt elképesztő suttyóságokra mondták, hogy férfias tulajdonságok és ami a legdurvább, hogy kifejezetten pozitív értékeléssel mondták. Ezt én egyrészt férfiként is visszautasítom. A férfiak nem ilyenek. A suttyó férfiak ilyenek. Az két különböző dolog. Másrészt meg szomorúnak tartom, hogy két nő teljesen természetesnek tartja, hogy csecsemőkortól agymosásnak tegyük ki a gyerekeket és vég nélkül sulykoljuk beléjük, hogy férfiként nekik különleges jogaik vannak, sőt, kifejezetten a suttyóság a természetes férfi viselkedés. Nem áldozathibáztatási céllal mondom, de ez is egy tipikus példája annak, ahogy minden aszimmetrikus hatalmi viszony fenntartásában fontos szerepet játsszanak az alávetettek, akik azonosulnak a fölöttük álló értékrendjével, akkor is, ha első pillantásra is nyilvánvalóan képtelen, kifordított értékrend az. Félreértés ne essék, az eladó is, a vendég is kedves emberek, nem haragszom rájuk. Csak nagyon jellemzőnek tartom, ami kicsúszott a szájukon.

Amire viszont haragszom, az az a visszataszító és szánalmas társadalmi rend, amelyik magát ilyen módon akarja megerősíteni. Bertie biológiailag pontosan ugyanaz marad, ha nem mondjuk neki születésétől, hogy férfiként joga van követelőzni, meg erőszakoskodni, viszont legalább esélyt adunk neki, hogy rendes, másokat tisztelő ember legyen belőle. Azt se bánom, ha nem gondolja, hogy neki minden jár, ha azt képzeli majd, hogy a játékszabályokat illik betartani, vagy, ha azt fogja hinni, hogy nem szabad másokat letiporni. Kétlem, hogy ettől lenne majd kevésbé férfi.  

Bertie, feltűnt, hogy mostanában nem járunk reggel a pékségbe? Mert reggelente -9 fok van, éjjelente meg -24 is akár. A nagybátyád az egyik magyar hegyen van jelenleg, ott -30 fok van éjjelente. Feltűnt, hogy a mami, ha ki is megyünk, két zoknit vesz fel, a szoknyáit/ruháit farmerre cserélte? Feltűnt, hogy apa két pulcsit vesz fel és a fekete kabátot hordja már? Te nem tudod, de mami az utóbbi néhány télen nem hordott 2 hétnél tovább télikabátot vagy hosszú csizmát. Feltűnt, hogy rajtad még egy pléd is van a bundazsák alatt? És hogy elmaradtak a hosszú sétáink?

Emlékszel, hogy tegnap megtaláltad azt a sapkát és kesztyűt az előszobaszekrényen? Azokat vittük el tegnap a Vígszínházhoz, mert ott van gyűjtés azok számára, akik fáznak (kabátok, kesztyűk, sapkák, sálak, cipők). Sajnos többel nem tudtunk segíteni, mert a Mikulásgyárba elvittük a felesleges dolgainkat már régen.

Idén nagyon hideg a tél. Egy csomó budapesti hely hirdetett ingyen teaosztást, ingyen italosztást, melegedési lehetőséget. Nagyon sok ember segít a kinn élő és saját fűtetlen lakásukban élő embereken (igen, Bertie, Te is!). 2016 december végéig 80 ember fagyott meg Magyarországon, ezek 1/3-a a saját lakásában! És csak ezután jöttek/jönnek a nagy mínuszok. Nem volt ez másként a korábbi években sem, amióta nem visz be a rendőr, ha hajléktalan vagy és nem dugdossák a munkanélkülieket gyárakban vagy GYED-en.

Eközben a kormány azt a két hírt osztotta meg a télről nemrég, hogy 1. A migránsok (sic!) még a hideg ellenére is jönnek. 2. Az utóbbi két napban senki sem fagyott meg.

huszonöt éve nonstop a válság
nem mászunk ki, csak a gödröt ássák
volt egy lépcsőnk, de eltemettük
most építjük újra, hogy lebontsuk együtt
mert az utód is úgyis begőzöl
még pár év és kezdhetjük elölről

"Szerintem annyira vadat azért nem ír. Az anyaság és a női - harmonizáló- melegséget árasztó szerep a családon belül baromi fontos; ahogy az is hogy a férfi klasszikus családfői szerepet töltsön be bizonyos szituációkban és különösen a gyerekvállalós időszakban. Meghalnék ha a férjemnek kéne gyesen maradnia míg én önmegvalósítok, ha a tévé nevelné a kicsit, ha énénén lennék örökké a témám; de akkor is ha mikor már önjáró(bb)ak a gyerekeim sarokba lennék ültetve hogy na ne menjé má dolgozni anyukám, jóvanazúgy ha őrzöd a tűzhelyet. Arany középút... mindenben."

Kissé messziről indítok: volt egy eset az elmúlt napokban, ami egy számomra elfogadhatatlan blogbejegyzéssel indult és abszurd fordulatot véve egy feminista csoportok közötti perpatvarrá alakult majd az eredeti blogposzt szerzőjének  büntetőjogi következményekkel fenyegető leveleivel folytatódott. A fenti komment is ehhez a témához kapcsolódva született, s számomra tökéletesen ki is fejezi azt, hogy mi bicskanyitogató az eredeti szövegben és miért szomorú, hogy az eredeti blogposzt annyira népszerű. Ez a komment ugyanis egyrészt tartalmaz tőlem nagyon távoli elképzeléseket a férfiak és a nők szerepéről, ami nem is volna probléma és nem is lenne feltétlenül bicskanyitogató, ha nem úgy lenne előadva, hogy egyrészt karikaturisztikusan leegyszerűsítő képet ad az ellenoldal álláspontjáról, másrészt, hogy nem lehet nem kihallani belőle a morális elítélést, a lenézést, a megszégyenítés igényét. Márpedig, ha valaki így látja azokat, akik nem hozzá többé-kevésbé hasonlóan látják a világot, akkor aligha lepődhet meg azon, hogy felháborít másokat. Aki szelet vet, ugyebár, az vihart arat.

Viszont, gondoltam, ha már így alakult, érdemes valami konstruktív dologra fordítani a bennem felgyülemlett érzéseket és leírni, hogy mit is jelent számomra apának lenni és milyennek is képzelem a családot, ahol apa szeretnék lenni.

Az egésznek az a kiindulópontja számomra, hogy bár nem tagadom azt, hogy biológiai adottságaim nem kis mértékben meghatározzák azt, hogy ki vagyok, hogyan élek, mit szeretek és mit nem, nem látok rá semmi okot, hogy élesen elválasztva lássam a férj és a feleség, az apa és az anya szerepeit. Persze, szülni nem tudok és nem is akarnék. Nyilván szoptatni sem. Nem lennék meglepve, ha egy gyerek, növekedése különböző szakaszaiban során nem egyformán kezelné a férfiakat és a nőket. De egyelőre nem látom be, hogy mindez hogyan igazolná azokat a férfi és női sztereotípiákat, amelyeket egyesek hajlamosak "klasszikus"-nak nevezni, s amelyek, legjobb tudomásom szerint többé-kevésbé a modern nyugati ipari társadalmak történelmileg kései és nagyon specifikus intézményei, nem pedig örök emberi adottságok. Az effajta érvelést ezért elnagyoltnak és nem meggyőzőnek tartom, s a magam életében is csak korlátozott jelentőséget tulajdonítok neki. Ehelyett hiszek benne, hogy biológiai adottságaink, kulturális meghatározottságaink és a történeti szituáció együtt teremtik meg azokat a kereteket, amelyek között élhetjük életünket. És azt is hiszem, hogy mindig, minden korban létezett mozgástér, választási lehetőség az egyének számára. És azt is hiszem, hogy most egy olyan korban élünk, amikor nagyon, nagyon keveset lehet arról megalapozottan mondani, hogy mi az, amire feltétlenül szükség van. A világ változása olyan gyors, a világunk olyan bonyolult, hogy a merev, rugalmatlan, elavult dogmák a legkisebb segítséget sem jelentik számunkra abban, hogy hogyan éljünk.

Mindezek alapján nekem apának lenni elsősorban azt jelenti, hogy egy olyan családban vagyok szülő, ahol sem a karrierlehetőség, sem a háztartással együtt járó feladatok nincsenek merev nemi szerepek szerint elosztva. Nem gondolom, hogy azért lennék férj, hogy a feleségem feladjon valamit, ami fontos neki és nem hiszem, hogy ezt ő elvárhatná tőlem. Természetesen az, hogy fontosak vagyunk egymásnak, azt jelenti, hogy a jelenünket és a jövőnket is közösnek tervezzük, s ez persze kompromisszumokat igényel. De ez akkor is így lenne, ha egyedül lennék. Mert az embernek is vannak ellentmondó vágyai és egyedül se tehet meg mindent. Viszont a házasság összességében nem is zérus összegű játszma, vagyis az, hogy együtt kell működnünk, az új lehetőségeket is teremt, nem csak korlátokat szab. Konfliktusok persze adódnak, a közös életünk nem racionális diszkusszó tárgya, s minden kapcsolatban van érzelmi dinamika, s empátiára, vitára és ezernyi más, a konfliktusok kezelését segítő nem racionális technikára szükség lehet alkalmilag. De éppen ez benne a nagyszerű!

Nem látok abban semmit, hogy majdnem minden házimunkát mindketten végzünk, hiszen a házimunka az házimunka, valakinek el kell végeznie és amikor egyedül éltem, akkor se volt ott senki más, aki elvégezte volna és ugyanezt megélte Clamesa is a maga életében. Persze nyilván nem szereti az ember, ha ilyesmit kell csinálnia vagy legalábbis nem minden részét egyformán szereti, de ez sem mentség semmire. És persze az is megtörténhet, hogy alkalmilag egyikünk valamit gyakrabban csinál, de fontos, hogy erre odafigyeljünk és ellensúlyozzuk, nehogy tartósan felboruljon az egyensúly. Így is előfordulhat, hogy bizonyos dolgok tartósan az egyik emberre jutnak mondjuk Clamesa többször mos, én többször mosogatok, de szerintem egyrészt ilyenkor is megérdemli mindkét fél, hogy a másik alkalmilag átvegye a szerepet, jelezve, hogy látja, hogy az illető egy fontos dolgot magára vállalt tartósan, másrészt azért fontos ez szerintem, hogy ne éreztessük a másikkal, hogy az az ő "dolga" lenne.

Költségvetésünket is hasonlóan rendeztük be annak idején: közösen fizetjük a terheket, de megtartjuk a saját bevételeink feletti kontrollt. Ezt én azért tartottam és tartom ma is fontosnak, hogy egyikünk se veszítse el a kapcsolatát a realitásokkal, a jövedelmeink és kiadásaink nagyságrendjét mindketten átlássuk és hogy maradjon meg egy bizonyos fokú autonómiánk, döntési szabadságunk, elvégre azért nőttünk fel, hogy a magunk döntéseit mi magunk hozhassuk, ne más. Mindez persze nem jelent szigorú számolgatást, hogy ki pontosan mibe mennyit fizetett, de ha épp vezetjük a kiadásainkat, akkor látjuk a különbséget, takarékoskodni is jobban tudunk, de ha épp nem is vezetjük (mindkettőre van példa), akkor is hónap vége fele mindketten fel tudjuk mérni, mikor kell levenni a lábunkat a gázpedálról kiadások tekintetében.      

Ugyanez vonatkozik a Bertie-vel való foglalkozásra is. Bent voltam a születésénél és egy hónapig itthon voltam, hogy együtt éljük át az első időket, részt veszek az etetésben, tisztába tételben, altatásban, sétákban, babacuccok beszerzésében és rendben tartásában, együtt választottuk a babakocsikat, együtt választjuk ki a tápszert és a bébiételeket is. Nem mondom, hogy mindent 50-50%-ban elosztva csinálunk, mert ez nem csak mennyiségi, de minőségi kérdés is, de értelemszerűen nem azért lettem apa, mert azt gondolnám, hogy van bármi undorító, férfiként elviselhetetlen, meg nem csinálható a gyerekkel való foglalkozásban. Abban végképp nem hiszek, hogy a feladatok úgy néznének ki, hogy van x mennyiségű feladat, amiből nekem ki lehetne választanom a vonzóakat, a többit meg majd úgyis megoldja az anya. Egy fenét! Apaként szülő vagyok elsősorban, azaz a 2 szülő egyike, akiknek együttes felelőssége a Bertie-ről való gondoskodás.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az egyéniségem ne hagyna nyomot azon, hogy milyen férj és apa vagyok és nyilván Clamesa is kiforrott személyiségű nőként lett feleség és anya. Enyhe hipochonderként gyanús jelekre előbb figyelek fel Bertie bizonyos fizikai változásaira, fizikailag erősebbként az én nyakamban ül, nem Clamesáéban, rövidebb hajúként nem az én hajamat tépkedi elsősorban, hanem Clamesáét, kevésbé impulzív személyiségűként valószínűleg bátrabban tépkedheti az én fülem, mint Clamesáét. Sőt.én könnyebben kelek reggel, ezért a reggeli  programot én indítom.

Ugyanakkor egy sereg dologban nagyon hasonlítunk Clamesával vagy komplementer személyiségek vagyunk, így az alapkérdésekben vagy eleve egyetértünk vagy gyors megoldásokat szoktunk találni. Igaz, néha azért elfog a féltékenység, ahogy Bertie olyan szeretettel néz Clamesára, bár néha úgy látom, rám is szeretettel néz. És Clamesa is volt már rám féltékeny egy kicsit, amire nagyon büszke voltam. 

Na, hát számomra körülbelül ezt jelenti apának lenni. Azt gondolom különben, hogy ebből nagyon sok mindent mások is meg tudnának valósítani az életükben, bár persze rengeteg részlet van, ami nagyon speciális nálunk. Én például rugalmas munkaidőben dolgozom, a hobbim és a munkám egybeesik, így sokat vagyok a lakásunkban. Eddig még közel volt a munkahelyem a lakhelyünkhöz, így olyankor is, amikor be kell mennem, gyorsan megjártam az utat. Bertie sem egy teljesen tipikus gyerek: éjjel sokat alszik, alapvetően elég nyugodt habitusú, szeret enni, nem sokat betegeskedik stb., nyilván az ő személyisége is formálja a közös életünket. Ahogy az is, hogy Clamesával mindketten macskamániásak vagyunk és így tovább: liberálisok vagyunk (bár én inkább baloldali, Clamesa inkább jobboldali), ateisták, hiszünk a tudományban, hasonló kulturális háttérrel (nekem nem volt diplomás szülőm, neki egy, az apáink szakmunkások stb.), hasonló érdeklődéssel, sok közös ismerőssel és így tovább. Így soha sem merném részletesen megmondani másoknak, hogy ők hogyan éljenek. De aligha lepek meg majd bárkit azzal, ha azt mondom, hogy saját életünk alapelveiben mélységesen hiszek és jó szívvel ajánlanám másoknak is.   

A Gyermekmentes övezet nevű - egyébként néha halálosan vicces - Facebook oldalon gyakran kérdezik a tudatosan vagy gazdasági okokból gyermektelenek, hogy miért jó a gyerek. A gyerekesek sokszor nem tudnak rá válaszolni. Én összegyűjtöttem pár vicces és nagyon klassz velejáróját a gyereknevelésnek.

Vigyázat, mártírkodás mentes anyaposzt!

1. Mindig lesz elég fehér ruhadarab, amit ki lehet mosni. A gyereknek van egy csomó fehér bodyja, rugdalózója, nem beszélve a textilpelenkákról, a lepedőkről és fürdőlepedőkről. Nekünk szinte nincs fehér cuccunk. A Földünket védjük, ha nem mosunk fél adag ruhát, mint a gyerek előtt!

2. Az ember rendkívül gyakran takarít. Mert rá van kényszerítve, hiszen képzelheted, hogy néz ki a földön csúszkáló baba ruhája, keze és szája akkor, ha nem porszívóz az ember eleget, vagy elég alaposan.:)

3. Legalább fél évig nem kell dolgozni, mégis van fizetés! Persze két évig is van, ha az ember azt akarja, de egyrészt a CSED után már lehet akár otthonról is dolgozni, másrészt nagyon durva különbség van a CSED és a GYED összege között, és a GYED Extra az igazából duplafizu. Eleve a GYED maximálva van, a CSED meg nem, de a GYED-ből még adót is vonnak. Mondjuk tény, hogy kell a stadion!:)

4. Napközben is nézhetsz sorozatot vagy alhatsz. Máskor hogy fordulhatna elő, hogy a munkahelyeden filmezel vagy alszol, míg a főnök alszik?:)

5. Akkor mehetsz vásárolni, mikor mások nem tudnak. Így elkerülöd a sort, a tömeget és elkerülöd az idegeskedést, ami ezekkel jár.

6. Annyit sétálhatsz, amennyit csak akarsz! Persze a gyerek napirendjét közben betartod. De őszintén, mikor volt a beosztásod ilyen rugalmas?:)

7. Az első hónapokban mindig azt mondhatod a súlytöbbletedre, hogy "de hát még csak 1/2/3 stb. hónapja szültem". Utána persze a gyerek egy éves kora után már cselekedni kell vagy elfogadni a helyzetet, de addig ez az érv játszik.:)

8. Nem kell többé ébresztőórára kelned! Kinek ne jelentene folyamatos stresszt, hogy vajon be van-e állítva az ébresztő a telefonon/órán?! Mostantól mindig azonos időben kelsz, és akkor sem az ébresztőre.:)

9. Megtanulhatsz kiállni magadért és felnőni! Nem szoptatsz 2 évig? Nem hordozol? Nem utálsz otthon lenni? Utálsz otthon lenni? Nem mész vissza dolgozni csak 2 év után? Hamar visszamész? Nem ez, nem az, nem amaz? És? A szülőség megtanít arra, hogy megvédd a saját álláspontodat, és úgy egyáltalán, kialakíts egyet mások téged érő bullyingolása során. 

10. Elmélyítheted a kapcsolatod a férjeddel/feleségeddel, ahogy ketten küzdötök az élet adta nehézségekkel. És ismerjük el, a gyereknevelés az egyik legdurvább kihívás ever!:)

+1. Annyira, de annyira, de annyira jó ennek a csodás kis ember szülőjének lenni! Nekünk nagyon megérte!:)

Ez a bejegyzés nem kifejezetten közérdekű, csak szeretném rögzíteni, mi is dolgok állása 2016. december 31-én:

1) Múlthéten Bertie kapaszkodva térdre emelkedett. Iszonyúan örült a dolognak, sikítozott, nevetett. Utána pár nap nyugalom következett. De mára ott tartunk, hogy reggel mindig feltérdelve találjuk meg az ágyában, a babaágy rácsába kapaszkodva. Hol egyik, hol másik kezével engedi el az ágyat.

2) A mutatvány egyik továbbfejlesztett változata, hogy Clamesa sámlijára támaszkodva térdel fel, sőt, megpróbálja a fenekét is kitolni. Egyszer pedig fel is ült a sámlira támaszkodva.

3) Mászni továbbra sem mászik, viszont egyfolytában négykézlábra áll, s előbb egyik kézzel, majd a másikkal integet (valójában nem integet persze, csak magasba emeli a kezét), illetve rugózni kezd és sokáig nem is unja meg.

4) A frászt hozva ránk a dohányzóasztal alsó polcára támaszkodva előbb feltérdelt, majd felmászott a polcra, aztán átkúszott a túloldalra, utána pedig rettenthetetlen bátorsággal a mélybe vetette magát a túloldalon. Itt kicsit bizonytalan volt, hogy sírjon-e, de mivel mi ünnepelni kezdtük, hogy milyen ügyesen csinálta, amit csinált, inkább nyugodt maradt.

5) Elkezdett "beszélni". Messze van még a beszédtől, de egyrészt elég sokat dúdolgat, másrészt a héten rászokott arra, hogy nagyjából azt mondogassa hosszabb-rövidebb ideig, hogy "ge-ge-ge-ge-ge".

6) Ha rámutatok valamire, nem nagyon érti, hogy mire gondolok. Egyelőre az arckifejezésem sokkal jobban érdekli. A nevére sem hallgat. Viszont ha hívom magamhoz, elég egyértelmű válaszként odakúszik hozzám 

7) A plüssállatokat továbbra is nagyon szereti. Kedvesen mosolyogva magához öleli őket és az arcát beléjük fúrja. Viszont simán lemond róluk, ha lát másikat. Ennek boltokban továbbra is nagy hasznát vesszük.

8) Továbbra is, bárhova megyünk, igyekszik az emberekkel barátkozni, merően nézi őket, várja, hogy rápillantsanak és ő rájuk mosolyoghasson, rájuk nevethessen.

9) Az öltöztetést nem nagyon szereti, bár nem tiltakozik. Ahol viszont szinte mindig hisztizni kezd, az a kabát felvétele vagy a babakocsiba bekötés.

10) Az etetésben továbbra is az a helyzet, hogy mindent imád enni. Reggelente a pékségben mindig kér egy falatka péksüteményt (néha elég hangosan). A bébiételeknél továbbra is mindig mást eszik, az első falatnál továbbra is mindig fintorog, de rögtön utána jóízűen enni kezd. A tápszeres üveget szereti maga fogni, sőt, a "10 órait" szereti tök egyedül, több adagban elfogyasztani úgy, hogy visszajár az üveghez.

11) Hosszabb idő után lemértük: 75,5 cm.