Én mindig azt hittem, teljesen normálisan/átlagosan/okésan éljük az életünket. Mármint, Aldric (vagyis a gyerek apja) is részt vesz a nevelésben, sőt ma már ő van otthon Bertie-vel heti 2 napot, én pedig dolgozom. Elég korán megismertettük vele a közösséget, mert éreztük, hogy szüksége van rá, de 6 éves koráig (vagy később sem) nem tervezzük heti 5 napot járatni sehová, hacsak nem kifejezetten ő akarja majd. 

Kezdettől eljárunk vele bevásárolni, cukrászdába, étterembe, kiállításra. Az ő napirendjéhez alkalmazkodva, de nemcsak fél órákra. Nem zárjuk ki őt az életünkből, vele járunk nyaralni is, nem kettesben. 

Kettesben csak moziba járunk, de őszintén szólva ezt is azért, mert oda még őt nem lehet vinni, amint lehet, hárman járunk majd. Kettesben szoktunk még otthon sorozatozni, filmezni is, mert őt untatja, nem akarja nézni, nem is szereti az ilyesmit. Így ezt az esti elalvása után szoktuk csinálni. 

Néha a bölcsijébe be szoktunk járni dolgozni is, mert itt meleg van, kellemes zene, természet és jönnek a kreatív gondolatok, ő meg napi 2 puszinál több időre ránk sem hederít. 

Tegnap megtudtam a netről, hogy emberek tök simán a pici babájuk/gyerekük nélkül mennek el csak vacsorázni, mert csak úgy tudják megélni azt, hogy továbbra is nők és férfiak és nemcsak szülők, és akár több napra is elutaznak nélküle. Mi meg azt sem tudjuk elviselni, hogy nélkülünk aludjon el esténként. Én attól még nőnek érzem magam, hogy gyermeket nevelek és a férjemet se apának érzem kizárólag azért, mert ő is ezt teszi. 

Én eddig teljesen abban a hitben voltam, hogy az emberek rá szoktak tapadni a gyerekükre, még nálunk is jobban, de rá kellett jönnöm, hogy talán nem mindenki, és vannak tömegek, akik még nálunk is nagyobb szabadságot hagynak a kisgyereküknek. Ez nem ítélet kérdése persze, hanem választásé. Nekünk ez az ölelkezős, együtt levős élet jön be, és szerencsére eddig Bertie és Humi cica is hasonlóképp akarnak élni. Meglátjuk majd, hogy lesz ez kiskamasz korban!:)