Az utóbbi két munkahelyem olyan volt, amilyet csak a filmekben, meg persze a kutatásokban láttam ezelőtt. 

Úgy hittem, hogy az emberek, akik velem egyidősek (vagy idősebbek) majd biztosan olyanok lesznek, mint én. Majd biztosan hasonló dolgokat élnek meg, gondolnak, mint én. 

Ehelyett a 40 feletti korosztállyal (ha épp van gyerekük, amire szintén alig van esély) tudok csak bármiről beszélni, ami mindenki más számára, akik ennél fiatalabbak, visszataszító, ismeretlen és félelmetes. Nemcsak a gyerekről, házasságról, de arról is, hogy ki siet haza a munkából, ki mit csinál a családjával munka után, vagy hétvégén. 

Körülöttem hirtelen rengeteg 30 körüli szingli lett, férfiak és nők egyaránt. Nem arról van szó, hogy ne akarnának gyereket, de nincs rá alkalmuk. Ha éppen valami miatt nem túlóráznak (ami szinte hihetetlen), akkor is fél 6-ig dolgoznak, és mire egy randira odaérnének, lenne este 8 is, vagy még több. Aztán, még mindig ott lenne a gond, hogy nem vittek haza elég munkát, vagy ha hazavittek, a randi miatt nem alszanak majd semmit, mert még utána dolgoznak otthonról, és másnap úgy mennek be dolgozni. Hullafáradtan. 

Ők maguk is belátják, hogy így esélyük sincs párkapcsolatra, pláne gyerekre, pedig szeretnének mindkettőt. Persze rettegnek attól, hogy ha esetleg találnának is valakit, el tudnák-e az illetőt viselni minden rigolyájával együtt, ennyi idősen. És ha el is tudnák, hogyan mennének a randevúk. Mikor? És ha mennének, hogyan tudnának visszajönni terhesség után dolgozni, és hogyan tudnának dolgozni végig terhesség alatt, hiszen ez az elvárt. Túlórázással, hazavitt munkával, nulla home officeszal (vagyis csak munka után ugye), és úgy egyáltalán úgy, hogy a férjük éppen ugyanígy éli a mindennapjait. 

Ez baromi félelmetes, és végtelenül szomorú. Mindig olvassa az ember persze a felméréseket, hogy "a budapesti 41 év feletti nők több mint 10% gyermektelen. A gyermektelen nők 31 százaléka Budapesten él. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a gyermektelen nők körében 31, míg a gyermekes nőknél 22 százalék, ugyanakkor a gyermektelen nők között azok is többen vannak, akik a nyolc általánost sem végezték el."

Vagyis: senki nem szül ebben az országban. Viszont, sajnos nem vállalnak gyermeket a budapesti, diplomás, jól kereső fiatalok sem (akik még valami okból itt ragadtak), és akiket kikészít a munkahelyük és lehetőséget sem hagy arra, hogy amíg szakmailag fejlődnek  (ha egyáltalán fejlődnek), mellette lehetne esetleg magánéletük is. 

Sokszor eszembe jut, szerencsétlen helyzetben szültem-e gyereket (akkor még albérletben éltünk, bár volt lakásunk, szar volt a keresetem, és a terhesség alatt megszűnt a munkahelyem is). De ilyenkor mindig kicsit visszafogom magam és hálát adok mindennek, aminek lehet, hogy megtaláltam Aldricot, hogy 28 évesen szülhettem és hogy itt van velünk Bertie. 

Bár mindenkinek ilyen szerencséje lenne ebben az országban, aki erre igényt tart!