Korábban sosem értettem azt a vádat, hogy aki állatot tart, az általában a gyerekeként tekint rá, akként kezeli azt a mindennapokban.

Engem egészen pici korom óta körülvettek állatok. Volt a nagyszüleimnél 2 kutya, pár kijárós macska (sőt, inkább kint élő macska), tyúkok, kakasok, ludak, malacok, kacsák. Én magam, bár téglalakásban nőttem fel, mindig tartottam állatot. 6 évesen kaptam az első hörcsögömet, Jerryt (akit nagyon kreatívan, a Tom és Jerryből neveztem el), és aztán egyre másra adták át egymásnak a stafétát a különböző fajta hörcsögök (aranyhörcsög, dzsungáriai törpehörcsög, roborowski törpehörcsög), és egy nyúl. 

Most meg felnőttként egy 9 éves cicával élek együtt, akiről már itt is sokat írtunk. Ő Humi. Rajongjuk, ötféle, neki való tápot adunk neki forgatva, hogy ne unja meg, hordjuk orvoshoz, oltatni, velünk alhat és néha kimehet szaglászni a belső udvarra, mert ez az új kedvence. Nem etetjük rosszminőségű étellel és nem eszik nasit. Illetve, ha nassolni szeretne, zöldségeket kap (paprika, ubi, olivabogyó). 

De: sosem nevezzük Humit gyermekünknek, nem hurcoljuk programokra, és nem hívjuk magunkat anyának és apának. Őszintén, én mindig azt is hittem erről, hogy ez csak egy buta sztereotípia. 

Mióta azonban szinte kizárólag 30-as szinglik (vagy családban nem élők) vesznek körül, rá kellett döbbennem, hogy ez a sztori igenis igaz! De vajon gyerekpótlék-e az állat, ha ezek a lányok, fiúk saját bevallásuk szerint nem akarnak gyereket, de mégis úgy hivatkoznak a kisállatukra, hogy "a gyerek" és önmagukra úgy, hogy "én is szülő vagyok", és hogy "anya ezt meg azt csinálta". 

Nem tisztem ezt eldönteni, és őszintén szólva nem is tudom eldönteni. De tény, hogy egyre több gyermektelen, velem nagyjából egykorú ismerősöm ruház be egy kutyára, fogad örökbe egy macskát vagy rágcsálót. Ez valóban egy tömeges jelenség a gyermektelen egyedülállóknál és pároknál. 

Vajon az állat helyettesíti a gyermeket? Azt az érzést kelti, hogy van valamink, ami majdnem olyan, mint egy gyermek, csak éppen még csak nem is kell annyi érzelmi energiát és pénzt beleölni? Nem tudom. De ha így van, akkor ez egy tévképzet. 

Humit imádjuk, de a Bertie iránti érzelmeink egészen mások, sokkal mélyebbek és komolyabbak. És csak reménykedem, hogy a környezetemben élők nem veszik el az ilyen típusú állattartással önmaguktól a lehetőséget ennek az érzésnek a megtapasztalására.