Bár mindig is az volt a terv, hogy Clamesa két évnél hamarabb dolgozni fog és én, nagyrészt itthon végzett munkámnak köszönhetően elég sokat voltam Bertie-vel, az életünkben hirtelen jött változás egy kissé mindenkit váratlanul ért és egyelőre még eléggé a sokk hatása alatt vagyunk. Bertie mondjuk jól elvan, bár kirobbanóan örül délután az anyjának, de azért semmi furát nem talál abban, hogy velem lóg, elvégre ilyet csinált már máskor is. Ezzel együtt, a helyzet sok tekintetben új és szokatlan. Rájöttem például, hogy Clamesa brutál jó szervező, amit eddig is sejtettem, de csak most vált világossá, amikor a döntési felelősség azért, hogy mindig legyen nálunk minden, végső soron az enyém lett, hogy mennyi minden volt, amit ő magától szép csöndben elrendezett, észben tartott, készen elém tolt. Nem mondom, hogy elveszett vagyok nélküle, de azért azt gondolom, méltánytalanság lenne vele szemben, ha ezt a tényt letagadnám.

De ezt a posztot nem erről akarom írni, hanem, hogy mik a tapasztalataim, hogy mostantól én vagyok elsődlegesen Bertie-vel. Hogy vajon tényleg megoldhatatlan feladat-e ez egy férfinek. A rövid válaszom az, hogy: nem. Kicsit hosszabban: mivel mindig is főleg otthon dolgoztam és mivel régóta saját háztartást vezetek, kisállatom is volt régóta, Bertie életében pedig mindig is részletekbe menően részt vettem, a változás minimális. Clamesa hiányzik piszkosul és egy kicsit több a teendő Bertie körül. Ennyi. Sőt, csak megerősíteni tudom, amit Clamesa mondott korábban, hogy Bertie mintha egy fokkal kevésbé igényelné a figyelmet, ha csak az egyik szülővel van.

Nem mondom, hogy nincsenek veszélyei ennek a leosztásnak. De ezek főleg a htb-ségből adódnak. A fölösleges házimunka mindig erős csábítás például, hogy azt csinálja az ember, ne a munkáját. Egy kis fölösleges porszívózás, portörlés, rejtett zugok kitakarítása, konyhapult-fürdőszoba eggyel többszöri takarítása stb. mind remekül szétfolyatják az ember idejét, ha nem akar dolgozni. De ha ezt nem tanultam volna meg kezelni ennyi idős koromra, akkor ma nem lenne állásom. Szóval azért ez nem akkora para. Ugyanez igaz a felesleges social media használatra (na ez kicsit nehéz, főleg a mai felháborító politikai időkben), a tévézésre (nincs is, szerencsére itthon tv), játékra stb..

A másik veszély, hogy Bertie túlságosan édes ahhoz, hogy ne vele foglalkozzon az ember egész nap. De szerencsére ő valahogy roppant önálló. Most is elképesztő elszántsággal játszik valamit mellettem a dohányzóasztal alsó polcán, egy kiflicsonk és a telefonom bevonásával, amiben messziről is jól láthatóan van rendszer, habár nem értem pontosan. És nem, nem bánja, hogy nem nyektetem.

De nem szeretném tagadni, hogy nagyon nagyon nagyon nehéz nekem. Sőt. Nekem a legnehezebb. Ezt az alábbiakban néhány, Clamesával együtt talált mártírkodós anyukás mém aktualizálásával szeretném érzékeltetni.