Mostanában, hogy egy hónap pihenés után ismét elkezdtem 8 órában dolgozni, sokat agyalok ezen a témán. Egyrészt, mivel a gyereknek nem találtunk jobb/ugyanolyan jó bölcsődét a lakhelyünk közelében, mint a mostanija, így 1 órányi BKV-útra kerültem Bertie-től a hét három napján. Viszont az otthonunkhoz feleannyi távolságra vagyok, mint eddig. 

Egyrészt, iszonyatosan nehéz ez az egész lelkileg, mert egyetlen ismerősünk sem ment vissza a gyereke mellől dolgozni, vagy ha igen, rövidesen rájött, hogy két felnőtt nem tud dolgozni egy gyerek mellett, vagy hogy teljes munkaidőben ez az egész megoldhatatlan. Számomra a jelenség iszonyatosan bűntudatkeltő és demotiváló is egyszerre. 

Én magam próbáltam home office-t ajánló és/vagy normálisan fizető részmunkaidős állást is keresni, ezek gyakorlatilag - legalábbis az én szakmámban - nem léteznek. Hogy miért, azt nem tudom. Mások is csak úgy tudtak elmenni ilyen munkakörbe az ismeretségi körömből, hogy ajánlották nekik ismerősök, vagy hogy a rendes állásukba tértek vissza először 4 órában, majd 6-ban. 

Nos, én egyszerűen nem értem, hogyan tud két ember teljes állásban dolgozni bölcsődés, óvodás, iskolás gyerek mellett. Az emberek reggel 9-re mennek dolgozni és fél 6-ig vannak, legalábbis nekem eddig minden munkalehetőségnél ezt az opciót mondták, és mindig így is dolgoztam. A gyerek bölcsődéje nálunk fél 9-től 4-ig van, de legyen az, hogy 5-ig nyitva van egy bölcsőde vagy ovi.

Az emberek egy 1 km-es óvoda-lakás-munkahelyek háromszögön belül élik az életüket? Ha nem, hogyan érnek oda bárhová időben? 

Mindenki, aki dolgozik, az autóval jár? Este munka után van idejük még sportolni? Mert mi pl. azért járunk gyalog, mert este 6-kor már nem megyünk ki futni. Mindenki, aki dolgozik, az 7-3-ig teszi? Vagy mindig csak az egyik szülő tudja intézni a gyerek dolgait? Mindenhol nyugdíjas, de mégis teljesen aktív életet élő és azonos városban tartózkodó nagyszülők segítik napi szinten a családok életét?! 

Én ezt a helyzetet egyáltalán nem értem. Egyszerűen nem fér a fejembe. Apám néha fél 3-ra már otthon volt gyerekkoromban, mert olyankor műszakban dolgozott a gyárban, így iskolásként általában volt otthon valaki, mire hazaértem, reggel pedig valamelyikük elsétált velem az 1km-re levő sulimba. (UPDATE:Ezt a mondatot átírtam, mert többen nem értették.) Felsősként már az egyik stayathomemom vitte az összes gyereket a suliig gyalog. Amikor meg még óvodás voltam, akkor anyám elugrott értem, bevitt a tanáriba és ott firkáltam, míg haza nem indultunk együtt a busszal, néha, ha apám nem három műszakban dolgozott, beugrott értem és vele mentem haza. A városközponttól 20 perc buszútra laktunk akkoriban. 

Aldric szülei egyfolytában dolgoztak, így ő nagyon hamar komoly távolságokat egyedül megtevő kulcsos gyerek lett. Ezt mi nem szeretnénk. Persze, szerencsénk van, mert Aldric a hét nagyobb részében home office-ban dolgozik, így rugalmasabban tudja intézni a közös dolgainkat. De csak ő. Én a saját ügyeimet se. Az én szüleim még aktívan dolgoznak, 100 km-re tőlünk, Aldric szülei meg már nem járóképesek napi mozgatásra... 

Összegezve, én ezt az egészet nem értem. Ha valaki érti, szóljon!