Hogyan lettem szuperanyu mások szemében?

Bertie-vel csodás az élet, ahogyan minden gyerekkel, de azért nem történik minden úgy, ahogy mi szeretnénk. Ennek ellenére valahogy folyton szuperanyu leszek minden beszélgetésben idegenekkel és nem idegenekkel is. Én pedig egyszerű tőmondatokban válaszolok, de úgy veszem észre, kommentár nélkül is, maguk a tények a bántók, azt hiszem. Hogy nekünk nem (volt) nehéz.

Néhány eset:

1. Ha barátnőink, barátaink tanácsot kértek, mit tegyenek az őrült fáradsággal, csak a szakkönyvek anyagait és a védőnő előzetes tanácsait tudtuk nekik mondani. A mi kisfiunk 2 hetesen már aludt éjjel végig, előtte is csak meg-megébredt egy cumikiejtés idejére.

2. Ha tanácsot kértek a szoptatással kapcsolatban, nem tudtam segíteni, mert nem szoptattam Bertie-t egy percig sem. Nem fájt a mellem, nem gyulladt be, a gyerek evett és minden oké volt. 

3. Ha a kórházi csomagról vagy kórházi ellátásról kérdeztek, nem tudtam segíteni, mert magánkórházban szültem. Ha valaki ugyanott akart szülni, akkor is nehezen, mert nekem nem ugyanazok voltak a preferenciáim, nem ugyanazok voltak a szerződésemben.

4. Ha valaki segítséget kért hasfájásra szintén a Dr. Spock és a védőnő segítő tanácsaival tudtam csak szolgálni, személyes tapasztalataim a témában nem voltak.

5. Ha a bezártságról akartak beszélni, én - bár Aldric otthon volt velünk, és én így nem voltam magányos - megpróbáltam segíteni, hívtam őket ebédelni, programokra, de nem akartak mozdulni igazán, csak inkább kibeszélni magukból a magányt.

6. Ha valaki kérdezte, hogyan osztom be az időmet, a házimunkát, tudok-e magammal törődni, hogy tudtam visszafogyni, nem tudtam mit mondani, hiszen Aldric ott volt mellettem, ezeket mind meg tudtuk oldani mindig is.

7. Ha tanácsot kértek, mit tegyenek, ha a gyerek válogatós vagy nem eszik, ismét csak a neten rákeresve tudtam segíteni, nekünk ilyen gondunk nem volt.

8. A bölcsiben a későbbi beszoktatós anyukák kérdezték, a mi gyerekünk is nehezen aludt-e, nehezen illeszkedett-e be és nehezen evett-e az elején itt. Ekkor így lassan két év elteltével már hazudtam. Illetve inkább elkentem a valóságot. Nem mondtam, hogy baj volt bármivel, mert nem is volt, hanem általános igazságokat mondtam arról, hogy ez valóban nagyon nehéz, az eleje mindig ilyen, hidd el, gyorsan túl van rajta stb. 

Nekem is vannak persze problémáim, elég sok, de ebben meg mások nem tudnak/tudtak segíteni, mert nekik ez nem volt gond:

1. Lakhatási problémák, amik azóta már szerencsére megoldódtak

2. Dolgoznom kell, amit nekik többé nem kell, bár ami azóta nekem már egyre jobban megy

2.a. Nem találom a helyemet a karrieremben és a család-karrier összeegyeztetésében sem, és ez pokoli nehéz

3. A politika egyre jobban szorítja a torkunkat, minden na egyre inkább el akarunk menekülni. Ezt nagyon sokan nem értik, nem érzik. Vagy azt nem értik, miért nem sikerül.

4. A gyerekünk nagyon barátságos, ami félelmetes, nagyon féltjük őt, hogy tudunk-e mindig vigyázni majd rá, és hogy meddig marad ilyen naiv.

5. Bertie nagyon asszertív. Ha valamit akar, elveszi. A többi gyerek nem szól ezekre a dolgaira semmit, általában csak odaadják a cuccaikat, tűrik az esetleges karmolásokat, ütögetéseket. Néha sírnak. Ezzel egyelőre még nem tudjuk, a rászóláson kívül mit kezdjünk. 

Na, így vagyok én a szuperanyu. A terhességem szörnyű volt, egy pokol, állandó aggódás és szenvedés. Az meg nem érdekelt senkit.:D

badmom.jpg