10 örök ellentét a nevelésben a netes fórumokon

Felsorolok néhány örök ellentétet, amin egymás torkának szoktak esni a szülők, főleg az anyukák a netes oldalakon: 

1. A szülés módja

Amivel legelőször találkoztunk, már terhesség alatt, az a szülés módjának megválasztása volt. Van, aki csakis programcsászárral akar szülni, és van, aki csakis hüvelyi úton. Az egyik tábor attól fél, a másik a másiktól, de mégis egymásnak feszülnek. Pedig a félelem közös. 

2. A szoptatás - tápszer  

Hogyan etessünk a gyereket? - ez volt a második felmerült kérdés. Van, aki kezdettől tápszer mellett dönt, van, aki 2 évig akar szoptatni és van, aki 3 hónapig. És rendkívül vehemensen tudják képviselni mindegyik álláspontot a nők, saját akaratukat rákényszerítve a többiekre. 

3. Együttalvás - különalvás  

Vannak, akik kezdettől külön szobába teszik az újszülöttet, mások egy szobában alszanak vele, és megint mások egyenesen egy ágyban is. És mind szörnyetegnek tartja a többi szülőt, aki nem úgy csinálja.:)

4. Magánkórház vagy állami kórház 

A magánkórházban szülők az államisok szemében sznobok, igénytelenek és kivagyik. Az állami kórházas szülők meg felelőtlenek, hálapénzzel teszik tönkre az országot és nem akarják, hogy az apa is részese legyen az egésznek. 

5. Magánintézmény vagy állami intézmény 

Ha magánbölcsibe, magánoviba iratod, sznob vagy és csak meg akarod mutatni, neked mennyi pénzed van. Ha államiba iratod, nem akarod, hogy törődjenek a gyerekeddel, és a semmire vállaltad. 

6. Eldobható pelenka vagy "mosipelus" 

Ha mosipelust használsz, nem mozdulsz ki a lakásból, pazarlod az ivóvizet és amúgy is, sokkal kényelmesebb a másik. Ha meg eldobható pelenkát használsz, miattad szorul rá az óceánban a műanyag az állatokra és bárcsak ne is élnél ezen a Földön. 

7. Sterilizálók vs. nem sterilizálók

Vannak, akik a cumisüveget minden alkalommal kifőzik, a cumikat szintén rendszeresen, a lakás ragyog, a totyogó miatt naponta porszívóznak. Mások meg nem csinálják ezt. Mégis mindkét oldal szerint a másik hülye. 

8. Főzők vs. éttermezők/bébiételesek 

A nők egy csoportja maga főz otthon magára és a gyerekére is (pl, hozzátáplálásnál maga készíti az ételeket), egy másik része meg sokat ebédel lakáson kívül, és a gyereket bébiétellel eteti. Lehet mindkettő mellett felhozni érveket, de végtére is ez is csak egy sima háború a két csoport között. 

9. Apa vagy nem apa

A nők egy része (és a férfiak egy része) szerint az apa nem azonos mértékben szülő, mint az anya. A gyereknek az első években főként az anyára van szüksége. A másik részük szerint pedig mindkét szülő ugyanannyira fontos. És megy a vagdalkozás. Nem beszélve arról, hogy ha a szülők egymást anyának meg apának szólítják...:)

 10. Stokke vagy nem Stokke

Az egyik tábor imádja használni, mert kényelmes, szép, jól irányítható. A másik tábor szerint viszont sznobság, úgy néz ki, mint egy bevásárlókocsi és az autójuk kevesebbe került. 

+11. Lenyalod a cumit? 

Vannak nők, akik lenyalják a leeső cumit. Mert azt gondolják, hogy fertőtlenít. Kérem, ez a mi iskolarendszerünk. Ez. Mások meg lemossák vízzel. :)