Kalandra fel!

Négyen lettünk

Bertie-nyelv háromévesen

Írtunk már egy posztot korábban Bertie sajátos nyelvéről, s mivel még mindig nem váltott át egészen magyarra, bár napról napra látszik a fejlődése, gondoltuk,érdemes még egyszer pillanatfelvételt készíteni arról, hogy milyen szavakkal kommunikál velünk.

Íme, néhány példa:

Bábábá - a minionos figurát ábrázoló hátizsák

Bibi - 1. seb, 2. kerékpár

Buj - busz

Caj - a Cars/Verdák mese figurái

Eni - Heni, a bölcsődei gondozó és az összes többi bölcsődei gondozó is

Idete - Még egyszer!

Ido - induljunk!

Jujukimama - Suzukis mama (ez előbb uuimama volt, aztán uukimama), aki az édesanyám

kaja - cumi

Kakoj - kakaó

Kikimama - az anyósom

Kuki - 1. puki, 2. kuki

Nem a jó - nem kell, nem ezt akarom

Ez jó tej! - vaníliás tej ivás közben

Nem megyi - nem jó, nem működik, nem tudja megcsinálni, amit akart 

Oma - Soma

Opejpapa - Opeles papa, az apósom

Paja - bárány plüssállat, ami nélkül nem hajlandó aludni

Sihuhu - vonat

Ta - Tas

Taj - tea

Tuja - tojás

Tutu - motor

Vijjo - Villő

Zszszs - repülő

5 tanács első transzatlanti repüléshez egy 3 évessel

Nemrég odafelé 9, hazafelé 7 órát utaztunk Bertie-vel Budapestről New Yorkba/New Yorkból Budapestre. Átszállás nélkül. Miben különbözik ez egy sima repülőúttól, amihez itt adtunk tanácsokat?

Abban, hogy ez nektek is baromi megterhelő, nemhogy a gyereknek. De mindig lásd a célt! 

Néhány tanács:

1. Készülj fel mindenre! 

Lélekben minden eshetőségre legyél felkészülve és játszd le az agyadban előre a lehetőségeket. Legalábbis, amennyit csak tudsz. Végig járkálni akar majd. Végig aludni fog. Végig újabb és újabb innivalókat kér. Olyan ételeket kér, amiket szeret, de eszedbe se jutott venni előre. Olyan játékokat kér majd, amire szintén nem gondoltál. Esetleg éppen azt a könyvet. Nem köti le a tévé. Nem köti le a játék a képernyőn. Barátkozni akar mindenkivel. Vagy végig sírni fog. Persze, sok esetben nincs mit tenni (pl. ha nincs nálad egy adott játék vagy csoki), de fontos lélekben erre is felkészülni. 

2. Váltsátok egymást! 

Ha járkálni akar, mindketten járkáljatok vele, játsszatok vele felváltva. De addig a másik ne csak nézzen maga elé, hanem menjen mosdóba, nézze a sorozatot/filmet a kis képernyőjén, olvasson, töltődjön fel a saját "műszakjára". Ezek a kis műszakok ne legyenek hosszabbak 10 percnél egyszerre. Így nem fog olyan gyorsan elfogyni a türelmetek. 

3. Bármikor kérj nasit vagy inni, ha a gyerek kér!

Tudd, hogy a transzatlanti járatokon bármikor kérhetsz inni vagy enni, csak szólnod kell a légiutaskísérőknek. Így ha a gyereked teázna, teázhat, ha enne, ehet. 

4. Próbáld alvásidőre igazítani a repülés egy részét!

Ez persze egy transzatlanti járatnál nem nehéz. Ha van lehetőséged, utazz éjjel, akkor több alvásra van esély a gyerek részéről, mintha nappal mentek. 

5. Élvezd!

Nehéz? Nehéz. Hosszú? Hosszú. De azért utazol, mert akarsz, és oda, ahová akarsz. Ott majd jól érzed magad, ahová megérkezel, legyen az a hazafelé út vagy az odafelé. Élvezd a repülőutat is, hiszen a másik választás rosszabb. 

shutterstock_384332770_0.jpg

3 éves státuszon voltunk a védőnőnél

Bertie nemrég 3 éves lett, így suhantunk a védőnőhöz a 3 éves státuszának megállapításáért.

Az alap kérdések és a válaszaink:

  • 1. Rövidebb lépcsőn (3-4 fok) önállóan megy fel-le (kézfogás és kapaszkodás nélkül)? IGEN
  • 2. Szokott-e úgy csinálni játékból, mintha főzne, autót vezetne stb.? IGEN
  • 3. Egyszerű dallamot, mondókat ismétel? NEM 
  • 4. Legalább 15 cm távolságból rajzol vagy nézi a mesekönyvet? IGEN
  • 5. Tudja-e, hogy lány vagy fiú? IGEN (micsoda cisznormatív világ, fujj:D) 
  • 6. Tud-e zárt kört, karikát rajzolni? IGEN
  • 7. Beszéde érthető-e idegen számára? IGEN 
  • 8. Párbeszédbe bevonható? IGEN
  • 9. Gyakran kérdezi-e: "Ez mi?" vagy "Mi ez?" IGEN
  • 10. Szobatiszta nappal? NEM 
  • 11. Megosztja örömét, bánatát, vagy a számára fontos eseményeket? IGEN 
  • 12. Játéka során különböző tárgyakkal helyettesíti a jelen nem lévő tárgyakat? IGEN

Testi fejlődés: 

  • Testtömeg: 16kg
  • Testhossz: 101 cm 

 

  • Nehezen lehet vele kapcsolatot teremteni? NEM
  • Nehezen fogadja el az új helyzeteket? NEM
  • Érdeklődése beszűkült? NEM
  • Több kockából építményt hoz létre? IGEN
  • Háromig megszámlál dolgokat? IGEN
  • Segítséget kér? IGEN
  • Kicsit és a nagyot megkülönbözteti? IGEN
  • Főbb testrészeit megnevezi? IGEN
  • Gyakran agresszív, indulatait nem tudja kontrollálni? NEM
  • Nagyon fáradékony? NEM
  • Alvása nyugtalan? NEM
  • Csak bizonyos ételeket fogad el? NEM 

Látás, kancsalság vizsgálata: 

  • Takarás ellen: NEM tiltakozik
  • Takarás után szeme korrekciós mozgást végez? NEM
  • Hunyorít? NEM
  • Célzott figyeléskor fejét gyakran ferdén tartja? NEM
  • Sztereolátás: NEM együttműködő (ez azt jelenti, hogy nem érdekelte a lap, amin dolgokat kellett nézni, hanem inkább a Minionos lámpa
  • Visus: ua. 
  • Korrigált? NEM 

Hallás állapot:

(római katolikus, haha) 

  • jobb, bal: JÓ
  • Beszédfejlődés vizsgálata:
  • Rövid mondatokban beszél: IGEN 

53160465_2252830724739474_7816163003463630848_n.jpg

Mozgásszervek vizsgálata: 

  • végtagok alaki eltérése: NEM
  • végtagok funkcionális eltérése: NINCS
  • gerincrendellenesség: NEM
  • lábdeformitás: NEM
  • mellkasdeformitás: NEM
  • hanyagtartás: NEM
  • pes planus: NINCS 

Vérnyomásmérés eredménye: 71/58 Hgmm: p: 92 (ez alacsony)

A védőnői észlelés, vizsgálat alapján, soron kívüli házi gyermekorvosi/háziorvosi vizsgálat szükséges: NEM

A vizsgálat 15 perces volt, a vérnyomásmérést is meglepően jól bírta Bertie, a külső testi jellemzőit bemondásra írta be a védőnő. 

 

 

Rossz anya vagyok, mert - Jó anya vagyok, mert

Nemsokára 3 éves leszel és én borzalmas anya vagyok, mert

  • 1 éves korod óta dolgozom
  • nemcsak a pénzért dolgozom
  • magam miatt is dolgozom
  • apád van veled otthon, és nem én 
  • heti 2-szer napközibe jársz 
  • nem tudunk elég pénzt előteremteni ahhoz, hogy csak úgy elmehessünk az országból
  • nem találok magamnak és apádnak sem olyan állást, amivel szintén megtehetnénk ezt
  • csak 5 ébren töltött órát töltünk együtt hétköznaponként és ennyit is csak azért, mert apáddal mindig értem jöttök és elkísértek munkába 
  • apád munkahelyének megmaradásához valószínűleg nem teszek meg mindent
  • nincs mindig türelmem ahhoz, hogy egy nap 34-szer mondd azt, hogy mami
  • szeretek egyedül vécézni
  • napközben keveset tudunk beszélni telefonon
  • a nagyszüleidre nem bízlak rá eleget
  • túl gyakran kiabálok 
  • nem engedlek minden éjjel az ágyunkba
  • hetek óta elfelejtem felhívni a gyerekorvost státuszidőpontért 
  • nem élünk patikarendben otthon, sőt 

 

Elég jó anya vagyok, mert 

 

  • jobban szeretlek bárminél
  • csodás bölcsibe jársz
  • csodás óvodába fogsz
  • viszünk téged sok jó gyerekprogramra
  • bejárod velünk a világot
  • jó környéken lakunk
  • cruelty-free módon vezetjük a háztartást, a jövődért
  • szelektíven gyűjtünk a jövődért
  • nem autózunk, a jövődért 
  • értelmes pénzt keresek 
  • minden nem kötelező oltást is megkaptál
  • képernyőmentesen nevelünk 
  • te mindig nevetsz
  • folyton próbálkozom, hogy eljussunk egy olyan országba, ahol nem ilyenek a mindennapok

 

Mindenesetre, Bertie, sokkal több a borzalmas anya pont. Megígérem, hogy próbálkozom, hogy ne legyen így mindig. 

badmom_1.jpg

 

 

6 tanács kezdőknek 0-3 éves gyerekkel való repüléshez

Nemsokára első tengerentúli, jetlaggel járó útjára jön velünk Bertie, de addigra már túl lesz a 3 éves születésnapján. 

3 éves koráig Bertie 12 repülőgépen ült. Összesen 4 külföldi országban járt, 8 alkalommal. Ebből 3 célországba repülővel, a negyedikbe vonattal ment. 

Mivel 6 hónaposan repült először, így megtapasztaltuk a csecsemővel és a totyogóssal való repülést is, így néhány tapasztalatot átadok most nektek. 

1. Az alvó gyerek a cél

Amikor a gyerekünk még baba, jellemzően nem nagyon van ébren és nem is nagyon tud helyet változtatni, így a 6 hónapos csecsemővel való utazás maga volt a leányálom. Ha mégis van gyermekednek kifejezett alvásideje, érdemes olyan indulási időt választani, ami megfelel ennek. Ez később is jól jöhet.

Mikor 2 éves korában, 1,5 év kihagyás után, ismét repültünk vele, nagyon féltünk, mi lesz. Nagyon. Aztán elaludt a repülőn azonnal és végig aludta a 2 órás utat. Pedig imádja a repülőgépeket, a repülést és a Minibudozást is.:) 

2. Legyen nálad cumi és/vagy innivaló!

A felszálláskor és leszálláskor jó szolgálatot tesz a gyereknek a cumi, vagy ha (már) nem cumizik, akkor a tápszer vagy innivaló. Ahogyan nektek a rágógumizás.

Tapasztalunk szerint Európában belül nem cicóznak a gyerek kakaóján vagy egyéb innivalóján mennyiségi alapon. Egy ivókulaccsal vagy nagy cumisüveggel simán engednek bevinni a biztonsági ellenőrzéskor. Bár, külön el szokták kérni és meg szokták nézni az üveget, így most volt egy kis balhé meg sírdogálás a brüsszeli reptéren. De ahogy visszakerült hozzánk a kakaó, csupán dühös mutogatás lett a dologból Bertie részéről a biztonságiak felé.:) Nagyon aranyos egy szőke, 3 éves kisfiú, ahogy kígyót-békát kiabál halandzsanyelven mutogatva a kakaó elkobzása miatt.:)

3. Beszéljetek a repülésről sokat minden repülés előtt a gyereknek! 

Mi megnéztük a Repcsik c. mesét Bertie-vel a hosszú kihagyás utáni repülés előtt, sokat beszéltünk neki arról, hogy felszáll majd a repcsi és akkor megyünk, utazunk és tengerpart/város. Érdemes nagy gesztusokat, sok nevetést is hozzátenni a mondókánkhoz, hogy jó élményt nyújtson számára már előre a dolog. Mi egyébként a fél éves Bertie-nek is sokat beszéltünk a közelgő utazásról, pedig ő még nem sokat értett belőle.:)

4. Legyen a kézipoggyászban egy csomó mindene a gyereknek! 

Tedd be a kézipoggyászába a következőket: kedvenc takaró, alvós állat, játékok, könyvek. Ha már néz videókat, tölts le párat a telefonodra is, hátha kedve szottyan mesézni, videózni az út alatt. Aztán igyekezz nem feltenni az ülésed fölé ezt  a csomagot.:)

5. Legyél kicsit engedékenyebb, mint otthon!

Ha van időtök és a kicsitek szeretne minden, de tényleg minden játékot és csokis zacskót megfogdosni az ajándékboltban, hadd tegye. Visszapakoljátok majd együtt.

Ha egy játékot meg is venne, gondold át, tényleg egyből nemet kell-e mondani rá. Van-e értelme annak a dolognak? Használná-e később is a gyerek? Bertie-nek van egy csomó olyan kedvence, amit így hirtelen döntésből vásárolt össze különböző helyeken, szóval nekünk ez abszolút hosszútávú befektetés szokott lenni. 

Az engedékenység igaz az utazás idejére is. Brüsszelben pl. megvettem Bertie-nek egy ukulelét, mert olyan nagyon akarta. Szereti azóta is, kint pedig el sem engedte egy percre sem.:) 

6. Lazulj el! 

Amikor a repülős kihagyás után utaztunk Máltára nyaralni, mellettünk levő sorban három 25+ fiatal ült. Fennhangon arról beszéltek az utazás elejétől kezdve, hogy fizetnének bármennyit azért, hogy gyerekmentes járaton ülhessenek, mert a gyerekek zavaróak, sírnak, és a szülők idegesítőek. Szinte fájt látni, hogy ők milyen hangosak, a járatok utazó összes gyerek meg hogy belemélyedt a könyvekbe és játékokba.:) Nekünk sem kellett volna előre és abban a helyzetben sem idegeskedni, ma már belátom. Szóval kicsit el kell engedni azt, hogy gyerekkel az utazás stresszes.

Persze így is az lehet, és lesz is valószínűleg, de ez maga az élet. Merj élni! 

merj.jpg

Miket bojkottálunk és miért?

Már régen készültem írni egy olyan posztot, amiben leírom, miket bojkottálunk, mióta Bertie megszületett. Egyrészt lelkes környezetvédők, cruelty-freesek és politikai aktivisták lettünk. Mindhármat azért, mert egyre nagyobb a felelősség a vállunkon, hiszen már Bertie jövője is számít. 

depositphotos_58317129-stock-illustration-boycott-red-stamp-text.jpg

Nutella 

Sajnos, mivel sokat vásárolunk boltban, ezért a pálmaolajat nem tudjuk teljesen kikerülni. Viszont a legnagyobb felhasználóját, a Ferrero-t igen, így mondtunk le a Nutelláról és a Rocherról.

A pálmaolaj miatt naponta 12 emberszabású hal meg. 

CBA

Ez ma már egyre kevésbé téma, hiszen nemsokára a LIDL a földdel teszi ezeket a szemét boltokat egyenlővé, de azért még van pár helyen.

A fideszes tulaj, Baldauf László miatt

Nagy márkák kozmetikai termékei

A nagy márkák még mindig tesztelnek állatokon, habár az Unióban ez tilos. Elviszik hát máshová! Nos, amióta ezeket bojkottáljuk, sokkal olcsóbban jövünk ki a sajátmárkás termékek miatt, és a közérzetünk ugyanolyan. Ja nem, jobb, mert nem támogatunk undorító cégeket sok pénzzel. Itt megtalálod, milyen márkákban bízhatsz. 

Daubner Cukrászda 

Nem eszünk ott többé süteményt. A tulaj a Jobbik fő támogatója. 

Oriental Soup House 

Volt egy kedvenc éttermünk a lakásunkhoz közel, amit sajnos ma már bojkottálnunk kell, mert nem adtak egy vendégüknek a nyári hőségben csapvizet, ami nemcsak törvénytelen, de felháborító is. 

Műcsarnok

Régen szerettük ezt a helyet, gyakran jártunk ide, de sajnos ma már nem tudunk. Ugyanez a helyzet lesz majd a Néprajzi Múzeummal is

Műanyag csomagolások, műanyag evőeszközök, tányérok, üvegek 

A szüleinktől érkező műanyag zacskókat felhasználjuk macskakaki kidobásra és arra, ha valamilyen ételt teszünk ki a kapuba, hogy aki kéri, elfogyaszthassa. Magunktól nem veszünk. Műanyag eszközöket, tányérokat nem használunk sehol. Műanyag üveges italokat nem vásárolunk, csak ha muszáj. A műanyag csomagolású péksütik és gyümölcsök helyett a nem csomagoltat részesítjük előnyben (ez főleg Nyugati-Európában nehéz). 

Jamie Oliver étterme a Várban 

"Annak a Zsidai Zoltán Roynak köszönhetően, akinek hivatalosan nincs semmilyen üzleti vagy politikai kapcsolata az Orbán-családdal – ahogy ezt a Zsidai Csoport közölte korábban, amikor kiderült, hogy Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya kezdett el náluk tevékenykedni."

Bambi Presszó

Sokáig tűrtük ennek a helynek minden hibáját, mert jó helyen van, közel is, érdekes politikai pletykákat hallhatsz, ha fülelsz és jók az árak. És persze, nagyon kellene több ilyen jellegű presszó Budapestre. Aztán nemrég betelt a poharunk a kártyás fizetés hiánya, a gépi kóla minősége, és a sütiké miatt is. A legfőbb okunk azonban a kiszolgálás milyensége. Van egy idősebb, mufurc pincérnő, akinek fáj az élet, amit megértek, de költözzön akkor tanyára. És van néhány fiatal, akinek szintén ezt ajánlanám.:) 

TV2, M1, rádióadók

 

A tévécsatorna dolog könnyű, mert nincs tévénk. A tulajdoni háttér miatt bojkottálandó rádiók már nehezebb esetek, de még mindig maradt egy hallgatható rádió. Amíg marad, addig örülünk. 

 

Persze, ez most csak egy hirtelen összerakott lista, és sajnos folyamatosan bővül. És, hogy miért jó így élni? Nem jó. De muszáj. Meg kell tennünk mindent azért, hogy a saját életünk és a gyerek jövője jobb legyen. Nehezebb így? Igen. Sokkal? Nem. És nagyon megéri! Hosszútávú megoldás lesz majd persze ezek egy jó részére az emigráció, de amíg ez nincs, marad ez. Több a semminél. 

De mire jó úgy ez az élet,
Hogyha futnod kell, amíg éled? 

 

 

 

 

 

2019 az óriási életesemények éve lesz! 1. rész: beiratkozás az óvodába

 Bertie április elejétől otthagyja a bölcsit, és a nemzetközi területek felé elmozdulva kezd egy angol nyelvű Montessoriban. Bár, hozzátartozik az igazsághoz, hogy még három napra vissza fog menni április végén, mert az oviban tavaszi szünet lesz. 

A bölcsiben februártól heti 3 napot lesz benn, az oviban is eleinte így kezd heti 3 nappal, aztán meglátjuk, mi felel majd meg neki és nekünk. 

Az oviban tehát április első hetében kezd, egy hónappal a 3. születésnapja után. 

Mi kellett az ovis beiratkozáshoz? 

  • a kitöltött jelentkezési lap
  • regisztrációs díj befizetése 
  • a gyerek oltási könyvének másolata 
  • a gyerek anyakönyvi kivonatának másolata
  • a gyerek személyi igazolványának másolata
  • a gyerek lakcímigazolványának másolata 
  • a szülők személyi igazolványának másolata 
  • a szülők lakcímigazolványának másolata 
  • a gyerek taj kártyájának másolata 
  • a gyerek adókártyájának másolata 
  • kezdés előtti hétről egy közösségbe mehet, mert nem fertőző igazolás a gyermekorvostól 

Mit érzünk?

  • Félelmet a nagy döntés miatt.
  • Boldogságot a valószínűleg jó döntés miatt.
  • Hálát a családi napköziben eltöltött 2 év miatt.
  • Örömöt, mert a gyerek is nagyon izgatott a váltás miatt.
  • Izgalmat, mert én is végre rendesen részese lehetek a gyerek vitelének, hozatalának.
  • Aggódást, hogy jól bánnak-e majd vele az új helyen is. 

Bárhogyan is, ez egy csodás, új időszak lesz az életünkben, mindannyiunk számára. Nagy változás, de remélhetőleg jó változás! 

Az a régi terasz és a nagy folyó
Sok-sok emlék, sok kakaó
Akkor még persze tudtuk, mi a szép, s mi a jó
Én megkértem a kezedet, de te megmostad a fejemet
Így játszottunk, míg értünk jött a mama
Bölcsibe' volna lenni újra jó, folyna a sok-sok habos kakaó
Én lekapartam a vörös gittet
És az édes kis praclid ott is segített
Galacsinná gyűrtük, cél a folyó
De én nem tudtam még addig eldobni,
És te ugyanígy tudtál nevetni
Ha elrontottam valamit, ügyetlen voltam
Bölcsibe' volna lenni újra jó, folyna a sok-sok habos kakaó

2018\11\21 Clamesa 1 komment

A nem az nem? Akkor is, ha gyerek vagy?

Mostanában sokat gondolkodunk azon, hogy meddig terjed a gyerekkel kapcsolatban a "nem az nem" elve, és az, hogy az ő teste az övé, arról, hogy ki mit tehet meg a testével, arról kizárólag ő dönt. 

Mostanában sokszor teszünk olyasmit, amit a gyerek nem akar. Pl. be kell tenni a babakocsiba, mert álmos már vagy mert sietünk, vagy ki kell szívni az orrát, akkor is, ha nem akarja, vagy fel kell öltözni, mert indulni kell, vagy be kell venni a D-vitamint, akkor is, ha nem akarja. Bertie most 2,5 éves, az életünk egy állandó küzdelem és az akarata elnyomása miatti aggódás lett.

Meddig terjed az, hogy a gyerek a saját testével kapcsolatos dolgokra nemet mondhasson? Hogyan kell neki megtanítani ezt egyáltalán, ha tőlünk nem ezt látja?

Néhány véleményt gyűjtöttem össze a témában más szülőktől, hátha közelebb jutunk a megoldáshoz.

Itt az első vélemény: 

Nincs vita, beveszed a D-vitamint, beülsz a babakocsiba, felveszed a pulóvert és kész. Ha hisztizik, akkor sem engedünk, mert a felnőtt tudja mi a jó, nem a gyerek. 3-5 alkalom után nincs hiszti.

Így lehet neki megtanítani. Már eltudod neki magyarázni, ugyan, hogy megbetegszik, ha nem öltözik fel rendesen, vagy nem veszi be a vitamint de igazán felfogni nem fogja. Ekkora gyerek számára még nem magától értetődő a két dolog közti kapcsolat. A pillanatban él, most nem akar vitamint bevenni, most kényelmetlen neki a pulóver, hiába megy ki 2 perc múlva a hidegbe. A most kényelme érdekli még csak. Ez a válaszom, parancsolni kell neki, akármilyen kényelmetlen is számunkra. 6-7 évesen már meg fogja érteni. Mi így csináljuk és már maguktól tudják, hogy kell öltözni, maguktól kérik a C-.meg D-vitamint, és ők szólnak ha valamit elfelejtünk. És nem utálnak minket. Ilyen kis korban legnagyobbrészt még a szülei rendelkeznek a teste felett, fürdetik, törlik a fenekét, öltöztetik stb. Elkerülhetetlen. Csak pár év múlva lehet neki megmondani, hogy pl. a popódat csak papa és mama foghatja meg, a tanítónéni/bácsi nem. 

Egy másik vélemény szerint: 

Ez az időszak a határszabásról szól, mert nem lehet mindig mindent úgy, ahogy ők akarják. Amellett, hogy van szavuk és kifejezhetik az akaratukat, meg kell tanulni hogy nincs mindig minden úgy, ahogy ők azt elképzelik. Mondja el, fejezze ki az akaratát, de ha valamit meg kell csinálni, azt meg kell csinálni, másban majd dönthet.

 Ismeri a bugyiszabályt: hogy ő sem nyúl oda másnak és neki sem nyúlhat oda senki, még anya és apa sem, csak ők mossák maguknak 2 éves koruk óta. Tudja, hogy mondhat nemet, de vannak olyan dolgok, amikben kikérjük a véleményét, gy megtanulja, hogy vannak muszáj dolgok és vannak mások.
Ha nagyon ellenérzése van és tud beszélni, elmondhatja, miért nem akar zoknit húzni, vagy bevenni a gyógyszert, meg van hallgatva. Ha elfogadható az érv, akkor van alternatíva: nem kell a babakocsiba ülnöd, de akkor gyalogolsz, vagy nem kell bevenned most a D-vitamint, majd délután-este újra megpróbáljuk, vagy akkor nem a királylányos zoknit veszed, hanem a macskásat.
Ha tényleg nincs olyan lehetőség, hogy kihagyjuk azt a lépést, akkor pedig elmagyarázzuk neki, miért kell azt megtenni. 
Nem lesz attól baja, ha néha látja, hogy márpedig meg kell csinálni dolgokat, de érdemes elmondani, akár utólag, ez most miért kellett, akár látva a következményét, hogy "de jó, hogy megcsináltuk". 

A bizakodó válasz: 

Egy gyereknek teljesen meg kell bíznia a szüleiben. a szüleit nem fogja összekeverni idegenekkel.

Mit mond ez az egész a határokról? 

A hatarszabastol fazom, szerintem nagyon felreertheto. Nem a szulo szabja a hatarokat, hanem a hatarok adottak (?) es a szulo kozvetiti oket. 

Az orrszivast, bevallom, eroszakkal lenyomtam. Talan lehetne maskepp, most gondolkodoba estem. 
Ruhafelvetel: en mentem mar ki vele ugy az utcara (nyaron!), h csak egy karkoto volt rajta. A masodik sarkon kerte, h adjam fel a ruhajat. Amikor valamit nem akar, az a taktikam vagy nem-taktikam, hanem termeszetesen is sokszor ez jon, hogy gondolkodoba esek, hogy hat vegulis van-e abban valami, amit o ker. 

2,5 éves gyerekkel mar siman megosztanam a dilemmamat is: gyerekem, azt szeretnem, ha a sajat tested folott te rendelkeznel, es te mondanad meg, ki hogy viszonyuljon hozzad. Hogy ne kelljen eroszakoskodnon, ha valamit nem akarsz. De az is fontos nekem, h az egeszseges legyel, es ehhez muszaj, h ne legyen taknyos az orrod. 

Ki a felnőtt? 

Veszelyezteti az egeszseget? Elkesunk miatta? Ki a felnott?

Jó, ha levesszük a gyerek válláról a döntési kényszert: 

Szerintem tökre jó a gyereknek, ha bizonyos döntéseket bizonyos korban még nem kell meghoznia, sem gondolkodni rajtuk. Főleg, ha nincs is tudása vele kapcsolatban. És nekem egyáltalán nem opció egy gyereket félóráig szavaztatni, amikor reggel orrot kell szívni, mert különben beteg lesz (egy ovis orrát akkor is kell rendszeresen tisztítani, ha épp nem beteg), és közben menni kell oviba/munkába. A testével kapcsolatos határszabást gyakorolhatja egyéb területeken.

Minden a gyerek életkorától függ: 

Szerintem a kor sokat számít. Ezeket a dolgokat most el kell fogadnia, és később el lehet kezdeni lazítani, és átadni a döntést bizonyos kérdésekben. 

Nem úgy fogalmazzuk meg, hogy a testük fölött ők rendelkeznek, mert nem akarok később ilyen érvet visszahallani, hogy miért bagózik például. Nálunk annyi van, hogy tudják, hogy nem kötelező puszit adni másoknak, és idegeneknek nem is szabad, illetve hogy senki nem nyúlhat hozzájuk bizonyos helyeken, emiatt maguknak is kell megmosakodni. Ha kicsípi valami a gyerekeket lenn, és be kell kennem, akkor is elmondom, hogy ez most kivételes alkalom, és ugye tudja, hogy csak ő nyúlkálhat oda, más nem. Nincs olyan illúzióm, hogy éles helyzetben egy ilyen pici gyerek ezt tudja egy felnőttel szemben alkalmazni.

Szerintem eléggé család illetve gyerekfüggő ez. Van olyan gyerek, akinél van értelme közös döntést hozni, meg kompromisszumokat kötni, és olyan is, akire rá kell parancsolni, mert olyan típus, hogy határozottabb kereteket igényel. Én a legtöbb dologba bevontam a gyerekeket, tiszteletben tartottam a kéréseiket, igényeiket, de a posztbeli példák pont olyanok, amikben a sarkamra álltam, a gyógyszerbevétel és a biztonsági öv nem vita tárgya. De nem is cirkuszoltak ezek miatt, az orvosságról megmondtam, hogy tudom, hogy pocsék, de be kell venni, utána ihatnak teát, az elveszi a rossz ízt. Szóval a sarkamra állás nem jelentett veszekedést, leuralást, és egy gyerek-szülő kapcsolatban nem lehet kikerülni azt, hogy bizonyos helyzetekben a szülő dönt.

Egészséggel kapcsolatos kérdésekben: 

Az egészséggel kapcsolatos döntések tipikusan olyanok, amiket viszonylag hajlott korban tud csak az ember felelősséggel meghozni. Az én gyerekem 5 éves korára jutott el oda, hogy egyáltalán valamiféle észérvekkel lehetett operálni, addig kellett a nagyon határozott fellépés meg a mindenféle manipulatív módszerek. A testtel kapcsolatos határszabást pedig onnan fogja megtanulni, hogy a szülők milyen példát mutatnak neki, akár urambocsá vele szemben is.

A 2,5 éves még túl kicsi: 

Egyszerűen nem tartanak ott mentálisan hogy ezeket a dolgokat felfogják. A túlmagyarázásnak sem látom értelmét, mert felfokozott érzelmi állapotban úgysem tud figyelni, és amúgy sem érti. Én úgy hidaltam át ezt a problémát, hogy röviden és tömören közöltem hogy mi fog történni és miért. Tőmondatokban, kijelentő módban. A többi, testtel kapcsolatos önrendelkezési dolgot apránként a szituációhoz igazodva adagoltam be.

Lelki és mentális felkészülés a döntésekre: 

Az, hogy a gyerek dönthet a saját testéről, életéről és ezt megtanítom neki, nem védi meg a pedofiloktól. Sem semmilyen erőszaktól. Annak fontos része, hogy az erőviszonyok nem egyenlőek és ezen semmilyen nevelés nem segít. Csak azon, hogy ezt fel tudja ismerni és jelezni tud. Ez teljesen más téma. 
Döntéseket pedig csak megfelelő információk és tapasztalatok birtokában lehet hozni. Nekünk is. Szerintem káros is lehet a gyerekre bízni olyan döntést, amire mentálisan és lelkileg nem lehet felkészülve. Utána meg neki kell viselni a következményt. Nem lehet az életkori, élettani fejlődés sajátosságait mellőzni. Vagyis nem tud bizonyos dolgokban dönteni és kész! 
Szerintem a kommunikáció a kulcs. Annyira, hogy a pedofilok, bántalmazók is azzal hallgattatják el az áldozatokat, vagy veszik rá dolgokra (hogy sarkos példával éljek). Manipulálják. Úgy és azt mondják, hogy nem is opció a másfajta döntés. A gyerek nem tud egyenrangú lenni. Szerintem nem kell mindig dönteni hagyni, (akkor meg ő ural le mibdenkit), hanem együttműködően állni a feladatokhoz, bevonni őt, elemezni a véleményét, de megfelelő írányítás mellett, mondhatjuk, hogy a saját ismeteteinket felhasználva manipuláljuk szerintem és akkor sérül legkevésbé. 

Érdekes ez a téma, nem? Én magam nem tudok dönteni, meddig és hol vannak a gyerek határai és az, amit még megtehet és amit már nem. 

Bertie szókészlete: mi mit jelent egy 2,5 éves szótárában

Bertie még nem beszél egészen jól, de már mond kétszavas mondatokat és a mondandónkat is minden esetben teljesen megérti. És használ néhány egészen vicces, Bertie-nyelvből származó szót is, lássuk, mik ezek!

Nem megyi. = Ez a nem megy. Ha egy duplot nem tud a másikba illeszteni vagy nem tudja eltolni az autót a bicikli tetején vagy egyéb lehetetlen helyzetbe keveredik, ezt mondja.

Nem akom. = Nem akarom. Ez a legszomorúbb dolog, amit valaha hallottam tőle, az ember szíve megszakad, ha kimondja ezt a két szót! 

Mami. = Engem így szólít. (becézett alakban: Majmi) 

Nem papa autó. = Ha olyan autót lát, ami nem olyan, mint a szüleimé. (nem mellesleg a papaautó és a mamaautó az két különböző autótípus, amit az utcán járva felismer)

Golyó = levesgyöngy és kerek édességek

Sihuhu = vonat, villamos

Tu=csavarhúzó

Kuj=csavarkulcs 

Kakó=lakáskulcs

Kaka = egy ideig minden, ami a cumisüvegében volt (általában víz, tej, de a névadó kakaó is, ez a szó már kiment a használatból)

Cica = a macskánk nevét nem hajlandó kimondani.:) (viszont a négylábúakat általában is így hívja, pedig ha mi mondjuk állatfajták neveit, nagy számban felismeri őket)

Turu =túró rudi 

Aka = kacsa vagy telefonozás, attól függ, mire mutat éppen 

Mimi = erről egyszerűen fogalmunk sincs, de nagyon lelkesen mondja 

Nyunyó = olló

2018\10\18 Clamesa 1 komment

Szívultrahangon jártunk ismét

A múlt héten elvittük a Svábhegyi Gyermekgyógyintézetbe Bertie-t, mert egyrészt már a magzati echokardiográfián, másrészt később a 6 hetes kontrollon és az azt követő ellenőrzésen is volt egy-két kis eltérés az eredményeiben. 

És, mert ha megijed valamitől, pl. a sötéttől, akkor a szívéhez kapkod és szaporán veszi a levegőt. 

Mivel ezt kérésre reprodukálni nem tudja, így a gyermekorvosunknak csak saját szavaimmal tudtam elmondani, aki erre azt mondta, hogy ez bizony egy teátrális mozdulatsor, amit valamilyen mesében látott. Mivel tévét nem néz, így valószínűleg egy élőszereplős Youtube-videóban, de mi sosem láttuk ezt, szóval kicsit furcsállottuk. 

A Maternityben volt a magzati echokardiográfiám és a 6 hetes kontroll is, de az ottani szívultrahangos dokival nem voltunk elégedettek (kapkodott, nem volt eléggé informatív, kommunikatív), így a Medocra váltottunk az ellenőrzéskor, ott nem a dokival, hanem a hellyel nem voltunk elégedettek, viszont közel volt legalább. Most is oda akartunk visszatérni, de nem volt időpont belátható időn belül hozzájuk, így kötöttünk ki a meglepő módon Óbudán levő Svábhegyi Gyermekgyógyintézetben. 

Ott állami körülmények voltak, csak tisztán. Ment a tévé, a játékok viszont fel voltak pakolva egy polcra, persze a TV-mentes Bertie túljárt az eszükön és leszedett mindent játszani.:) Sok ember volt, szűk folyosók, kicsit passzív-agresszív asszisztensek, recepciós és nővér. Egyikük EKG-t csinált, szó nélkül, az eredmények elmagyarázása nélkül, a másikuk pedig szívultrahangot. Utóbbi volt az orvos. Ő egy szó nélkül, percekig ultrahangozta a gyerek szívét, majd végül beszélni kezdett, és elmondta, hogy minden rendben. A gyerekkel kedvesek voltak, adtak neki játékokat, türelmesek is voltak vele. 

Amit mi szeretnénk, az egy hely, ahol ha 22.000 Ft-ot fizetek, elmondják, mit vizsgálnak épp, az milyen állapotban van, és aztán részletesen elmagyarázzák a következő random szavakat és rövidítéseket, amiket mindjárt felsorolok. 

Van egy kis szívzöreje egy szívben levő ín normális változata miatt, emiatt nem kell aggódnunk, a lyukacska zárult. 

A státusz eredménye: 

  • komp. keringés
  • cyanosis nincs 
  • norm. art. perif. pulsatio a végtagokon
  • surranás nem tap.
  • norm. int. szívhangok
  • kóros zörej nem hallható
  • máj nem tap. 
  • tüdők tiszták 
  • testsúly: 15 kg (mi mondtuk)
  • hossz: 93 cm (mi mondtuk)
  • transcutan 02 sat. 97% 

EKG: 

  • 110/min sinus ritmus 
  • kp állású frontalis QRS tengely 
  • norm. av. és iv vezetés 
  • pitvar ill. kamra terhelésre utaló jel nincs
  • norm. repolarisatio

ECHO:

  • visceralis ill. astrialis situs solitus 
  • AV és VA konkordancia 
  • norm. tág szívüregek
  • norm. kamra funkciók
  • Cava-k ill. tüdővénák beömlése normális
  • ép pitvari ill. kamrai sövény 
  • kompetens av bill-k
  • norm. nagyerek ill. áramlási viszonyok
  • ép aortaív ill. isthmus 
  • botallo vezeték nem igazolható 
  • Ao. acs flow 1.5 m/s, ao. decs flow 1.3 m/s AP flow 1.1 m/s 
  • M-mód: FS 38% 

Vélemény:

  • strukturális ill. funkcionális szívbetegség nem igazolható. Korábbi fonamen ovale apertum záródott. Aberrans bal kamrai ínhúr, accidentalis zörej. 
    Kontroll panaszok esetén bármikor. 

Diagnózisok:

  • Q2110 Pitvari sövényhiány 
  • Z0390 Megfigyelés: gyanított betegség vagy állapot miatt, k.m.n. 

 

12_children.jpg