Kiegészítő megjegyzés a hogyan neveljünk fiúgyereket kérdéshez

A múltkori az Indexet is megjárt posztomhoz (aminek kapcsán egyébként négyen kérdezték, hogy buzi-e vagyok, ketten csak idézőjelbe tették a férfit, számos izgalmas kioktatást és a nőkről szóló teljesen vállalhatatlan okfejtést is írtak - persze, hogy mind bannoltam őket, mert gyűlölködő, személyeskedő, az emberi méltóságot semmibe vevő kommenteknek itt nincs helye) egy kis kiegészítés. Csak, nehogy azt higgyük, hogy a pékséges eset kivételes. 

Ezt a két ruhát két női rokonunktól kaptuk ma:

dude.jpgNa, mi a közös a két ruhában?

1. Mindkettő domináns színe a kék, a "fiús szín". Mert, ugyebár honnan a fészkes fenéből lehetne tudni, hogy egy gyerek fiú, ha nem a ruhaszínéből? És, hát, nyilván összedőlne a világ, ha egyszer egy gyerekről azt gondolnák, hogy gyerek, nem azt, hogy fiú vagy lány.

2. Mindkettőre rá van írva, hogy a viselője férfi: DUDE és MAN. Igen, egy 10 hónapos gyerekről van szó. Mert persze az nem elég, hogy boy, kid vagy, urambocsá, child. Dehogy! Legyen rögtön pasi. Nem lehet elég korán kezdeni a sulykolást.

3. És persze tisztázzuk rögtön, hogy nem elég hímneműnek lenni, sőt, nem elég pasinak lenni. Ugyan! Rögtön COOLnak is kell lenni. Mert a menőség a minimum elvárás egy FÉRFItől már 10 hónaposan is. A kislány meg, gondolom, legyen rózsaszín, szép és cuki. Hát nem? 

Persze, ezek bolti ruhák. A családtagjaink meg kedves, jóravaló emberek, akik nem feltétlenül akarnának semmit sem sulykolni belénk. De az eredmény és a szándék nem mindig esnek egybe.