Bertie-vel csodás az élet, ahogyan minden gyerekkel, de azért nem történik minden úgy, ahogy mi szeretnénk. Ennek ellenére valahogy folyton szuperanyu leszek minden beszélgetésben idegenekkel és nem idegenekkel is. Én pedig egyszerű tőmondatokban válaszolok, de úgy veszem észre, kommentár nélkül is, maguk a tények a bántók, azt hiszem. Hogy nekünk nem (volt) nehéz.

Néhány eset:

1. Ha barátnőink, barátaink tanácsot kértek, mit tegyenek az őrült fáradsággal, csak a szakkönyvek anyagait és a védőnő előzetes tanácsait tudtuk nekik mondani. A mi kisfiunk 2 hetesen már aludt éjjel végig, előtte is csak meg-megébredt egy cumikiejtés idejére.

2. Ha tanácsot kértek a szoptatással kapcsolatban, nem tudtam segíteni, mert nem szoptattam Bertie-t egy percig sem. Nem fájt a mellem, nem gyulladt be, a gyerek evett és minden oké volt. 

3. Ha a kórházi csomagról vagy kórházi ellátásról kérdeztek, nem tudtam segíteni, mert magánkórházban szültem. Ha valaki ugyanott akart szülni, akkor is nehezen, mert nekem nem ugyanazok voltak a preferenciáim, nem ugyanazok voltak a szerződésemben.

4. Ha valaki segítséget kért hasfájásra szintén a Dr. Spock és a védőnő segítő tanácsaival tudtam csak szolgálni, személyes tapasztalataim a témában nem voltak.

5. Ha a bezártságról akartak beszélni, én - bár Aldric otthon volt velünk, és én így nem voltam magányos - megpróbáltam segíteni, hívtam őket ebédelni, programokra, de nem akartak mozdulni igazán, csak inkább kibeszélni magukból a magányt.

6. Ha valaki kérdezte, hogyan osztom be az időmet, a házimunkát, tudok-e magammal törődni, hogy tudtam visszafogyni, nem tudtam mit mondani, hiszen Aldric ott volt mellettem, ezeket mind meg tudtuk oldani mindig is.

7. Ha tanácsot kértek, mit tegyenek, ha a gyerek válogatós vagy nem eszik, ismét csak a neten rákeresve tudtam segíteni, nekünk ilyen gondunk nem volt.

8. A bölcsiben a későbbi beszoktatós anyukák kérdezték, a mi gyerekünk is nehezen aludt-e, nehezen illeszkedett-e be és nehezen evett-e az elején itt. Ekkor így lassan két év elteltével már hazudtam. Illetve inkább elkentem a valóságot. Nem mondtam, hogy baj volt bármivel, mert nem is volt, hanem általános igazságokat mondtam arról, hogy ez valóban nagyon nehéz, az eleje mindig ilyen, hidd el, gyorsan túl van rajta stb. 

Nekem is vannak persze problémáim, elég sok, de ebben meg mások nem tudnak/tudtak segíteni, mert nekik ez nem volt gond:

1. Lakhatási problémák, amik azóta már szerencsére megoldódtak

2. Dolgoznom kell, amit nekik többé nem kell, bár ami azóta nekem már egyre jobban megy

2.a. Nem találom a helyemet a karrieremben és a család-karrier összeegyeztetésében sem, és ez pokoli nehéz

3. A politika egyre jobban szorítja a torkunkat, minden na egyre inkább el akarunk menekülni. Ezt nagyon sokan nem értik, nem érzik. Vagy azt nem értik, miért nem sikerül.

4. A gyerekünk nagyon barátságos, ami félelmetes, nagyon féltjük őt, hogy tudunk-e mindig vigyázni majd rá, és hogy meddig marad ilyen naiv.

5. Bertie nagyon asszertív. Ha valamit akar, elveszi. A többi gyerek nem szól ezekre a dolgaira semmit, általában csak odaadják a cuccaikat, tűrik az esetleges karmolásokat, ütögetéseket. Néha sírnak. Ezzel egyelőre még nem tudjuk, a rászóláson kívül mit kezdjünk. 

Na, így vagyok én a szuperanyu. A terhességem szörnyű volt, egy pokol, állandó aggódás és szenvedés. Az meg nem érdekelt senkit.:D

A Joey egyik részében van egy olyan sztori, hogy Alexnek megmondják, hogy a jó nők folyton ajándékokat kapnak. Aztán ő is kap egy ingyen muffint a boltban és a szerelő sem kér semmit a házimozi rendszer összerakásáért. Azt hiszi, akkor ő is jó nő. Végül aztán megkapja a számlát postán és rájön, hogy: nemcsak hogy nem elég jó csaj, de még a muffint is valószínűleg lopta. :D

Nos, Bertie esetében ez a helyzet nem áll fenn, ő csak úgy kéretlen ajándékokat kap. Néhány eset, ami előtt értetlenül állunk azóta is:

1. Amikor fagyit vettünk, ő kapott egy ingyen rolettit és én is. Pedig éppen félálomban volt, szóval nem követelőzött, az biztos.

2. Amikor a Cserpesben venni akartam neki a cumisüvegébe tejet, ingyen kapta. Nem ordított az éhségtől.

3. Az egyik fast fashion ruhaboltban álltunk a sorban Bertie-vel, ő csendesen elvolt. Az eladó hirtelen odajött, megkérdezte, tetszik-e neki ez a flamingó. Bertie mosolygott. Az eladó egy mozdulattal áthúzta az árcédulát, ráírta, hogy 0, és azt mondta, úgyis utolsó darab, tessék.

4. A pékségben rendszeresen ingyen süteményt, tejszelet kap. Még úgy is, hogy ezeket nem szereti, és ezt ők is tudják, csak meg akarják valamivel lepni őt.

5. A repülőn kisbabáknak való zoknikat kapott ajándékba és egy Lufthansás plüsst.

6. Az egyik kedvenc vietnami éttermünkben rendszeresen ingyen csomag rákszirmot kapott a gyerek. Mivel ez nem olcsó dolog, már inkább veszünk előre, de van, hogy akkor is hoznak még egyet grátiszként neki.

7. A korábbi lakásunk mellett volt egy nagyobb franchise-hoz tartozó zöldséges, ahol egyszer hagymát vettem, a gyerek kifelé menet beleevett, volt vagy 7 hónapos. Az eladót annyira elbűvölte, hogy kapott tőle plusz egy csomaggal.:)

Nos, olyan csodás dolog, ha az ember gyerekét mások is szeretik és elhalmozzák, de nekünk ezt még olyan nehéz megszokni.:)

Az elmúlt napokban sokat gondolkodom azon, mik azok a hippi szokásaink vagy elvárásaink az élettől, amiket egy csokorba tudnék szedni ezen a blogon. Íme néhány:

1. Nem járatjuk Bertie-t minden nap bölcsibe és oviba sem akarjuk.

Ezt nemcsak a családunk és a barátaink nem értik egyáltalán, de még bölcsit/ovit is nehéz így találni. Még úgy is, hogy csak a magánszférában keresünk. Az állami ovik és néhány magánovi szereti kreatívan értelmezni a törvényt, miszerint kötelező az óvoda 3 éves kortól. Igen, ám, de csak napi 4 óra kötelező és azt csoportosítani is lehet. És akkor elég 3 napot a gyermeknek az intézményben töltenie.

Mi nem szeretnénk, ha 3 napnál többet járna bölcsibe, oviba vagy később iskolába. Persze, meglátjuk, az ő közösség iránti igényei hogyan alakulnak. Pl. a kezdeti 1-2 napos bölcsibe járást is már heti 3-ra emeltük, mert neki igénye van rá. Persze, a 3. napon mi is benn vagyunk a bölcsiben, valamelyikünk innen dolgozik, hogy azért néha kijöhessen nekünk adni egy puszit, ha akar. De ez szigorúan csak heti 1 napot van így. Egyelőre ez a felállás mindhármunknak beválik.

Több okunk is van erre, de a két legfontosabb az az, hogy mi magunk sem szeretünk heti 5 napot egy munkahelyre bezárva tölteni, és az, hogy egy kisgyereknek még a fő környezete a családja, nem pedig egy intézmény.

2. Nem autózunk.

Azért költöztünk a belvárosba, hogy ne kelljen autót használnunk. Így nem szennyezzük a környezetet, használjuk a tömegközlekedést, ami errefelé nagyon jó (bár lehetne sokkal inkább akadálymentes), és sportolunk is. Ahogy már korábban említettem, szeretnénk, ha Bertie életében a sport egy természetes jelenség lenne és nemcsak a versenysportokat látná lehetőségként.

Kisebb kiruccanásokra vonattal, nyaralni repülővel megyünk, így nem igazán látjuk az autó helyét már az életünkben.

3. Nem csinálunk nagybevásárlást soha.

A nagybevásárlás helyett naponta átugrunk az alapdolgokért a boltba. Ha a hétvégi főzésről, ha a hétköznapi vacsialapanyagról van szó. Persze, ez azért könnyű, mert felénk élmény tematikusan vásárolni. Cipőt a cipőboltból, sajtot a sajtboltból, fogkrémet a drogériából.

4. Pékségben reggelizünk

Minden reggel a közeli pékségünkben reggelizünk, vagy onnan viszünk magunkkal élelmet a reggeli sétához. Attól függ, mennyien vannak és mennyi időnk van arra, hogy reggelizzünk. Persze, jó lenne a péksüteményeket teljesen kiiktatni az életünkből hosszú távon, de most nagyon beválik ez a módszer.

5. Kötődő babakocsink van

Egy volt kollégámnak magyaráztam, akiknek szintén van Stokkéjuk is, hogy mennyire jó, hogy közel van hozzánk benne a gyerek. Ő ezt nem értette, szerintem ők inkább a szépsége és egyéb praktikus szempontok miatt választották ezt a modellt. Mi imádunk mondókázni, bábozni, énekelni a gyerekkel, aki így nagyon közel van hozzánk, hiszen magasan van. Én magam 158 cm vagyok, így én gyakorlatilag állandóan tudom Bertie-vel tartani a szemkontaktust, miközben tolom. Aldricnak meg nem fárad el úgy a dereka tolás közben, de ez csak mellékes.

6. Környezetvédelem

Óvjuk a környezetünket. Sosem kérünk zacskót, szatyrot boltban, szelektíven gyűjtjük a szemetet, nem dobjuk el az utcán, minden olyan tüntetésen ott vagyunk, ahol éppen Bertie jövőjéből akarják kivenni az oxigént. Sosem veszünk babavizet, nem csomagoltatjuk be a dolgokat a kifőzdékben, éttermekben. Én még az intimtölcsérrel is aktívan próbálkozom, mert tudom, hogy a nők iszonyatosan terhelik a betétjeikkel, tamponjaikkal a környezetet. Egyelőre még nem lettünk barátok a szerkezettel.:) Az egyedüli dolog, amit nem próbáltunk soha, az a mosható pelenka, mert egyrészt kiszámolva nagyjából ugyanott tartunk vele, mint a simával, és mi nem cserélünk pelenkát ok nélkül, nagyon gyakran. Viszont, ezt ha újrakezdhetném, másként csinálnám, valószínűleg nem használnék soha eldobható pelenkát.  

7. Természet a városban és a bölcsiben

Igyekszünk Bertie életébe visszacsempészni a természetet, ha már városban él. Gyakran járunk vele Hűvösvölgybe, Normafára, a Margit-szigetre, a Városligetbe és néha még a Római-partra is. Ezenkívül sokat parkozunk a környéken. Ami a bölcsit illeti, egy természetes anyagokat használó, természeti környezetben levő helyet kerestünk, mert Bertie már kisbabaként is ámulva nézte a fákat, a folyót, a természetet. Ez a hely is bevált.

8. Kis csoport

Bertie most egy olyan helyre jár közösségbe, ahol maximum 10 gyerek jut 4 gondozóra. Ahol minden felnőttel és gyermekkel személyes, jó kapcsolatot ápol és ápolunk mi is. Ahol az egyik gondozó lány azt mondta a nagycsoportos berendezkedésre, hogy nem érti, hogy lehet annyi kisgyermeket eleget szeretgetni. Hihetetlen, de mostanában sok magán és nem magán ovit néztünk meg és egyikben sem hangzott el a nevelés helyett vagy mellett a szeretet szó.

Oviban sem szeretnénk 20 vagy akár 25 másik kisgyermek közé beadni Bertie-t, de esetleg 15-ig még el tudnánk vinni a lélektani határt, bár nem szívesen. Szerencsére az ilyen bolond szülők számára is vannak intézmények a városban.:)

9. Nincs tévénk

Úgy 5 éve már nem néztünk tévét, és úgy 4 éve túl is adtunk a világító dobozon. Persze, gond, hogy merre nézzenek a bútoraink, de ezen túllépve, egész jól elvagyunk. Csak azt nézzük, amit akarunk, és csak akkor és azon a nyelven, ahogyan mi akarjuk.

10. Bertie mindent angolul néz és hallgat

Bertie szokott Youtube-ozni mostanában, persze felügyelet mellett. Angol mondókákat tanul, angol dalokat hallgat, már kedvencei is vannak. Egyrészt azért, mert mi is csak így teszünk, másrészt meg, mert azt próbáljuk csinálni, hogy hátha így kevésbé rajong majd a digitalitásért, ha nem érti, amit mondanak, harmadrészt meg azért, mert rám is rengeteg dolog ragadt az angol CN nézésekor, hátha rá is fog.

11. Fisher Price játékok helyett használati tárgyak

Aldric olvasta tanulmányai során, hogy a gyerekek régen azért játszottak falóval, mert a szüleiknek meg igazi lovai voltak. És tényleg, a mi gyerekünk szívesebben játszik az ő játéktelefonjával, játékkonyha-berendezésével, mint egy zenélő szir-szarral, ami semmilyen értelemben nem található meg az életében. Mi sosem vásárolunk ilyen terméket, a bölcsinkből is szigorúan ki vannak tiltva ezek, de néha ugye kap. A családunkat ugyanis irritálja ez az egész és úgy gondolják, a gyereknek ez kell. Nekem egyébként sosem volt ilyen csicsás, gagyi játékom, a férjemnek sem, csak a szüleink már azt elfelejtették. Most van két zenélő, villogó izé otthon. Várat magára az elajándékozásuk, mert most kitaláltuk azt, hogy csak apám tudja azokat bekapcsolni, és ő csak hetente egyszer van itt. Bertie láthatóan megérti és amint apám megjelenik, már adja is a kezébe, hogy csinálja meg!:)

Szóval, így lettünk hippik, így vagyunk hippik, és leszünk mi még hippibbek is! :D

Bertie mindig is aludt egész éjjel (nagyjából 2 hetes korától). Eleinte belealudt az esti etetésbe valamelyikünk mellkasán, később, amikor már dolgoztam, séta közben aludt el hazafelé a babakocsiban, és úgy tettük be az ágyába otthon.

Mostanában olyan 19 óra körül kihoz egy pelenkát a szobájából. Cserélünk. Kiválaszt a ládájából egy plüsst. Magához öleli. Odamegy Aldrichoz puszit adni neki, aztán hozzám is. Ezután valamelyikünknek megfogja a kezét és elvezet minket a szobájában levő kiságyáig, ahol aztán csimpaszkodva fordul az ágy felé. Beemeljük az ágyába. Elhelyezkedik a plüsst ölelve, kéri a kedvenc kék plédjét, amit még a kórházban kapott és amivel ott is takartuk. És édesdeden elalszik. Néha beviszi a tejet is magával, de azt ki szoktuk tőle venni mikor mi is lefekszünk, mert már nem iszik belőle este, csak úgy biztonsági tartalékként teszi be az ágyába.:)

Mi ezután becsukjuk az ajtaját, a miénket meg behajtjuk (a kettő közt van a nappali), aztán amikor mi az aktuális esti tevékenységeink befejeztével nagyjából 21:00 magasságában nyugovóra térünk, kinyitjuk az ajtaját és a miénket is.

Reggel fél 6-6 között aztán kiabál Bertie, hogy menjünk be hozzá és induljon a nap!:) 

Ez lehet, hogy általános jelenség a kicsiknél, de nekünk egy csoda. Csodás nézni, vicces, megható, kedves esti rutin.

Mióta Bertie lassan közeledni kezdett a második születésnapjához, egyre önállóbb kezd lenni és egy idő után az tűnt fel nekünk, hogy egyre többször kell kimondanunk Clamesával a mindkettőnk által rettegett n-betűs szót, a nemet, hogy egyre nehezebb Bertie-t lebeszélni valamiről, amit a fejébe vett, s hogy időnként őszintén felháborodik, hisztizik, ha valami nem úgy alakult, ahogy szeretné. Mindez pillanatokon belül elvezetett néhány komoly beszélgetéshez köztünk arról, hogy mit is gondoljunk a fegyelmezésről.

Nem mintha nem lettünk felkészülve a magunk módján a helyzetre, hiszen voltak elképzeléseink arról, hogy mit szeretnénk, és mit nem akarunk semmiképpen. De mivel egyetlen haditerv sem marad változatlan az ellenséggel való találkozás pillanatától fogva, ahogyan a nagy porosz pedagógus, von Moltke tábornok mondta annak idején, elkerülhetetlenül tisztáznunk kellett, mit gondolunk valójában.

Bertie fejlődése pillanatokon belül a helyzet eszkalálódásához vezetett. Én könyvet írtam, Clamesa munkahelye nagyon sok stresszt hozott, Bertie bölcsiztetésével kapcsolatos feladatok rám jutottak, ahogy sok minden más is, miközben a család egyben tartásának lelki terhe persze továbbra is nagyrészt Clamesánál maradt, a hétvégék túlterhelődtek programokkal, mert egyszerre kellett kipihennünk a hétközi munkaterheket, folytatnunk a munkát és pótolni a szórakozást is, lehetőleg aktív pihenéssel. A napok és éjszakák egymásba folytak, az idegek pattanásig feszültek, Bertie pedig egyik pillanatról a másikra egy önjáró kisfiú lett, aki előtt kinyílt a világ. Nem is lehetett volna jobb alkalom arra, hogy feltegyünk párat az élet nagy kérdéseiből. :)   

Azt mindig is tudtuk, hogy a gyerekverést elfogadhatatlannak tartjuk és azt is gondoltuk, hogy a fegyelmezés nem nekünk való. A veréssel nem csak az a bajom, hogy egy felnőttet sem ütnék meg, nemhogy egy gyereket, hanem, hogy egyszerűen értelmetlennek tartom, mert rossz üzenetet közvetít a gyerek felé. Nem azt tanítja meg neki, hogy a bizonyos dolgok ártalmasak vagy veszélyesek, s ezért kerülendők, hanem azt, hogy bizonyos helyzetekre az erőszak a megoldás. A tiszta fegyelmezésben pedig azt látom problémásnak, hogy szerintem arra tanítja a gyereket, hogy a tekintély előtt hajoljon meg, bármit is gondoljon különben a világról. Nem azt gondolom persze, hogy egy gyereknek mindig igaza van, vagy hogy a tekintély önmagában rossz, hanem, hogy a tekintélynek nem szabad feltétlennek lennie, hanem bizalmon és érdemen kell alapulnia. A szülő pedig, aki a tekintélyre alapoz, az nem csak a gyerekével való viszonyát tereli rossz útra, hanem általánosságban is rossz leckét tanít neki az életről.

De másfelől most kiderült, hogy sem a figyelemelterelés nem működik mindig, sem a türelmünk nem korlátlan. (S talán lesz, aki már azért is szörnyetegnek fog tartani minket, mert semmiféle problémát nem okoz számomra, hogy öltöztetés közben megfogjam Bertie-t és ráadjam a ruháit, függetlenül attól, hogy ő épp mit akarna épp csinálni. Bocsika.) Néhány kínos pillanatot leszámítva, mikor rég halott őseinktől ránk hagyományozott nevelési mintáink kitörtek belőlünk (s amiért kölcsönösen alaposan megróttuk egymást Clamesával, mert családi hagyományainkat szerencsére kölcsönös idegenkedéssel fogadtuk mindketten), azért nagyjából álltuk a sarat, de két dolgot mindenképpen tisztáznunk kellett.

Az első az volt, hogy akarunk-e büntetni bármilyen formában? Én, bevallom, hajlottam volna arra, hogy Bertie-t időnként elküldjem "gondolkodni", lehiggadni, kicsit kizökkenteni a hisztijéből, ami ellen Clamesának tiltakozott minden porcikája. Szerinte ugyanis az semmivel sem jobb, mint a fizikai erőszak. A másik kérdés pedig az volt, hogy mit kezdjünk a bennünk feltörő érzésekkel, a haraggal, a dühvel, a tehetetlenségérzéssel stb..Clamesa inkább impulzív személyiség és könnyebben kezd kiabálni, én inkább a csendet szeretem (bár egy gyerekkori barátom, Kacsa szerint a haragra érdemes hallgatni, mert a harag a barátunk) és nehezemre esik felemelni a hangomat és lelkileg is jobban meg szokott a dolog viselni.

Végül abban maradtunk, hogy a büntetést mint olyat hanyagoljuk, legfeljebb számunkra ésszerűnek tűnő, méltányosnak érzett választások elé állítjuk Bertie-t (pl. nem baj, ha leveszi a sapkáját, de akkor esővédőt teszünk a babakocsira, különben megfázna), aminek nyilván nem mindig örül.

Általánosságban véve arra jutottunk, hogy nem tudunk olyan megoldást találni, ami ideális lenne és alighanem szar szülők vagyunk, de kénytelenek vagyunk magunknak megengedni, hogy azok legyünk. Igyekszünk türelmesek lenni Bertie-vel, ha pedig agyfaszt kapunk tőle, akkor igyekszünk őszinték lenni az érzéseink kifejezésében, de nem lenni bántóak és nem lenni következetlenek (tehát hamar lehiggadni, de nem visszavonni, amit mondtunk, ha már egyszer mondtuk).

Egyébként az az igazság, hogy ezen a téren sem a szülőtársak (a neten), sem a szakemberek (a könyvekben) sem nyújtanak sok segítséget. Előbbiek körében szinte általános az "egy pofon még nem ártott meg senkinek, mi is kaptunk, mi is emberek lettünk" (MI, Clamesa és én nem kaptunk soha, hogy őszinte legyek) mentalitás, utóbbiak pedig vagy elég nyíltan életszentséget követelnek meg tőlünk vagy elvileg megengedik, hogy nekünk is legyenek érzéseink, de praktikusan gyakorlatilag a szentté válás felé terelgetnek bennünket. 

Azért mikoron Szent Margit asszony egy napon szokása szerint a mosdóvíznek moslékát akarná kivinni a refektóriumból, de nem viheté el a víznek sokaságáért, híva egy szorort, hogy segéllene neki, szoror Csengét, Bodoldi ispánnak leányát. Tehát e szororok elmének és mikoron jutottak volna a moslékkal a refektóriumnak kívüle, e megmondott szoror kezdé Szent Margit asszonyt arcul verni a moslékvízzel. De e szent szűz mind békességgel elszenvedé és csak mosolyogván mondá: "szerető atyámfia, mit mívelsz?

Ó, szerető atyámfiai, a mi kemény szívünk bizony nem egy szentté, csak egy szegény bűnös emberé. Ez van.  

Általában elég jó szülőként tekintek magamra (Aldricra meg majdnem tökéletesként), viszont néha gyűlnek a fejem felett a sötét felhők, és jönnek a bűntudatkeltő gondolatok. Hogy miért?

1. Mert dolgozom.

Szörnyen mardos a bűntudat azért, mert dolgozom. Otthon lenni sem tudnék 0-24 a pelenkák, főzés, takarítás bűvöletében, de 8 órában dolgozni sem normális szerintem. Nekem legalábbis nem megy lelkileg. Viszont nem tehetek mást, a fizetésem nem eshet ki. Persze szerencse, mert a gyereket Aldric kötetlen munkaideje miatt nem kell sem bölcsődébe, sem óvodába adni heti 5 napra. Viszont ha bármi esti program becsúszik (egy interjú, egy ügyintézés), máris valamelyikünk nélkül fekszik le a gyerek. Arról nem beszélve, hogy mennyire hiányoznak nekem egész nap. És ez szar. Viszont olyan életet sem szeretnék élni, hogy a férjem este érjen haza vagy külföldön kelljen melóznia, csak azért, hogy mi ketten otthon legyünk Bertie-vel. Nem tudom, mi a megoldás. Talán királylánynak kellett volna születni, ugye. 

2. Mert nem vagyunk gazdagok és ezzel együtt jár minden, ami nem vagyunk. 

Nem tudok neki olyan életet biztosítani, hogy örökre megélhessen az örökölt lakások kiadásából, vagy a mi fizetésünkből. Hogy ne kelljen 8 órát benn rohadnia majd egy munkahelyet. Vagy, mondjuk, hogy egyetem után 2 évig a világot járhassa, megismerhessen mindent, amit mi nem tudtunk. Sőt, azt sem biztos, hogy lesz még egy olyan történelmi pillanat, hogy egyetemre járhasson, mint ahogy mi. Persze jó lakóhelyen tudjuk őt nevelni, jó kulturális közegben, magánkórházban született és magánbölcsibe jár, ahol imádják, de nem tudok neki befolyásos embereket bemutatni, akik munkához segítik, vagy akikkel eljárhat majd vitorlázni, akik az ő kulturális közegének megfelelő emberek gyermekei. Vannak ilyen ismerőseink, sőt, szinte csak ilyen ismerősünk van, de velük alig tudunk találkozni, mert nem dolgoznak, vagy nyaralni/síelni lehetne velük, ami nekünk nem fér bele. 

3. Mert nem költöztünk (még) külföldre. 

Bűntudatom van a gyermekem jövője miatt. Hiszen ebben az országban nincs. Bűntudatom van, mert nem merem feladni az eddigi tanulmányaim által kapott kényelmes életet, hogy aztán ő bevándorló gyerekként már jól élhessen egy nyugati országban, míg mi fizikai munkából élnénk ott. Ugyanúgy Aldric sikereit sem tudnánk kidobni az ablakon. Persze, ha majd menekülni kell, nem leszünk restek. Remélem. Már ebben sem vagyok biztos. De addig nem merünk, nem kockáztatunk, és ezt Bertie szívja meg. Egy olyan országban él, ami dobogós öngyilkosságok, depresszió, kövérség és korrupció tekintetében. Nem zárjuk ki, hogy a szakmánkban tudunk kijutni nyugatra, de erre azért kevés az esély. 

4. Mert nem vagyok már elég fiatal.

30 vagyok, Aldric 38. Már nem kelek fel simán egy gyomorvírusból, nem szaladgálok úgy vele, mint egy huszonéves, és nem bírok már éjszakázni sem, hogy pl. otthonról dolgozhassak plusz pénzért. Az energiám is sokkal kevesebb most, mint valaha volt. Nyilván nem ilyen anyát szeretne egy 1,5-2 éves energiabomba. 

5. Mert nem tudok neki testvért adni. 

Sok dolog miatt nem, de a fő okunk a pénz. Csak ennyi pénzünk volt lakásra, amiből ekkora jött ki. Csak ennyi pénzünk van magánbölcsire/magánovira/jó iskolára, amiből csak egy gyereké jön ki. Csak ennyi energiánk van, amiből csak ez jön ki. Viszont már ennyi idősek vagyunk, amiből meg szintén egy gyerek jön ki. Igazából nem tehetnénk meg, hogy GYED-re menjek, sőt, már az elsőnél se tehettük meg, viszont most már tőle venném el a lehetőségeket az életben, ha vállalnék még egy gyereket. 

6. Mert gének. 

Mert nem én vagyok a legokosabb, legszebb, leg-leg-leg ember a világon, de még csak a felső pár decilisbe sem tartozom.:)

7. Mert nem tudjuk menedzselni az életünket segítség nélkül. 

A hétköznapokat nem tudnánk menedzselni egyáltalán, ha nem lenne rugalmas munkaideje Aldricnak. Illetve, ez nem igaz, benn lenne a gyerek 10 órát az óvodában, mint más gyerekek. Amit mi nem akarunk. Viszont ha bármi anomália felmerül (el kell menni egy igazolásért vagy bármit intézni), segítség nélkül nem tudjuk megoldani egyáltalán. Hiszen pl. nem tudod vinni a gyerekedet a rádióba vagy a könyvtárba, vagy a könyvbemutatóra. Mi lesz, ha anyósom már nem tud vagy akar segíteni? Mi lesz, ha Aldricnak is benn rohadós munkája lesz?

Na mindegy: 

Nekünk már évek óta nincs tévékészülékünk, mert rájöttünk, hogy sosem néztük. Ezenkívül nem tűnik akkora időpazarlásnak, ha az ember eredeti nyelven néz filmeket, mintha szinkronosan. Moziban, otthon is mindig eredeti nyelven nézünk, hallgatunk mindent. Persze, ha ez magyar, akkor magyarul. De ez ugyebár ritka. 

Bertie ennek megfelelően nem nagyon hallott otthon magyarul semmit, meséket meg pláne nem. A telefonunkat persze időről-időre elkéri, mióta járni tud (és így elszaladni azokkal:)), de eddig csak a "cicás" játékkal játszott rajta, és hívogatott random embereket Messengeren, Viberen, telefonon, a legkülönbözőbb időpontokban a nap folyamán. 

Nemrég azonban felfedezte a Youtube-on a videókat, abból néhányat megnézünk együtt naponta. A kedvenceit most ide belinkelem.

Viszont az első "egész estés" (haha) rajzfilm, amit látott, az Szilveszter este volt. Már régen meg akartuk nézni együtt a Charlie Brown-sorozat néhány epizódját (mert Aldric még nem látott egyet sem, és mert a Peanuts sorozatot nem nagyon ismerjük). Karácsonykor Bertie elalvása után megnéztük a Charlie Brown's Christmast, Szilveszterkor pedig a Happy New Year, Charlie Brown-t. A nappaliban a kanapén ültünk, hárman, betakarózva. Na jó, négyen, mert Humi cica is gyakori vendég volt arrafelé. Szereti a bujcizást. Bertie 15 percig tökéletesen bírta, érdeklődve figyelt. Aztán a további pár percben sétálgatott, ivott-evett, odajött-elszaladt, csodálta a karácsonyfát stb. 

Nem szeretnénk egyelőre többet tévéztetni őt és örültünk, hogy ő maga is megelégedett ennyivel. Meglátjuk, legközelebb mi lesz!:) 

Az év utolsó napjaiban átgondoltuk, és átbeszéltük Aldrickal az elmúlt egy év történéseit, hogy imádjuk, utáljuk, tanuljunk belőle, vagy ne tanuljunk belőle. 

Lakáshelyzet

Eladtuk a lakásunkat a külvárosban, vettünk egyet a belvárosban. Ezzel párhuzamosan feladtuk az albérletünket a belvárosban és ennek segítségével letelepedtünk egy időre. Büszkén mutogatjuk az otthonunkat és rendezgetjük, csinosítgatjuk. Igazság szerint imádjuk.:) 

Munkahelyzet

Visszamentem dolgozni és Aldric átvette a GYED-et (közben dolgozik). Aztán felmondtam és most egy másik helyen kezdtem újra dolgozni. Sokkal közelebb az otthonunkhoz, de sokkal messzebb a bölcsitől. Aldric kapott egy ösztöndíjat, és ír egy könyvet is ennek kapcsán, és folytatja tovább a saját munkáját is. Lemondott a munkahelyi teendőinek egy részéről is, hogy kevesebb stressz érje őt és hatékonyabban tudjon alkotni. 

Sport

Az előző munkahelyemre napi 14 km-t sétáltunk, a mostanira napi 7-et. Hétvégente általában egy 20 km-es sétát teszünk, vagy Hüvibe vagy Normafára, vagy Aldric szüleihez a külvárosba. 

Evés

Hétfőn és pénteken Aldric főz otthon Bertie-nek és magának. Szerdán benn esznek a bölcsiben, kedden és csütörtökön pedig Aldric a munkahelyén, Bertie a bölcsiben. Én benn eszek a munkahelyemen minden hétköznap.Hétvégente általában jönnek a szüleim, és hoznak egy rakás kaját, vagy elmenős program van és akkor éttermezünk. De azért nem ritkán előfordul az is, hogy otthon összeütünk valamit. Nemrég pl. vettünk Spatzle-t az ALDI-ban, mert eszembe juttatta a cserediákos élményeimet, de még várjuk, mit kezdjük vele.:) 

Bertie fejlődése

Bertie-vel elképesztő dolgok történtek. 2017-ben félévesből 1,5 éves lett, ami őrület. A 2016-os évét egy manchesteri úttal zárta egy bébiételt majszolva, a 2017-eset pedig a saját lakásában könyvet lapozgatva. Ez tényleg őrület! 

A házasságunk 

Mi együtt végigcsináltuk munkahelyváltásokat, lakásvásárlást, lakáseladást, bérlet elhagyását, hitelfelvételt, a gyerek nevelésének problémáit és mindent. Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy jó döntés volt az az esküvő.:) 

Utazások 

2017-ben voltunk 2 napot Pécsett, amikor Aldric órát tartott, mi pedig Bertie-vel kalandoztunk a városban. Voltunk Bécsben 2 napot, kikapcsolódni, múzeumozni, lófrálni a városban. Voltunk a Balatonon is egy napot, kicsit fürödni. Aldric volt Győrben egy egynapos konferencián, én pedig Stuttgartban szintén egy napot egy képzésen. Idén nem jutott időnk és pénzünk sem nyaralni (a lakásvásárlás, munkahelyi problémák miatt), de reméljük, hogy jövőre már jut. 

Úgy érzem, hogy most OTT vagyunk, egy állomásra érkeztünk, ahol picit leülhetünk gondolkodni, hogyan tovább.:) 

Amik 2018-ban várnak ránk...

Amiket már most látok, hogy témák lesznek: 

- Aldric további karrierterveinek megvalósítása

- az én karrieremben a saját utam megtalálása 

- külföldre költözés/expatkodás lehetőségeinek felderítése 

- Bertie nevelése büntetés/jutalmazás, testi/lelki fenyítés és elkényeztetés nélkül

- Bertie óvodai jövőjének megtervezése (főleg most, hogy a kormány TEK-eset játszat az óvónőkkel) 

- a lakásunk szépítgetése (festés, bútorok vásárlása, parkettázás, csempézés, stb.) 

- nyaralás valahol a világ másik szeletében 

- a szokásos évi 2 bécsi út megtervezése 

- titkos vágyunk, hogy idén a karácsonytól szilveszterig tartó időszakot Hollandiában töltsük.

Arról most nem is ejtek szót, hogy idén megint választás van... 

"Mindenki, amennyire tud,

legyen boldog,

érje el, ki mit szeretne,

s ha elérte, többre vágyjon,

s megint többre."

/Kányádi Sándor/

Az utóbbi két munkahelyem olyan volt, amilyet csak a filmekben, meg persze a kutatásokban láttam ezelőtt. 

Úgy hittem, hogy az emberek, akik velem egyidősek (vagy idősebbek) majd biztosan olyanok lesznek, mint én. Majd biztosan hasonló dolgokat élnek meg, gondolnak, mint én. 

Ehelyett a 40 feletti korosztállyal (ha épp van gyerekük, amire szintén alig van esély) tudok csak bármiről beszélni, ami mindenki más számára, akik ennél fiatalabbak, visszataszító, ismeretlen és félelmetes. Nemcsak a gyerekről, házasságról, de arról is, hogy ki siet haza a munkából, ki mit csinál a családjával munka után, vagy hétvégén. 

Körülöttem hirtelen rengeteg 30 körüli szingli lett, férfiak és nők egyaránt. Nem arról van szó, hogy ne akarnának gyereket, de nincs rá alkalmuk. Ha éppen valami miatt nem túlóráznak (ami szinte hihetetlen), akkor is fél 6-ig dolgoznak, és mire egy randira odaérnének, lenne este 8 is, vagy még több. Aztán, még mindig ott lenne a gond, hogy nem vittek haza elég munkát, vagy ha hazavittek, a randi miatt nem alszanak majd semmit, mert még utána dolgoznak otthonról, és másnap úgy mennek be dolgozni. Hullafáradtan. 

Ők maguk is belátják, hogy így esélyük sincs párkapcsolatra, pláne gyerekre, pedig szeretnének mindkettőt. Persze rettegnek attól, hogy ha esetleg találnának is valakit, el tudnák-e az illetőt viselni minden rigolyájával együtt, ennyi idősen. És ha el is tudnák, hogyan mennének a randevúk. Mikor? És ha mennének, hogyan tudnának visszajönni terhesség után dolgozni, és hogyan tudnának dolgozni végig terhesség alatt, hiszen ez az elvárt. Túlórázással, hazavitt munkával, nulla home officeszal (vagyis csak munka után ugye), és úgy egyáltalán úgy, hogy a férjük éppen ugyanígy éli a mindennapjait. 

Ez baromi félelmetes, és végtelenül szomorú. Mindig olvassa az ember persze a felméréseket, hogy "a budapesti 41 év feletti nők több mint 10% gyermektelen. A gyermektelen nők 31 százaléka Budapesten él. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a gyermektelen nők körében 31, míg a gyermekes nőknél 22 százalék, ugyanakkor a gyermektelen nők között azok is többen vannak, akik a nyolc általánost sem végezték el."

Vagyis: senki nem szül ebben az országban. Viszont, sajnos nem vállalnak gyermeket a budapesti, diplomás, jól kereső fiatalok sem (akik még valami okból itt ragadtak), és akiket kikészít a munkahelyük és lehetőséget sem hagy arra, hogy amíg szakmailag fejlődnek  (ha egyáltalán fejlődnek), mellette lehetne esetleg magánéletük is. 

Sokszor eszembe jut, szerencsétlen helyzetben szültem-e gyereket (akkor még albérletben éltünk, bár volt lakásunk, szar volt a keresetem, és a terhesség alatt megszűnt a munkahelyem is). De ilyenkor mindig kicsit visszafogom magam és hálát adok mindennek, aminek lehet, hogy megtaláltam Aldricot, hogy 28 évesen szülhettem és hogy itt van velünk Bertie. 

Bár mindenkinek ilyen szerencséje lenne ebben az országban, aki erre igényt tart!

Mostanában néhány dolog átértékelődött bennünk a gyerek öltözködésével kapcsolatosan. Vettünk pár új dolgot!

Amik beváltak a hideg ellen: 

Body. Mostanában, ha tehetjük, adunk a gyerekre bodyt, mert fázik a dereka egyébként. Egy időre félretettük a bodykat, igazából már tavaly tél után, mert nyáron nem kellett és kisbabásnak is találtuk. Hát, most ismét elővettük őket, és tervezünk is még beruházni nagyobbra. Ahonnan beszerezzük: Zara, H&M, Brendon. 

Otthoni naci. Vettem neki kettőt az Aldiban nemrég. Ezekben alszik, mert térd alatt ér, vékony, de mégis melegít. Bertie-t egyébként zavarja, hogy nem ér le a zoknijáig (mármint szépségileg), és csak most, kb 2-3 hét hordás után fogadta el valamennyire, hogy ez egy ruhadarab.:) A lakásban egyébként fel szoktunk öltözni, mert 20-21 foknál többre nem szoktuk felfűteni a lakást (és nemcsak a magas belmagasság miatt, hanem egyébként sem). Ahonnan beszereztük: Aldi.

Harisnya. Mindig van rajta harisnya már, ha kimegyünk. Egyet vettem a Kikben, amikor a Lurdyban jártam véletlenül, és azóta megtetszett az ötlet és hideg is lett.:) Azóta a másik kettőt az Aldiban vettük, jók. 

Kesztyű: Az ötujjas kesztyűjét még tavaly ősszel kapta a szüleimtől, de sosem engedte felvenni. Aztán idén valahogy megtetszett neki és a legtöbb esetben hajlandó viselni, sőt nagyokat nevet, miközben az ujjait igazgatjuk bele. Ahol vették a szüleim: Tesco. 

Esővédő a babakocsira: Nos, télen mi nem lábzsákot használunk, hanem esővédőt. A babakocsinkra szerencsére olyan jár, amiből ugyanúgy kilát, de nagyon vastag anyagú, így szabályosan meleg van alatta. A másik babakocsinkra is jó szerencsére. Télen sem igényel plusz plédet, vagy lábzsákot ez a koncepció. Őszintén szólva senki mást nem láttam ilyen megoldást használni, de senki mást nem is látok az utcán telente babakocsival. Mi hiszünk a norvég nevelésben, így mi megyünk.:) Sőt, egyszer egy nő megszólított bennünket, hogy végre valaki, aki esővédővel viszi a Stokkét télen, amikor ő tologatta a babáját, sosem látott senkit így és már azt hitte, ő a hülye. Nos, nem. Már ketten vagyunk. :D Ahonnan beszereztük: Brendon Stokke esővédő.

Kantáros naci. Nagyon hasznos azokra a napokra, amikor nincs tiszta/száraz bodyja Bertie-nek. Megvédi a derekát, praktikus és cuki. Két hátránya van, az egyik, hogy mivel meleg, ezért a bölcsiben és otthon is azonnal le kell venni (így ajánlott alá harisnya), és leszakadósak a gombjai a sok feszegetéstől öltözésnél. Ahonnan beszereztük és azóta se láttunk sehol: Brendon. 

Hózentróger. Nagyon hasznos ruhadarab a hideg napokra. A nadrágot összetartja a pulcsival, inggel és mindig stílusos. Ahol vettük: Zara.