A 38. helyett az 1. hét telt el!

A Többé nem vetélek el blogon szombaton írtam volna a 39. heti bejegyzést. Olyasmik lettek volna benne, hogy még mindig alig tudok járni, a lábaim el vannak vizesedve, ezért nem tudok cipőt sem felvenni, egy hete a napfényt se láttam és a méhem is folyton gyakorlatozik.

De szerencsére nem kell azt a posztot már megírnom. Helyette hétfőnként írom/írjuk majd a Bertie-vel az élet posztokat.:) Juhú!!!

Etetés. Sok jó tanácsot és érdekes infót olvastunk a Dr. Spockban a tápszerezésről már terhességem alatt is. Benne volt pl. hogy mennyire bánja a doki, hogy mikor az ő gyermekei voltak tápszeresek, még nem tudta az orvostudomány, hogy a picik tápszerét nem kell melegíteni, csak azért, mert az anyatej testmeleg. Mennyi időt spóroltak volna annak idején a feleségével!:) Vagy, ha tudta volna, hogy 24 órára előre be lehet tenni a hűtőbe, és szobahőmérsékleten már jó is. Vagyis, szobahőmérsékleten köt, mint a nagymamák.

Aztán, a kórházban azt se tudtuk, hány óránként kérjünk tápszert Bertie-nek, hogy mennyit kell rajta emelni naponta és hogy az első nap csak vizet kell neki adni. Szerencsére ott nagyon kedvesek voltak és informatívak.

A napi kajamennyiség az első hétre ez volt:

  • 1. nap (császár napja): csak vizet iszik, 2-szer (egyszer 8 órával a szülés után, egyszer pedig rá 4 órára)
  • 2. nap: 10ml :9:00, 15ml: 12:00, 16:00, 20:00 
  • 3. nap (déltől már itthon): 20ml: 01:00, 7:00, 10:00, 14:00, 17:30, 20:30, 23:20 (felkeltettük éjjel enni, HIBA VOLT!)
  • 4. nap: 20ml: 3:20, 7:45, 25ml: 10:45, 14:00, 17:35, 30ml: 20:45, 23:30
  • 5. nap: 30ml: 6:00, 9:30, 12:00, 15:00, 18:00, 21:00
  • 6. nap: 30ml: délelőtt, 50ml: délután
  • 7. nap: 50ml: 00:00, 2:30, 10:00, 16:00, 19:00, 22:00

Van-e igénye egy gyereknek éjjel enni? Bertie már a kórházban sem kelt fel éjjel azért, mert éhes. A gyerekorvos azt mondta, ha nincs igénye arra, hogy egyen, ne teremtsük meg, mert mi járunk rosszul. Így, nem keltjük fel, csak ha ő kelt minket.:)

Etetés 3-4 óránként. A kötődő nevelés és igény szerinti szoptatás hívei Spock-nemzedéknek nevezik azokat, akik 3-4 óránként etetnek, és nem "igény szerint". Mondjuk, ez azért fura, mert az országban senki se olvas és nem is olvasott soha gyereknevelési könyvet.

Nos, sajnos a tudomány ellenük van ebben. Is. A babapocak ugyanis kb. 3-4 óránként tudja feldolgozni a bejutott táplálékot (legyen az anyatej vagy tápszer), így, valóban annyi időközönként éhes. Milyen furcsa, hogy a rendszeresség katonásnak érződik, pedig csak eléggé átgondolt.  Mondjuk, az igaz, hogy a mi etetési módunkkal nincs min mártirkodni, pedig az egész gyerekvállalásnak ugye ez a lényege. :D

Kell-e víz a gyereknek? Anyukám mindig hangoztatta, hogy kell víz az anyatej mellé. Erről megoszlanak a vélemények, elvileg nem, gyakorlatilag kánikulában pl. igen. Tápszer mellé viszont nem haszontalan, főleg, ha szeretnénk kakit. Mi adunk neki a dokink tanácsára napi 40 ml langyos vizet, persze, nem issza meg az összeset, de a "mi adunk neki" rész ettől még legitim:D

Kaki. Milumil HA tápszert használunk. A kórházban is azt használtunk. És MAM önsterilizáló cumisüvegeket, mert a gyerek nem nyel velük levegőt és könnyebb a tisztán tartásuk is. A gyerek nem böfög tőle össze-vissza, de azért picit tud könnyíteni a hasán evés után. A kórházban már első este volt magzatszurok, kétszer is. Aztán, másnap is volt egyszer, és harmadnap is. Aztán, amikor hazajöttünk, rá 2 napra jött az első rendes kaka, egy sárgás-zöldes-barnás kis dara állagú valami. Ma reggelig, azaz a 7. napig síri csend volt a pelusban. Félálomban alig vártam, hogy felhívhassam az ügyeletet reggel, hogy megkérdezzem, mit lehet tenni. A net szerint próbáljunk tornát (próbáltunk), próbáljunk szélcsövezést (soha), és hőmérőzést. Tudom, szégyen, de én utóbbit kipróbáltam, persze nem segített semmit, csak megaláztam vele a gyereket=soha többé. A Laevolacot is írják és a végbélkúpot is végső megoldásként. Mindkettő volt itthon, terhességem alatt ugyanis sokat küzdöttem székrekedéssel. Olvastam még jó cukros kamillateáról is, hogy segít, de rájöttem, hogy a gyerek nem kecske.

Az ügyeleten azt mondták, hogy bár a 3 nap nem szarás még nem katasztrófa, azért a végbélkúp tökéletes megoldás lesz. A 2 mg-osat vágjuk ketté (lehetőleg hosszában), kenjük be popsikenőccsel, és toljuk be a popsijába. Megtettem. Csak egy pillanat volt, összefogtam a farpofáit egy picit és aztán fel a pelus. Azóta kétszer is volt kaki. Csütörtökön azért konzultálunk a védőnővel, hogy kell-e tápszert váltani meg hogy akkor hány naponta kell kakilnia. Bárcsak tényleg konfetti lenne!

story.jpg

Alvás. A kórházban első nap 2-ig, második nap 4-ig bírtuk a nyüszögést, ordítást. Itthon első nap aludt végig éjjel, mert besárgult. Másnapra elmúlt a sárgaság, és megint üvöltés következett egy időre, kb. éjjel 9-től hajnal 3-ig. Egyszer Aldric készült ki és ment be aludni, egyszer én bőgtem hangosan Bertie mellett azon, hogy ez mennyire nehéz. Egyedül ő maradt végig koherens: csak üvöltött és üvöltött. Hiába mesélés az élet nagy dolgairól, hiába Bóbita táncolás, hiába ringatás, hiába egyik ágyból a másikba helyezgetés. Aztán, Bertie végigaludta kb. a tegnap éjszakát, este jól kipúzta magát Aldric ölében, így biztosan nyugodtabb volt a pocakja.:) Szeretettel várjuk a ma estét!:D

Védőnő. Írtam a védőnőről az előző blogunkban egy bejegyzést, hogy milyen értelmetlen dolog ez az egész. Terhesség alatt legalábbis annak tűnt. De most, ez a nő egy álom lett! A tápszerezést teljesen okénak tartotta, a gyerekhez kedvesen nyúlt, megmondta, mikor szabad levágni végre a körmét, hogyan kell tisztítani a köldökcsonkot. Bár, komolyan hetente fog jönni hozzánk valamiért egy ideig, valamiket megbeszélünk, nem tudom.

A gyerekorvos. A gyerekorvosunk jófej! A sáljához megfelelő színű papucsot választotta a kínálatból, persze csak ironikusan, és a gyerekkel is nagyon ügyesen bánik. Csomó tanácsot adott a gyerekre nézve, szidtuk egy kicsit együtt a Dr. Rose-t, aztán elment. Havonta kell majd hozzá menni, hogy ott csekkolja Bertie fejlődését. A tápszerezésről sokat mesélt nekünk, hogy a mai tápszerek már milyen jók a kicsiknek és egy percig sem kérdőjelezte meg a döntésünket. Azt mondta, más anya tejét nem javasolja, mert 1. nincsenek bevizsgálva, 2. össze vannak öntve, 3. épp az volna a lényege az anyatejnek, hogy a baba életkorához alkalmazkodik, amit ez a dolog így nem tud nyújtani.